Netidők Blogtársaság

Összesen 217 milliárd forintot költöttek a magyarok online áruházakban 2013-ban az eNET-ben készült kutatásunk alapján. Ezzel idehaza is meghaladta a 3%-ot az online kereskedelem részesedése a teljes kiskereskedelmen belül, amivel a középmezőnyben található az ország (a nyugati országokban többnyire magasabb ez az arány, a közép-európai régióban találni alacsonyabbat és magasabbat is).

2012-ben még "csak" 177 milliárd forint volt az online forgalom, így az éves növekedés közel 23%-os (értékben 40 milliárd forintos) volt. (Mutassatok nekem még olyan területet, amely ennyire dinamikusan tudna nőni évről-évre Magyarországon!) A teljes sajtóanyag itt érhető el, úgyhogy az alábbiakban csak néhány fontosabb vagy érdekesebb összefüggést, adatot emelnék ki a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK) gárdonyi konferenciáján tegnap bemutatott friss kutatás anyagából.

A 217 milliárdon felül kb. 10 milliárdra tehető az online piacterek kiskereskedelemhez sorolható része, valamint 13+ milliárd forint a napi ajánlatok (ún. daily deals) piac, amihez a bónusz-kupon piac is tartozik. Tehát a fentebb említett 217 milliárdos forgalom egy másik nézőpontból a 240 milliárdot is meghaladja, a magyar internetezők legalább ennyit költenek online termékekre (és akkor az online vásárolt szolgáltatásokról, mint amilyen az utazás vagy a biztosítás-követítés, nem is esett szó, mivel ezekkel hagyományos módon nem foglalkozott a kutatás).

A számokat kicsit félretéve, ha kicsit közelebb megyünk az online piachoz, akkor azt látjuk, hogy vannak érett részpiacok, amelyek átlagos vagy átlag alatti növekedéssel és nagy versennyel jellemezhetők, ilyen például a játékok vagy a számítástechnikai termékek piaca. De vannak az átlagot jóval meghaladóan növekvő, az utóbbi időszakban "berobbanó" piacok, mint, amilyen a baba-mama termékek, vagy a ruházat. Tehát korántsem egységes az online kiskereskedelem piaca...

Egy másik, nem webáruházi, hanem lakossági felmérésünk (eNET 2014 májusi, 1.218 fő rendszeresen internetező felnőtt megkérdezésével zajló lakossági felmérés az e-vásárlási szokásokról) szerint a netezők 72%-a vásárolt online az elmúlt egy évben. Közel kétharmaduk szokott asztali gépről vásárolni, felük laptopról, tizedük okostelefonról és minden huszonötödik tablettel is vásárolt az elmúlt egy évben.

Ezeknél a vásárlásoknál a legelterjedtebb fizetési mód a készpénzzel való fizetés (többnyire utánvét, kisebb mértékben személyes átvétel a boltban készpénzzel). Ezzel együtt is 2012-höz képest a vizsgált 2013-as évben 80+%-ról 75% alá csökkent a készpénz aránya.

Az online vásárlásoknál forgalomarányosan továbbra is a futáros kiszállítás a legelterjedtebb (40% feletti a részesedése a teljes forgalomból), de visszaszorulóban van. A személyes átvétel a boltban kicsit tudott nőni, ahogy a saját alkalmazott futárként való "használata" is - ez a top három kategória.

Végül pár szót a külföldi vásárlásokról: az elmúlt egy évben online vásárló netezők 37%-a rendel külföldi webáruházból, közel felük legalább félévente. Ami azt jelenti, hogy a magyarok az említett 240 milliárd forinthoz képest is jelentős további összegeket költhetnek el online, de ennek pontos nagyságát még becsülni is igen nehéz. Egy biztos, az online kereskedelem további jelentős bővülése várható Magyarországon a következő években.

Pintér Robesz

A mobil pénztárca hazai tesztjének indulása és a Telekom aktivitás kapcsán több helyen lehetett olvasni a mobil fizetésről a héten (például itt vagy itt). Jómagam szerdán egy, kifejezetten a témával foglalkozó rendezvényen adtam elő (Mobilfizetés A-Z szeminárium). A téma sokakat foglalkoztat: bankokat, mobil szolgáltatókat, kereskedőket, kártya társaságokat, megoldás szállítókat... De vajon az emberek felkészültek-e már idehaza a mobil fizetésre? Értik-e egyáltalán mi ez az egész?

Ha körbenézünk, akkor azt látjuk, hogy a kérdés nehezen megválaszolható, mert nem nagyon vannak adatok, de néhány szám azért hozzáférhető, érdemes volna ugyanakkor egy feltáró kutatást csinálni a témában. Az Ipsos tavalyi Mobinauta kutatása szerint mindössze a telefonnal rendelkezők 4%-ára igaz, hogy egy átlagos napon fizetésre használja a telefonját, miközben összehasonlításképpen például 65%-uk telefonál vagy 29% Facebook-ozik. Ezzel a mobil fizetés inkább a ritkán űzött tevékenységek közé tartozik, amit kvantitatív (kérdőíves, nagy mintás) kutatásokkal nehéz is megfogni. Az NRC szintén tavalyi kutatása szerint egyébként az internetezők 25%-a szokott egyáltalán mobiltelefonnal fizetni. A legnépszerűbb tevékenységek az autópálya-matrica vásárlás, a lottószelvény kifizetése és a parkolás. A szerencsejáték eleve állami monopólium, a másik kettőt pedig most államosítják... 

De a mobil fizetés nem csak ezeket, az alapvetően SMS-alapú és részben telefonszolgáltatókhoz kötődő kényelmi szolgáltatásokat jelenti. A QR-kódhoz (is) kötődő MasterCard Mobile megoldása már hónapok óta elérhető, a szolgáltatást 100 ezren használhatják (ez nagyjából a 2,8-3,2 millió okostelefonos 3-3,5%-a lehet). Az NFC révén ezzel egy időben pedig már egy újabb technológia is van a láthatáron, ami a teljes pénztárcát képes lehet kiváltani (leszámítva az abban hurcolt óvszert), nem csak a készpénzes vagy kártyás fizetést. A „csőben” pedig feltehetően várakoznak azok az új eljárások is, amelyek még távol vannak a megvalósulástól. Mindennek köszönhetően az, hogy „mobil fizetés” egyszerre több dolgot jelent, ahol a múlt (SMS – autópálya-matrica és parkolás) a jelen (QR kód - MasterCard Mobile) és a jövő (NFC – mobil tárca) technológiái egybeérnek. Az új megoldásokkal és az általuk jelentett lehetőségekkel most kezd (újra) ismerkedni a szakmai közönség, ezek után feltehető, hogy a laikusok számára még inkább egybetorlódik a három dolog és nem igazán értik, hogy mit jelent a mobil fizetés, egy ilyen rendszerben kik a szereplők, kinek fizetnek miért.

Persze az egyszerű felhasználó – érthető okokból – azt nézi, hogy mitől lesz neki jó egy ilyen új rendszer?

Hazai felhasználók lamentálnak a mobil fizetés előnyeiről a HWSW cikke kapcsán (forrás)

Legyen olcsóbb, egyszerűbb, kényelmesebb – esetleg divatosabb – különben nem fogja használni. Arról már nem is beszélve, hogy a hazai, készpénz központú mentalitást igen nehéz megváltoztatni, amint azt a bankkártya bevezetése kapcsán 20 éve folyó harc mutatja (sokan még most is csak kiveszik a fizetésüket a kártyával és utána készpénzben költenek). Az eNet e-kereskedelmi kutatásaiból is jól látható, hogy még az interneten(!) is a készpénzt részesítjük előnyben, hiába van lehetőség alternatív fizetési megoldásokra az internetes áruházakban, a legtöbben még mindig a készpénzben fizetnek átvételkor (73% választja ezt a megoldást az összes vásárló közül).

Persze nem baj, hogy a bankkártya használata nem különösebben ágyazódott be a hétköznapokba, így még egyszerűbb lenne áttérni a mobil fizetésre, mert a kártyával kapcsolatos bizonyos fejlesztések egyszerűen kihagyhatóak, a technológia átugorható (ahogy például a csekkönyvezés is ismeretlen jelenség idehaza). Persze nem eszik olyan forrón a kását… Az NFC alapú mobil pénztárca tesztje most kezdődik idehaza, amiből sok minden ki fog derülni. Az én megérzésem az, hogy a részben a szürke gazdasághoz kötődő „zsebbe adják a fizetést” jelenség miatt a magyarok még sokáig ragaszkodni fognak a készpénzhez. A jövő azonban úgy tűnik, hogy a mobilé, a Visa például azt várja, hogy 2020-ig a fizetési tranzakciók fele mobil lesz a saját rendszerében. Ők pedig csak értenek hozzá.

Pintér Robesz

A múlt héten én is jelen lehettem az idei Internet Hungary konferencián, amit 2000 óta szerveznek a Balaton partján, bár ezúttal már másodszor Siófokon tartották meg. Az egyik beszélgetésben elhangzott például, hogy az utóbbi egy évben a magyarországi médiapiac akkora mértékben csökkent, mintha a legnagyobb bevétellel büszkélkedő kereskedelmi tévé kivonult volna az országból. Ezért aztán most az az egyik legfontosabb kérdés, hogy miképpen lehet fenntartani az internetes tömegkommunikáció működését, ha a mai válságos időkben a cégek vagyis a hirdetők rákényszerülnek a marketing-büdzséjük csökkentésére – és hát legyünk őszinték: ezt tudják a legkönnyebben és leggyorsabban csökkenteni.

Évek óta hallunk a nagy (print-)kiadók szándékairól a fizetős tartalomszolgáltatások bevezetéséről, és jelentős sajtóvisszhangja volt a brit Times lépésének, amelynek nyomán 80%-kal csökkent az online látogatóinak a száma.


E szempontból érdekes a szlovák SME c. napilap online változatának egykori főszerkesztője, Tomáš Bella előadása, aki idén májusban indította el hazájában a Piano Media nevű szolgáltatást. Ez egy olyan ún. fizetési fal (paywall) megoldás, ami nem csak egy lapra terjed ki, hanem a legjelentősebb szlovák online médiumok összefogásával jött létre. Tehát a három nagy napilap (Hospodárske noviny üzleti napilap, a Pravda és az SME), egy sport napilap és jónéhány tematikus portál szállt be a közös üzletbe és csak néhány ingyenes hírforrás maradt meg. A felhasználóknak havi 3 euróba kerül az a hozzáférés, amivel a szlovák online média jelentős részéhez hozzáférnek.



Tomáš Bella a prezentációjában megmutatta a bevezetés előtti és utáni látogatottsági adatokat, és ez alapján az látszott, hogy nem csökkent érzékelhető módon a szlovák portálok látogatottsága. Szerinte ennek az egyik oka az, hogy majdnem a teljes online médiát lefedi a szolgáltatás, a másik pedig az, hogy a szolgáltatás ára igen visszafogott.
A modell nagyon hasonló a kábeltévék üzleti elvéhez és ezt az átalánydíjas rendszert Tomáš Bella szerint az olyan saját nyelvi kultúrával rendelkező kis országoknak jó megoldás, mint akár Magyarország is (de nem igazán alkalmas a nagy országok számára, mint az Egyesült Államok). Szerinte meg kell értetni az internet-felhasználókkal, hogy a tartalom előállítása nincs ingyen.

Az előadást követő kerekasztalbeszélgetésben a hazai kiadói világ fontos szereplői (HVG, Ringier, Figyelő, Origo) arról beszélgettek, hogy milyen esélyei lehetnek a hasonló rendszer hazai bevezetésének. A HVG kiadó képviseletében Szauer Péter elmondta, hogy az internet-felhasználók jelenleg is fizetnek a szolgáltatójuknak az internet használatáért és e használat igen jelentős része a kiadók által létrehozott tartalmak fogyasztása, így tehát felvethető az is, hogy a szolgáltatók építsék be az árakba a tartalom előállításának költségeit. A magyar piacon mindenesetre van már részleges fizetési fal megoldás (pl. Kreatív, Napi Gazdaság, HVG), tehát jellemzően tematikus oldalak szigetszerű megoldásairól van szó. Nem volt érzékelhető mindenesetre az, hogy a magyarországi média olyan típusú összefogásra készen állna, mint ami a szlovák Piano rendszer elindításához szükséges volt.

Tomáš Bella egyébként azt mondta, hogy 2012-ben szeretnének a Piano Media szolgáltatással megjelenni Magyarországon.

Szilágyi Árpád