Netidők Blogtársaság

A Wikileaks döntötte meg a tunéziai diktatúrát? - teszi fel a kérdést Timothy Garton Ash a The Guardian brit napilapban minap megjelent cikkében. Vajon az internet, és azon belül a Wikileaks, a twitter vagy a Facebook képes demokratizálni a diktatúrákat, vagy éppen ellenkezőleg, a diktátorok kezébe ad újabb eszközt, hogy megtalálják és elhallgattassák a kritikusaikat? Ash szerint mindkét állítás egyszerre igaz, de nem egyenlő mértékben: a totális állam számára az ellenőrizetlen internet sokkal több veszélyt rejt, mint amennyit az elnyomásban segít. Vagy másképpen fogalmazva sokkal többet nyerhetnek a civilek az internettel, mint a zsarnoki állam. Mert információkhoz juthatnak hozzá, mert kommunikálhatnak, mert megszervezhetik az alulról jövő kezdeményezéseket, mert (akár nemzetközi) támogatásra tehetnek szert...

Az internet ugyanakkor nem csodaszer, egymaga nem képes megdönteni egyetlen politikai rezsimet sem, de jelentősen hozzájárulhat ahhoz, ahogy Tunézia esetében is történt. A Wikileaks révén kiszivárgott információ volt ugyanis az utolsó csepp a pohárban, amiből nem csak az derült ki, amit a tunéziaiak már jól tudtak (vezetőjük és a családja a velejéig korrupt), hanem, amit nem (hogy ezt mélységes undorral szemlélik az egyébként nyilvánosan rendszerbarát Egyesült Államokban).

Akinek esetleg ismerősen cseng Timothy Garton Ash neve, de nem tudja hová tenni: Ash a világon az egyik legismertebb Kelet-Európa kutató. Sokat foglalkozott a keleti tömbben végbement bársonyos forradalmakkal is, így jól ismeri a társadalmak működését gyökeresen felforgató események természetét. Ash szerint egyébként a kommunikációs eszközök minden forradalomban kulcsfontosságúak, de az sem új, hogy ezek szerepét rendre túlértékelik. Például ma már megmosolyogtató, hogy egyesek kis túlzással a fax elterjedésétől várták a világbéke kitörését negyed századdal ezelőtt. Hasonló illúzió az internet kapcsán is érzékelhető volt a kilencvenes években, sőt, ezek a vérmes remények egy-egy esemény kapcsán – mint amilyen most a tunéziai forradalom – időről-időre újra fellángolnak.

Kétségtelen tény azonban az internet demokratizáló hatása, amit a Hillary Clinton vezette amerikai külügy még nyíltan a zászlajára is tűzött, amikor a globális információszabadságot korunk egyik nagy esélyének állította be. Bár – ahogy Ash befejezi írását – ettől még ne várjuk azt, hogy az USA az általa terroristáknak kijáró bánásmódban részesített Wikileaks vezető Assange-nak rebegjen most hálát a Tunéziában történtekért. Pedig Clinton akár meg is tehetné, ha ebben a történetben nem éppen ő lenne a meg nem értett elnyomó szerepében, amikor a Wikileaks betiltása és Assange bebörtönzése mellett tör lándzsát. Ebből is jól látszik, hogy az internet mennyire kétélű fegyver, ha a politikáról van szó.

Probesz

Példaértékű és jellemző, sőt: történelmi, ami történik, minden oldalról. A Wiki-vezető Julian Assange, mint az átmeneti, teljesen kaotikus korszak gyermeke, ugyan múltbéli módon  feladja magát a rendőrségen, de mellesleg halál nyugodtan be is jelenti: eszük ágában sincs felfüggeszteni a további iratok publikálását. Ha jobban belegondolunk: nem is lenne értelme, és ha megtörténne, senki sem hinné el nekik hogy abbahagyták.  A netre jellemző hihetetlen sokszorozódási képesség, a rendkívüli erőfeszítéssel is csak nehezen, vagy éppen sehogy sem centralizálható hírfolyam, a gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, hihetetlenül redundáns rendszerek  technikai nyomása alatt nincs értelme ókori fogadkozásokkal vagy fenyegetésekkel operálni. Olyan ez, mint a mobiljával a neten át tiltott fotót küldő fényképész esete: ugyan magát a fotóst megölhetik, de a kép, a Gondolat szinte azonnal a szerkesztőségben van.

Tipikus a Hatalom kőkorszaki, primitív módon fizikai reakciója is. Lekapcsolt szerverek, Franciaországban betiltott WikiLeaks, letartóztatás, rendőrség... Ez még akár hitelesen is működhetne egy net előtti társadalomban, de 2010-ben egyszerűen nevetséges, hiszen épp a netre felkerült anyagok KOMOLYAN VÉTELÉVEL erősíti meg azok - állítólagos - hitelességét. Olyan hatalmi gépezet eddig még nem nagyon létezett - talán Gandhi erőszakmentes társadalmi mozgalma lehetett csak hasonló -, mely épp azzal demonstrálta létezését és hozzáértését, hogy nem tett semmit, így érve el a kívánt hatást.
Mondhatjuk: a Szellem kiszabadult, fellebbent a fátyol, meglöttyent egy liter a normális viszonyokat gondolók hite alatt morajló piszkos tengerből. Semmi értelme bezárni az ablakot, amikor a világfalu összedrótozott ideghálóján fénysebességgel terjed a pletyó és bárhová is nézünk, a Föld minden szegletéből egységes röhögés, kuncogás vagy épp dörgedelmes fenyegetődzés hallatszik.

Az igazi kérdés valójában az: vajon mennyiben tekinthetők a felkerült anyagok hitelesnek. És mi van, ha azok. Leszámítva a dörgő nyilatkozatokat, valójában változik valami a nemzetközi kapcsolatokban pusztán azért, mert közösségileg is megtudtunk valamit, ami eddig is így volt? Nehéz bevallani: siratjuk eddig jól felépített, hazugságra kondicionált rendszereinket. És immár nyíltan vagyunk kénytelenek bevallani: hazugság nélkül - nem megy.
Még érdekesebb, ha nem hitelesek a Wiki anyagai.  Ki hiszi el ezt vagy azt a verziót? Ki ellenőrizheti? Hol? Ki vállal felelősséget a felkerült anyagokért, és mi van, ha vállalja? Nem mindegy? Kijelenthet ma bárki bármit is azzal a vélt hitelességgel, ahogyan tehette mondjuk 35 évvel ezelőtt?

Tudják, az egész netkorszakban az az idegesítő, hogy másodlagos forrásokból dolgozik szinte mindenki, hiszen még az elsődlegesek sem ismerhetők fel vagy nem okvetlen kell elhinnünk: tényleg eredetiek. Ennélfogva bármilyen vélekedésünk alapjául a neten csak a hitünk marad, mindkét esetben.  Mindehhez társul, hogy ha valaki valahol hihető álvalóságot tud kreálni, e virtualitás elképesztő gyorsasággal képes valósággá válni. Soha ennyi "információs fertőző divathullám" nem sújtotta még ezt a jobb sorsra érdemes bolygót, mint mostanában, miközben a virtuális vélekedésekre elvesztegetett valós idő exponenciálisan növekszik. A hatalmi rendszerek kapálódznak, lekapcsolnak, letartóztatnak, tiltakoznak - de hiába szegezik szembe a múlt fizikai atombombáit a jelen szoftvereivel és finom eleganciájával. Régen lehetett fizikai gátja a Gondolat - vagy a Téveszme - gáttalan áradásának, de ma?  A "KÖZ" ráadásul napjainkban már egészen másképp hülye, mint anno. A világfalu VÉLT kollektív tudása - amúgy a töredezettség és a részigazságok magasiskolája - leginkább csak TERJEDÉSÉNEK pestis-szerű gyorsaságában modern. Jellegében és hitelességében nem lépett túl a legendák, mondák ellenőrizetlen eredetén. Így aztán a WikiLeaks - és ha tágítjuk a kört: a sajtó, a világ-közvélemény, a magát tájékozottnak és korszerűnek GONDOLÓ,  drótokon etetett és egyben rángatott társadalom - kötelékrepülése folytatódik. Pilóta barátom mesélte, hogy a kötelékben a vezérgép szerepe azért meghatározó, mert mindenki más a vezérgép szárnyvégeihez sorakozik fel. Ezzel együtt járhat olykor, hogy ha a vezérgép belerepül a földbe, a kötelék minden egyes tagja is  engedelmesen követi.
Ugyanoda.

Valahol keresem azt a pillanatot, amikor különösebb feltűnés nélkül tudok ebből az egész internetes, közösségi hálós, virtuális elmebajból - önálló módon gondolkodva... KIVÁLNI.

Gróf Miklós