Netidők Blogtársaság

Az infokommunikációnak el kell foglalnia az őt megillető helyet az oktatásban – állítja a brit Royal Society frissen napvilágot látott jelentése, amelyről a BBC számolt be. Az Egyesült Királyságban – ahogy Magyarországon is – kiemelt figyelmet kap az informatika. Azonban kicsit másképpen, mint idehaza.

A britek a problémát abban látják, hogy unalmas és rosszul megtervezett kurzusokban folyik a téma oktatása. Azt tervezik, hogy megvizsgálják mi az oka annak, hogy évről-évre csökken az infokommunikációval foglalkozó diákok száma – tehát a kiinduló helyzet hasonló, mint nálunk. Az erőfeszítések mögött az a felismerés áll, hogyha nem vagyunk képesek megragadni a fiatalok figyelmét, hogy érdekes módon tanítsuk számukra az informatikát, akkor jelentősen megnő a kockázata annak, hogy a jövő munkaereje képzetlenül és nem megfelelő informatikai tudással kerül a munkaerőpiacra.

Mi lehet a megoldás? Nem csupán a felsőoktatásban kell megjelennie komolyan a területnek, hanem különböző iskolai szinteken mást-mást kell tanítani. Ez szorosan összefügg azzal, hogy részterületekre kell osztani a tárgyat, külön kell kezelni például a számítástechnikát (computer science) és a digitális írástudást. Előbbit legalább annyira komolyan kell venni, mint a fizika vagy a matematika oktatását, utóbbit pedig, mint az írni-olvasni tudást. A digitális írástudás alapkészséggé kell, hogy váljon. További fontos felismerés, hogy szaktanárokra van szükség, infokomra szakosodó tanároknak kell tanítani a tantárgyat, nem pedig más területek oktatóinak.

A koncepcióban számomra az az igazán érdekes, hogy emberközelibbé teszi az informatikát, részekre bontja és a felhasználók számára hasznos ismeretek-készségek elsajátítására is koncentrál, nem pusztán az elméleti alapokra vagy a gyorsan avuló ismeretekre (pl. programozás adott programnyelven). Azt a sztereotípiát kell megváltoztatni, hogy az informatika unalmas és száraz. Ehhez a koncepció másik számomra kedves eleme lehet a segítségünkre: már az általános- és középszintű képzésben is jelenjen meg színesen a terület oktatása.

Pintér Robesz

Az internetes felületeken, műfajokban való írásstratégiák egyes elemeiről már sokszor esett szó az Infoszótárban, és hagyományosan igen alaposan feldolgozott terület ez a szakirodalomban is. Már régóta tudjuk, hogy a webes környezetben való írás más stratégiákat követ, mint a hagyományos, tárgyi valóságban. Ez a másság szembetűnő, és sokakból sztereotip, előítéletes véleményt vált ki, például azt, hogy az interneten hevenyészve, szabálytalanul, hibás helyesírással írunk, ami tönkreteszi az íráskultúránkat.

Tény, hogy az írott szöveg jó megformálása iránti igény csökken az interneten, és ennek több oka is van. Az infokommunikációs környezetben születő szövegek könnyen szerkeszthetőek, ezért az alkotásuk is kevésbé fegyelmezett, mint a hagyományos írott szövegeké. Ez feltűnő, hisz az évszázadok során az írott szöveg, különösen a nyomtatott szöveg a tudás, a szabályosság szimbólumává vált. Ám a nyelvi változások tényével érdemes szembesülnünk.

Gyakran követünk el hibákat az informatikai szövegalkotó eszközök használata során, hisz nagyon kevesen tanulják a billentyűzetek kezelését. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy még az is heves ellenérzéseket vált ki a közvéleményben, ha valahol a közoktatás alsó osztályaiban kötelező tananyagnak nyilvánítják a billentyűzettel való szövegalkotást.) Az aktív használók jellemzően elnézőbbek is ebben a környezetben megjelenő szövegek megformálásával szemben.

Azt azonban nem kell elfelejteni, hogy a stílus, a norma- és hagyománykövetés természetes igény az arra érzékenyek számára. Az interaktív és multimédiás eszközöknek köszönhetően írásos környezetben is elvárhatjuk – a megfelelő műfajok esetében – a szövegek komplex, multimédiás felépítését, és az azonnali interakció igényét, ám a jól formáltság is lehet műfaji, stílusbeli igény.
A weben tehát másként írunk, más stratégiákat követünk az írás során, és az írásbeliségünkkel kapcsolatos attitűdünk is lassan változik.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Tegnap összeszedtem egy blogposztban, amit leendő kis elsősként tudnia kell a lányomnak az iskolarendszerről, mielőtt belevág ebbe a 20-25 éves kalandba. A hét pont egyike azzal foglalkozott, hogy az iskola nem tanít meg mindenre, vannak dolgok, amiket a gyerekeknek maguknak kell megtanulniuk. Az állítás áll az informatika és az internet világára is igaz. De vajon mi az, amit egy gyereknek tudnia (kellene) ezen a téren és az iskolától jelenleg (a legtöbb esetben) nem kap(hatja) meg?

1. Tanuljunk meg gépírni: az iskolarendszerek világszerte hatalmas energiákat fektetnek az első néhány iskolaévben arra, hogy a diákok megtanuljanak kézzel írni. A felnőttek viszont munkájuk és mindennapi életük során a kézzel írt szövegek mennyiségének sokszorosát írják géppel. Mégsem tanítunk meg gépírásra szinte senkit. Miért?

2. Ne higgyünk el minden információt, amit az interneten megtalálunk: gyakori tévhit, hogy az interneten minden megtalálható, ráadásul megbízható információ, aminek hinni lehet. Minél hamarabb tanuljuk meg, hogy az interneten csak az található meg, amit oda valaki feltett, annál jobb. Mindennek van tehát forrása és szándék, amely a megosztáshoz vezetett. Meg kellene tanulnunk, hogy mi alapján tudjuk eldönteni, hogy valami hiteles, megbízható forrásból származik, ezért hihetünk neki.

3. Ami az interneten van, azt nem lehet csak úgy szabadon felhasználni – mi az a plagizálás: az előzővel szorosan összefügg ez a pont. Nagyon sok diák azt hiszi, hogy az internetről bármit szabadon összeollózhat és azt saját teljesítményként tüntetheti fel. A valódi alkotó folyamat ezzel szemben az, amikor a megtalált információt feldolgozzuk, elgondolkodunk rajta, hozzáadjuk a saját véleményünket is és a kettőt – amit találtunk, és amit gondolunk róla – jól elkülöníthetően jelenítjük meg. A plagizálás, amikor más munkáját sajátként tüntetjük fel, nem elfogadható.

4. Hogyan hozzunk létre értékes kreatív tartalmat és osszuk meg az interneten: meggyőződésem, hogy a web 2.0 beköszöntésével kiemelkedően fontossá válik az önkifejezésben, saját magunk megjelenítésében, énünk folyamatos megteremtésében az, hogy ki tudjuk magunkat fejezni az interneten. A mostani fiatalokra még erősebben igaz, hogy a boldoguláshoz tudniuk kellene, hogyan kell egy fotót elkészíteni és megosztani, hogyan kell hozzászólni egy fórum bejegyzéshez, hogyan kell videót készíteni és vágni stb.

5. Hogyan menedzseljük a digitális énünket a közösségi oldalakon: az előző ponttal szorosan összefügg, hogy az internet leginkább közösségi, személyek közti párbeszédre (interperszonális kommunikációra) használt terében, a közösségi oldalakon is elboldoguljunk. A világ sok esetben ezt látja rólunk elsőnek. A leendő barátnőnk/barátunk, az iskola, ahová felvételizünk, a leendő munkaadónk. Nem mindegy, hogy a digitális énünk mit sugároz rólunk.

6. Ami az internetre egyszer felkerül…: az előző pontból következik, hogy semmi olyat ne osszunk meg magunkról, ami későbbi életünk során kínossá válhat, amivel nem akarunk szembesülni és nem mutatnánk meg a világnak. Például soha ne osszunk meg szexuális tartalmú képet magunkról – senkivel, mert hamar az interneten végezheti és közröhej tárgyai lehetünk.

7. Hogyan kezeljük az internet sötét oldalát: végül, jó, ha tudunk róla, hogy az internetet nem csak jó célra lehet használni, vannak odakint szexuális ragadozók, rosszindulatú kortársak, bosszúra szomjazó szülők… Az interneten támadás érheti a személyiségünket, zaklathatnak minket, ellophatják az identitásunkat, feltörhetik a bankszámlánkat. Tudnunk kell, hogy milyen óvintézkedéseket érdemes tenni ezek elkerülésére, illetve ha ilyesmi ér minket, kitől kérhetünk segítséget, mit tehetünk.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy az iskola ezeket miért nem tanítja meg és, ha az iskola nem, akkor ez kinek a felelőssége? Nekem az az érzésem, hogy ezeknek a jó részét a saját bőrén, saját kárán ismeri fel a diákok egy jelentős hányada, míg sokan egyáltalán nincsenek tisztában számos pont igazságával. Nagyon meghatározó ebben a tanulási folyamatban a kortárs csoportok szerepe és egészen biztosan hatalmas a szülők, és kézzelfogható a tanárok felelőssége. Sajnos olyan készségekről van szó, amelyek 1-2 kivételtől eltekintve nehezen taníthatók iskolában, iskolás tudásként, tankönyvből – viszont a boldoguláshoz később a pályaválasztás, munkába állás idején is elengedhetetlenek.

Persze minden ilyen lista szubjektív, akinek van még a tarsolyában olyan téma, ami itt nem található meg, az ossza meg velünk kommentben.

Pintér Robesz