Netidők Blogtársaság

Tavaly nyáron számoltunk be arról, hogy megalakult a Magyar Nemzeti Digitális Archívum, röviden a MaNDA, amelynek legfontosabb feladata az, hogy a magyar kultúrkincs valamennyi alkotását digitális formában rögzítse és egy központi felületen elérhetővé tegye. Akkor Lovas Lajos, a MaNDA projekt vezetője, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium főosztályvezetője azt mondta, hogy a következő félévben a meglévő kulturális digitális adatbázisokat, a múzeumok, könyvtárak, levéltárak digitalizált anyagát összekötik. Most itt vannak az első eredmények, amelyekről Lovas Lajos – immár főigazgatóként – számolt be a Netidők műsorban.

Lovas Lajos: A MaNDA TV, ha úgy tetszik, akkor a tudományos ismeretterjesztés részét képezi, mert archív anyagokat nem letölthetővé teszünk, hanem streamben, választható videók formájában tesszük elérhetővé. Adunk archív híradót, archív reklámot – most például Macskássy Gyulának a reklámjait találhatjuk meg 1936-ból és 1939-ből. Emellett pedig archív filmeket teszünk ingyenesen letölthetővé, ami csak látszólag ingyenes, mert ugye ingyen ebéd itt sincs. Tehát a jogdíjat mi fizetjük a letöltések után a feltett filmeknek. Most az első magyar science-fiction látható még néhány napon keresztül: ez a Szíriusz 1942-ből, Karády Katalinnal a főszerepben. Egy évvel Wells előtt az időgép történetét megírta Herczeg Ferenc és ezt dolgozta fel Hamza D. Ákos. Ezen kívül mi is állítunk elő tartalmakat. Nagyon sok önkéntes felajánlást kapunk, a kaposvári egyetem hallgatói készítettek számunkra filmeket. Azt fontos említeni, hogy ez gyakorlatilag nulla költségvetéssel készül.


Borek András: Ha megnézzük a Mandarchiv.hu felületét (vagy béta verzióját), mennyire összevethető a legnagyobb amerikai internetes filmadatbázissal, az IMDB szolgáltatással? Vagy egyáltalán összevethető?

Lovas Lajos: Összevethető, de a magyar tartalom tekintetében jobbak vagyunk. Pillanatnyilag 45 ezer tétel szerepel található a rendszerben – a tételek rendezőt és színészt jelentenek, ezen kívül pedig sok-sok adat található benne, ami most megnyílt.
Kritikáktól és ismertetőktől kezdve sok minden megtalálható. A különböző közgyűjteményi és magángyűjtői adatbázisunkból húzunk elő olyan érdekességeket, amelyhez nem feltétlenül jutna el az olvasó. Mondok két példát. Egyrészt készül a Cseh Tamás archívum a közreműködésünkkel. Ezt a Magyar Mozgóképkincs Megismertetéséért Alapítvánnyal van egy együttműködési megállapodásunk és a jogutód segítségével olyan anyagokat húzunk elő az archívumból, illetve mutatunk be a közeljövőben, amik nem voltak feltétlenül ismertek. De itt az eredeti plakátoktól kezdve, a kézírásos kottákon keresztül minden megtalálható.
És mondok még egyet: például a nagy gyöngyösi ördögűzésnek az emléke, amikor az atya kihúzta az idős asszonyból az ördögöt: az ördög átszáguldott a rózsaüveg ablakon és a cserepeit őrizték a gyöngyösi ferences könyvtárban és hát szerencsétlen módon egy kálvinista borbélyba költözött az 1700-ban keletkezett iratok szerint az ördög. Ilyen érdekességek is megtalálhatók, sok mindenre büszkék vagyunk.
Most mutattuk be a Mandarchiv.hu-n, hogy létrehoztuk a JaszaiMari.hu-t (az örökösök engedélyével szereztük meg ezt a domaint) – tavaly, tavalyelőtt vagy az azt megelőző évben a Duna TV akkor elnöke Amerikából hazaszállított néhány rozsdás vasdobozt, amiben egy mikrofilm volt vízben úszva. Ez volt A tolonc, Kertész Mihály, alias Michael Curtis, a Casablanca rendezőjének első munkája 1914-ből. Kolozsvárott a Dunki fivérek stúdiójában forgatták, ami Európának akkor egy szegény, de jeles stúdiója volt és a filmben Jászai Mari játszotta az egyik főszerepet! Ő már akkor 61 éves volt és ez az egyetlen teljes film, amiben Jászai Mari játszik. Ez egy némafilm, most ingyenesen letölthető egyébként a mandarchiv.hu oldalról.
És ha már itt tartunk egyébként van Facebook profilunk (http://www.facebook.com/mandarchiv) is a múlt héttől kezdve, úgyhogy tisztelettel kérek mindenkit, hogy lájkoljon minket, és nézze meg a Toloncot! A film angol felirattal került elő – mi pedig lecserétünk az angol feliratot magyarra; továbbá írattunk hozzá zenét, úgyhogy most egy teljes némafilmélményt lehet most a neten keresztül átélni – erre például nagyon büszkék vagyunk!

Az ember legalább 15 évet tanul, amíg az első diplomáját megkaphatja és további éveket, ha egy másikat is szeretne. Mi lenne, ha diploma helyett online kitűzőket (badge) szerezhetnének az emberek néhány nap, hét vagy hónap leforgása alatt? Lehet, hogy elsőre nem világos miről van szó, úgyhogy megpróbálom elmagyarázni.

Egy nagyon izgalmas cikkre bukkantam a minap, ami azt taglalta, hogy új jelenség ütötte fel a fejét az Egyesült Államok oktatási piacán: diploma helyett (mellett vagy után) egyre többen úgynevezett online kitűzőket gyűjtenek. Vagyis olyan „jelvényeket”, amelyek igazolják, hogy ehhez vagy ahhoz értenek, jártasak benne, vagy az adott téma szakértői. A diplomák alapján ugyanis vajmi keveset tudni arról, hogy pontosan mihez is ért a tulajdonosuk, miket tanult, miben ügyes igazán.

Mondok egy példát, én szociológus vagyok, ilyen diplomám van, de nem ugyanahhoz értek, amihez egy ugyanilyen diplomával rendelkező másik szociológus. Már feltehetően az egyetemen is másfajta tárgyakat hallgattunk, más volt az érdeklődési körünk. Az életrajzunkban azonban mégis ugyanaz szerepel az oktatásnál. Mennyivel jobb lenne viszont, ha olyan hitelesített igazolásokkal rendelkeznénk, hogy például értünk a kérdőívszerkesztéshez vagy teszem azt a tanításhoz – az alapján, amilyen tárgyakat tanultunk, vagy ahol később dolgoztunk, amilyen tudásra életünk közben szert tettünk. Így sokkal gyorsabban átlátható lenne, hogy valaki milyen készségekkel rendelkezik, a helyett, hogy csak annyit tudunk, mi a végzettsége.

Kicsit olyan ez, mint a LinkedIn szakmai közösségi oldal újítása, ahol készségeket, úgynevezett skilleket adhatunk hozzá a profilunkhoz. Azzal a különbséggel, hogy a LinkedIn esetében ezt senki sem hitelesíti, míg a badge-rendszerben tőlünk független szereplő igazolhatja, hogy az adott terület jeles képviselői vagyunk. Ezzel ugyanis elkerülhető, hogy a Mekk Elekek visszaéljenek a rendszer nyújtotta lehetőséggel.

Látszólag ennek semmi köze az információs társadalomhoz. Valójában ez az információs társadalom szülte élethossziglani tanulás szerves következménye. Szerteágazó tudásra, ennek folyamatos frissítésére és ehhez kapcsolódóan gyorsan megszerezhető igazolásokra van szükségünk, hogy tényleg rendelkezünk az adott tudással. Ezt a hagyományos oktatási rendszer bizonyítványon és diplomán alapuló struktúrája már nem tudja biztosítani. Az egyik megoldás tehát a badge-rendszer lehet, hogy a munkaerőpiacon igazolni tudjuk sokrétű tudásunkat és készségeinket.

Pintér Robesz

Úgy tűnik, hogy valami igen gonosz dolog történt, bár szerencsére nem Magyarországon. Ez persze nem vigasztalja az Atlanta közelében található Gwinnett Medical Center kórház munkatársait és pácienseit, mert a hír szerint egy nem valami jószándékú malware program túlterhelte a kórház számítógépes rendszerét. Biztonsági szakértőnk, Keleti Arthur mesélt az esetről a műsorban.

Nagyistók Tibor: Történt-e valami a betegekkel?

Keleti Arthur: Gyógyulgattak. Bár annyi mégis történt a betegekkel, hogy akiknek nem sürgősségi ellátásra volt szükségük, azokat a kórház kénytelen volt máshova irányítani. Tehát effektíve nem tudott úgy működni a kórház, ahogy kellett volna. A komputervírus megfertőzte a számítógépeket a kórházban, majd az informatikai rendszer tulajdonképpen leállt, mivel túlterhelte a rendszert a vírus által okozott nagymennyiségű adat. Volt egy ehhez hasonló eset egyébként körülbelül két hónappal ezelőtt: akkor Új-Zélandon egy mentőhálózatot üzemeltető szervezetet támadott meg egy vírus…

Nagyistók Tibor: Szándékosan idézik elő ezt a támadást?

Keleti Arthur: Nagy valószínűséggel ez nem hackerek műve, ugyanis ha az lett volna, akkor sokkal nagyobb kárt okoznak. Valószínűleg egy „kósza vírus” volt – furcsa, hogy pont egy kósza vírusról beszélünk egy kórházban, de hát a számítógépekkel nem foglalkoznak annyian, mint ahányan a betegekkel. Ez az esetből is tisztán látszik. És az látszik egy kimutatásban, amit az USA-ban végeztek pár héttel ezelőtt, hogy két éven belül minden egészségügyi intézmény tapasztalt informatikai biztonsági problémát… Azért itt én felvonnám a szemöldökömet. Ugyebár ma az átlagos vállalatok és intézmények tekintetében is igen jellemző az, hogy meg vannak győződve, hogy ha az irodai rendszerek relatíve jól működnek (most ebben az esetben azok se működtek jól!), akkor „biztos nem lesz baj az ipari rendszerrel!”, vagy ahogy szépen magyarul mondjuk, a core business-szel (a fő tevékenységgel) – márpedig azzal is gond lehet! Itt is lehet ezzel gond. Tehát amikor egy komputervírus bekerül egy kórházi informatikai rendszerbe, olyankor két dologtól félek. Az egyik az, hogy elvesznek adatok, vagy egészségügyi adatok kiszivárognak, amire nagyon sok példa volt. A másik pedig, hogy ezekben a modern kórházi eszközökben már informatikai elemek működnek. Ahogy most már otthon a kenyérpirítónkban is számítógép működik lassan, így már ezekben az eszközökben is, elég régóta. És hiába jóminőségű gyártmányok ezek, hiába tesztelik az eszközöket, a biztonsági problémákra, sérülékenységekre azért gyakran érzékenyek. Tehát én jobban félek attól, hogy megáll egy művese-eszköz, rosszul működik az anesztéziának valamilyen gépe, kialszik a lámpa a műtőben, mert elektronika irányítja, és nem úgy működik, ahogy az kellene. Tehát ez egy komoly veszély. Magyarországot én abból a szempontból féltem, mert a kórházi informatikán az egészségügyben soha nem volt igazán nagy hangsúly.
Egy évvel ezelőtt készítettem interjút hackerekkel: órákon keresztül beszéltek arról, hogy hogyan futtatnak torrent szervereket kórházi tűzfalakon és így tovább… Tehát egy eléggé szegényes képet látunk itt kibontakozni.

Bódi Zoltán: De ha korábban azt említetted, hogy valószínűleg ebben a konkrét esetben egy kósza vírus volt – nem egy megszervezett hacker-támadás – egy ilyen kórházi informatikai rendszerbe hogy kerülhet be egy kósza vírus?

Keleti Arthur: Pont úgy, ahogy a te otthoni rendszeredbe. Tehát például a titkárnő jön be, hozza magával a pendrive-ot – mellesleg nem lehetetlen, hogy hazavitte a kórházi adatokat, a betegek Excel-táblájával együtt és otthon mondjuk javítgatott és aztán visszavitte…

Nagyistók Tibor: Jó, de hát az „hermetikusan” le van zárva az ipari rendszertől

Keleti Arthur: Mi van lezárva?

Nagyistók Tibor: A titkárnő gépe és a nagy adatbázis.

Keleti Arthur: Dehogy van lezárva! Ez ugyanaz a rendszer. Ne legyenek illúzióink, itt nincsenek ilyen „hermetikus” lezárások. És sajnos, mivel a magyar egészségügyben eleve igen kevés pénz van, nyilván ezekre a rendszerekre, amelyek úgy ahogy működnek, általában utoljára jut pénz. Tehát az, hogy ezek biztonságosak legyenek, hogy az adatvédelemre odafigyeljenek, az nyilván egy olyan faktor, hogy „hát így is megy, nem? Akkor mi itt a probléma?”…Hát ez itt a probléma! Ha bekeveredik oda egy vírus, taccsra vágja az adatbázist, esetleg módosít adatokat és rossz esetben kiszivárogtat, elküldi valahova, mindig így kerülnek ki az adatok…

Pár hónapon belül a második kiöregedett műhold zuhant le a Föld felszínére úgy, hogy senki nem tudta megmondani, hogy a törmelékek hova fognak leesni. Az UARS műhold után ezúttal vasárnap hajnalban a ROSAT szatellit volt a soron következő vasdarab, ami „visszahullott a fejünkre”...

Szerintem a legtitokzatosabb körülmény, hogy a veszély előrejelzése ellenére sem az UARS, sem a ROSAT törmelékeinek becsapódási helyét nem tudták megmondani utólag sem az Origó cikke szerint...

Mint tudjuk, jelenleg is több ezer űreszköz kering a fejünk felett. Vajon ezentúl ez lesz, hogy 2-3 havonta egy-egy régi műhold a fejünkre esik?... Ki figyel a műholdakra és a technikai űrszemétre? Ez azért is érdekes kérdés, mert ha elképzeljük, a sokféle távközlési, GPS, katonai, csillagászati és egyéb funkciójú műholdakat, akkor bizony egy űrhajó felbocsátását ma már az  a körülmény is bonyolultabbá teszi, hogy akkor kell elindítani a rakétát, amikor a műholdak rétegén áthaladva egyik szatellit sem trafálja el az űrhajónkat…

A Wikipédia vonatkozó szócikke szerint az Egyesült Államok stratégiai parancsnokságának részét képező SSN (The United States Space Surveillance Network, vagyis Amerikai Világűrmegfigyelő Hálózat) követi az 1957-ben felbocsátott első műhold, a szovjet Szputnyik-1 óta a világűrbe került eszközöket (pontosabban a 10 cm átmérőnél nagyobbakat), jelenleg 8000 ilyen ember alkotta űreszközt követnek. Az SSN eddigi működése során 26 ezer objektumot követtek, azaz kb. 18 ezer eszköz a Föld atmoszférájába visszatérés közben szétesett és megsemmisült vagy a visszatérést „túlélve” becsapódott a Föld felszínén. A szöveg alapján a 8 ezer objektumnak csak 7 százaléka működő műhold (azaz kb. 560 műhold), a többi lényegében űrszemét.

A képen az űrszemét látható a Föld körül (grafikus illusztráció a NASA-tól)

A probléma mindezzel az, hogy nem minden űrszemét tér ám vissza a légkörbe, hanem egy bizonyos magasság felett már egyszerűen csak kering a Földünk körül.
Szóval van vagy 7400 nem működő műhold, vagy olyan tárgy, ami az űrrakéták felbocsátása közben maradt odafönn, mint hulladék…

Arról nem is beszélve, hogy az űrszemét darabjai egymással is ütközhetnek. Ahogy a Wikipédia szócikkben olvasható: „2009. február 10-én, a Szibéria felett 790 km magasan keringő műholdas kereskedelmi mobil távközlési rendszer részeként üzemelő Iridium műhold ütközött a Kozmosz-2251 műholddal, amely már egy évtizede használaton kívül van. Az amerikai megfigyelőhálózat mérései alapján a két összeütköző műhold kb. 600 darabra esett szét.”  Az ütközés után megmaradó nagyobb darabokat továbbra is figyelni kell, hiszen egy felfelé szálló űrrakéta nagyon komoly mértékben megsérülhet egy ütközés által.
Sőt, még gondolhatunk a csillagászokra is, akiknek a megfigyeléseit is befolyásolhatja a látótérbe kerülő űrszemét…

Mit lehet tenni? Sajnos, ha az elhasznált űreszköznek nincs használható hajtóműve, akkor már nem lehet az óceánba irányítani, hanem ellenőrizetlenül kering felettünk, ha csak nem szép lassan mégis visszatér a Föld légkörébe és leesik mint az UARS vagy ROSAT műhold.
Szóba jöhetne még az elromlott műholdak katonai fegyverekkel történő megsemmisítése, de ez jelenleg annyit tesz, hogy a Földről indított ballisztikus rakátával vegyék célba, ez pedig amellett, hogy iszonyatosan drága művelet, ráadásul veszélyes és környezetszennyező is. Ronald Reagan elnök 1983-ban meghirdetett csillagháborús tervéről sem lehet már manapság hallani, pedig a 80-as évek híradóiban hallhattunk arról is, hogy lézerfegyvereket próbálnak ki és a levegőben száguldó robotrepülőgépet úgy vágnak szét, illetve ketté… Nem kellene talán megvizsgálni az űrszemét megsemmisítése céljából a lézerfegyverek mai generációját?

Mindenesetre úgy tűnik, hogy ráférne a Föld légkörén túli környezetünkre is egy „nagytakarítás”.

Szilágyi Árpád

Szinte alig múlik el hónap anélkül, hogy nem jönnének újabb és újabb hírek Amerikából, amelyek a televíziózás forradalmáról szólnak. Most a Time Warner Cable lépett egyet a sakktáblán és ártámogatást nyújt a Slingbox nevű kütyühöz, ami egyébként önmagában megérdemelne egy önálló írást. A történetben lesz szó perről is, mert enélkül már nem lehet semmit piacra dobni a nagy vízen túl.

A cég - egyébként Amerika egyik legnagyobb kábeltévé és internet szolgáltatója - kedden bejelentette, hogy támogatja az előfizetőinek a Slingbox nevű eszköz megvásárlását, amelynek segítségével a felhasználók nézhetik a kábeltévéjüket gyakorlatilag bárhonnan és bármilyen eszközön ami képes az internetre csatlakozni.

A támogatás egyébként csak az amúgy igen borsos árú, havi 99 dolláros Wideband Internet előfizetőknek jár, a 300 dolláros eszköz megvásárlásához. A Wideband Internet mindkét irányban sokkal nagyobb sebességet garantál, mint a hagyományos szélessávú előfizetésekkel szemben ezzel lehetővé téve, hogy az otthonunkból jó minőségű streaming videó jelet továbbítsunk a feltöltési irányba is.

A promóció összecseng azzal, hogy a Time Warner Cable számára is a legfontosabb terület az internet és az arra épülő szolgáltatások lesznek, amely már magában foglalja a neten továbbított televíziós tartalmakat is. A műsorszolgáltatók ennek finaman szólva sem örülnek, szerintük ugyanis az adások terjesztőinek, azaz a kábelszolgáltatónak többet kellene fizetniük azért mert lehetővé teszik a helytől független hozzáférést a műsorokhoz.

A vállalat régóta szkanderozik a csatornákkal arról, hogy milyen módon teheti lehetővé a tartalomhoz való hozzáférést. Márciusban a cég kijött egy alkalmazással, mellyel az előfizetők az iPad-jükön is hozzáfértek több tucat csatornához. A csatornák válaszul a Viacom (övék többek között az MTV és a Nickelodeon is) vezetésével, márciusban perre mentek a Time Warner-rel, mert a keresetük szerint a szolgáltatónak nincs joga a hagyományostól eltérő módon "sugározni" a műsorokat, szerintük ezzel a szolgáltató jogosulatlan műsorszórást valósít meg. A perre viszont per a válasz, melyben a szolgáltató a szerződést lobogtatja mely szerint az előfizető összes képernyőjére eljuttathatja a műsorokat.

A perek jól mutatják, hogy a bevételekért folyik a harc, melyben a csatornák hosszú távon biztos, hogy vesztenek. Az új digitális világban a hozzáadott értékük eltűnik és ezzel együtt a reklámozók sem ott fogják elkölteni majd a pénzüket, hanem inkább az új szolgáltatóknál közvetlenül. Véleményem szerint a hagyományos csatornáknak végük van ebben az új digitális világban, akár tetszik, akár nem. Valószínű a csatornáknak nem.

A Viacom ebben az évben egy másik szolgáltatónak a Cablevision-nek is nekiesett ugyanúgy egy iPad alkalmazás miatt. Két héttel ezelőtt peren kívüli egyezséggel zárult az adok-kapok, de egyelőre semmiféle részlete nem nyilvános a megállapodásnak. Nem lehet tudni, hogy a Cablevision többet fizet-e a Viacom-nak a csatornákért vagy sem. Pedig a Time Warner-rel való kakaskodás végeredménye is gyanítható hasonló lesz, csak épp nem tudni micsoda.

A Slingbox-szal a Time Warner kifogná a szelet a Viacom perének a vitorlájából, mert a készülék használatával már minden egyes fogyasztót kéne perelnie, hiszen a TWC csak az infrastruktúrát biztosítja egy technikai megoldásnak, amit a felhasználó belátása szerint üzemeltet. Persze ezt így nem mondta a szolgáltató, de a lényeg attól még ez.

Az akció szeptemberben kezdődik és hivatalosan a Wideband szolgáltatás promóciójaként szerepel a kínálatban. Ja, hogy ezzel mellesleg ugyanazt lehet elérni, mint az iPad alkalmazással, csak már sokkal több eszközre? C'est la vie, így járt a Viacom.