Nagyistók Tibor televíziós szerkesztő (Magyar Televízió) eddigi pályája érdekesen alakult, hiszen rádiós szerkesztőből lett tévés, és egy pár éve ismét továbblépett, jelenleg valahol a televízió és az internet között található. Interjú.
(Tegnap volt a televíziózás világnapja.)
Nagyistók Tibor a Médiaguru c. műsorban
Nagyistók: Egy kicsit leképezem azt, amit a televízió is csinál. Pont egy évvel ezelőtt született az a felmérés Magyarországon, amely szerint korábban a gyerekek átlagosan hat órát tévéztek, de mára ez az időtartam már csak egy órát tesz ki, miközben az internet használat meg feljött egyről három órára. Tehát ha az én középiskolás lányomat kérdezed, ő már mindent a YouTube-on néz meg. Szeretném ezt a folyamatot megérteni és ezért járok középiskolákba, hogy lássam a gyerekeknél, hogy miért olyan népszerű a YouTube, hiszen egész egyszerűen ez lett a „szabvány”. A YouTube-on minden ott van és ami még sincs ott, az nem létezik. Felzárkózott mellé ugye a Facebook, a blogokat pedig már csak a keresőkben való megjelenésre és az archiválásra használjuk. A tévéseknek pedig el kell kezdeni ezzel a problémával foglalkozni.
Szilágyi: A televíziósnak ez nem annyira jó, mert elmegy a figyelem a tévétől. Apaként mit gondolsz erről a változásról?
Nagyistók: A világ a direktből az indirekt felé megy. Ez gyereknevelésre és televíziós műsorkészítésre ugyanúgy érvényes. Direkt mondatok – „ne cigizz!” – már nem léteznek, mert rögtön rágyújt. Ezért nekem úgy kell vezetni a nézőmet, mint tévés műsorkészítő, hogy szinte maga motiválódjon. Nem hogy kevesebb, hanem több a munkánk, mert a televíziós, a videós, a „youtube”-os tartalmakra iszonyatos nagy szükség van. Nagyon leegyszerűsödött a helyzet: a profi és az amatőr arcáról van szó. Tehát itt már nem televízióról meg online-ról van szó. Ugyanazon a platformon, amit te nézel, meg nekem is itt van ez az androidos készülék – ugyanazt megkapom, mint a televízióban. A plazmatévé pedig ma az egyetlen hely, ami köré a család összegyűlhet.
Szilágyi: Azért látható, hogy vannak olyan tartalmak a televízióban, amelyek a mai napig őrzik a csalogató jellegüket. Ilyen például a sport, amiről azt mesélted, hogy a nyári sporteseményeknek máig tartó közösségteremtő hatása van. És ezeket a videókat a közösségek nem tudják előteremteni, ezek kifejezetten televíziós tartalmak.
Nagyistók: Igen, itt jön elő a profi. Mi kifizetjük azt az iszonyatos jogdíjat, amit egy világbajnokság közvetítéséért elkérnek és amit a kereskedelmi adók nem is tudnak megengedni maguknak, hiszen ehhez egy állami összefogás kell, vagy az EBU-nak a segítsége kell, hogy te lásd a világbajnokságot. Mi odaküldtük a nyolc riporterünket és most először a televíziózás történetében kezükbe nyomtunk egy húszezer forintos HD kamerát egyenként. És olyan eseményeket mutattak hátulról… tehát nem azt, amit direktbe a közvetítés kamerái mutatnak, amit egyébként máshogy nem lehet látni. Kétmillió ember nézte meg a foci vb háttérinformációit, amit a műsorvezetők és kommentátorok vettek fel a saját kis kütyüjeiken.
Szilágyi: Sőt, ahogy hallom, ez a közösség azóta is él és virul…
Nagyistók: Kilencezres közösséggel fejeztük be a vb-t és most tart 11 ezer valamennyinél. Nincs még magyarázat, hogy miért. Valószínűleg azért, amit tíz évvel ezelőtt felírtam egy másik televízió falára, hogy „Közönségből közösséget, közösségből közönséget!” Magyarul: kell nekünk a közösség, kell ez az élmény, amit a hagyományos tévé nehezen tud megadni.
Szilágyi: Mit lehet hónapokkal később még beszélni egy foci vb-ről?
Nagyistók: A sportot. Ha a Lost vagy a 24 c. sorozat befejeződik, akkor az amerikai tévétársaság Facebook oldalán azon a napon be is fejeződik az utolsó posztolás. Nálunk itt Magyarországon úgy tűnik, hogy tart tovább a közösség ereje.
Az egyik új mániám a videoújságírás: játsszunk rádiót a tévében, három az egyben! Tehát megfogom a kamerát, mint szerkesztő, plusz meg is vágom (szeretnek, mert költséghatékony) és innen már csak egy ugrás a közösség szervezése. Kaptunk egy olyan formátum-ötletet, hogy egy mozgalmat indítsunk be a fiataloknál. Én azt írtam a formátum készítőinek, hogy hát ez már nem tévés műfaj. Régen a Ki mit tud?, meg az Ász, amit Geszti Péter csinált, az volt - de azóta megszűnt a tévé monopóliuma! Először a Facebook-on erősítse meg a közösségét és amikor az rendben van, na akkor rakjunk rá televíziót. Így kezd átalakulni a dolog. A tehetségkutató show-k is kezdenek kifújni, én látom az adatokat. Egy dolog miatt ülnek már csak le az emberek: végre együtt van a család a tűz körül, amit televíziónak hívunk.
Szilágyi: Az archívum jelleg nagyon erős funkciója a weboldalaknak, tehát az, hogy lement az élő műsor a tévében és aztán vissza tudom keresni.
Nagyistók: Ez már nem érdekli az embereket. Az van, hogy a fiatalok már nem e-maileznek, hanem fészbúkoznak. Tehát minden, ami off-air vagy offline, az már nem menő. Akit én ott megtalálok a cseten, az létezik, aki nincs ott, az nem létezik. Az, hogy archívból visszanézzek egy tévéműsort… nem elég, hogy nem tévéznek az emberek, de hogy archívumban nem keresik a műsort, az biztos. Ha archívum, akkor az legyen ott a közösség helyén, a YouTube-on vagy a Facebook-on.
Szilágyi: Mi az a videolevél?
Nagyistók: Jöttek hozzánk finn gyakornok lányok. Azt a feladatot adtam ki nekik, hogy „írjanak” videolevelet. Komplett idiótának néztek, szokás szerint. Viszont a kezükbe adtam a kis kamerát és azt mondtam: ne is lássalak benneteket három napig! Olyan videolenyomatokat hoztak Budapestről „by Finnish eye” – ahogy a finnek látják -, hogy az valami hihetetlen. És a videolevél lényege, hogy nem kell vágókép, hanem elindítja és mondjuk egy-két perc alatt megmutatja maga körül a látnivalókat. Ezt tölti fel a YouTube-ra és a „Két finn lány Magyarországon” c. tévécsatornát megcsinálták egy perc alatt a YouTube-on. Ha valaki nem tud írni-olvasni, akkor analfabéta. De ha nem tud video-írni-olvasni, amin keresztül az információ 80%-a jön, akkor senkit nem érdekel. Nem csak Magyarországon, Amerikában sem.
Utolsó kommentek