Attól függően, hogy ki milyen forrásból és milyen módon fogyaszt hírmédiát, számtalan eltérő stratégia létezik arra, hogy naprakészen tartsuk magunkat. Képzeljünk el egy mátrixot, amelyben az egyik meghatározó tényező a tartalom forrása, a másik pedig az információhoz való hozzájutás módja. Elmélkedés következik arról, hogy hogyan fogyaszthatunk híreket a XXI-ik században.

A tartalom forrása lehet:

- hagyományos média: nyomtatott újságok, rádió és TV (de ideértve ezek internetes megjelenését is)

- internetes oldalak, portálok,

- közösségi tartalom-előállítók (elsősorban bloggerek, közösségi alapú podcast gyártók stb.)

- ismerősök, barátok (ha róluk szóló hírekről van szó – ha a mainstrem híreket adják tovább, akkor inkább a következő csoportosításba tartoznak)

A másik fontos tényező az információhoz való hozzájutás módja:

- közvetlenül a hírtartalmat közreadóktól (pl. rádió hallgatása, tévé nézése, weboldal meglátogatása, okostelefon alkalmazás megnyitása, tartalomelőállító hírlevelének elolvasása). Ebben működhet a reklám alapú finanszírozás vagy az előfizetés, hiszen magával a tartalom előállítóval kerülök kapcsolatba.

- aggregátorokon keresztül (pl. RSS olvasók, tematikus e-mail hírlevelek). Ebben sok esetben már csak a tartalom jön, a csomagolás (pl. reklámok) nem, viszont legtöbb esetben el lehet jutni az eredeti, hivatkozott forráshoz.

- szűrőkön keresztül:

-- a tartalmat eredeti formájában megőrizve: pl. ismerősök, twitteren követett emberek ajánlásai, bizonyos szemlék révén pl. Tallózó. Ennek az a fontos sajátossága, hogy különbséget tesz a tartalmak minősége, érdekessége alapján, kiemelve a tartalomelőállító egyes anyagait, de nem változtatva azokon. Végeredményben visszavihet magához az előállítóhoz.

-- feldolgozva: pl. blogposztok, publicisztikák, értelmező sajtószemlék stb. Az eredeti tartalomelőállító anyagát rövidíti, értelmezi, vegyíti más információkkal. Ez is kiemel, mint az előző, de nem feltétlenül visz vissza magához az eredeti előállítóhoz (főleg, ha nyelvek közötti közvetítést is tartalmaz, tehát mondjuk egy angol cikkből készül magyar blogbejegyzés kommentárokkal).

A modell tovább cizellálható az idő tényező beemelésével, az információ fogyasztása lehet valósidejű vagy aszinkron (ez persze leginkább csak a hangzó és mozgó anyagokra vonatkozik, ahol a hírtartalmat fogyaszthatjuk élő módon valós időben, vagy felvételről – az írott hírmédia jellegéből fakadóan mindig aszinkron, leszámítva a twittert).

További fontos tényező, hogy az elfogyasztás maga milyen sebességű és az eredeti anyaghoz képest mennyi időt vesz igénybe, továbbá segítik-e a fogyasztást címkék, intelligens jelölők (pl. hírműsor megnézése ugyanannyi idő, mint amikor leadják, de persze lehet belőle kivonatokat készíteni, megjelölni az egyes anyagok kezdetét, keresni bennük – bár ez sokkal könnyebb és bejáratottabb írásos anyagokban, de azért létezik mozgó és hangzó anyagokra is).

A modell alapján egyértelmű, hogy az emberek eltérő módon, mennyiségben, időben, rájuk jellemző módon (valamilyen egyedi keverékben) fogyasztanak hírmédiát. Persze vannak tipikus mintázatok társadalmi csoportonként, tehát ez a leírás segíthet a megfelelő típusok hírfogyasztási szokásainak feltárásában (pl. inkább tévéből tájékozódók, rádióból tájékozódók, internetről tájékozódók).

Természetesen a média nem csak híreket, hanem szórakoztató tartalmakat is sugároz, a fentebb vázolt megközelítés azonban nem a médiafogyasztás egészére, hanem csak a hírekre vonatkozik.

Pintér Robesz