Immár negyedik alkalommal rendezték meg a Smartmobil konferenciát, amelyen ezúttal közel ezren vettek részt a már megszokott helyszínen, a RAM Colosseumban. Az elsősorban jól láthatóan fejlesztőknek és a start-up cégeknek, valamint befektetőknek szóló konferencia ezúttal is vonzotta a terület után érdeklődő rokon szakmák képviselőit, bár mintha médiásból, FMCG cégekből és az ügynökségek képviselőiből kevesebb lett volna a korábban vagy hasonló rendezvényeken megszokottnál. A mobilos terület rakétaszerű bővülésével együtt immár jobban azonosítható részterületekre szakad és ezzel párhuzamosan a hozzá kapcsolódó várakozásokra ráülő lila köd is oszlani látszik a fejekben. Ez összefügg azzal, hogy egyre többen kézzelfogható tapasztalatokat szereznek mobilos projektekben és nem csak a megmentőt vagy a gyors meggazdagodás lehetőségét látják benne - sokszor hamis illúziókat kergetve.

2010-ben - az első alkalommal - még arról szólt a rendezvény, hogy "jön-e a forradalom" és még az iPhone és az Android csatározása volt a középpontban, ahol az Android még nem volt az a nyomasztóan hatalmas ökoszisztéma, mint most. 2011-ben már tavasszal kijelenthettük, hogy ez az Android éve lesz - a várakozások beigazolódtak, megállíthatatlanul terjedt a rendszer világszerte, viszont, ahogy feljebb említettem a területről sokan tudtak keveset, így inkább ködös elképzelések hajtották a tömegeket a rendezvényre. 2012-re már nem az volt az érdekes, hogy jön-e a terület, mert biztosak lehettünk benne, hogy igen, hanem az volt a kérdés, hogy mekkora felfordulást okoz, mi mindent változtat meg az életünkben gyökeresen. Végül 2013-ban már arra fókuszálunk, hogy mit mutatnak a hazai és a nemzetközi tapasztalatok, a mi saját projektjeink tapasztalatai (sikereink és kudarcaink). Amiből az is kiderül, hogy mit és hogyan kell csinálni ezen a területen és mi várható még a jövőben, merre érdemes továbbindulni. Éppen ezért már nem kérdés, hogy jön-e a terület, hogy mekkora, hogy mit ígér és mit változtat meg - mert már nyakig benne vagyunk mi is, ezért tudjuk, érezzük és csináljuk. Vagyis mi magunk is alakítjuk a jövőnket. Nem csak beszélünk róla. Első kézből tudunk saját tapasztalatokat megosztani, hogy nekünk hogyan megy, hogy éppen mi mit csinálunk és mit tanultunk belőle (például mozgó daru alá nem állunk). Ugyanakkor kíváncsiak vagyunk, hogy mások mivel foglalkoznak, mit fejlesztenek éppen és merre tart ez az egész a világ. A Smartmobil idejére mindenki kicsit félrerakja azt a munkadarabot, amin éppen dolgozik, megáll a forgácsok hullása, lerakjuk a munkaruhát, felvesszük az ünneplőt és elmegyünk tapasztalatokat cserélni. És nagyon jól van ez így, jobb arról beszélni, amit  csinálunk, mint amit mások csinálnak (több ezer kilométerre tőlünk) vagy, amit csinálni kellene, ha végre nekifognánk.

A 2013-as Smartmobil konferencia nagy lépést tett a nemzetközivé válás felé is. Érezhető a szervezők törekvése, hogy regionális rendezvényt (eseményt) csináljanak a Smartmobilból, ami kitör a köldöknézős, ej mi magyarok vagyunk a bokréta a Jóisten "okostelefonján" megközelítésen. Már korábban is voltak nemzetközi előadók, de ez volt az első év, hogy a nagyteremben szinte alig hangzott el magyar előadás. Mindez kell ahhoz, hogy érdemes legyen idejönnie egy cseh, osztrák vagy éppen finn fejlesztőnek, szakértőnek, mert nem csak valamennyi networking lehetőséget kap, hanem érdekes, csámcsognivaló tartalmat is. Ahhoz, hogy felrakjuk Magyarországot (Budapestet) az okostelefonos világ térképére, szükség van egy ilyen eseményre.

Végül a Smartmobil bevallottan a hazai (nem csak) mobilos start-upok seregszemléje is akar lenni. Hogy megmérettessenek a hazai világmegváltó ötletek és még inkább becsatlakozhassanak a nemzetközi vérkeringésbe. Seregszemle is ez, de több annál, a családi ezüst megmutatása. Az irány jó, a következő lépésben az kell, hogy nemzetközi összevetésben is megmérettessenek a projektek, ne csak a zsűri legyen világlátott, tehát ne csak szinte kizárólag magyar csapatok versenyezzenek.

Szóval mindent összevetve jó volt az idei rendezvény is, az irány jól látható, gratula és köszönet a szervezőknek!

Pintér Robesz

Beszámolóim a korábbi Smartmobil rendezvényekről:

2012: Smartmobil 2012 - nomofóbok egymás közt

2011: Az okostelefon ígérete és illúziója

2010: Jönnek az okostelefonok - iPhone vs. Android konferencia