A legelső jelenség, amelyik fölkeltette a tudományos érdeklődésemet is, hogy miként írunk a weben, van-e valami olyan sajátosság írásbeliségünkben, amelyik a webhez köthető.

Gyakran vesszük észre, hogy a weben másképp írunk, mint papíron, tollal. Rögtön jegyezzük meg, hogy nem lehet általánosítani, hisz az interneten rengetegféle szöveget állítunk elő, és szinte mindegyiknek megvan a saját írásmódja stílusa. Az internetes írásbeliséggel kapcsolatban tehát vannak sztereotípiák, talán a legáltalánosabb, hogy az internetes írásbeliség szabálytalan, eltér minden hagyománytól.

Anélkül, hogy túlzásokba esnénk, nézzük a részleteket. Az írásbeliségre és így a nyelvhasználatra mindig is hatott az a környezet és technológia, amelyikkel az írásképet létrehoztuk. A fába, kőbe vésett írásjelek ék alakúak és nem gömbölyűek, mert a kemény anyagok, a rideg írószerszámok erre voltak alkalmasak. A vágott tollal írott betűk kalligrafikusak, vékonyodó és vastagodó vonalakkal jelentek meg, és a nyomtatás kezdeti formái is a kézírást próbálták utánozni. Majd a nyomdatechnika fejlődésével a betűminták egyszerűsödtek, és a könnyebb olvashatóságot célozták meg. A jelenlegi, számítógépes és internetes környezetben is természetes, hogy az írásmódunk alkalmazkodik ehhez a technológiához.

Ott figyelhetjük meg az internetes írásbeliségben a legjellemzőbb változásokat, ahol nagyobb az interakció, tehát a cseten, a messzendzserekben, esetleg az e-mailekben. Ennek az az oka, hogy ezekben a műfajokban nagyon gyorsan kell írnunk, és jellemzően személyesek vagy kisebb csoportos partnereknek szólnak ezek az üzeneteink. A üzenetváltás sebessége egyes messzendzser vagy cset diskurzusokban megközelítheti az élő, spontán párbeszéd sebességét, ám a billentyűkezelése az átlagos felhasználónak nincs olyan szinten, hogy követni tudja a beszéd sebességét. Ezért azokban a szituációkban, ahol megtehetjük, egyszerűsítünk az írásunkon. A cél jellemzően az, hogy minél egyszerűbben, minél kevesebb gondolkodással vagy minél kevesebb billentyűleütéssel tudjuk leírni üzeneteinket. Természetesen ezt az egyszerűsítést jellemzően nem tesszük meg, ha a műfaj, a partner, a téma, a nyilvánosság elvárásai megkövetelik az alapvető írásbeli szabályok betartását.

Az írás egyszerűsítésének egyik legjellemzőbb módja, ha úgy írunk, ahogy beszélünk, ahogy kiejtjük a szerkezeteket. Ez pedig nagy teret ad az egyéni, kreatív megoldásoknak. A gyakorlatlan írónak, billentyűzetkezelőnek egyszerűbb, könnyebb leírni egy kapkodó tempójú írott párbeszédben, amikor egyszerűen nincs időnk írni, azt, hogy tuggyuk+ h eccerű-e, mint azt, hogy tudjuk meg, hogy egyszerű-e. Ezt az írásmódot nevezem írott beszélt nyelvnek (először egy 1998-as konferencián definiáltam a fogalmat.)

Viszont az is természetes, hogy a helyesírásra, a szabálykövetésre, az írásbeli hagyományőrzésre érzékenyebb emberek számára ezek a beszédet, hangzást követő, szimbolikus írásmódok taszítóak, veszélyforrásnak tűnnek. Az igazság viszont az, hogy a nyelv, az írásbeliség folytonosan változó rendszer, és a szabályszerűségeket mi, emberek, nyelvhasználók alkotjuk, tanítjuk, módosítjuk. Nyilvánvaló, hogy a közérthető, egyértelmű írásbeliségnek fix, hagyományozódó szabályokra van szüksége, de a kreativitás is helyet kaphat, ha erre a partner is vevő, és a tematika is megengedi. A nyilvános közleményekben, a hivatalos, formális szövegekben mindenképpen célszerű a szabályokhoz alkalmazkodni, a kreativitást pedig hagyjuk az informális helyzetekre.

Bódi Zoltán