Netidők Blogtársaság

Könyvajánló: danah boyd - It's Complicated

Pár hete egy levelezőlistán hívták fel a figyelmemet a híres kutatónő, danah boyd új könyvére (a szerző szándékosan nemecsek ernősen írja a nevét, tiszteljük meg azzal, hogy mi is). A könyv számomra különösen aktuális témát boncolgat, a tinédzserek újfajta kommunikációs szokásait. Miután a saját családomban hamarosan lesz egy tinédzser (már most kiskamasz), aztán több is, ahogy cseperedik a három csemetém, próbálok felkészülni a dologra. Ugyanakkor, mint információs társadalom kutató, szakmailag is érdekel a könyv.

A téma persze nem csak nekem fontos, hanem minden szülőnek. Mondjuk a szülőknek van egy további csavar a dologban, ahogy egy szakmai beszélgetésen Bauer Béla, ifjúságkutató fogalmazott 2008-ban: amikor az embernek tinédzser korú gyermekei vannak, akkor rendszerint ő maga éppen a midlife crisis-szel küzd. Nem jó kombó. Sem a tinédzsernek nem könnyű, sem a szüleinek, együtt pláne megkeseríthetik egymás életét. Erre tesz rá még egy lapáttal, ha a tinédzser a szülő szemszögéből a kommunikációs technológiába "menekül", amiből a szülő nem sokat ért, de még, ha ért is, nem sokat lát a gyerek tevékenységéből. És, ha hiányzik a bizalom, akkor a gyerek könnyen abban a helyzetben találja magát, hogy anyja vagy apja gyanakvással figyeli minden elektronikus lépését, azt hiszi a neten csak rosszat lehet csinálni és csak rosszra való: szexuális ragadozók, öngyilkosságra buzdító csoportok, függők, drogosok és egyéb antiszociális elemek találkahelye - ugye, pont nem egy labilis tinédzsernek való hely. Ebből a helyzetből fakad annak a tinédzsernek a kiáltása is, akit danah boyd a könyv elején mutat be nekünk és, aki azt kéri a szerzőtől, hogy beszéljen már az édesanyjával, mivel az azt hiszi, hogy csupa rossz dolgokat csinálnak a haverjaival a neten, miközben ők csak ártatlan házivideókat készítenek és töltenek fel a YouTube-ra.

Azt hiszem előbb-utóbb minden szülőnek el kell döntenie, hogy a 3T-ből (tiltás, tűrés, támogatás) mit és hogyan valósít meg a gyermekei netes életét és infokom eszközhasználatát illetően. Ami különösen azért problematikus, mert még maguk a felnőttek sem mindig tudják, hogy ezeket az eszközöket mikor és hogyan "illik" használni, mire valók és milyen napi rutint, szabályokat érdemes követni, hogy ne képernyőkre bámuló zombik legyünk egymás mellett, akik egyre kevesebbet beszélgetnek egymással, de nyomogatják a Like gombot a Facebook-on. Az, hogy hogyan és mire neveljük a gyereket még nehezebb, ha a két szülő sincs egy platformon - mondjuk az egyik kütyümániás a másik meg (még) nem az. Viszont a könyv segít abban, hogy legalább végiggondoljuk, reflektáljuk, hogy mi magunk tulajdonképpen mit is gondolunk erről az egészről.

Nagyon megmaradt bennem az a kép, ahogy a kilencvenes évek végén - amikor a mobiltelefon idehaza még elég ritkának számított - Helsinkiben a villamoson bunkofonnal verték egymás fejét a kisiskolások. Modern eszközhasználat. Már akkor láttam, hogy ez lesz a jövő és a dolog "be fog gyűrűzni hozzánk". Legfeljebb azt nem tudtuk, hogy a telefonok mérete ennyire meg fog nőni az okostelefonok miatt. Mindezzel azt akarom mondani, hogy persze mire az embernek tinédzser korú gyerekei lesznek, addigra már túl van néhány dilemmán: például mikor kapjon a gyerek mobiltelefont, beengedjük-e a nappaliba a játékkonzolt, mennyit játszhat a gyerek számítógépes játékokat. Ezek azonban könnyű kérdéseknek tűnnek a tinédzserek net használatához képest.

Visszatérve a könyvre - pár napja jelent meg, az Amazonon Kindle kiadásban 15,49 dollárért megvehető (most a rossz árfolyam miatt körülbelül 3500 forintot kóstál), hagyományos papírkönyvként 16,68 dollár (plusz postaköltség). A könyv fontos kérdéseket vizsgál meg, például, hogy miért tűnnek olyan furcsának a tinédzserek az interneten; miért tűnik úgy, hogy egyáltalán nem számít nekik a privátszféra (pedig de); mitől kattantak rá annyira a közösségi média használatára? Aztán megpróbál a szülői félelmeknek is a végére járni a szerző: tényleg mindenhol ott vannak a szexuális ragadozók; a net valóban felerősíti az aljasságot és a kegyetlenséget (lásd cyberzaklatás)? Végül körbejárja azt a közkeletű sztereotípiát is, amit a 40-es és annál idősebb korosztály előszeretettel oszt a fiatalokkal kapcsolatban: a mai tinédzserek olyan digitális bennszülöttek, akiknek minden a kisujjukban van, ami digitális. Pedig higgyük el, nekik sem egyszerű - pláne, ha még a szüleik internettel kapcsolatos gyanakvásával, tiltásaival és tudatlanságával is meg kell küzdeniük. Bár az első kettőben nem biztos, hogy segít a könyv, a tudatlanságunk ellen sikerrel indíthatunk harcot, ha elolvassuk. Megéri.

danah boyd: It's Complicated: The Social Lives of Networked Teens

Keményfedeles kiadásban: 296 oldal

Kiadó: Yale University Press (hivatalosan 2014. február 25-én jelenik meg, de már olvasható)

Nyelv: angol

ISBN-10: 0300166311

ISBN-13: 978-0300166316

A könyv 2014 március elejétől ingyen is letölthető a szerző oldaláról.

Pintér Robesz

A napokban jelent meg egy könyv az Eötvös Kiadónál, A világhálóba keveredett ember címmel, Veszelszki Ágnes szerkesztésében. A kötetben többen vallanak arról, hogy hogyan változtatta meg az internet az életüket, gondolkodásmódjukat. Az alábbiakban a kötethez való kedvcsináló gyanánt az a szöveg olvasható, amit jómagam írtam a blogposzt címében jelölt kérdésre. A kötetről itt lehet bővebben olvasni.

Hogyan változtatta meg az internet a gondolkodásomat?

Minden egy lánnyal kezdődött. Ültem a pécsi (vagy a szegedi?) IC-n 1996-ban és egy velem egykorú aranyos egyetemista lánnyal csacsogtam, akinek már csak a becenevére emlékszem, Coffkának hívták. Az utazás vége felé megadta az e-mail címét – akkoriban még nagyon kevés mobiltelefon volt az országban, iWiW-et, Facebook-ot pedig még egyáltalán nem használhattunk, mivel még nem „találták fel” őket. Szóval az e-mail cím megadása remek kezdetnek ígérkezett. A bökkenő csak az volt, hogy nekem nem volt még e-mail címem, sőt, tulajdonképpen még életemben nem interneteztem. Így aztán egy barátom e-mail címét kezdtem el használni és terjedelmes, esszé méretű leveleket küldözgettem Coffkának, amikben a világ dolgairól locsogtam. Akkoriban még volt időm néhány sornál többet írni és volt is, aki elolvassa. Az ELTE Szociológiai Intézetében volt kitéve egy számítógép e-mailezésre, monokróm zöld monitorral, fölé a falra kiragasztva egy papír kábé 15 sor paranccsal, hogy hogyan jelentkezzünk be az „internetre”, aztán a Pine-ba (fapados levelezőprogram, régebben nagyon népszerű volt). Majdnem minden nap eltöltöttem jó 10-15 percet a géppel és leveleket írogattam.

Pár hét múlva megterhelő lett a barátom számára, hogy ugyanazt a mailboxot használjuk, így aztán kiderítettük, hogy hogyan lehetne nekem is saját e-mail címem: egy nyomtatott(!) formanyomtatvány kitöltésével igényelni kellett az ELTE BTK rendszergazdájától, aztán időről-időre személyesen érdeklődni, hogy készen van-e már (e-mail cím híján hogyan is értesítettek volna). Előre meg kellett adni két felhasználónevet is, hátha az első foglalt lenne. Így ragadt rajtam a Robesz becenév is mind a mai napig – azelőtt sosem használtam.

Aztán 1996 őszén végre internetezhettem is – mert az e-mailezést akkoriban még nem tartottam annak. A nem sokkal korábban induló Imágó magazin harmadik számába kellett volna cikket írnom a karaokéról. (Az egy másik történet, hogy végül az Imágó két szám után megszűnt, viszont a cikk elkészítése kapcsán elinduló eseménysorozatok révén lett belőlem később internet kutató, illetve a feleségemet is így ismertem meg.) Emlékszem, az első internetezéskor megilletődötten ültem az ELTE esztétika szak géptermében a csilivili PC-k között és bámultam a Netscape logóban folyamatosan lefelé hulló meteorokat, miközben arra vártam, hogy betöltsön az Altavista (akkoriban azzal gugliztak az emberek). A legelső keresésemkor beírtam, hogy karaoke – kézenfekvő volt, hiszen erről szerettem volna cikket írni. Körülbelül 400 ezer(!) találatot kaptam, javarészt karaoke CD-kről. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy jó dolog a keresés, de pontosítás, megfelelő, átgondolt keresési taktika nélkül esélye sincs az embernek. Ma már nem létezik az Altavista – a Yahoo oldalára mutat – és a karaoke szóra 208 millió találatot ad ki a Google. (Ha jobban belegondolunk nincs érdemi különbség a 400 ezer és a 208 millió között, tulajdonképpen egyiket sem képes senki sem átnézni és amint ezt belátja, szűkíteni fog a keresésen). Miután a karaoke szóval kudarcot vallottam – nem meglepő módon így nem találtam hasznos szakirodalmat – tettem egy próbát Erving Goffman nevével, ő volt az a szerző, akinek a szerepelméletét fel szerettem volna használni az elemzésben. Goffman-ra viszont nem volt érdemi találat, sőt, egyáltalán nem volt fent az interneten. Ma 408 ezer találatot dob ki rá a Google és az első tíz között megtaláljuk a Wikipédia szócikkét, az életrajzát, a könyveit, egyéb szövegeket, sőt még a „homlokzatóvás” kifejezést is, ami a magyar Wikipédián szerepel.

Tehát azt biztosan kijelenthetjük, hogy 1996 óta jelentősen megváltozott az internet. Ha nagyképű akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy nem az én gondolkodásmódom változott meg, hanem az internet. Én már 1996-ban is azt vártam az internettől, hogy ott legyen rajta mindaz, amire szükségem van, hogy választ adjon a kérdéseimre. Persze ahogy az internet változott, egészen biztosan változtam én is és a gondolkodásmódom is. 1996-ban, amikor először interneteztem, 21 éves voltam, most 38 vagyok. Pár év és többet éltem internettel, mint nélküle. De vajon a gondolkodásom miben változott meg az elmúlt 17 évben és mekkora része írható az internet számlájára? Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, nem tudom megmondani, hogy az internet hogyan változtatta meg a gondolkodásmódomat vagy az életemet. De az biztos, hogyha most egyik napról a másikra hirtelen eltűnne az információs szupersztráda, annak nagy hatása lenne az én életemre és a gondolkodásomra is.

Lássuk be ugyanakkor, hogy nagyon digitális bevándorlós kérdés az, hogy az internet hogyan változtatja meg a gondolkodásunkat. Mindez csak addig érdekes ugyanis, amíg volt internet előtt (i.e.). Sokak számára azonban nincs internet előtt – mint például a mostani hallgatóimnak, akik 1990-ben születtek és akkor kezdték az általános iskolát, amikor én Coffkával zötykölődtem a vonaton és elkezdtem internetezni. Számukra ez már történelem előtti (időszámításunk előtti, i.e.), így aztán valószínűleg nem is érdekes. A digitális bennszülöttek érthető okokból nem tudják megmondani, hogy hogyan hatott az internet a gondolkodásukra.

Persze ez így, ebben a formában azért egy kis csúsztatás. Mert az internet is folyamatosan és jelentősen változik. Így annak a gondolkodásra kifejtett hatása, ereje is átalakul, ami észrevehető. Kezdetben – a ’90-es években – elsősorban a portálok, híroldalak, fórumok és levelezőlisták világa volt a meghatározó az interneten. A webkettő forradalma és a Facebook, mint végtelen mennyiségű felhasználói időt elnyelni képes „internetes fekete lyuk” megjelenése csak újabb jelenség. Viszont így könnyen belátható, hogy azok életére is időről-időre másképpen hat a világháló, akik már az internettel együtt nőttek fel.

De ne térjünk el a tárgytól – azaz, hogy hogyan változtatta meg az internet a gondolkodásomat. A legfontosabb szerintem, hogy az internet nem olyan, mint egy életre meghatározó olvasmány vagy egy halálközeli élmény, hanem folyamatosan velünk van, miközben állandóan változik maga is. Így a hatása is aprólékos és fokozatosan megy végbe, amit nagyon nehéz észrevenni. Viszont, ha valamit mégis muszáj kiemelnem, akkor azt mondanám, hogy a számomra leginkább szembeötlő változás – illetve, amiben a leginkább bizonyos vagyok – az, hogy másképpen írok ma, mint az internet előtt vagy akár csupán pár évvel ezelőtt. Olyan két-három éve kezdődött, hogyha egy új szöveget kezdek el írni, akkor nem lineárisan készítem el azt, hanem egyszerre 4-5 helyen írom a szöveget, egy kicsit itt, egy kicsit ott. Egyszerre gondolkodok az „elején” és a „végén”. Azért teszem ezeket az utóbbi szavakat idézőjelbe, mivel amikor a szöveget írom, még nem is biztos pontosan, hogy melyik rész pontosan hová kerül majd. Ha ezt le akarom fordítani a gondolkodás fogalmaira, akkor azt mondanám, hogy gyengül a linearitás, a sorrendiség hatása és egy régi kifejezéssel szólva, a hipertextualitás és a párhuzamosság felé mozdult el a gondolkodásom, még azokban az esetekben is, amikor a linearitásnak, sorrendiségnek kellene alárendelni azt.

1993-ban kezdtem el péntekenként böjtölni, amikor csak gyümölcsöt, zöldséget, olajos magvakat, néhány féle tejterméket (például yoghurtot), mézet eszem és többnyire vizet, száz százalékos gyümölcslevet és néha bort iszom. Amikor először meghallja ezt valaki – miután remek ötleteket ad, hogy melyik másik napra kellene átraknom a böjtöt – mindig felmerül a kérdés, hogy mi változott meg, amióta ezt csinálom. Őszintén, nem tudom, mert már nem emlékszem milyen volt előtte, mivel már a részemmé vált a dolog. Azt kell, hogy mondjam, így vagyok az internettel is. Már nem tudom, hogy milyen lenne nélküle élni és milyen lennék nélküle én, vagyis, hogy hogyan változtatta meg az életemet vagy a gondolkodásmódomat. Olyanok vagyunk, mint a sziámi ikrek, hozzám nőtt az internet. És szerintem jól van ez így. Szeretem az internetet.

Pintér Robesz

Eleink szemével nézve elmondható, hogy már most is egy megvalósult sci-fiben élünk, ahol nagyon furcsa volna akár az ötven vagy száz évvel ezelőtt élt dédszüleinknek is eligazodnia. Számunkra azonban ez a megszokott, a hétköznapi, a természetes, sőt, helyenként akár még unalmas is. De sokan kíváncsi izgalommal kutatjuk, hogy mit tartogathat számunkra a jövő. A jövő persze bennünk él: mi magunk hozzuk létre, a tudomány, a technika és társadalom összjátéka során. A sok lehetséges szcenárióból azonban végül egyetlen egy válik valósággá és nem tudhatjuk, hogy pontosan melyik. Aki azonban kíváncsi, kaphat támpontokat ezzel kapcsolatban.

A sci-fi rajongók 3T-jével (Tudomány / Technika / Társadalom) foglalkozó kiadvány jelent meg pár napja, amely elsősorban hazai kutatók, tudósok, szakemberek írásai alapján mutatja be, hogy milyen jövő, vagy inkább lehetséges jövők várhatnak ránk, ha a jelenből, a jelenleg elérhető tudásunkból indulunk ki.

A HVG Extra jövővel foglalkozó tematikus kiadványának legújabb (második) száma három hónapig lesz kapható az újságárusoknál.

(Disclaimer: a tematikus HVG számnak jelen sorok írója is a szerzői közé tartozik az oktatás jövőjéről szóló cikkével.)

Pintér Robesz

Vatera.hu, ingatlan.com, stockfresh, habostorta.hu, használtautó.hu, IND, portfolio.hu, profession.hu, netpincér.hu. Vajon mi a közös bennük? Mindegyik a magyar internet meghatározó vállalkozása, amit honfitársaink hoztak létre és tettek sikeressé. Hogyan csinálták? Kiderül a Digitális sikertörténetek című interjúkötetből, amelyet Dunder Krisztián internetes tanácsadó készített.

Vajon hányunknak fordult meg kósza ötletként a fejében, hogy milyen lenne, ha a saját magunk urai lehetnénk, saját vállalkozást indítanánk? Hogy milyen lenne meggazdagodni az interneten, saját sikeres vállalkozást indítani – belevágni, kipróbálni magunkat? Megmondom őszintén, nekem már átvillant egy-két alkalommal az agyamon, hogy a magam ura legyek. Ami visszatart az a félelem a kudarctól, illetve, hogy nem tudom hogyan vágjak bele. Ódzkodás a várhatóan rengeteg munkától, amiért az egyáltalán nem biztos sikert mérik, a felelősségtől, hogy másoknak is munkát adjak, akik elsősorban csak rám számíthatnak. Ezért is minden elismerésem a kötetben szereplő szerzőknek, hogy volt bennük bátorság, kitartás, ügyesség, hogy sikerre vigyék az ötletüket.

Az interjúkötetet lapozva egyértelmű, hogy bár nincs egyetlen recept a sikerhez, kellenek mögé azok a meghatározó emberek, akik folyamatosan újítanak, terveznek, mennek előre. Éppen ezért, aki ma Magyarországon sikeres online vállalkozást szeretne indítani vagy vezetni, mindenféleképpen tanulhat a könyvből, számukra kötelező olvasmány, amely hasznos praktikákat és közvetve tanácsokat adhat.

De a laikus internet használó olvasónak is izgalmas lehet a könyvvel töltött idő. Mi magyarok egyszerre szeretjük, utáljuk és irigyeljük a sikeres embereket. Szeretjük, mert büszkék lehetünk rájuk, utáljuk, mert biztosan „nem véletlenül” lettek sikeresek, és irigyeljük, mert jól megy nekik. Dunder Krisztián remek interjúi révén viszont lehetőséget kapunk arra, hogy sztereotípiánkat és előítéleteinket félretéve ismerhessük meg a hazai internetes cégek sikeres vezetőit – testközelből. Eldönthetjük, hogy mi mennyire vagyunk büszkék rájuk, lennénk-e a helyükben, vagy esetleg számunkra tényleg nem szimpatikus, amit csinálnak.

Dunder Krisztián: Digitális Sikertörténetek (szerzői kiadás, 2011. november)

Oldalszám: 208

ISBN: 978-963-08-2463-7

Ajánlott fogyasztói ár: bruttó 3 900 Ft

Jelenleg könyvesboltokban nem kapható!

Pintér Robesz

Rendhagyó bejegyzés következik: oldalajánló. A Social Media Examiner saját meghatározása szerint a közösségi média iránytűje. Az oldal célja, hogy bemutassa, hogyan lehet az olyan eszközöket, mint a Facebook, twitter vagy LinkedIn minél okosabban használni – elsősorban üzleti célra.

A szakértők által üzemeltetett blog egy-egy bejegyzését rendre több százan osztják meg a twitteren. A Technorati és az AdAge a világ 100 legbefolyásosabb üzleti blogja között tartja számon. 87 ezer regisztrált felhasználójuk postafiókjába jutnak el e-mail hírleveleik révén.

A Social Media Examiner rendszeresen közöl esettanulmányokat, videóikban bemutatják, hogy hogyan használjunk 1-1 új eszközt (például a Google+-t), összefoglalják a friss kutatási eredményeket és interjúkat közölnek az egyes területek szakértőivel.

Néhány érdekesebb olvasnivaló a Social Media Examiner anyagaiból:

• 21 Creative Ways To Increase Your Facebook Fanbase
• 2011 Social Media Marketing Industry Report
• 10 Top Facebook Pages and Why They’re Successful
• 5 Tools That Help Measure Your Social Media Influence

Pintér Robesz