Netidők Blogtársaság

Melyik országban vezet még mindig toronymagasan a Symbian? Hol van lakosságra vetítve a legtöbb okostelefon tulajdonos? Hogyan alakul az android és az iPhone versenye? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatunk választ több mint két tucat ország vonatkozásában az Our Mobile Planet 2012-es kutatásából, ugyanis a napokban jelent meg a Google felmérése az okostelefonokról, amelyet az Ipsos készített a Google felkérésére, a Mobile Marketing Association és az Interactive Advertising Bureau partnersége mellett.

Az Our Mobile Planet már 2011-ben is elérhető volt, most a 2012-es friss adatok kerültek fel az új oldalra. Ami különösen tetszik ebben a felmérésben, hogy ingyen hozzáférhetővé teszi az összes adatot, amiből egy interaktív online felületen maga a felhasználó gyárthat pár pillanaton belül egyszerű grafikonokat. Sőt az adatbázisok is letölthetők országonként Excel formátumban és a riportok is PDF-ben. Idén egyébként 26 országban vettek fel adatot (nem mindegyikben azok közül, ahol tavaly volt adatfelvétel), így összesen 40 országra van 2011-ből, 2012-ből vagy mind a két évből adat. Tehát valóságos kincsesbányáról van szó! (Sajnos Magyarország idén sem került bele a mérésbe – pedig reménykedtem benne. Azért lesznek magyar adatok is, ugyanis a magyar Ipsos jelenleg készít egy meglehetősen összetett kutatást a témában, amiről terveim szerint ősszel részletesen be fogok számolni ezeken a hasábokon is).

Na, de akkor lássuk az adatokat! A kutatás az okostelefonok elterjedtségi adatain túl széleskörű betekintést nyújt a felhasználói szokásokba például a keresés, videó, közösségi oldalak, levelezés, vásárlás kapcsán. Egy blogposztba nyilván nem fér bele sok minden, szóval most nézzük meg az elterjedtséget, aztán a következő hetekben körbejárok még néhány érdekesebb témát. A 2012-ben vizsgált 26 ország közül Szaúd-Arábiában (61%) és az Egyesült Arab Emírségekben (60%) a legmagasabb az okostelefonokkal rendelkezők aránya – első ránézésre meglepő lehet az eredmény, de végül is jól magyarázható ezeknek az országoknak a jólétével. A harmadik a dobogón Norvégia (54%), majd Ausztrália (52%), Svédország (51%) és az Egyesült Királyság (51%) következik. Ezek azok az országok, ahol már többségben vannak az okostelefonosok, az összes többi országban még kisebbségbe szorulnak (például az USA-ban 44%-os az elterjedtség).

Folytassuk a mobil platformok részesedésével: azt gondolnánk, hogy az elsőség az android vagy az iOS között dől el mindenhol. Mindkét fentebb említett arab országban azonban a Blackberry a nyerő (Szaúd-Arábiában 35%-kal, az Emírségekben 42%-kal) és ezen kívül még Mexikóban (25%) is tart a szebb napokat látott rendszer elsősége (bár az android itt már 24%-on áll). Remélem, senkit nem lep meg, hogy Finnország a Symbian mentsvára (43%), ezen kívül még Egyiptomban (19%) áll a rendszer az első helyen.

A maradék 21 országon az android és az iOS osztozik 11:10 arányban (az android javára). Ahol az iPhone a nyerő (részesedések a teljes piacon zárójelben): Ausztrália (49%), Ausztria (41%), Kanada (45% iPhone – a Blackberry saját „hazájában” csak 23%-on áll, éppen, mint az android), Dánia (46%), Franciaország (43%), Németország (35%), Írország (39%), Egyesült Királyság (30% - igaz itt az android csak 1%-kal marad le), Svédország (48%) és Svájc (52%). Utóbbi az egyetlen ország a vizsgálatban, ahol az iPhone több mint a felét birtokolja a piacnak – szép kis teljesítmény. De a lista maga is elgondolkodtató, a világ igen fejlett országai találhatók rajta, amiből nyolc nyugat-európai.

A gazdasági kontraszt még nagyobb, ha megnézzük, hogy hol vezet fölényesen az android: Argentína (33%), Brazília (28%), Kína (38%) és Spanyolország (34%) – ezekben az országokban legalább duplája az android részesedése az iOS-ének, de van ahol még nagyobb. További hét országban vezet az android, a következő ötben már „elhúzott”: Belgium (28% szemben a 20%-kal), Olaszország (26% szemben a 17%-kal), Japán (55%! szemben a 39%-kal), Új-Zéland (41% szemben a 31%-kal), USA (40% szemben a 32%-kal). További kettőben bár vezet az android, de szinte fej-fej mellett van a két rendszer: Hollandia (33% szemben a 30%-kal), Norvégia (39% szemben a 37%-kal).

Érdemes azt is észrevenni, hogy ahol az iPhone vezet 2012-ben, ott rendszerint 40% feletti a részesedése (kivétel Németország és az Egyesült Királyság), viszont az android számai csak három országban érik el a 40%-ot: Japánban, Új-Zélandon és az Egyesült Államokban. Ennek ellenére elmondható, hogy az iPhone vesztésre áll: a 2011-es adatokat megnézve abban a 15 országban, ahol mindkét évre vettek fel adatot, Finnország kivételével mindenhol vezetett még tavaly (és egyedül Ausztriában volt holtverseny a két rendszer között). 2012-re viszont a 14 országból hatban már elveszítette az elsőségét, sőt, van ahol látványosan visszaesett, például Japánban vagy Spanyolországban.

(folytatjuk)

AZ OUR MOBILE PLANET KUTATÁS MÓDSZERTANÁRÓL

A kutatás első hulláma 2011. március-júliusa, második hulláma 2012. január-márciusa között készült. A kutatás országonként és évenként eltérő mintamérettel folyt (a legkisebb országos minta 500 fős, a legnagyobb 6.000 fős volt). Minden országban online kérdőívvel vették fel az adatokat, amelyeket kulcs változók mentén súlyoztak az okostelefonos populációra. A súlyozáshoz szükséges változókat telefonos kutatással vették fel. Bővebben a kutatásról.

Pintér Robesz

Október elején készültem el az okostelefonok magyar terjedésével foglalkozó cikkemmel, ami az Információs Társadalom folyóiratban fog hamarosan megjelenni. A cikk alapján sorozatot indítottam a blog hasábjain, amiben röviden bemutatom az okostelefonok (mobiltelefónia) hazai elterjedtségét.

Miért (nem) szeretnénk okostelefont?

Akik okostelefont szeretnének, azok az Ipsos kutatása szerint elsősorban azzal indokolják döntésüket, hogy ezekben a készülékekben több a funkció (25%), magasabb a technikai szintje (23%), de meghatározó az egyszerű emberi kíváncsiság is (16%), végül sokan pusztán a nagyobb kijelzőt részesítik előnyben (15%).

Érdekes, hogy azok, akik elutasítják az eszközt, részben ugyanazokra az érvekre hivatkoznak, ami mások számára előnyként jelenik meg: 20% szerint azért nincs szüksége okostelefonra, mert az tele van felesleges funkciókkal. Ugyanennyien állították, hogy csak azért, mert most annyira divatos az okostelefon, még nem fognak ilyet vásárolni – vagyis a divatosságnak van visszatartó ereje is. 16% szerint viszont drága dologról van szó – őket valószínűleg meggyőzhetné, ha esne az eszközök ára. Végül ismét 16% megszokta a hagyományos mobiltelefóniát, emiatt nem szívesen térne át az új eszközre.

Mindebből úgy tűnik, hogy az idehaza leginkább jellemző 1,5-3 éves átlagos készülék lecserélési időt figyelembe véve nem várható, hogy gyorsan többségbe kerülnének (a mobillal rendelkezők 50%-a fölé) Magyarországon az okostelefon használók.

Mobil operációs rendszerek terjedése: jön az Android

Az okostelefonok terjedésének az egyik legfontosabb kutatási területét az egyes mobil operációs rendszerek jelentik. Az Ipsos 2010-es és 2011-es felmérése alapján is elmondható, hogy a kutatókkal szemben az emberek többségét hidegen hagyja, milyen operációs rendszer van a mobilján (67% állította 2011-ben, hogy nem tudja, milyen rendszer található a készülékén), bár 2010-hez képest némileg javult a helyzet (akkor 75% mondta ugyanezt). A mobil operációs rendszerek kommunikálása azonban nem múlt el nyomtalanul Magyarországon, 2011 tavaszára az Android vált a legismertebb mobil operációs rendszerré: az Ipsos felmérésében résztvevők 38%-a mondta, hogy ismeri a rendszert és ezzel a relatív alacsony értékkel tudott az Android az első helyen végezni. Annak ellenére az Android a legismertebb idehaza, hogy az eladási statisztikákból tudható, a Symbian a legelterjedtebb rendszer – csakhogy az emberek ennek nincsenek tudatában.

Az okostelefon tulajdonosok egyébként sokkal tudatosabbak a mobil rendszereket tekintve, körükben már „csak” 36% nincs tisztában azzal, hogy milyen a készüléke ebből a szempontból, 25,4% a Symbian részesedése, 20,7% az Androidé, 6,6% a Windows (még a régi operációs rendszerrel) és 5,1% az iOS-é (Apple).

Ez a megoszlás arányaiban és sorrendjében is némiképpen eltér az USA-beli vagy a világtrendektől. Az Egyesült Államokban például egyáltalán nem olyan fontos a Symbian, ugyanakkor 2011-ben már az android az első, miközben fontos eltérés a magyar helyzethez képest, hogy továbbra is meghatározó a sokáig piacvezető Blackberry részesedése (RIM), és természetesen az iOS (Apple) is jóval nagyobb részesedéssel bír, mint Magyarországon. Az USA-n kívülre tekintve elmondható, hogy bár a Symbian (ma már csak a Nokia gyárt ilyen készülékeket a nagy cégek közül) „hadállásai” gyengültek az utóbbi időben, de a világ számos részén a Symbian az első, csak erről sokan hajlamosak elfelejtkezni, mert nem tartják igazán okostelefon platformnak.

A 2010-2011-es adatokból az látható, hogy az Android 12 hónap alatt szorosan felzárkózott a Symbian mögé idehaza, és ha ez a lendület nem törik meg, akkor várható, hogy a nemzetközi trendekhez hasonlóan 2011-et Magyarországon is az Android térnyerésének éveként tartjuk majd számon.

Pintér Robesz

A sorozat korábbi részei:

Az okostelefon terjedése I.: Nincs idő gondolkodni

A mobiltelefon terjedése Magyarországon: a kezdetek

Az okostelefon terjedése III: A mobiltelefon elterjedtsége nemzetközi összevetésben

Az okostelefon terjedése IV: az okostelefon fogalma

Az okostelefon terjedése V: mi a helyzet Magyarországon?

Október elején készültem el az okostelefonok magyar terjedésével foglalkozó cikkemmel, ami az Információs Társadalom folyóiratban fog hamarosan megjelenni. A cikk alapján sorozatot indítottam a blog hasábjain, amiben röviden bemutatom az okostelefonok (mobiltelefónia) hazai elterjedtségét.

A téma számos piackutató cég érdeklődését felkeltette – mint egykoron az internet térnyerése – így gyakran látnak napvilágot felmérések a témával kapcsolatban. A terület fontosságát jól jelzi, hogy több kutatócég rendszeres felmérést indított a terület fejlődésének figyelésére, amit az érdeklődésen túl nyilván a piaci érdek is motivál: az okostelefónia és a mobil internet számos – nem csak a távközlésben érdekelt – cég számára kiemelt fejlesztési terület, számukra elengedhetetlenül fontos a friss információk, trendek ismerete, amiért hajlandóak áldozni is. Jelenleg négy cég rendszeres(nek tervezett) kutatásáról tudni (időrendben), amelyek közül nem mindegyik publikus:

• az Ipsos tavaly induló felmérés-sorozata, amelynek jómagam vagyok a kutatásvezetője és eredményeit a tavasszal megtartott okostelefonokkal foglalkozó konferenciákon „szoktuk” ismertetni,
• a GKIeNET 2010. júniusban indított kereslet és kínálat oldali felmérés sorozata, amelynek eredményeit egyelőre csak előfizetők láthatják, így itt sem mutathatjuk be az eredményeit,
• a Kutatócentrum először 2011 augusztusában megjelent e-Tech Reportja, amelynek része a Smartphone Report,
• és az NRC először 2011 szeptemberében bemutatott NRC-Médiapiac Kütyüindexe.

A későbbiekben ezek alapján tekintjük át a hazai okostelefon helyzetet, itt-ott kiegészítve azt más cégeknek szintén a témában folyt ad hoc kutatásaiból hozzáférhető publikus adatokkal.

Mivel idehaza az eredeti adatforrásokhoz meglehetősen nehéz hozzáférni – leginkább sajtóközlemények és konferencia-előadások érhetőek el – a mélyebb összefüggések vizsgálatakor elsősorban az Ipsos adatsorokra fogok támaszkodni, mint amelyek érthető okokból a leginkább hozzáférhetőek számomra.

A korábbi részben ismertetett definíciós eltérések csak az inkonzisztencia egyik, de nem egyetlen forrását jelentik. A felmérésekről szóló híreket olvasó laikusok (értsd a kutatásmódszertant kevéssé ismerők) számára továbbra is ellentmondásosak az adatok. 2011 tavaszán például a következő négy penetrációs adat volt hozzáférhető az okostelefonok hazai elterjedtségére vonatkozóan:

• IDC: 1,3 millió okostelefon (~15% a teljes felnőtt népességre vonatkozóan)
• NRC: 18% (18-49 éves, országos reprezentatív adat)
• Xallis Constulting: 20% (14 évnél idősebb, országos reprezentatív adat)
• Ipsos: 24% (18 évnél idősebb, internetezőkre reprezentatív adat)

Mindebből kiderül, hogy nem csak a nyers szám a fontos önmagában, hanem az is, hogy mire vonatkozik (kire reprezentatív) és mikor mérték. Ha ezekből a fentebbi mérésekből származó százalékokat a vizsgált célcsoport méretének ismeretében visszaszorozzuk az adott populációra, akkor azt kapjuk, hogy kb. 800 ezer – 1 millió ember használt okostelefont Magyarországon 2011 tavaszán.

Az IDC adat nem kérdőíves felhasználói felmérésen alapul, hanem eladási adatokon, így nem a felhasználók, hanem a készülékek számára lehet belőle következtetni (feltehetően benne vannak azok a készülékek is, amelyek azóta már fiókba kerültek, illetve amelyeket második készülékként használnak egy meglévő okostelefon mellett).

Az inkonzisztencia forrása lehet az okostelefonok terjedése is – vagyis, hogy azok nem az internetnél megszokott évi 3%-os növekedési ütemet produkálják, hanem annál gyorsabbat. Az NRC szerint „2011 augusztusában a hazai internetezők (a legalább hetente netező 18–69 évesek) 25 százaléka használt saját, további 1 százaléka pedig céges okostelefont”. Az Ipsos februári mérése ugyanerre a célcsoportra 2%-kal alacsonyabb adatot mutatott. Fél év alatt tehát 2%-os növekedést mutattak az adatok – ismerve a mobiltelefonok utolsó negyedévre vonatkozó eladási adatait (igen sokan vásárolnak karácsonyra új készüléket), várható, hogy 2012 tavaszára akár 30% körülire nőhet az okostelefonok penetrációja a célcsoportban.

A fentebbi adatoknak látszólag ellentmond a Kutatócentrum augusztusi felmérése, amely alapján az internetet legalább hetente használó 18-54 évesek harmadának van okostelefonja. A hírt közelebbről nézve kiderül, hogy egész pontosan így szól: „Minden harmadik internethasználónak van okostelefonja vagy okostelefon funkciókkal bővített hagyományos mobiltelefonja”, vagyis felfelé torzít a „felokosított” készülékek miatt. Sajnos a torzítás pontos mértékét nem ismerni. Mindent összevetve tehát minden negyedik 18 éves vagy annál idősebb internetező rendelkezik okostelefonnal.

Ami a jövőt illeti, mindhárom piackutató cég felmérései további lendületes növekedést jeleznek előre a következő egy évre. Az Ipsos 2011. februári mérése szerint az internetező 18 évesek és idősebbek 22%-a fog egy éven belül okostelefon készüléket vásárolni. A Kutatócentrum szerint „28 százalék tervezi, hogy még fél éven belül beszerez egyet” és az NRC szerint „az okostelefonnal még nem rendelkező internetezők több mint 2 százaléka biztos benne, további 15 százaléka pedig valószínűnek tartja, hogy három hónapon belül vesz ilyen készüléket”. Mindezek alapján nagyon valószínű, hogy az okostelefon piac robbanásszerű fejlődése előtt állunk Magyarországon 2011 őszén.

Az Ipsos mérése alapján okostelefonnal nem rendelkezőknek egyébként nagyjából a fele (47%-a) szeretne ilyen készüléket és kétharmaduk nem kíván 30 ezer forintnál többet erre az eszközre költeni, ami azt mutatja, hogy ha az új készülékek ára (akár valamilyen kedvező csomagban vagy akcióban a mobiltelefon szolgáltatóknál) ez alá a lélektani szint alá tud esni, akkor várható az eladások jelentős felfutása Magyarországon.

Pintér Robesz

A sorozat korábbi részei:

Az okostelefon terjedése I.: Nincs idő gondolkodni

A mobiltelefon terjedése Magyarországon: a kezdetek

Az okostelefon terjedése III: A mobiltelefon elterjedtsége nemzetközi összevetésben

Az okostelefon terjedése IV: az okostelefon fogalma

Október elején készültem el az okostelefonok magyar terjedésével foglalkozó cikkemmel, ami az Információs Társadalom folyóiratban fog hamarosan megjelenni. A cikk alapján sorozatot indítottam a blog hasábjain, amiben röviden bemutatom az okostelefonok (mobiltelefónia) hazai elterjedtségét.

Annak ellenére, hogy a mobiltelefon immár több mint két évtizedes múltra tekint vissza Magyarországon, mégis mondhatni, hogy ismét valami újnak a kezdetén állunk – ezt a véleményt részben osztják a mobiltelefon szolgáltatók is. Az újdonság forrása a mobil internet és az okostelefonok elmúlt 1-2 évben tapasztalt robbanásszerű fejlődése és térnyerése idehaza, párhuzamosan azzal, ahogy a nagyvilágot is meghódítják.

Ahhoz, hogy az okostelefon hazai terjedésével kapcsolatban érvényes állításokat tehessünk, először is tisztáznunk kell, hogy mit értünk okostelefon alatt. Ez nem pusztán szőrszálhasogatás, a definíciónak hatása van a mérésre (mit mérünk) és így a kapott adatokra is. Részben hasonló a helyzet, mint az ezredfordulón az internet mérésének kezdetén, amikor számtalan piackutató cég közölt adatokat az internet használókra és internet hozzáférőkre vonatkozóan, az adatok azonban látszólag inkonzisztensnek mutatkoztak, mivel eltértek a mérés mögött az internet használókkal kapcsolatos definíciós kiindulópontok. Ekkor az segített a helyzeten, hogy a piackutatók tisztázták egymás között a fogalmi eltéréseket és szakmai sztenderdet alakítottak ki – hasonló a helyzet most is. Egy fontos eltéréssel: míg az szinte minden internet felhasználó számára világos és egyértelmű volt 2001-ben, hogy vajon használ-e internetet, addig az okostelefon kapcsán sok felhasználó bizonytalan, hogy a jelenlegi mobiltelefon készüléke vajon annak tekinthető-e. Ennek az az oka, hogy az okostelefon fogalma az utóbbi közel tíz(!) évben folyamatosan változott, bővült. Meglepő lehet, de az okostelefonok már közel egy évtizede velünk vannak, az egyik első okostelefon készülék – amelynek révén egykoron én is megismerkedtem ezzel a kategóriával – a Nokia 3650 volt, amelyet 2002-ben kezdtek el árusítani. Ma már ezt a készüléket egyáltalán nem tartjuk okostelefonnak, pedig az akkori mobilokhoz képest hatalmas kijelzője volt, internetezni és e-mailezni lehetett vele, kamera volt benne, naptár, jegyzetfüzet és játékok… A felhasználók viszont az elmúlt négy évben – amióta az iPhone 2007-ben újra „feltalálta” az okostelefont és megújulásra késztette riválisait – megtanulták, hogy mindez „kevés” ahhoz, hogy okostelefonnak nevezhessünk egy ilyen készüléket. (Az okostelefonok történetéről lásd ezt a korábbi blogposztunkat!)

Az okostelefon fogalma körüli zűrzavar miatt tehát nem elégséges a piackutató cégeknek – amelyek a mérést végzik – egymással megállapodni (persze ez is szükséges feltétel a konzisztens adatokhoz), de feltétlenül szükséges, hogy a felhasználók is tudják, mit nevezünk okostelefonnak, hogy a saját készülékükről el tudják dönteni, vajon annak tekinthető-e. Ráadásul a válaszadóknak megbízhatónak, illetve következetesnek kell lenniük ebben a kérdésben. A legtöbb cég ezért a felmérései során „megtanítja” a válaszadókat arra, hogy mit jelent az okostelefon fogalma, mit tekintünk annak jelenleg (merthogy a fogalom további változáson mehet keresztül a jövőben).

Az Ipsos kutatásában emiatt a fogalmi zavar miatt 2010-ben nem is kérdeztük a felhasználókat arról, hogy vajon okostelefonjuk van-e, e helyett egy sokkal egyértelműbben eldönthető jellemzőre kérdeztünk rá: érintőképernyős-e a készülék. Abból indultunk ki ugyanis, hogy elég ritka, hogy egy telefon érintőképernyős, de nem okostelefon – bár fordítva kétségtelenül előfordul 1-2 modell esetében, ezek azonban nem igazán elterjedtek, így közel pontosan mérhető az okostelefon jelenség (vállalva, hogy bizonyos mértékben persze biztosan alulmérjük az okostelefonok elterjedtségét, viszont kizárható a felhasználók bizonytalanságából fakadó pontatlanság). 2011-ben már az okostelefont mértük az Ipsos mérésben is (megtanítva a válaszadókat a fogalom tartalmára) így az derült ki, hogy abban az évben 4%-kal mértük volna alul (20%, 24% helyett) az okostelefonokat, ha továbbra is az érintőképernyőre kérdeztünk volna rá.

2011-ben a következők alapján tekintünk egy készüléket okostelefonnak (az Ipsos 2011-es tavaszi okostelefon felmérése alapján):

„Az okostelefonok olyan fejlett, gyakran számítógépszerű funkciókkal is rendelkező telefonok, amelyek a telefonáláson kívül számos egyéb funkcióval is rendelkeznek: különféle alkalmazások tölthetők le és telepíthetők rájuk; e-mail és internethasználatra is alkalmasak; általában érintőképernyővel vagy teljes abc-t is tartalmazó (ún. QWERTY) billentyűzettel rendelkeznek.”

Ez alapján a legtöbb felhasználó egyértelműen el tudja dönteni, hogy a saját készüléke vajon okostelefon-e és a minimálisra szorítható a bizonytalanok aránya.

2011 folyamán a későbbiekben bemutatásra kerülő kutatásokat végző magyar piackutató cégek (Ipsos, Kutatócentrum és NRC) valamennyien bevezették, hogy az okostelefon penetráció mérésekor először meghatározzák a válaszadók számára, hogy mit tekintenek okostelefonnak.

Ez egyelőre nem jelenti még azt, hogy a definíciók konzekvensek. Az NRC például „azokat az internetezésre is alkalmas, érintőképernyős vagy teljes (QWERTY) billentyűzettel ellátott mobiltelefonokat tekinti okostelefonnak, amelyek saját operációs rendszerrel rendelkeznek, és amelyekre különböző alkalmazások tölthetők le.” A Kutatócentrum ezzel szemben tágabb megközelítést használ és az „okostelefon funkciókkal bővített hagyományos” mobiltelefonokat is beleszámítja saját penetrációs adatába, ami így jóval magasabb is ugyanazon célcsoportban, mint az Ipsos vagy az NRC vonatkozó adatai.

Pintér Robesz

A sorozat korábbi részei:

Az okostelefon terjedése I.: Nincs idő gondolkodni

A mobiltelefon terjedése Magyarországon: a kezdetek

Az okostelefon terjedése III: A mobiltelefon elterjedtsége nemzetközi összevetésben

Október elején készültem el az okostelefonok magyar terjedésével foglalkozó cikkemmel, ami az Információs Társadalom folyóiratban fog hamarosan megjelenni. A cikk alapján sorozatot indítottam a blog hasábjain, amiben röviden bemutatom az okostelefonok (mobiltelefónia) hazai elterjedtségét.

A mobiltelefon húsz év alatt – 1990-es bevezetése óta – szinte teljesen elterjedt Magyarországon. 2011 augusztusában 117 előfizetés jutott 100 lakosra (NMHH adat) és ténylegesen a lakosság körülbelül 80%-a rendelkezett mobiltelefonnal.

A közhiedelemmel ellentétben nincs mindenkinek mobiltelefonja hazánkban. A 117%-os „penetrációt” az adja, hogy sokaknak van kettő vagy esetleg három működő készülék a tulajdonában, az adat tehát a hívásfogadásra képes aktív SIM kártyák számát mutatja. Az igazság az, hogy minden ötödik magyarnak nincs mobiltelefonja. Nyilván ezek között sok a készülékhez a szülők szerint túl fiatal gyermek; a vonalas telefonnal rendelkező és legtöbbnyire otthon lévő idős ember; azok a kispénzű emberek, akik nem engedhetik meg maguknak még a mai árak mellett sem, hogy mobiltelefont tartsanak fent; végül azok, akik valamiért egyszerűen csak nem szeretnének mobiltelefont.

A mobiltelefon idehaza az egyik legelterjedtebb kommunikációs eszközzé vált. Az eszköz terjedése az elmúlt tíz évben (2000 és 2010 között) követte a kelet-európai trendet, viszonylag alacsony bázisról nagy lendülettel 2008 körül jutott a csúcsra és azóta nem változott érdemben (az utóbbi 2-3 évben nálunk stagnált, a két bemutatott visegrádi országban enyhén emelkedett a penetráció). Két további, ezen a téren igen fejlett európai állammal összevetve (Olaszország és Finnország), azt mondhatjuk, hogy a tíz év alatt jelentős hátrányt sikerült ledolgozni, de az olló nem zárult be, sőt Finnország esetében tovább nyílt 2008 óta:

Forrás: ITU, 2010

A hazai 117%-os adat európai összevetésben nem számít egyébként különösebben magasnak, megfelel a kontinens átlagának, világviszonylatban viszont hazánk a legfejlettebbek közé sorolható:

Forrás: ITU, 2010

Európán belül viszont – ahogy az alábbi térképen is látható –, Magyarország nem tartozik a legmagasabb penetrációval rendelkező európai országok közé (a térkép a 2009-es állapotokat mutatja), hazánk a „középmezőnyben” foglal helyet:

Forrás: Wikipédia, 2010

Mindent összevetve elégedetlenségre semmi okunk sem lehet, a mobiltelefon elterjedése igazi sikertörténetnek tekinthető Magyarországon. De vajon mi a helyzet az okostelefonokat tekintve? Ezzel foglalkozok a következő részekben.

Pintér Robesz

A sorozat korábbi részei:

Az okostelefon terjedése I.: Nincs idő gondolkodni

A mobiltelefon terjedése Magyarországon: a kezdetek