Netidők Blogtársaság

A finn parlament és a civil csoportok között szokatlan együttműködés keretében létrejött Finnországban a Nyílt Minisztérium projekt. A megállapodás értelmében közösségi fejlesztésként informatikusok létrehoztak egy nyílt forráskódú platformot, amit a pártoktól és a parlamenti képviselőktől függetlenül civil törvényelőkészítésre lehet használni. A webes alkalmazással a civilek teljesen szabályos parlamenti vitára alkalmas törvénytervezeteket készíthetnek.

Az így elkészült törvényszöveget aztán a civilek digitális szavazattal támogathatnak. Amennyiben összegyűlik a törvényjavaslatra 50.000 támogató aláírás, a parlamentnek napirendre kell tűzni a törvényjavaslat vitáját és a képviselőknek szavazni kell arról. Ezt egy márciusban elfogadott Civil Törvényalkotási Törvény elfogadása és a Finn alkotmány módosítása tett lehetővé. Ezt a törvény és alkotmánymódosítást az indokolta, hogy az ottani parlamentben az ellenzéki javaslatok szinte biztosan leszavazásra kerültek a parlamenti többség által, még akkor is ha esetleg a javaslatnak nagy társadalmi támogatottsága is volt. A rendszeren keresztül kétféle javaslatot lehet készíteni. Egy általános javaslatot, hogy valamely területet érintő törvényi szabályozást a parlament változtasson meg, vagy egy teljesen kidolgozott, minden oldalról szavazásra alkalmas törvényjavaslatot. Ez utóbbi esetben a parlamenti képviselőknek nagyon kis területük marad a javaslat szavazás előtti módosítására.

Az eddigi kidolgozott és szavazásra bocsátható javaslatok között ott van a magáncsődről szóló javaslat, a TV és rádióreklámok hangerejéről vagy a finn KRESZ megváltoztatásáról (lehessen kerékpárral az egyirányú utcában a forgalommal szemben haladni) szóló javaslat. De igen előrehaladott állapotban van a közbeszerzések keretében megvalósított szoftverbeszerzéseknél a nyílt megoldások és szabványok kötelezővé tételéről szóló csomag is. Amiért mégsem kerültek még a parlament elé ezek a javaslatok annak az oka az, hogy a digitális szavazásról szóló törvény, ami az online szavazást tenné lehetővé, még nem került elfogadásra. Bár ennek a megalkotásáról a márciusban elfogadott törvény rendelkezik, de a parlament most mulasztásos alkotmánysértéssel tudja egy kicsit még elodázni az indulást. A fejlesztők és civil szervezetek szerint a társadalmi nyomásra az elkövetkezendő hónapokban elfogadásra kerülhet ez a törvény is és akkor már kötelező lesz foglalkozni ezeknek a javaslatoknak a tárgyalásáról a parlamentnek.

A példa egyébként nem egyedi, hasonló kezdeményezés indult Lettországban is, de az Európa Tanács döntésének értelmében egy európai digitális petíciós rendszer is elindult, a WeSign.it, aminek a teljes elfogadásához még további fejlesztésekre van szükség.

Nagyon érdekes kezdeményezések ezek és hosszútávon a politikai kezdeményezés nem csak a parlamenti pártok előjoga lesz, hanem a civil társadalom erre fogékony tagjai is bekapcsolódhatnak a törvényalkotásba.

| Még több lehetőség

Az internetes felületeken, műfajokban való írásstratégiák egyes elemeiről már sokszor esett szó az Infoszótárban, és hagyományosan igen alaposan feldolgozott terület ez a szakirodalomban is. Már régóta tudjuk, hogy a webes környezetben való írás más stratégiákat követ, mint a hagyományos, tárgyi valóságban. Ez a másság szembetűnő, és sokakból sztereotip, előítéletes véleményt vált ki, például azt, hogy az interneten hevenyészve, szabálytalanul, hibás helyesírással írunk, ami tönkreteszi az íráskultúránkat.

Tény, hogy az írott szöveg jó megformálása iránti igény csökken az interneten, és ennek több oka is van. Az infokommunikációs környezetben születő szövegek könnyen szerkeszthetőek, ezért az alkotásuk is kevésbé fegyelmezett, mint a hagyományos írott szövegeké. Ez feltűnő, hisz az évszázadok során az írott szöveg, különösen a nyomtatott szöveg a tudás, a szabályosság szimbólumává vált. Ám a nyelvi változások tényével érdemes szembesülnünk.

Gyakran követünk el hibákat az informatikai szövegalkotó eszközök használata során, hisz nagyon kevesen tanulják a billentyűzetek kezelését. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy még az is heves ellenérzéseket vált ki a közvéleményben, ha valahol a közoktatás alsó osztályaiban kötelező tananyagnak nyilvánítják a billentyűzettel való szövegalkotást.) Az aktív használók jellemzően elnézőbbek is ebben a környezetben megjelenő szövegek megformálásával szemben.

Azt azonban nem kell elfelejteni, hogy a stílus, a norma- és hagyománykövetés természetes igény az arra érzékenyek számára. Az interaktív és multimédiás eszközöknek köszönhetően írásos környezetben is elvárhatjuk – a megfelelő műfajok esetében – a szövegek komplex, multimédiás felépítését, és az azonnali interakció igényét, ám a jól formáltság is lehet műfaji, stílusbeli igény.
A weben tehát másként írunk, más stratégiákat követünk az írás során, és az írásbeliségünkkel kapcsolatos attitűdünk is lassan változik.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Steve Jobs halála után először mindenki az egekbe emelte a zsenit, a látnokot, a mágust. Azután hamarosan megjelentek azok a visszaemlékezések, amelyek leleplezik az Apple vezérének emberi gyengeségeit.  Bár az Apple évek óta magasan szárnyal, termékei iránt nagy a kereslet, az Apple diadalútját is kísérte jó néhány kudarc. A gépek em voltak feltétlenül rosszak, több esetben is csak megelőzték korukat. Nem érdemes rangsorba helyezni ezeket, de egy felsorolás érdekes lehet.

QuickTake fényképezőgép (1994): túl korán jött, drága volt, nem volt rá igény.

ROKR (2005):az első telefon amelyet szinkronizálni lehetett az iTunes-szal. Drága, elavult, lassú, csekély képességű.

Jubileumi, 20. évfordulós MAC (1997): szép és jó, de 1997-ben 8000 dollárt kérni egy gépért? Senkinek sem kellett. Később kétezerért sem.

 A „Pippin” 1996-ban került az üzletekbe, Ekkor már ott volt a Playstation, a Sega Saturn, és a Nintendo 64 is. Alig 42 000 darabot sikerült belőle eladni.

Newton: egy igazi PDA, de megelőzte a korát. Remekmű volt, de 1998-ban senkinek sem kellett.

Apple Display Donnector: jött, látott, eltűnt.

A hokikorog-egér: dizájnos, de kényelmetlen, és még a kábel is rövid. Bukta.

Apple LISA: Óriási technikai ugrás, de bitang drága volt.

Apple tv: képtelen volt elterjedni,

Apple Cube: pici, gyönyörű, csendes, de túlárazott, és bővíthetetlen.

iSight kamera (2003): Ki emlékszik rá?

Toochee, a Galaktikus

Tegnap részt vettem életem első MeetOff rendezvényén, amin igen érdekes előadásokat hallhattunk a web és az oktatás témájában, amely a rendezvény fókuszában állt. Ha egyetlen tanulságot kellene kiemelnem az elhangzottakból, akkor az a digitális nemzedék „keresése” volna, nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a ma oktatásban tanuló diákok minden elvárás ellenére nem értenek annyira az új technológiákhoz, mint azt gondolnánk.

Magyarországon az 1990-es évek közepén fogtak a Sulinet programba, mára már végeztek a felsőoktatásban is az első olyan évfolyamok, amelyek tagjai a program égisze alatt kezdték meg tanulmányaikat még az általános iskolákban. Ezek a fiatalok a kilencvenes évek elején születtek, az internet tömeges elterjedésének hajnalán. Joggal várhatnánk el, hogy ezek a „digitális bennszülöttek” értenek az informatikához és az internethez – vagy legalábbis jobban értenek hozzá, mint a korábbi nemzedékek, amelyek csupán „digitális bevándorlók” voltak. Ehhez képest azt látjuk, hogy bár tömegével használják ezeket az eszközöket, nem feltétlenül értik azok működését és nem jellemző mindegyikükre azok kifinomult kezelése.

Ez a fajta tapasztalat egyébként nem egyedi, nem a magyar diákokkal van a baj. Külföldi kutatások is megerősítik, hogy illúzió azt hinni, hogy a fiatalok életkoruknál fogva automatikusan jobban értenek a technológiához, mint az idősebbek. Hargittai Eszter magyar származású amerikai kutatónő vizsgálatának eredményei szerint például nem igazolható az életkor és a technológiához való hozzáértés között olyan összefüggés, hogy minél fiatalabb valaki, annál inkább ért a technológiák használatához. Igaz, egy fordított összefüggés megtalálható: 50 év felett szignifikánsan kevésbé értenek az emberek az új technológiákhoz, mint alatta, talán ezért gondolhatják az idősek, hogy a fiatalok biztosan értik ezeknek az eszközöknek a működését, ha már ők nem is. (Erről egy érdekes rádió interjúban beszél a kutatónő, amely itt meghallgatható).

Mi ebből a konklúzió? A diákokat ugyanúgy meg kell tanítani ezeknek az eszközöknek a helyes használatára, fel kell hívni a figyelmüket a várható hatásokra, segíteni kell nekik, hogy elsajátíthassák, hogyan tudják a tanulásban is alkalmazni az informatika vívmányait.

Pintér Robesz

A cég közleményében kicsit elbújtak az érdekes számok: csak a mondat eleje az, hogy az Ericsson 150 fővel bővíti a budapesti kutató-fejlesztő központjának létszámát. A másik fele ugyanis az, hogy – dacára a mindenféle válságoknak – az elmúlt két évben is 400 mérnökkel bővítették az állományt! Vagyis ha ezentúl 1150 mérnök dolgozik a jövő távközlési technológiáin, akkor három éve még 600-an voltak, tehát ez idő alatt közel kétszeresére nőtt a központ. Tizenöt éve létezik a központ és az utolsó három évben gyorsul fel a létszámbővítés – vajon mi következik ebből?

A sajtóanyag szerint így országunk legnagyobb K+F központja jön létre, ez azért ebben az időszakban nem kis dolog ám. Sőt, ha kicsit a számok mögé nézünk, akkor jobban fogjuk érzékelni, mi is a jelentősége ennek a hírnek. Két adalékot is szeretnék elmesélni mindehhez. Az egyik az, hogy amikor jó tíz évvel ezelőtt meglátogathattam a svéd távközlés-technológiai cég óbudai bázisát, akkor a fiatal mérnökök elmesélték, hogy nem mesélhetnek el mindent, hiszen 2-3 évvel később bevezetendő megoldásokat tesztelnek és fejlesztenek. Mindez nem meglepő, de azért jó tudni. Volt olyan helyiség is, ahova biztonsági ellenőrzés után léphettem be és volt olyan is, ahova már egyáltalán nem léphettem be…


A másik adalék pedig az, hogy az idén éppen száz éve hazánkban jelenlevő Ericsson itteni K+F bázisán a kutatások „elsősorban a hálózatmenedzsmentre és a jövő IP-hálózataira irányulnak. A fejlesztő tevékenységet végző szakértők többsége a kutatásokhoz kapcsolódó szoftverfejlesztéssel, azon belül hálózatmenedzsment-, IP-, platform- és alkalmazásfejlesztéssel foglalkozik. Az alapkutatásokra épülve jelentős hardvertervezés és fejlesztés is folyik Magyarországon, mely világviszonylatban is egyedülálló.”

Mit jelent ez? Azt, hogy az újgenerációs hálózatok fejlesztésében igen komoly előrelépést lehet prognosztizálni, ha ennyi mérnökre van szükség. És az is, hogy a jövő távközlési technológiája itt készül a mi fővárosunkban!

Sinisa Krajnovic, a K+F központ igazgatója egyenesen úgy fogalmazott, hogy a budapesti központból kikerülő magyar mérnöki szabadalmak meghatározóak a világ jelenlegi mobil- és vezetékes széles sávú internetes kommunikációt lehetővé tevő rendszereiben. A szakikról pedig elmondta, hogy az ezer mérnök közül száz már rendelkezik PhD fokozattal vagy nemsoká megszerzi. A mérnöki szakmában ez tényleg nem semmi.

Szilágyi Árpád