Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Okosóra: amikor James Bond találkozik Kitt-tel

Egy hónapja nyüstölöm a Samsung okosóráját, a Galaxy Gear-t. Annyiért, amennyibe kerül - 100 ezer forint - biztosan nem kéne, de most, hogy vissza kell adnom, mégis fáj érte a szívem. Pedig a lépésszámláláson kívül semmi értelmesre nem tudtam használni - annak ellenére, hogy nagyon igyekeztem.

Hogy megválaszoljam az első és legfontosabb kérdést, amit a legtöbben feltettek az okosórával kapcsolatban az elmúlt hetekben: igen, lehet vele telefonálni. De csak akkor, ha a telefon a közelben van, mert a hívás azon megy keresztül, viszont kihangosítva, az órával beszélhetünk, szóval megvan a Kitt feeling. Hívást indítani és fogadni is lehet rajta, tiszta sci-fi.

További, ennél praktikusabb dolgokat is tud a szerkezet, kis füttyögés kíséretében megjeleníti például a naptárba beírt dolgokat, amiket 5 percre el is lehet altatni. Ezen kívül kiírja az érkezett SMS-ek szövegét, de válaszolni legfeljebb úgy lehet rájuk, ha elmondjuk a válaszüzenetet, vagy az előre rögzített néhány sztenderd üzenet közül választunk ki egyet. A hangfelismeréses üzenetküldés nekem nem jött be, a géphangú néni úgy beszélt a telefonból, ahogy azt az 1980-as években elképzelték a robotokról, viszont magyarul nem tudott ("I didn't catch that." - mondta gépies angolsággal ékes magyarsággal elmondott próba üzenetemre).

Ki kell ábrándítanom azokat, akik azt hiszik, hogy az okosóra kiváltja az okostelefont: telefon nélkül ez az óra nem igazan használható, nincs például benne saját wifi, GPS, nem lehet vele gépelni, vagy akár interneten böngészni... Ahhoz, hogy értelmesen használni lehessen, először is össze kell párosítani a megfelelő telefonnal. Ehhez NFC-t használ, ami meglepő módon nem az órában, hanem a hozzá adott, töltéshez használható, rácsatolható "kabátban" található. A párosítás után a két eszköz már Bluetooth-on kommunikál, amihez nem kell a külön "kabát", így akár több méterre is távolodhatunk a telefontól az órával használat közben.

Az óra vezérlése a be-kikapcsoló gombot leszámítva megfelelő irányú "húzásokkal" történik, például a kamera megnyitásához a nyitó képernyőt kell felülről lefelé húzni, a bezárásához fordítva kell eljárni. A képernyők (menüpontok) között balra-jobbra húzással válthatunk. Meglepően jó fotókat csinál egyébként az óra, főleg kültéri, normális fényviszonyok mellett, amiket azonnal szinkronizál is a telefonnal és a Google retusálja is a képeket. Rövid videókat, vagy hangos fényképeket (felvétel után még 9 másodpercig veszi a hangot) is lehet vele csinálni. Szóval a 007-es vonal is erős.

De nem csak üzenetek vagy naptárbejegyzések olvasására, telefonálásra és fényképezésre alkalmas az eszköz, vannak rá speciális alkalmazások is, amiket a Google Playből lehet először a telefonon letölteni, majd azok automatikusan felmásolódnak az órára és használatba lehet venni őket. Ilyen alkalmazások például az Evernote, a Zite, a Banjo, a Runtastic Pro, a CamDictionary, a Vivino, vagy a Tweet Quickview. Az Evernote például megjeleníti az utolsó három jegyzet legelejét, de lehet fényképes vagy hangjegyzetet készíteni vele - kérdés persze, hogy mi szükség erre, ha a telefon amúgy is kéznél van. A Zite cikkajánló és olvasó alkalmazás, amihez kell a telefon internet kapcsolata - a cikkek leadjét elolvasva eldönthetjük mit nyissunk meg a telefonon - szóval az órán nem igazán tudunk olvasni. A többi alkalmazás is korlátozott funkcionalitással bír, mert nem az órára, hanem telefonra találták ki őket - csupán két kivétellel találkoztam: a Vivino az óra kameráját használva boroscímkéket képes beolvasni és megkeresni azokat egy adabázisban - kocka gourmet-k előnyben. A másik a Runtastic Pro, ami, ha megtalálható a telefonon (idehaza 1100 forintba kerül az app), akkor futás közben az órán kijelzi a fontosabb információkat - viszont ehhez magunkkal kell vinni a telefont, mert az órában nincs GPS. Visszajutottunk tehát megint a telefonhoz.

A "third party" alkalmazásokon túl saját Médiavezérlő is van a Gearben, ami elindítja vagy leállítja a telefonon a zenék lejátszását. Ez valószínűleg kényelmes lett volna, ha nem iPod-on hallgatnék zenét évek óta, így nem használtam ki (tudom, hogy az mp3 lejátszók már kimentek a divatból, én viszont valamiért így maradtam).

A pontos időn és a lépésszámlálón kívül egyetlen dolog van még, amire kiválóan használható a Gear: a felvágási faktor egyelőre még óriási (mondhatni órási - bocs, ezt nem bírtam kihagyni). Az első napon, amikor használni kezdtem, az étteremben a pincér megkérdezte hogy milyen (azt hittem először, hogy az elfogyasztott ebédre gondolt, komolyan). Szinte mindenkit érdekelt a környezetemben, hogy mi ez, mit tud... rengeteg profilképet csináltam ilyen érdeklődő emberekről, hogy megmutassam milyen ügyes kamerája van az órának. Már szinte ezért megérte kipróbálni a Geart.

Ami viszont zavaró volt, hogy sokszor nem mutatta az időt, amikor meg szerettem volna nézni, mert nem érzékelte, hogy magam felé fordítottam a kijelzőt, ami alapból ki van kapcsolva, csak akkor mutat valamit, ha azt hiszi, hogy nézik. Viszont sokszor bekapcsolt, amikor pedig nem kellett volna neki, így feleslegesen merítve az elemet. Egyszer futás közben még fotózott is magától, pedig hozzá sem nyúltam - na ez igazán bosszantó volt (íme, egy igazi első világbéli probléma).

A másik - számomra nem ennyire zavaró - tényező, hogy egy töltéssel mindössze két napot bírt ki és alapból nem is írja ki, hogy hány százalékon áll az akkumulátor. Így az egy hónap alatt 1-2 alkalommal meglepett a napközbeni lemerülése. Mert ugyan gyorsan újra lehet tölteni (kb. 1 óra), viszont teljesen egyedi töltője van, az órára csatolható kabát mini-mikro(?) USB-vel. Szóval esélytelen kölcsönkérni csak úgy valakitől egy töltőt.

1 hónap használat után nekem úgy tűnik, hogy különösebb gyakorlati haszna vagy értelme nincsen a Galaxy Gear-nek, leszámítva a pedometert (lépésszámláló) és, hogy mutatja az időt - de hát ez egy óra, ez a dolga, szóval ez elvárható tőle. Jobban belegondolva a lépésszámlálót leszámítva nem is használtam semmi értelmesre. De az nagyon fog hiányozni. Viszont emiatt biztosan nem éri meg az árát (kb. 100 ezer forintot), ami például egy iPad Mini vagy egy középkategóriás okostelefon ára és még számtalan sokkal értelmesebb dologra el lehet költeni ennyi pénzt. Mégis azt mondom, hogy engem meggyőzött az okosóra, talán, mert igazán semmi különlegeset sem vártam tőle. Ha már viselhető kütyükről (wearable tech) van szó, akkor viszont inkább hiszek az okosszemüvegben. Szóval várom, hogy piacra dobják az első, kereskedelmi forgalomban is elérhető okosszemüveget. Szívesen kipróbálnám azt is.

(Köszönet a Telenornak, hogy biztosította az eszköz tesztelését.)

Pintér Robesz

0 Tovább

Európa és a mobiltelefónia: hanyatlás?

Érdekes perspektívába helyezte a Microsoft és Nokia közötti megállapodást a Telecom Italia vezetője és Neelie Kroes az Európai Unió biztosa egy konferencián a minap. Szerintük olyan folyamatok indultak el, amelyek Európa leszakadásához vezettek a mobiltelefoniában. Az, hogy a Microsoft megvette a Nokia mobilgyártó üzletágát, csak az egyik olyan „mega üzlet”, ami ezt a folyamatot újabban jelzi. A Vodafone szintén a napokban jelentette be, hogy kivonul az amerikai piacról, amivel egy fontos európai szolgáltató globális szintű jelenléte gyengül meg (bár azt még nem tudni, hogy az így befolyó hatalmas összeget mibe fekteti a cég).

Ennek a megközelítésnek (Európa lemarad) van relevanciája, de közel sem újkeletű folyamatról van szó, a Nokia ugyanis nem az első olyan európai mobiltelefon gyártó cég, amely valaha jobb napokat látott. Gondoljunk az Ericssonra, amely ma már nem gyárt mobiltelefonokat, pedig 10-15 évvel ezelőtt az egyik meghatározó szereplő volt a piacon és ezt követően is közös vállalkozást üzemeltetett a Sony-val (2001-től), de idővel abból is kiszállt (2011-ben). Az Ericsson azóta a hálózatfejlesztéshez, kommunikációs hálózatokhoz szükséges eszközök gyártására és a kapcsolódó területekre koncentrál. A Nokia most közel ugyanezt az utat járja be, megszabadul a készülékgyártástól, de megtartja a Nokia Siemens Networks-öt, miután kivásárolta belőle a Siemens-et és így a kommunikációs hálózati eszközök területen kíván tovább működni (ahol a piaci részesedése alapján az Ericsson és a Huawei után a harmadik). (A HERE térkép szolgáltatást – amely a Nokiánál maradt – kicsit „kilóg” ebből a képből, de ezt jól megfontolt stratégiai okok miatt kellett a Nokiánál tartani, ha ezt is viszi a Microsoft, akkor sérült volna a platformfüggetlenség, ami a sikerhez fontos a szolgáltatás esetében.)

De egykori európai mobilos cégként említhetjük a Siemens-et is, már ők sem gyártanak mobiltelefonokat, miután 2005-ben eladták az üzletágat – vagy az Alcatelt, amely márkaként még tovább él, de részben kínai tulajdonban van. A 8-10 evvel ezelőtti helyzethez képest egyértelmű, hogy Európa dominanciája gyengül. De ne legyünk rövidlátóak, ha nem a cégekre fókuszálunk, akkor ez a történet nem csupán Európáról szól, hanem a világrégiók és egyes országok versengéséről. Vajon nem szomorúak-e a kanadaiak, amikor a Blackberry bukdácsolását látják? Vagy a tajvaniak, amikor a HTC teljesítményéről van szó? Az amerikaiak a Motorola kapcsán? A japánok, amikor azt látják, hogy a fogyasztói elektronikában egyeduralkodónak számító márkáik szinte mind eltűnnek? Én még emlékszem a Panasonic vagy az NEC mobiltelefonokra, ma már csak a Sony küzd, hogy bekerüljön a top3 gyártó közé az okostelefonok között (közel két tucat országban ez már sikerült is nekik).

Nem egyszerűen Európa „hanyatlásáról” van tehát szó, hanem a mobil piac globális átrendeződéséről... Mindeközben ugyanis Korea (Samsung, LG) és Kína (ZTE, Huawei, Lenovo) vagy az Apple (USA) csillaga emelkedik. Ha pedig a területi versengés mögé nézünk, akkor valójában cégek versengését látjuk: amelyik képes tartósan innoválni, megújulni, az a csúcson marad, amelyik pedig rosszul csinálja ugyanezt, az legyen bármekkora is, lemarad a versenyben és megfizeti ennek az árát (most éppen a Nokia). Egészen biztos vagyok benne azonban, hogy a következő évtizedben a most csúcson levő Samsung vagy Apple esetében is látni fogjuk ennek a hullámvasútnak a működését.

Pintér Robesz

végére

4 Tovább

Kérem, nézze meg jobban okostelefonját

Ez a kérést kapta a Samsung telefonos segélyszolgálatától egy vásárló, miután képtelen volt beállítani a Wi-Fi kapcsolatot a telefonon, és a az ügyfélszolgálaton is hiába próbáltak tanácsot adni. Figyelmesen megnézte a készüléket, és alaposan meglepődött.

Toochee, a Galaktikus

0 Tovább

Netidők Extra: Mobile World Congress – negyedik nap: az innovációtól a díjnyertes kamerán át a jövőbe mutató jóslatokig

Van-e még innováció a mobil iparban? – tették fel a kérdést a csütörtöki első szekcióban, a választ többek között a Jolla, a Deezer és a Foursquare vezetői próbálták megtalálni. Aztán a standokon járva megnéztem, hogy ténylegesen mit innováltak azok a gyártók, akik a keddi sétámon kimaradtak: én egyetlen készülékre mondtam azt, hogy instant get, vagyis azonnal akarom – a díjnyertes Samsung Galaxy kamera tényleg fantasztikus. Végül az iparági elemzők megerősítettek benne: a kütyügyártók közötti ádáz harcban eljött a vérfrissítés ideje, új operációs rendszerekre és új szereplőkre is számíthatunk, miközben a hordozható számítástechnika még inkább kiszabadul a mobilokból.

 

Innoválni, innoválni, innoválni

Nem hálás dolog manapság a mobil iparban dolgozni, a fejlődés a kilencvenes vagy a kétezres években sem volt lassú, de ami az utóbbi 2-3 évben történik, az még ezekre is rátesz egy lapáttal. Csak az tud tartósan sikeres maradni, aki innoválni tud. A Samsung öt darab Mobile Awards díja megerősíti, hogy a sikerhez innováció kell, ugyanakkor az, hogy valaki innovál, még nem garancia a sikerre. Nézzük meg például az LG törekvését a 3D fényképezés mobilokban való meghonosítására, a rengeteg, fejlesztésbe ölt pénz sohasem fog megtérülni, mert az embereknek nem kellettek az ilyen eszközök – nem is lehetett látni már az LG standján sem őket.

Ha a jelenlegi mobil iparágat megvizsgáljuk, akkor azt mondhatjuk, hogy ez a mobilos ökoszisztémák arany korszaka. Ez azonban nem igazán jó sem az eszközgyártóknak, sem a telefontársaságoknak, akiket kizsigerel ez a duopolista világ, ahol egyik oldalon az Apple zárt rendszere, másik oldalon az Android uniformizált világa áll. Mindenki belefáradt abba, hogy az Androidon iszonyatosan nehéz valami különlegeset, sajátot, megkülönböztethetőt alkotni, ami képes megszólítani is a vevőket. Így a legtöbb gyártó a megahatertzekkel, magokkal, megapixelekkel, colokkal és centiméterekkel versenyzik. Ehhez képest az új nyílt platformok, mint amilyen a Jolla vagy a Firefox OS, alternatívát kínálnak. A Jolla segítségével saját szolgáltatások építhetők a rendszerbe, de akár saját hardver is készíthető, például a Deezer képes lehetne olyan hordozható zenelejátszót készíteni, ami sohasem létezett korábban és egyedi felhasználói élményt nyújt.

A Foursquare és a Deezer előadásaiból az is kiderült, hogy az innováció a mobilra épülő szolgáltatások (OTT – over the top) világában is fontos. A Foursquare segítségével – ami jelenleg a legismertebb helyalapú szolgáltatás – jelezni tudjuk a mobiltelefonunkkal, hogy fizikailag hol tartózkodunk). Most azon dolgoznak, hogy elérjék, mindenkinek olyan térképe lehessen, mint Harry Potternek, amin jól látszik nem csak az, hogy te hol állsz, hanem az is, hogy a barátaid, ismerőseid hol vannak, és hogyan mozognak. A Foursquare közösségivé teszi a térképet, egyedivé, kereshetővé, felfedezhetővé. Már most is elmondható, hogyha a korábbi bejelentkezései alapján a Foursquare javasol valakinek egy helyet (éttermet, bárt, mozit…) felfedezésre, akkor az esetek 20%-ában azt tényleg meglátogatják a felhasználók. A szolgáltatásban keletkező bejelentkezési adatok pedig aranybányát jelenthetnek a helyeknek – amelyek, ha bizonyítják, hogy ténylegesen ők üzemeltetik az adott helyet, akkor hozzáférhetnek az összesített bejelentkezési adatokhoz. Képzeljük el a Google Analytics-et, csak itt nem weboldalak látogatóiról, hanem létező helyek látogatókról van szó…

A nemrégiben Magyarországon is elindult Deezer egy zenei szolgáltatás, aminek segítségével 20 millió dal közül választhatunk. A Deezer vezetője szerint a zenei szolgáltatásokban rejlő potenciálokhoz képest egyelőre még kőkorszakiak a megoldások, rengeteget fejlődhet a piac. Ők jelenleg három módon innoválnak:

  1. házon belül: minél jobb szolgáltatás, minél több eszközön (mobil, tablet, tévé stb.)
  2. a felhasználók bevonásával, hogy azok minél több zenét tudjanak felfedezni és ezzel kiteljesítsék az identitásukat. Ehhez viselkedés alapú adatelemzésre és ajánlásokra van szükség.
  3. az előadók bevonásával, akik a Deezer segítségével még közelebb kerülhetnek a rajongókhoz.

Az innovációról szóló előadásokat szokás szerint panelbeszélgetés zárta, amiből itt egyetlen dolgot emelnék ki: a sikerhez elengedhetetlen, hogy szívvel-lélekkel dolgozzunk az ötleteinken, ezt ugyanis megérzik a felhasználók vagy a vásárlók.

Okoskamera, NFC-s kólaautomata és tablet japán ovisoknak

Kedden már jártam a Samsung standja mellett – nehéz is lett volna kikerülni, az egyik legnagyobb volt az egész rendezvényen. Akkor megfelelő mennyiségű idő híján úgy döntöttem, hogy ide még külön visszajövök. Megérte. A Samsung szinte minden termékvonalat elhozott Barcelonába, nem csak a telefonjait. A díjnyertes Galaxy Camera tényleg lenyűgöző – nem mellesleg a szemfüles Samsung már rá is írta a terméket bemutató leírásra, hogy a készülék a kedden elnyert Global Mobile Awards 2013 díjazottja.

Okoskamera: az új hibrid eszköz a Samsungtól

A Galaxy Camera szinte egy teljes értékű okostelefon (csak hagyományosan nem lehet vele telefonálni), amibe SIM kártyát is lehet tenni, de van rajta egy kompakt kamera képességeivel rendelkező optika, 21 szeres zoommal. Úgy éreztem, hogy muszáj egy ilyen készüléket szereznem – az egész 4 nap alatt egyetlen másik kütyünél sem fogott el ez az érzés.

A másik, ami nagyon tetszett a Samsungtól a home sync és az otthoni saját cloud megoldásuk. Ezek segítségével nem kell másolgatni és mentegetni az egyszeri embernek, ez megtörténik a megfelelően beállított eszközökkel magától, amikor otthon vannak. De a Samsung nem csak a mezei felhasználókat célozta meg, hanem az oktatási, egészségügyi, üzleti megrendelőket is. Ami még érdekes MWC turista csalogató látványosság volt, az az NFC-s kóla automata – az NFC csippel rendelkező készülékek birtoklói egyetlen érintés nélkül vehetnek maguknak a jövőben szénsavas üdítőt.

A HTC standjára is bekukkantottam és megnéztem az új telefont (HTC One), az egyik legjobb készülék, amit a kezembe fogtam az elmúlt napokban. Az új kezelőfelület elsőre kicsit zavarba ejtő (kis dobozok a nyitó képernyőn, friss hírekkel – direkt nem mondok csempét). De pár pillanat után nagyon hasznos, hogy rögtön tartalom van a kijelzőn.

A Sony standján az új telefon (Xperia Z) vezeték nélküli zenehallgatási képességet próbáltam ki, nagyon tetszett, bár nem sikerült megtalálnom, hogy az alkalmazásban hová van integrálva a zenevásárlás lehetősége. Az új készülék nagyon szexi, jó kézbe fogni, nagyon tetszett, viszont ami igen furcsa volt, hogy a kijelzőn bizonyos szögben tartva kb. egymástól 3-4 milliméteres távolságra lévő pontok rácsát lehetett látni, ami elég zavaró.

Az LG széles termékportfóliót mutatott be a belépő kategóriától (lassú, kicsi, pixeles kijelzős mobilok) az Optimus G Pro-ig, ami most a legjobb készülékük. Különböző szolgáltatásokat is demóztak, amikor ott jártam, amik érdekesek, például a kamerával videózás közben zoomolni lehet egy bizonyos részre, amit a mikrofon is követ és kiemeli az abból a részből jövő hangot. De lehet mind a két kamerával (hátoldali és front oldali) egyszerre videót felvenni, a front oldali kicsiben belekerül a videóba. De videó nézés közben kicsi képbe ki lehet rakni a videót, átlátszóvá tenni és közben levelezni. Szóval az LG is próbál elmozdulni a hardver felől a felé, hogy a szoftveres megoldásokkal is megkülönböztesse magát.

Végül a japán Docomo standján megnézhettem, hogy a 10-15 éveseknek milyen androidos telefont fognak piacra dobni hamarosan Japánban – ez elsősorban, mint gyakorló szülőt érdekelt. Mindent kontrollálhat, beállíthat a szülő a Sharp által készített modellben. Van rajta pánik gomb, ami 3-5 másodperces nyomva tartás után bekapcsol, visítani kezd és értesíti a szülőt, aki belehallgathat, hogy mi történik éppen, illetve arról is információt kap, hogy éppen hol van a telefon. Az egyetlen furcsaság, hogy nincs Wifi a készülékben – szándékosan, mert úgy megkerülhetőek lennének bizonyos szülői korlátozások. Végül megnéztem a 3-6 éveseknek készült tabletet, játékos programokkal, amik például megtanítják, hogy a hal a tengerből kerül a tányérodra vagy a más országokból jövő barátokról lehet képet csinálni és megismerkedni a kultúrájukkal.

A Docomo gondol a legkisebbekre is: tablet a világ felfedezéséhez

 

Mi lesz, ha telefont fejleszt az Amazon?

A nap és a hét egyik legérdekesebb programjával zárult számomra a Mobile World Congress, iparági elemzők valamint az ARM és a Qualcomm képviselői szedték össze a konferencia résztvevőinek, hogy milyen újdonságokról maradtak le, ha nem jártak a kiállítók standján, illetve mi várhat ránk a közeljövőben. Azt is végigbeszélték, hogy a távolmaradó szereplőkkel kapcsolatban mi a jelenlegi helyzet.

Ebből kiderült, hogy az iPhone technológiai értelemben már lemaradt, amiért azonban ez is belefér az almás gyártónál, hogy olyan felhasználói élményt ad, aminek a készülék csak egy része. Viszont az iOS-t újra kellene tervezni, akárcsak a Blackberry tette a saját rendszerével. Az Apple egyébként túlságosan is a saját ökoszisztémájától függ, ha ez valamiért meggyengül, az magával ránthatja az egész céget, ezért nem állhatnak le az innovációval sem. A teljes képhez persze hozzátartozik, hogy ugyan az Apple standdal nem volt jelen, de a résztvevők tetemes része iPhone-nal vagy iPaddel dolgozott a kongresszus alatt, így bújtatva mégis képviseltette magát a gyártó.

A Nokia szintén le van maradva, egyrészt, mert a Windows Phone nem tud labdába rúgni. Számos alkalmazást és fizikai eszközt vagy csak iOS-re vagy iOS-re és Androidra gyártanak. Másrészt a Lumia 920 a képalkotást leszámítva nem veszi fel a versenyt a többi gyártó csúcskészülékeivel – ez az egyszerű felhasználóknak nem fontos, viszont a véleményvezérnek számító okostelefon felhasználóknak, akik befolyásolják a többiek döntéseit, az. Viszont a Nokia nagy esélye, hogy az Android erős hardverigénye miatt nem gyártanak 40 dollár alatti áron elérhető, elfogadhatóan működő Androidos eszközt – ebben a Nokia Asha termékvonala egyelőre verhetetlen. Így a stratégia az lehet számukra, hogy a fejlődő világ tömegei számára adnak belépő szintű okostelefont, majd ezeket az embereket a Lumia vonalra csábítják át. A gond csak az, hogy az elég nagy a szakadék az Asha és a Lumia között egyelőre, amit nem biztos, hogy át tudnak hidalni.

A HTC mondhatni ugyanaz a történet, mint a Nokia, csak kicsit másképp. A legnagyobb problémájuk azonban, hogy pusztán telefonkészülékeket gyártanak. Az új csúcskészülék felülete végre egy jó próbálkozás, hogy valami egyedit nyújtsanak, ami képes megkülönböztetni őket a vásárlók szemében. A hardver és a dizájn is elsőrangú. A gond az, hogy elkésett a termék, nem az első negyedévben kell új csúcskészülékekkel megjelenni, hanem a harmadik vagy negyedik negyedévben. A fő kérdés, hogy elég erős-e a HTC, hogy eljusson az üzenetével a felhasználókhoz és megmutassa, ismét tud jót alkotni.

A Samsung és a Google kölcsönösen egymásra vannak utalva, nem is tudni melyikük az erősebb. A Samsung végezte a legjobb munkát az Androiddal, mert képes a rendszer jellemzői előnyként eladni a vásárlóknak, míg erre a konkurensek nem képesek, pedig ugyanazt a rendszert találni az ő készülékeiken is.

Ami a jövőt illeti, az új operációs rendszerekkel (mint, amilyen a Tizen vagy Firefox) újra a web lehet az a platform, ami felé a fejlődés fordul. De ez csak a gyártóknak fontos, a felhasználókat nem érdekli. Ők egyszerűen tökéletes felhasználói élményre vágynak, nem érdekli őket, hogy ez egy Android vagy Apple alkalmazás vagy web.

Végül, elhangzottak a beszélgetésen elemzői előrejelzések a következő évre:

  • még több márkától várható, hogy telefont adjon ki. Ilyen lehet az eBay vagy a Firefox, de az Amazon is előállhat egy piacot átrendező készülékkel, ahogy tette a tabletek között. Az is elképzelhető, hogy a Lenovo lesz az előttünk álló év meglepetés gyártója, ha végre kilép a kínai piacról az okos készülékeivel.
  • egy Lumia tablet remekül szolgálná a Nokia üzleti megrendelőkkel kapcsolatos terveit. Talán a Windows Phone rendszernek is jó éve lesz végre és képes lesz a kétpólusú mobilos világot három pólusúvá alakítani.
  • az előttünk álló évben tovább fog erősödni a viselhető mobil eszközök trendje. Bár az eszközök nem fognak tömegekhez eljutni, de a geekek és a véleményvezérek már a kezükbe kaparinthatják őket (Google Glass vagy okosóra)

Mindent összevetve a jövő már nem csupán az okostelefonokról szól, hanem további új eszközökről és azok összekapcsolásáról.

És ezzel búcsúzik Barcelona és a Mobile World Congress. Ha minden szerencsésen alakul, talán jövőre újra itt lehetek…

Pintér Robesz

0 Tovább

Netidők Extra: Mobile World Congress – második nap: a következő milliárdtól az Android legyőzéséig

Vajon ki válik vezetővé a mobil internet fejlődő világban való elterjesztésében? Ugyanis az előttünk álló évtized nagy üzlete egészen biztosan ez lesz. De én egyelőre mégis a fejlett világnak szánt csúcskészülékeket tapogattam meg. A nap nyertese a Samsung: öt Mobile Awards díjat zsebeltek be. Végül: a nyitottság és a sokszínűség már önmagában is érték, derült ki az egymással (hivatalosan nem) versenyző új mobilos oprendszerek vezetőinek esti előadásából. Sűrű volt a mai nap.

A második nap még korábban indult, mint a tegnapi, így már fél kilenc előtt a Firában voltam – mint kiderült túl korán, kilenc előtt ugyanis nem engedik be az embereket a kiállítócsarnokokba, csak a közlekedésre fenntartott folyosón lehet jönni-menni, illetve a konferencia helyszínéül szolgáló négyes csarnok előterében lehet megnézni azt a kevés kiállítót, aki ott van. Sebaj, kihasználtam az időt, hogy átnézzem a hátralévő programot, amire kiváló alkalmazást fejlesztett a GSMA (az MWC-t szervező nemzetközi mobiltelefonos szövetség). A mai program: hogyan csatlakoztatjuk be a következő 1 milliárd felhasználót, kik nyerik idén a (rekord számban kiosztott) Mobile Awards Ceremony-n a díjakat, végül, ki lesz méltó kihívója az androidnak és az iOS-nek a mobil okostelefon rendszerek új üdvöskéi közül (színpadon a Firofox OS, az Ubuntu és a Jolla). Érdekes napnak ígérkezett és úgy tűnt még arra is lesz idő, hogy kicsit kiszabaduljak a standok közé és végre kezembe kaparintsam az új csodákat (engem a Nokia, a Huawei és a ZTE érdekelt leginkább, a Samsungos készülékekhez külön látogatást tervezek).

A következő egy milliárd

A nap első plenáris konferencia eseménye a fejlődő világról és a mobil internetről szólt. Négy éven belül ez hatalmasabb üzlet lesz, mint a fejlődő világ, nem véletlenül figyelnek annyira erre a piacra a gyártók, de az első helyen kétségkívül a Nokia áll, elsősorban az Asha termékvonallal, illetve az igen olcsó telefonkészülékeikkel. De a mobil szolgáltatók – mint amilyen a Qtel csoport (hétfőtől Ooredoo) is érintettek a folyamatban, ugyanis ez a leggyorsabban növekvő mobilos régió a világon. Persze, hangsúlyozták, ez nem csak üzleti kérdés, hanem társadalmi és politikai is – elég csak a mobiltelefonok arab forradalmakban betöltött szerepére gondolni.

Az arab világban mindössze 13%-os az internet penetráció, amin csak mobil internettel lehet javítani. Ez nem öncél, mint kiderült 10% növekedés a mobil szélessáv penetrációban 1,38%-kal növeli a GDP-t – hangsúlyozta Nasser Marafih, az Ooredoo vezetője. A korlátok: a megfizethető készülékek és szolgáltatások, a szolgáltatókat terhelő magas beruházási költség (nehezebb lesz mobil szélessávot adni mindenkinek, mint alap mobil szolgáltatást biztosítani), technikai és kulturális sajátosságok (a MENA régióban 23%-os az analfabéták aránya). Végül helyi tartalomra és alkalmazásokra is szükség van.

Manoj Kohli, a Bharti Airtel vezetőjének előadásából az is kiderült, hogy az afrikai kontinens is kér a mobil internetből, sőt ez a folyamat már elkezdődött, a Facebook top 10 mobilos országa közül (ahonnan a legtöbben csatlakoznak a Facebook-ra mobilon) 7 afrikai(!). Fontos lenne azonban az is, hogy a helyiek megtudhassák, nem csupán Facebookból áll az internet.

Végül Stephen Elop, a Nokia vezetője izgalmas előadása végén levonta a konklúziót: a legnagyobb kihívás, hogy megfizethető áron, felhasználókra szabott, magas minőségű mobil internetes szolgáltatásokat nyújtsanak a felhasználóknak. Nehogy azt higgyük ugyanis, hogy az itt élő emberek kevesebbel is beérik – ráadásul nekik szinte csak mobilon lehetséges elérni a netet, ezért kiemelten fontos a helyi alkalmazások, tartalmak nyújtása is.

A Samsung ötször

A Mobile Awards Ceremony sajnos számomra csalódást keltő volt. Lehet, hogy naiv voltam, de arra számítottam, hogy legalább a shortlistre került döntősöket bemutatják pár másodpercben, de ha ezt nem is, a nyertesekről láthatunk valami videó ismertetőt. Sajnos gyakorlatilag ledarálták az egész eseményt, a kategória ismertetése után elmondták a jelöltek nevét, végül színpadra szólították a győztest, akivel fénykép készült és megköszönhette a kollégáinak és édesanyjának a támogatást. (Öröm az ürömben, hogy pendrive-on megkaptam az összes induló bemutatkozó anyagát.)

Azért a díjakból akadt néhány érdekes. A nap nyertese egyértelműen a Samsung lett, amely a 36 trófeából 5-öt vihetett haza. Egyet a kompakt fényképezőgép kategória megújításáért, egyet a Galaxy S3-ért, ami többek között az Apple iPhone 5 és a Nokia Lumia 920 előtt nyerte el a legjobb okostelefon címet 2013-ban. Mint legjobb gyártó is őket díjazta a zsűri. Végül két díjat kaptak az LTE hálózathoz köthető Smart LTE megoldásukért, ami elvitte a „szuperdíjat” is, a nagy cégek vezetőitől kapott elismerést (ők egyetlen céget, terméket, szolgáltatást díjazhattak az egész mezőnyből).

Egy díjat kapott a Nokia is, a feature telefon kategóriában (amiben a négy induló közül három a saját készüléke volt) – a díjat éppen akkor rakták a standon a dicsőségfalra, amikor ott jártam. A díjazott a Nokia Asha 305 lett.

A Nokia 2013-as Mobila Awards díja éppen kikerül a dicsőségfalra

Díjat nyert a Google és az Asus a Nexus 7-tel, mint 2013 legjobb tabletje. A mobil alkalmazások közül felhasználói kategóriában a Facebook nyert, üzletiben pedig az Evernote. A legérdekesebb díjazott kétségkívül a Coca Cola Chok Chok Chok kampánya volt, ezt inkább látni kell, úgyhogy mindenféle szószaporítás helyett ezt a videót ajánlanám.

Egy kis műanyag

Üssenek agyon egy féltégla méretű bunkofonnal, de nekem a Nokia standja tetszett a legjobban a gyártók közül. Meg is tudom indokolni, hogy miért: itt volt élet. A Nokia nagyon ügyesen, tematikusan szervezte meg a készülékei bemutatását, külön a fejlődő világnak szánt egyáltalán nem buta okostelefonok (Asha készülékek sora), külön a navigációnak, a játékoknak, a fényképkészítésnek, a zenehallgatásnak és a harmadik felektől származó programoknak. A kis tematikus szigetek 2-3 szimpatikus szakértőt kaptak (direkt nem írok hostesst, a cél nem a szexuális bevonzáson alapult – nem úgy, mint a ZTE standján, ahol lengén öltözött lányok tucatjai csalogatták az öltönyös látogató urakat). A Nokia csalafintán arra is figyelt, hogy fiúk és lányok, valamint a különböző rasszok is vegyesen legyenek képviselve a szakértők között.

Megnéztem egy Asha-t, ez a buta okostelefon, (szinte) mindent meg lehet vele csinálni, amit egy okostelefonnal. A 10 évvel ezelőtti Nokia 3650-esemhez hasonló érzés volt használni. Az 520 és a 720 is meggyőző, különösen az utóbbi. Erősen elgondolkodtam, hogy miért érdemes 920-at venni, ha a 720 feleannyiért közel ugyanannyit tud.

A Huawei standján is jártam, kipróbáltam az új üdvöskét az Ascend P2-est. Hát, nekem nem tűnt elég gyorsnak (állítólag a leggyorsabb készülék a világon). Sajnos wifi-t nem raktak rá, így böngészés közben nem tudtam kipróbálni. Az viszont kiderült, hogy videózáskor, fektetett módban iszonyú könnyű kikapcsolni a felvétel készítését egy rossz helyre rakott gombbal. Kár.

A ZTE-ről nem tudok nyilatkozni, a villódzó fényben úszó standon egyszerűen nem lehetett látni a telefonok kijelzőjét – szarvashiba. Az egyetlen, ami feltűnt, hogy ez volt az egyetlen hely, ahol lengén öltözött lányokkal próbálták eladni a készüléket, ahogy említette. Arra persze jó, hogy felhívja a figyelmet, de kétlem, hogy a lányok bármit is tudnának a készülékek jellemzőiről.

Végül a Motorola szinte elhagyatott standján is voltam, az éppen szemben lévő Nokiához képest óriási volt a kontraszt, ott vonatozó Nokiások, szobabicikliverseny turn by turn navígációval és élménybarlang, meg babzsák-sarok várta a nyüzsgő tömeget, a Motorola tere meg úgy nézett ki, mint bármelyik telefon bolt a világon. Üres is volt.

Legyőzni az androidot

A napot számomra a Live Keynote zárta, a fő attrakciónak szánt „megnyitó”, ami szervezési okokból ide csúszott az első napról. A Firefox, az Ubuntu és a Jolla vezetői képviseltették magukat. Megtudhattuk, hogy mindegyikük mögött sok támogató áll, akik aktívan közre is működnek a rendszerek kifejlesztésében. A Firefoxot például – legnagyobb meglepetésükre – már nagyon korán megkereste a Telefonica, amikor kiderült mire készülnek és azóta is kulcsszerepet játszanak a dolog kitalálásában.

Ezen új rendszerek zászlajára a nyitottság, a sokszínűség, a választás szabadsága, a tökéletes felhasználó élmény és a partnerség van kitűzve. Az Ubuntu le akarja győzni az Apple-t is, olyan dizájnt és rendszert akarnak összerakni, ami ámulatba ejti az embereket és a következő 5-6 évre meghatározza a trendeket, mint az Apple annak idején 2007-ben, a debütálásakor. Az Ubuntu egyébként arra fogad, hogy a jövőben egyetlen eszközünk lesz, ami egyszerre lesz mobiltelefon, mp3 lejátszó, PC és interaktív tv set top box. A céljuk, hogy ehhez az eszközhöz gyártsanak szoftvert, szorosan együttműködve azokkal a gyártókkal, akik már most is partnerek az Ubuntu PC-s környezetében.

Szép jövő elé nézünk. 

Pintér Robesz

0 Tovább
«
123

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek