Netidők Blogtársaság

Elektronikus zenei kifejezésekről nem lehet anélkül beszélni, hogy meg ne említenénk a MIDI-t. A MIDI betűszó, ami a musical instrument digital interface 'hangszeres digitális interfész' kifejezés rövidítése, és ebből rövidült a .mid fájlformátum, ami a MIDI kommunikációs szabvány szerint létrehozott állományok kiterjesztése. Azért hárombetűs, mert az informatika kezdetén a fájlnévformátumokban a kiterjesztések technikai okok miatt legfeljebb hárombetűsek lehettek.

A MIDI szóalakot betűszóként, követve az eredeti írásmódot, csupa nagybetűvel írjuk, a másikat fájlformátumként pont után kisbetűvel írjuk.

Informatikatörténeti érdekesség, hogy 2007 elején megjelent egy új számítógéposztály-elnevezés, a MID (Mobile Internet Device 'mobil internetes eszköz'), amely hangzásában egybeesett a .mid fájlformátummal. Az angol amerikai nyelvhasználatban a middle 'középső' melléknév igen gyakran lerövidül mid formára. A MID kategóriájú gépek neve tehát utalt arra, hogy ez egy középső, köztes kategória, mégpedig a 2006 februárjában bemutatott UMPC (Ultra Mobile PC) és például a mobiltelefon között. Hisz a MID-ek olyan egyszerű, kisméretű eszközök, amelyek kifejezetten böngészésre alkalmasak, és alig vagy egyáltalán nem tartalmaznak hagyományos PC funkciókat. Mára már tudjuk, hogy ez a kategória nem terjedt el a közhasználatban.

Külön érdekesség, hogy a széles körben használatos, régi MIDI szabvány (1982-ben jelentették be, és 1983-ban fogadták el szabványként iparági együttműködésnek köszönhetően) sok különböző próbálkozás és továbbfejlesztési kísérlet ellenére is még mindig használatban van, bár sok tekintetben elavult. Dragon György, a Netidők társaság tagja, zeneszerző barátom szerint, úgy tűnik, hogy fokozatosan el fog tűnni a MIDI, mert pár éve már lassan minden fontosabb programba elkezdték beépíteni az OSC (Open Sound Control) kommunikációt, ami egy sokkal flexibilisebb, hálózati kommunikációra épülő sztenderd, és egyben egy újabb hárombetűs mozaikszó az informatikai kifejezések között.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Mi az az edutainment? Az, amikor a diák nem veszi észre, hogy tanul, pedig igen. A szakik szerint a diáknak azt kell éreznie, hogy játszik, míg a tanárnak pontosan kell tudnia, hogy ez miért tanulás. „Sokszor ezt elrontják, és miközben a tanár jót játszik a saját játékával, de a diák eközben folyamatosan tudja, hogy ez egy tanulás.” – mondja Merényi Ádám. Milyen hát a jó edutainment? Olyan, mint a Tengernyi kaland c. magyar fejlesztésű alternatív valóságjáték, ami most rangos díjat kapott Hannoverben, a CeBit kiállításon. A díj megnevezése: Európai Digitális Kiválóságok Platinadíja, amelyet a közleményben „digitális Oscar-díjnak” aposztrofáltak. Vendégünk volt a műsorban Merényi Ádám, a Microsoft Magyarország oktatási üzletágának szakmai vezetője.

Merényi: Épp most olvastam a gyerekeknek a Vakáció a halott utcában c. könyvet és nagyon izgalmas volt, ahogy a történet szerint nyomoztak. Ezért valami kis nyomozós játékot szerettünk volna összerakni. De azt is tudtuk, hogy valami érdekes régészeti vagy tengeri kalandot kell beletenni. A környezettől kezdve a tengerbiológián át a történelemig nagyon sok tantárgyat felölel ez a játék. Magától értetődően állt össze a csapat: a világ egyik leghíresebb (és magyar!) mélytengeri régészeti kutató egyesülete, az Octopus, Magyarország legnagyobb gyermekportálja, az Egyszervolt.hu, illetve a Nemzeti tankönyvkiadó és a Microsoft Magyarország. Ezután október 8-án Cseh László vezényletével indult el a játék. Hétről hétre népszerűbb lett a játék, egymásnak adták tovább a hírt a diákok. Így lehetett az, hogy több mint tízezer diák játszott velünk három hónapon keresztül.

Szilágyi: Miképpen kapcsolódnak be a közösségi hálózatok eszközei ebbe a játékba?

Merényi: Több szálon futott az esemény. A fő csapásirányt egy blog jelentette, amelyben egy titkos holland milliomos irányítgatta a magyar diákokat és hetente két blog-feladványt adott. Ezzel párhuzamosan pedig olyan közösségi portálokat használtak a játékosok, amik az egymás közötti kommunikációt segítették, meg a kaland hírét is vitték.
Az első feladat az volt, hogy egy 1700-as években eltűnt hajót kellett keresni. Egy vers maradt fenn a hajóról, ami arról szólt, hogy amikor a tenger ura felült a cet hátára és lovagolt 26 éjen át, akkor süllyedt el a hajó. Tehát tessék először kitalálni napra pontosan, hogy mikor süllyedt el a hajó! Előbb ki kellett találni, hogy a tenger ura Posszeidón latinul Neptunusz/Neptun – tehát amikor a Neptun felül a cet hátára – mi lehet a cet? – amikor a Neptun bemegy a Cet csillagképbe. És lovagolja 26 éjen át… na, azt a dátumot keressük. Meg kellett tudniuk azt, hogy 1700-ban mikor került be a Neptun a Cet csillagképbe. Vagyis egy olyan szoftvernek a futtatása volt a feladat, ami a NASA archívumát, illetve a Hubble-nek és a legnagyobb űrtávcsöveknek a képét mutatja meg. És ott meg lehetett nézni, hogy 1700-ban, mikor lehetett ez az esemény. A játék során csupa ehhez hasonló feladat volt. Átlagosan 39 percet töltöttek az oldalunkon, ami egy nagyon magas szám…

Szilágyi: Mi volt a fontos szempont az értékelés során, miért nyert díjat a Tengernyi kaland?

Merényi: Az egyik különleges elem az lehetett, hogy a diákok a játék közepén döbbentek rá arra, hogy az Octopus tényleg egy 300 éve eltűnt hajót keres. Egy Brazília partjainál eltűnt hajót. A játékos folyamatosan ugrál a valóság, a fikció és a játék világában. Olyannyira, hogy a végén volt egy olyan óra, amikor Brazíliából az ottani kutatók bejelentkeztek egy kis magyar falunak az iskolájába és onnan tartottak meg egy biológia órát. A magyar diákok pedig innen irányították a szonárjukat. Sok-sok ilyen érdekesség volt a játékban – biztosan ez is a javunkra döntött. Amikor vége volt a játéknak, akkor sok szülőtől (is) kaptunk leveleket. A gyerek ugyanis három hónapon keresztül tanult! És ez előtte nem annyira volt jellemző rá...
A tengernyikaland.hu oldalon továbbra is elérhető a játék – nyilván maga a verseny már nem, meg a fórum része sem működik, de az összes játék újrajátszható.

Szilágyi Árpád

PS: a Tengernyi kaland alkotóinak egyike volt a Netidők asztaltársaságának tagja, Dragon György is, mint designer.

Tisztában vagyok vele, hogy nem leszek népszerű a Facebook filmmel kapcsolatos véleményemmel. Ez a film nekem nem tetszett. És hogy miért most szólok róla? Mert a 83. Oscar-díjátadó gálán A közösségi háló c. film három szobrocskát vitt el. De melyik hármat?...

Nézzük csak meg: megkapta a legjobb vágás, a legjobb filmzene és a legjobb forgatókönyv díját. (Miközben láthatjuk: a főszereplő Jesse Eisenberget is jelölték a legjobb színésznek ítélt díjra, illetve David Finchert is a legjobb rendező díjra, sőt magát a legjobb film kategóriában is bekerült A közösségi háló – de hát valahogy mégsem futott be. Kicsit olyan ez a díj package, mint 1978-ban a Star Wars díjai, hiszen a legfontosabb kategóriákban csak jelölést gyűjtött be. Persze kérdés, hogy lesz-e a Facebook filmnek olyan hatása a filmvilágra, mint a Csillagok háborújának.)

Pedig örülhetnék is ennek a sikernek, hiszen a mi témakörünk, a digitális kultúra egyik legfontosabb siker-trendjének történeti gyökereit mutatja be a film. (Persze a gyors felfutás akár azt is jelezheti, hogy már megint lufit fújtak fel a netes világban, csak ezúttal a „közösségi média” felirat alatt, lásd Pintér Robesz pár nappal ezelőtti posztját: „Nyakunkon az újabb .com bukta”) Ráadásul immár nem azzal a zsigeri ellenérzésekkel motivált alapmegközelítésből tárgyalja a sztorit, amit korábban megszoktunk az internetes filmek fő mondandóját illetően, sőt, ha a film történetében az internetnek szinte semmi szerepe sincs, nem is derül ki, hogy mitől közösségi a közösségi háló és mitől közösségi a Facebook, csak a növekedő taglétszám és a kezdeti hekkelés nyomán összetarhált egyetemista lányfotók kapcsán érzékeljük, hogy miről van szó. Ja meg a végén, amikor látjuk, hogy Mr. Z (azaz a központi figura, Mark Zuckerberg) ismerősnek jelöli a csajt, Erica Albright-ot, aki nem volt vevő arra, hogy lekurvázzák a net nyilvánossága előtt és kirúgta szegény Markot. Megértem a hölgyet.

A képen a valódi Mark Zuckerberg, még 2005-ből. De rég volt!

S maradok is egy kicsit a főszereplő szekálásánál. Ennél unszimpatikusabb főszereplőt már régen láttam. Pedig ha hihetünk a trendeknek és világdivatnak, Mark Zuckerberg szinte az internetes Messiás, aki a legéletképesebb közösségi weboldalt hozta létre. Egy digitális modernkori szupersztár. Aki összeköti az embereket, csak éppen ő maga képtelen az emberi kapcsolatokra. Zuckerberg egy antiszociális, éretlen és kommunikációképtelen informatikus egyetemistaként jelenik meg, aki villámgyorsan válaszol, de körülbelül úgy, mintha az IBM Watson számítógépét a „műveltség” mellett felruháznák „kreativitás” modullal is. Zuckerberg is úgy válaszolgat, mint egy gép. Nem válik szerethetővé a figurája. Főhősünktől semmilyen küzdelmet nem látunk, csak nyegleségeket, így nem tudjuk beleélni magunkat a helyébe. (Maga Zuckerberg is állítólag úgy nyilatkozott a film kapcsán, hogy azért ő szeretett volna pozitív hősként megjelenni a filmben. Nahát!)

A film drámai szála, hogy barátjával, a társalapító Eduardo Saverinnel hogyan romlik meg a viszonyuk és jutnak el a pereskedésig, miközben a Napster-alapító Sean Parker afféle ármánykodó-betolakodó figuraként jelenik meg ebben a feldolgozásban. Valahogy Eduardót és Seant sem tudtam megszeretni. A film során alig van valamilyen katartikus vagy drámai hatás, leginkább az a jelenet maradt meg bennem, amikor hirtelen haragjában Saverin nagy lendülettel az asztalhoz vágja Zuckerberg notebookját. Mekkorát szól!

A közösségi háló c. filmről nem tudom eldönteni, hogy mi a szándéka: dokumentarista módon, de játékfilmes eszközökkel ábrázolni egy fontos időszakot, vagy pedig játékfilmet akartak készíteni, ami elgondolkodtat és szórakoztat. Dokumentumfilmnek túlságosan játékfilm, játékfilmnek meg túlságosan unalmas. Persze ha abba gondolunk bele, hogy a valóságban tényleg 2003-ban indul a Facebook sztori, és ez még csak 8 évvel ezelőtt volt, tehát az igazán tömeges kibontakozás csak 3-4 éve kezdődött el, a film pedig már tavaly elkészült, akkor azt kell mondjuk gyorsan „lereagálták” ezt a jelenséget a filmesek. De az alkotók nagy igyekezetükben szerintem egy furcsa, éretlen "királydrámaként" jelenítették meg az internetes szupersztárok történetét. Mert sztárok ők, amit láthatunk abból is, hogy a két rajongó lány úgy vonul el Markkal és Eduardóval intim együttlétre (a mellékhelyiségbe), mint egy igénytelen bulihelyszínről a rocksztárokkal.

Ha rajtam múlik, akkor az Oscar közelébe sem kerül a film.

Szilágyi Árpád