Netidők Blogtársaság

A számítógépezést és az internet használatot sokáig férfias dolognak tartották, nem véletlenül. A legtöbb technológiai innováció legtöbbször a városi, fiatal, képzettebb férfiakat szólítja meg. Mára viszont elértünk odáig, hogy nyugodtan kijelenthető, az internet elterjedtséget tekintve nincs érdemi különbség idehaza a két nem között. De persze azért akadnak eltérések másban.

Az Eurostat 2012-es adatai szerint a magyar férfiak 71%-a internetezik legalább hetente, a nőknek 68%-a (ez gyakorlatilag megfelel az EU-s átlagnak: rendre 73% és 67%). Ennél kicsit kevesebben használják naponta az internetet, férfiaknál 60%, nőknél 56% (ez szintén megfelel az EU-s átlagnak: 62% és 55%). Tehát Magyarország nem marad le az Európai Uniótól, de a nemek között sem találni nagy eltéréseket.

Szintén az Eurostat 2012-es adatai alapján azt látjuk, hogy az internetes tevékenységekben sincs érdemi különbség a magyar nők és férfiak között, ami viszont érdekes, hogy az EU átlag és a magyarok között annál inkább vannak eltérések: jobban különböznek a magyarok az EU átlagától, mint a magyar férfiak és nők egymástól. Például a közösségi média, a tartalom feltöltése nálunk jóval népszerűbb mindkét nem körében, de az online bankolás, vagy egy termék internetes eladása nálunk kevésbé gyakori.

A magyar férfiak és nők között nem volt mindig ekkora hasonlóság: az eNET tavaly szeptemberi online kutatása szerint a férfiak hamarabb kezdtek el számítógépet használni, de 5-6 évvel ezelőtt elkezdett kiegyenlítődni az arány, mára szinte teljesen azonos. Nem meglepő módon a férfiak hamarabb kezdtek el elindulni az okostelefon használat felé is, de ebben már jóval gyorsabban követték őket a nők. Ennek ellenére mindkét nemre igaz, hogy egyelőre a számítógép használata dominál az internetes tevékenységeknél, nem a telefon. A legújabb kütyüt, a tabletet tekintve azt látni, hogy míg a netező férfiak 19%-nak van tablete (eNET, 2013 szeptemberi adat), addig a nőknél ez 12% (de 27% szeretne magának - a férfiaknál pedig csak 20%) - itt is kiegyenlítődés felé megyünk tehát.

Találni azonban olyan új technológiai eszközt is, amiben a nők "jobbak": intelligens porszívót a netező nők 19%-a venne, a férfiaknak csak 10%-a (szintén az említett eNET kutatásból) - cáfolódni látszik tehát az a sztereotípia, hogy a férfiak porszívóznak otthon, ha így lenne, biztosan többen érdeklődnének a megoldás iránt.

Mindent egybevetve azt vonhatjuk le tanulságként, hogy érdemes egyre nagyobb figyelmet szentelni a nőknek a neten is, mert az internet nem férfias médium többé Magyarországon.

Pintér Robesz

...avagy élünk-e az óránkénti 10 perces pihenés lehetőségével?

Egy kormányrendelet szerint a számítógép előtt dolgozókat óránként 10 perc szünet illeti meg. Tudnak-e erről az érintett munkavállalók, és ha igen, élnek-e a lehetőséggel? Milyen gyakran és mivel szakítják meg munkájukat azok, akik számítógép előtt dolgoznak? Az NRC legutóbbi felmérése erre kereste a választ.

A számítógéppel dolgozók 79 százaléka tud az óránkénti tízperces szünetekről, azzal azonban csak egynegyedük van tisztában, hogy a szabályozás nem általában véve az ülőmunkára vonatkozik, hanem kifejezetten a képernyő előtt történő munkavégzés káros hatásaitól próbálja óvni a munkavállalókat, akik a 10 perces szünetekben más munkát – akár ülőmunkát is – végezhetnek.

Annak ellenére ugyanakkor, hogy a többség tudja, hogy jár neki óránként tíz perc távollét a képernyőtől, mindössze 27 százalék igyekszik élni a lehetőséggel, és további 11 százalék azok aránya, akik rendszeresen – ha nem is óránként – szünetet tartanak munkájukban. A többség inkább ad-hoc jelleggel, egy-egy új feladat megkezdése előtt, vagy akkor tart szünetet, ha már nem tud megfelelően koncentrálni; ötből négyen azonban még ilyen esetben sem szakítják meg a munkát abból a célból, hogy egy kicsit pihenjenek, lazítsanak.

És hogy mivel töltik a munkaközi szüneteket? Legtöbben sétával, illetve némi testmozgással, vagy –  kevésbé egészséges – kávézással, nassolással ütik el az időt: előbbi 45, utóbbi 43 százalékra jellemző. Az sem ritka, hogy valaki a pihenőidőt is az íróasztalánál tölti, ugyanis minden második munkavállalóra jellemző, hogy ülve próbálja kipihenni az ülőmunka káros hatásait: asztalánál relaxál, telefonál, vagy – ami még ellentmondásosabb – internetezik, esetleg játszik a számítógépén. Utóbbi egyébként inkább jellemző azokra, akik csak esetenként szakítják meg a munkájukat – a „kimozdulás”, legyen annak a célja a testmozgás, a büfé meglátogatása vagy akár a dohányzás, ezzel szemben azok körében jellemzőbb, akik rendszeresen tartanak pihenőt.

A számítógépes ülőmunka káros hatásai egyébként meglehetősen sokakat érintenek. Négyből hárman szenvednek valamilyen komolyabb, rendszeres problémától: minden második embernek romlott a testtartása, minden harmadiknak a látása, minden negyediknek rendszeresen vannak nyak-, hát- vagy derékfájásai (főleg a nőknek), minden nyolcadik szenved rendszeresen szemfáradtságtól, szemgyulladástól, könnyezéstől, minden tizedik fejfájástól.

Bár igen gyakoriak a mozgásszervi problémák, mégis csupán 4 százalék figyel oda maximálisan munka közben a testtartására (beleértve a monitor és a billentyűzet pozícióját is), és további 37 százalék azok aránya, akik általában ügyelnek arra, hogyan ülnek a gép előtt. A többség tehát vagy egyáltalán nem törődik a dologgal, vagy csak akkor, ha épp eszébe jut.

Az ülőmunka negatív hatásainak enyhítésére számos megoldás kínálkozik, mégis csak kevesen vesznek igénybe ilyeneket. Mindössze 10 százalék állította be magának az íróasztal magasságát; gerinckímélő gumilabdát, fitballt pedig csupán 4 százalék használ. Irodai játékokat, sporteszközöket (csocsóasztalt, bokszzsákot) a számítógép előtt dolgozók egytizedének lenne lehetősége használni, de kevesebb, mint felük él a lehetőséggel; az egyre divatosabb irodai masszázst pedig még kevésbé használják ki: 5 százaléknak biztosít ilyet a munkahelye, de csak 1 százalék lazíttatja ki beállt izmait masszőr segítségével.

Persze az ülőmunka negatív hatásainak enyhítésére, de a stressz levezetésére is a rendszeres sport a legjobb megoldás. Ennek ellenére csak 42 százalék sportol legalább heti rendszerességgel, 17 százalék ugyanakkor soha. A testmozgásban, edzésben a harminc évnél fiatalabb férfiak járnak élen, de közülük is csak minden második mozog rendszeresen – a másik végletet a negyven feletti nők jelentik, akiknek mindössze egynegyede sportol legalább heti rendszerességgel. Úgy tűnik, az sem segít, ha a cégek ingyenes sportolási lehetőséget biztosítanak dolgozóiknak: 15 százaléknak van erre lehetősége, de azok aránya, akik ezt igénybe is veszik, csupán 7 százalék.

Kurucz Imre

A felmérést az NRC 2013. március 25-29. között végezte 400 fő online megkérdezésével. Az adatbázis reprezentatív a számítógépes munkát végző munkavállalók csoportjára nézve.

| Még több lehetőség

A szoftver, amit sokan összetévesztenek magával az internettel vagy éppen a keresőrendszerekkel: a BÖNGÉSZŐ. Jó másfél évtizede még browsernek mondtuk az informatika angol nyelvhasználata miatt és már akkor is volt többféle böngésző, amelyek azóta feledésbe merültek: ki emlékszik ma már a Mosaic-ra vagy éppen a Netscape Navigatorra? Ha ma körülnézünk a böngésző-piacon, ezeket a neveket már nem találjuk. Van viszont Mozilla Firefox, Google Chrome és van Internet Explorer, sőt Opera is. Az NRC Piackutató munkatársai a kérésünkre pont ezt tették legutóbbi netes felmérésében: körülnéztek a böngészők piacán és megkérdezték a magyar netezőket. Kurucz Imre ismerteti az érdekes eredményeket.

Bár a Statcounter adatai szerint 34 százalékos részesedéssel még mindig az Internet Explorer a legtöbbek által használt böngésző a világon, és Európában is nagyjából ugyanannyi használója van, mint a vezető Firefoxnak és a harmadik helyen álló Google Chrome-nak, Magyarországon már egyértelműen le van maradva a két másik említett böngésző mögött – részesedése mindössze 13 százalék.

Az NRC friss felmérése megerősíti ezeket az adatokat. E szerint ugyanis a 18-69 éves internetezők 46 százaléka Firefoxot, 37 százaléka Chrome-ot használ leggyakrabban, míg az Explorer csupán a netpolgárok 12 százalékánál számít elsőszámú böngészőnek.

Igaz, a többség nem kötelezi el magát teljesen egyetlen böngésző mellett: a netezők egynegyede legalább kettőt használ rendszeresen, azok aránya pedig, akik fő böngészőjük mellett legalább alkalmanként használnak mást is, közel 70 százalék.

Bár az Explorer ma már nem igazán népszerű, az internetezők elsöprő többségének van valamilyen tapasztalata vele kapcsolatban: tíz internetezőből kilenc használta valaha; ugyanannyian, mint a Firefoxot, amelyet azonban a netezők háromnegyede még ma is használ. Az egyre népszerűbb Chrome pedig úgy van ott a hazai internetezők kétharmadának életében, hogy 25 százalék még sosem próbálta ki. A legnagyobb növekedési potenciál tehát kétségkívül a Google böngészőjében rejlik.

Egy terjedőben lévő böngésző esetében nem meglepő, hogy a fiatalok használják nagyobb arányban – így van ez a Chrome esetében is: a huszonévesek 42, az ötven felettiek 33 százalékának ez az elsőszámú böngészője. A hanyatló Explorer esetében a helyzet épp fordított: míg az ötvenes-hatvanas korosztály egyötöde még ezt a böngészőt indítja el leggyakrabban, addig negyven év alatt már csak feleekkora aránnyal találkozunk.

Érdekes megnézni, mit gondolnak a hazai internetezők az egyes böngészők jelenlegi helyzetéről. Nos, hiába áll magasan az első helyen a Firefox, csupán a netpolgárok 41 százaléka vélekedik úgy, hogy ez a legnépszerűbb – 27 százalék az Internet Explorert, 21 százalék pedig a Chrome-ot képzeli piacvezetőnek. Még a fő böngészőjükként Firefoxot használóknak is alig több mint fele látja reálisan saját böngészője pozícióját – ezzel szemben az Explorer-használók 57 százaléka meg van győződve arról, hogy még most is az általuk használt böngészőt használják a legtöbben.

A kutatás kitért az egyes böngészők megítélésére is; igaz, nem az internetezőkben élő általános képet vizsgálta, hanem azt, hogy fő böngészőjükről mit gondolnak használóik. Ez természetesen kissé csökkenti a különbségeket (hiszen saját böngészőnkről jellemzően nem nyilatkozunk lesújtóan), ám így is kijelenthető, hogy az Internet Explorer megítélése egyértelműen rosszabb, mint a másik két böngészőé. A felhasználók szerint a Chrome valamivel jobb, mint a Firefox: gyorsaságban, stabilitásban egyértelműen kedvezőbb értékelést kapott; egyszerűségben, testreszabhatóságban és a bővítmények tekintetében ugyanakkor e két böngészőt hasonlóan ítélik meg használóik.

A felmérés érdekes – és talán meglepő – tanulsága volt egyébként, hogy a magyar internetezők jelentős része nincs tisztában a „böngésző” szó jelentésével. Segítség nélkül csupán a megkérdezettek fele tudott valamilyen böngészőt említeni (tízből kilencen nevezték meg a Mozilla Firefoxot, nyolcan az Explorert, hatan a Chrome-ot, de a használók arányához képest meglepően sokan említették az Operát is), a másik közel 50 százalék ugyanakkor vagy nem tudott válaszolni, vagy valami egész másra gondolt. Sokan vannak, akik keresőkre (leginkább a Google-ra) vagy valamilyen linkgyűjteményre (például a Startlapra) asszociálnak a „böngésző” kifejezés hallatán.

Kurucz Imre

A felmérést az NRC 2012. május 25-29. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az Millward Brown – TNS Hoffmann NOK kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve.

Amerikai felhasználók közel 40% fedezte már fel barátja közösségi oldalakon megjelent posztjai alapján, hogy annak más a politikai beállítódása, mint, amit korábban feltételezett róla. Érdekes felmérés eredményeit tette közzé a napokban a Pew Research Center: az Internet & American Life kutatássorozatának részeként a közösségi oldalakon folyó aktivitás politikai vonatkozásait vizsgálták. Hogyan kommunikálnak a politikáról barátaik között az amerikaiak az online térben?

Először is, már eleve nem egyenlőek a viszonyok, mivel a politikai beállítódásnak szignifikáns kapcsolata van a közösségi oldalak használatával. A magukat liberálisnak vallók nagyobb része aktív a közösségi térben, mint a konzervatívoké: 74%-a azoknak az internet felhasználóknak, akik liberálisnak vallják magukat, használnak közösségi hálózati oldalakat (SNS), míg a konzervatívoknál ugyanez az arány 60%.

A politika egyébként elég kényes téma a közösségi oldalakon folyó személyes párbeszédekben. A közösségi oldalak használóinak 18%-a blokkolta, vagy rejtette el a hírfolyamban korábbi ismerőse bejegyzéseit esetleg vonta vissza a bejelölést, mivel az vagy túl gyakran tett közzé politikai üzeneteket a közösségi oldalon, vagy túl sértő volt a bejegyzése, esetleg azért, mert nem értett egyet azokkal. Ugyanakkor több mint 80% soha sem tett ilyet politikai tartalom miatt. Meglepő lehet, de a liberálisok a legkevésbé toleránsak, esetükben a teljes népességre jellemző 18% helyett 28% élt a fentebb említett kizáró eszközökkel.

Akik úgy nyilatkoztak, hogy zártak már ki valakit politikai megnyilvánulások miatt a barátaik közül, vagy rejtették el, blokkolták a közzétett üzeneteiket, elsősorban távoli ismerősökkel tették ezt (67%), a közeli barátokkal kapcsolatban ritkábban éltek ezzel az eszközzel (31%), de leginkább a családtagok azok, akikkel szemben elnézőek voltak (csak 18%-ukat „zárták ki” politikai megnyilvánulásaik miatt) – izagolódni látszik tehát, hogy az ember a barátait megválogathatja, míg a családtagjait nem.

A kizárással szemben azonban sokkal elterjedtebb gyakorlat a megerősítés, amikor valaki lájkolja az ismerőse politikai tartalmú közlését: 47% mondta azt, hogy már tett ilyet. 38% pedig pozitív hozzászólást is tett már politikai tartalmú bejegyzéshez.

Annak ellenére, hogy Amerika szabad ország, ahol a politikai vélemények kifejtésének nagy hagyománya van, a válaszadók több, mint ötöde (22%-a) mondta azt, hogy a közösségi oldalakon az öncenzúra eszközével él és soha nem tesz közzé politikai tartalmú bejegyzéseket, mivel attól tart, hogy ez mások számára bántó vagy sértő lehet. A liberálisok és konzervatívak gyakrabban éltek ezzel az eszközzel, mint a mérsékelt politikai beállítódásúak.

Az eredményeket látva elgondolkodtató, hogy vajon milyen lehet a helyzet idehaza? Az az érzésem, hogy sokkal többen élhetnek a politikai témák személyes közlésekből való kizárásával (az öncenzúrával): több a rejtőzködő, aki nem traktálja politikai nézeteivel az ismerőseit, mert tart azok reakcióitól. Ugyanakkor biztosan vannak, akik politikailag igen aktívak ezeken az oldalakon, sőt, ismerőseiket is megválogatják ezen szempont alapján. Persze igazán egy jó felmérés segítene ezen, hiszen a közösségi oldalak használata Magyarországon sem kevésbé népszerű, mint az Egyesült Államokban, a Socialbakers szerint már közel 4 millió Facebook felhasználó él idehaza, az internetezők köze kétharmada használja ezt a szolgáltatást...

A felmérést az Egyesült Államokban készítette a Pew Research Center, 2012 január 20 és február 19 között, 2253 válaszadó részvételével, amelyből 1729 fő volt internet használó. A kutatás módszertana telefonos megkérdezés angol és spanyol nyelven.

Pintér Robesz

Október elején készültem el az okostelefonok magyar terjedésével foglalkozó cikkemmel, ami az Információs Társadalom folyóiratban fog hamarosan megjelenni. A cikk alapján sorozatot indítottam a blog hasábjain, amiben röviden bemutatom az okostelefonok (mobiltelefónia) hazai elterjedtségét.

Annak ellenére, hogy a mobiltelefon immár több mint két évtizedes múltra tekint vissza Magyarországon, mégis mondhatni, hogy ismét valami újnak a kezdetén állunk – ezt a véleményt részben osztják a mobiltelefon szolgáltatók is. Az újdonság forrása a mobil internet és az okostelefonok elmúlt 1-2 évben tapasztalt robbanásszerű fejlődése és térnyerése idehaza, párhuzamosan azzal, ahogy a nagyvilágot is meghódítják.

Ahhoz, hogy az okostelefon hazai terjedésével kapcsolatban érvényes állításokat tehessünk, először is tisztáznunk kell, hogy mit értünk okostelefon alatt. Ez nem pusztán szőrszálhasogatás, a definíciónak hatása van a mérésre (mit mérünk) és így a kapott adatokra is. Részben hasonló a helyzet, mint az ezredfordulón az internet mérésének kezdetén, amikor számtalan piackutató cég közölt adatokat az internet használókra és internet hozzáférőkre vonatkozóan, az adatok azonban látszólag inkonzisztensnek mutatkoztak, mivel eltértek a mérés mögött az internet használókkal kapcsolatos definíciós kiindulópontok. Ekkor az segített a helyzeten, hogy a piackutatók tisztázták egymás között a fogalmi eltéréseket és szakmai sztenderdet alakítottak ki – hasonló a helyzet most is. Egy fontos eltéréssel: míg az szinte minden internet felhasználó számára világos és egyértelmű volt 2001-ben, hogy vajon használ-e internetet, addig az okostelefon kapcsán sok felhasználó bizonytalan, hogy a jelenlegi mobiltelefon készüléke vajon annak tekinthető-e. Ennek az az oka, hogy az okostelefon fogalma az utóbbi közel tíz(!) évben folyamatosan változott, bővült. Meglepő lehet, de az okostelefonok már közel egy évtizede velünk vannak, az egyik első okostelefon készülék – amelynek révén egykoron én is megismerkedtem ezzel a kategóriával – a Nokia 3650 volt, amelyet 2002-ben kezdtek el árusítani. Ma már ezt a készüléket egyáltalán nem tartjuk okostelefonnak, pedig az akkori mobilokhoz képest hatalmas kijelzője volt, internetezni és e-mailezni lehetett vele, kamera volt benne, naptár, jegyzetfüzet és játékok… A felhasználók viszont az elmúlt négy évben – amióta az iPhone 2007-ben újra „feltalálta” az okostelefont és megújulásra késztette riválisait – megtanulták, hogy mindez „kevés” ahhoz, hogy okostelefonnak nevezhessünk egy ilyen készüléket. (Az okostelefonok történetéről lásd ezt a korábbi blogposztunkat!)

Az okostelefon fogalma körüli zűrzavar miatt tehát nem elégséges a piackutató cégeknek – amelyek a mérést végzik – egymással megállapodni (persze ez is szükséges feltétel a konzisztens adatokhoz), de feltétlenül szükséges, hogy a felhasználók is tudják, mit nevezünk okostelefonnak, hogy a saját készülékükről el tudják dönteni, vajon annak tekinthető-e. Ráadásul a válaszadóknak megbízhatónak, illetve következetesnek kell lenniük ebben a kérdésben. A legtöbb cég ezért a felmérései során „megtanítja” a válaszadókat arra, hogy mit jelent az okostelefon fogalma, mit tekintünk annak jelenleg (merthogy a fogalom további változáson mehet keresztül a jövőben).

Az Ipsos kutatásában emiatt a fogalmi zavar miatt 2010-ben nem is kérdeztük a felhasználókat arról, hogy vajon okostelefonjuk van-e, e helyett egy sokkal egyértelműbben eldönthető jellemzőre kérdeztünk rá: érintőképernyős-e a készülék. Abból indultunk ki ugyanis, hogy elég ritka, hogy egy telefon érintőképernyős, de nem okostelefon – bár fordítva kétségtelenül előfordul 1-2 modell esetében, ezek azonban nem igazán elterjedtek, így közel pontosan mérhető az okostelefon jelenség (vállalva, hogy bizonyos mértékben persze biztosan alulmérjük az okostelefonok elterjedtségét, viszont kizárható a felhasználók bizonytalanságából fakadó pontatlanság). 2011-ben már az okostelefont mértük az Ipsos mérésben is (megtanítva a válaszadókat a fogalom tartalmára) így az derült ki, hogy abban az évben 4%-kal mértük volna alul (20%, 24% helyett) az okostelefonokat, ha továbbra is az érintőképernyőre kérdeztünk volna rá.

2011-ben a következők alapján tekintünk egy készüléket okostelefonnak (az Ipsos 2011-es tavaszi okostelefon felmérése alapján):

„Az okostelefonok olyan fejlett, gyakran számítógépszerű funkciókkal is rendelkező telefonok, amelyek a telefonáláson kívül számos egyéb funkcióval is rendelkeznek: különféle alkalmazások tölthetők le és telepíthetők rájuk; e-mail és internethasználatra is alkalmasak; általában érintőképernyővel vagy teljes abc-t is tartalmazó (ún. QWERTY) billentyűzettel rendelkeznek.”

Ez alapján a legtöbb felhasználó egyértelműen el tudja dönteni, hogy a saját készüléke vajon okostelefon-e és a minimálisra szorítható a bizonytalanok aránya.

2011 folyamán a későbbiekben bemutatásra kerülő kutatásokat végző magyar piackutató cégek (Ipsos, Kutatócentrum és NRC) valamennyien bevezették, hogy az okostelefon penetráció mérésekor először meghatározzák a válaszadók számára, hogy mit tekintenek okostelefonnak.

Ez egyelőre nem jelenti még azt, hogy a definíciók konzekvensek. Az NRC például „azokat az internetezésre is alkalmas, érintőképernyős vagy teljes (QWERTY) billentyűzettel ellátott mobiltelefonokat tekinti okostelefonnak, amelyek saját operációs rendszerrel rendelkeznek, és amelyekre különböző alkalmazások tölthetők le.” A Kutatócentrum ezzel szemben tágabb megközelítést használ és az „okostelefon funkciókkal bővített hagyományos” mobiltelefonokat is beleszámítja saját penetrációs adatába, ami így jóval magasabb is ugyanazon célcsoportban, mint az Ipsos vagy az NRC vonatkozó adatai.

Pintér Robesz

A sorozat korábbi részei:

Az okostelefon terjedése I.: Nincs idő gondolkodni

A mobiltelefon terjedése Magyarországon: a kezdetek

Az okostelefon terjedése III: A mobiltelefon elterjedtsége nemzetközi összevetésben