Netidők Blogtársaság

Ismert jelenséget ír le ez a szóösszetétel, nevezetesen a konkrét személyek ellen irányuló internetes zaklatások, rágalmazások, befeketítések gyűjtőneve. Ez a sajnálatos jelenség egyre gyakoribb, egyre több áldozatot szed, és az interneten erre már külön fogalom is van.

A cyberbullying kifejezés előtagja a cybernetics, magyarul kibernetika ’számítástechnika’ alak rövidült formája, az utótagja pedig a magyar nyelv számára teljesen ismeretlen angol bully ige, amelynek a jelentése ’erőszakoskodik, megfélemlít, terrorizál, zsarnokoskodik, kínoz’. Az összetétel jelentése tehát ’internetes zaklatás, internetes erőszakoskodás’. A cyberbullying jelentéstartalmát természetesen pontosan és árnyaltan körül tudjuk írni szószerkezetekkel magyarul is, ám fogalmi szintű szóösszetétel, kifejezés még nem született rá, de az internetes zaklatás többé-kevésbé megfelelőnek tűnik.

Azok a szóösszetételek, amelyek a cyber- előtaggal kezdődnek, az utótag számítógépes vagy internetes jellegét emelik ki, például: kiberkultúra, kibertér, kibernyelv. Az internetre jellemző globális, csoportnyelvi kommunikáció eredményeképpen magyar szövegkörnyezetben is az angolos cyber- [szájber-] forma használatos, és így gyakran keletkeznek vegyes összetételek: cyberkultúra, cyberduma, cyberszex stb. A cyberspace (magyarul kibertér) és a cyberpunk kifejezés William Gibson sci-fi írótól származik.

A kiber- előtag a kibernetika kifejezés rövidített változata, ami azt a tudományágat jelenti, amely az összetett, gépi vagy emberi rendszerek irányításával, szervezésével foglalkozik. A kibernetika antik görög eredetű szó, a jelentése ’kormányos, kormányzó, kormány, kormánylapát’, és Platón Gorgiaszában bukkan fel először. A tudományos életbe Norbert Wiener, az amerikai MIT professzora vezette be 1948-ban a kibernetika szakkifejezést. Az antik hagyományokkal valószínűleg az a kapcsolata, hogy a kibernetikai rendszerek ugyanúgy a hatás-ellenhatás, a visszajelzés önálló képességén alapulnak, mint a hajókormányos tevékenysége

A kibernetika alak egyébként már a magyar számítástechnika kezdete óta, az 1950-es évek óta használatos a műszaki szaknyelvben, tehát azzal, hogy az 1990-es évek eleje óta az angolos cyber alakot használjuk, egy visszaidegenedési folyamat indult meg. Ez ismert jelenség, főként a szaknyelvekre jellemző, és a kulturális globalizáció hatására indul el. Ilyen például a sportnyelv néhány kifejezése is: pakk > korong > pakk; korner > szöglet > korner, taccs > bedobás > taccs, offszájd > les > offszájd stb. A következő lépés, amit rendszerint megtesznek a nyelvhasználók, hogy ha már visszaidegenedett egy kifejezés, akkor azt elkezdik újra magyarítani, azaz elsőként a fonetikai rendszerünkbe beépíteni, így a cyber [szájber] alakból kíber forma lesz [hosszú –í-vel], míg a régebbi alakra a görögből, magyarosodott kiber-, kibernetika formára [rövid –i-vel] már nem mindig emlékszünk.

Forrás: Bódi Zoltán: Infoszótár. Informatikai fogalmak eredete, magyarázata és használata. Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2010.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Minden huszadik 9-16 év közötti magyar fiatalt ért már internetes bántalmazás. A cyberzaklatás rendszeresen előfordul az internettel jól bánó tinédzserek körében szerte a világon mindenhol. Néha azonban tragédiával végződik - de nem csak ezekben az esetekben fontos, hogy az online kiközösített áldozat mellé álljanak, hanem mindig.

Ha belegondolunk a jelenség eredete több ezer éves. A megkövezés, pellengérre állítás, közszemlére tevés, megszégyenítés, nyilvános kivégzés... sajnos mind része az emberi kultúrának, feltehetően még az ősemberi időkből ránk maradt, amikor törzsekben éltünk és a másság tolerálása nem tartozott éppenséggel az erősségeink közé. Tulajdonképpen a kiközösítés, zaklatás, zrikálás közösségképző azok számára, akik a csoporthoz tartoznak, mert megmutatja, hogy milyenek nem akarnak lenni, mit / kit utasítanak el (közösen lépnek fel a kiközösített ellen). A csoportképzésben sajnos ennek (persze nem az öngyilkosságba kergetésig) fontos szerepe van. Emiatt kétlem, hogy a dolog megszüntethető lenne. Ugyanakkor, amitől akkora ereje van az internet korában, hogy az iskola esetében az intézmény falain kívülre viszi a zaklatást, az érintett fél nem tud elmenekülni, nem tud hová visszavonulni, mert a cybertér mindenhol utoléri... emiatt sokkal nyomasztóbb, mint a „szokásos” iskolai piszkálódások, zaklatások, amelyek térben és időben korlátozottak.

További igen fontos megkülönböztető jegy az offline zaklatáshoz képest a dolog rossz társadalmi láthatósága és az ebből fakadó optikai csalódás: az áldozat részéről könnyen kialakulhat az az érzés, hogy mindenki rajta röhög, ezzel szemben gyakori védekezés az elkövetők vagy az iskola részéről, hogy ebben feltehetően csak kevesek vesznek részt és nem érdemes túldimenzionálni. Az igazság valahol félúton lehet, részben az anonimitás, de még inkább a virtualitás miatt (az áldozat, az agresszorok és a közönségük nincs fizikailag egy térben). Sokkal könnyebb valakit bántani, ha nincs jelen és sokkal könnyebb ehhez online nézőközönségként észrevétlenül csatlakozni. Ha lehetséges, ezért fontos a szembesítés, szemtől-szemben ugyanis már sokkal kevesebben találják „viccesnek” a dolgot a zaklatók és a közönség tagjai közül.

Az igazi kérdés azonban számomra a jelenség megértésén túl az, hogy mi lehet a jó megoldás? Mit csinálj, ha Te vagy az áldozat vagy a Te gyerekedet, barátodat zrikálják online (is)? A tinédzserek szerintem halmozottan hátrányos helyzetben vannak, jellemzően az ilyen kipécézett fiatalok amúgy is nehezebben kommunikálnak, nehezebben tudnak kiállni magukért a túlerővel szemben... ha már valaki melléjük mer állni, már az óriási segítség. Ha online zaklatást látsz, akkor segíts, ha tudsz – és semmiféleképpen ne csatlakozz a közömbös vagy a kárörvendő nézőközönséghez.

Pintér Robesz