Netidők Blogtársaság

A számítógépezést és az internet használatot sokáig férfias dolognak tartották, nem véletlenül. A legtöbb technológiai innováció legtöbbször a városi, fiatal, képzettebb férfiakat szólítja meg. Mára viszont elértünk odáig, hogy nyugodtan kijelenthető, az internet elterjedtséget tekintve nincs érdemi különbség idehaza a két nem között. De persze azért akadnak eltérések másban.

Az Eurostat 2012-es adatai szerint a magyar férfiak 71%-a internetezik legalább hetente, a nőknek 68%-a (ez gyakorlatilag megfelel az EU-s átlagnak: rendre 73% és 67%). Ennél kicsit kevesebben használják naponta az internetet, férfiaknál 60%, nőknél 56% (ez szintén megfelel az EU-s átlagnak: 62% és 55%). Tehát Magyarország nem marad le az Európai Uniótól, de a nemek között sem találni nagy eltéréseket.

Szintén az Eurostat 2012-es adatai alapján azt látjuk, hogy az internetes tevékenységekben sincs érdemi különbség a magyar nők és férfiak között, ami viszont érdekes, hogy az EU átlag és a magyarok között annál inkább vannak eltérések: jobban különböznek a magyarok az EU átlagától, mint a magyar férfiak és nők egymástól. Például a közösségi média, a tartalom feltöltése nálunk jóval népszerűbb mindkét nem körében, de az online bankolás, vagy egy termék internetes eladása nálunk kevésbé gyakori.

A magyar férfiak és nők között nem volt mindig ekkora hasonlóság: az eNET tavaly szeptemberi online kutatása szerint a férfiak hamarabb kezdtek el számítógépet használni, de 5-6 évvel ezelőtt elkezdett kiegyenlítődni az arány, mára szinte teljesen azonos. Nem meglepő módon a férfiak hamarabb kezdtek el elindulni az okostelefon használat felé is, de ebben már jóval gyorsabban követték őket a nők. Ennek ellenére mindkét nemre igaz, hogy egyelőre a számítógép használata dominál az internetes tevékenységeknél, nem a telefon. A legújabb kütyüt, a tabletet tekintve azt látni, hogy míg a netező férfiak 19%-nak van tablete (eNET, 2013 szeptemberi adat), addig a nőknél ez 12% (de 27% szeretne magának - a férfiaknál pedig csak 20%) - itt is kiegyenlítődés felé megyünk tehát.

Találni azonban olyan új technológiai eszközt is, amiben a nők "jobbak": intelligens porszívót a netező nők 19%-a venne, a férfiaknak csak 10%-a (szintén az említett eNET kutatásból) - cáfolódni látszik tehát az a sztereotípia, hogy a férfiak porszívóznak otthon, ha így lenne, biztosan többen érdeklődnének a megoldás iránt.

Mindent egybevetve azt vonhatjuk le tanulságként, hogy érdemes egyre nagyobb figyelmet szentelni a nőknek a neten is, mert az internet nem férfias médium többé Magyarországon.

Pintér Robesz

Pár hete a Rómeó és Júliája erkély jelenete került szóba a gyerekekkel. Majának (8 éves) az tetszett elsősorban, hogy Júliának saját erkélye van, mivel ő is szeretne majd egyet (most a földszinten lakunk). Somának (5 éves) az ragadta meg a figyelmét, hogy Rómeó felmászik az erkélyre. Annyit beszéltünk róla, hogy végül úgy éreztem, ezt látniuk is kell, nem elég, ha elmagyarázom. Nosza, nézzük meg mit dob ki a YouTube a „Rómeó és Júlia erkély jelenet” összetett keresőkifejezésre – reménykedtem egy jobb színházi vagy rosszabb esetben egy amatőr iskolai felvételben. Legnagyobb ámulatomra Zeffirelli Rómeó és Júliája teljes egészében elérhető volt a YouTube-on – benne az erkély jelenet 10 perce, amit nagyon élveztek a gyerekek (ki-ki a maga perspektívájából).

Persze nem ekkor hallottam először, hogy vannak teljes filmek a YouTube-on, de ekkor szembesültem vele igazán. Aztán pár napja újra előkerült a téma a Netidők levelezőlistáján és most már célzottan megnéztem, hogy mit ad ki a rendszer a „teljes film” kifejezésre. Leesett az állam, már a találati lista eleje tele van jobbnál-jobb amerikai sikerfilmekkel. Mivel a dolog illegális, ezért csak idő kérdése mikor szedik le ezeket és mikor tiltják ki a feltöltő felhasználókat. Egyszerű nézőként azonban számomra ez nagyon kényelmes mozizási megoldást (jelentene), mivel eleve van egy TV-re kötött PC-m.

A filmiparnak azonban egyáltalán nem tetszik a dolog és küzd ellene. Ahelyett, hogy felraknák HD minőségben ugyanezeket a filmeket és geoIP szűrés alapján különböző csatornákat hoznának létre, ahol a prémium felhasználók havi előfizetői díj fejében meghatározott ideig vagy egyszeri összeg befizetésével filmenként nézhetnének tartalmat a saját nyelvükön. Lenne, aki fizetne érte, mert sokkal kényelmesebb, kevésbé macerás, mint torrentezni, ráadásul így nem vacak minőségben, elcsúszkáló felirattal kellene a filmeket megnézni. És még legális is, ami nem utolsó szempont. Sőt, akár reklámokat is lehetne előtte, közben, utána vetíteni, azoknak, akik még így sem akarnak előfizetni vagy csak kevesebbet hajlandók kiadni érte.

Szerintem ez a modell rövid-távon is pénzt termelne, többet, mint a jelenlegi megoldás (DVD-n kiadni és terjeszteni a címeket, illetve TV-csatornáknak eladni a vetítési jogot, valamint elesni a torrent miatt a további bevételektől). Én elsősorban a régebbi, DVD forgalmazásból már kivont címekből csinálnék először egy prémium csatornát (vagy lehetne akár többet is, tematikusan). Ezen azért nem lehetne akkorát bukni, mert DVD-n már úgysem lehet őket mind forgalmazni (egyszerű logisztikai okokból, sok címből olyan kevés fogy, hogy nem éri tartani őket – egyszerű long tail történet). Ezekhez a régi címekhez rendszerint a TV-k is olcsón juthatnak hozzá, ami ezért nem termel már túl sok pénzt. Így viszont lehetőség volna kis befektetés után (csatorna elindítása) folyamatosan pénzt csinálni belőle, akár hosszú évtizedeken keresztül...

Mondjuk ezzel maximum a langyos vizet találtam fel, ugyanis ez a Netflix és a Hulu modellje, csak azok éppen nem jutnak el hozzánk, a YouTube meg itt van, magyarul is. Kár, hogy a filmstúdiók „félnek” a Google-től és a YouTube-tól (másra nem tudok gondolni), pedig remek üzleti lehetőséget hagynak ki. A jövő pedig így vagy úgy eljön és bealkonyul a mostani terjesztési világnak. Addig is, lehet nézni az illegális teljes estés filmeket a YouTube-on – amíg le nem szedik őket. Bár, ha egyet leszednek, töltenek a helyére három másikat…

(A posztban szándékosan nincsenek linkek.)

Pintér Robesz

Egyre inkább a felé halad a világ, hogy otthon ülünk a képernyő előtt és már nem mozdulunk ki a lakásból. Meredten bámuljuk a villódzó képernyőt és elvesznek a személyes kapcsolataink… Ismerős kép? A napokban erről az internettel kapcsolatos félelemről vitáztunk a hallgatóimmal és egyedül maradtam azzal a véleményemmel, hogy a személyes kommunikáció nem feltétlenül értékesebb, mint a közvetített.

2008-ban tanítottam utoljára az információs társadalom témáját, de négy év kihagyás után „visszairatkoztam” a terület oktatói közé. A héten volt az első „igazi” óra, amin az információs társadalom bevezető diskurzusaival foglalkoztunk, azokkal a kérdésekkel, amelyek vizsgálatával el lehet jutni a téma mélyrétegeihez. Ezek között szerepelnek az internettel kapcsolatos régi-új félelmek. A gyakorlati óra végét „pódiumbeszélgetés” zárta, ahol a korábban, a hallgatók által előre elküldött kérdések közül néhányat négy hallgató vitatott meg, a többiek aktív közreműködésével. Ebben a beszélgetésben merült fel, hogy meglehet, az internettel kapcsolatos félelmek mégis csak jogosak és a világ a felé halad, hogy a végén a monitor előtt végezzük mind, elveszítve személyes kapcsolatainkat.

Miközben egyetértek azzal, hogy fontosak a személyes kapcsolatok és a találkozások, egyvalamivel nem értek egyet, mégpedig, hogy alapvetően a kommunikációs csatorna jellege határozza meg annak minőségét vagy „jóságát”. Ha számítógép vagy más eszköz által közvetített a kommunikáció, akkor biztosan rosszabb, mint a személyes? Hány unalmas találkozón vettünk már részt, amit elpazarolt időnek éreztünk? Hányszor bántuk már meg öt perc után, hogy személyesen találkoztunk valakivel? Ezzel nem megfordítani akarom az állítást (értékesebb a közvetített kommunikáció, mint a személyes). Sem azt állítani, hogy nincs szükség személyes találkozásokra. Hanem azt, hogy hagyományosan – talán valamiféle romantikus meggyőződésből – túlértékeljük a személyes kommunikációt, miközben nem ismerjük (f)el az internet vagy a mobiltelefon nyújtotta hatalmas lehetőségeket.

A vitában felmerült, hogy az ember evolúciós okokból vágyik mások társaságára, belénk van kódolva, hogy jobban érezzük magunkat, ha nem vagyunk egyedül és ezért törekedünk is erre. Vajon a homo informaticusnál is megmarad ez a vonása az embernek? Tehát a mostani fiatalok, vagy azok, akik most vagy majd később szocializálódnak, ugyanezt a személyességet fogják természetesnek tekinteni és a közvetített kommunikációt a szükséges rossznak? Vajon az emberi evolúció megáll és nem válik részévé, hogy újfajta eszközök állnak a rendelkezésünkre abban, hogy mások társaságát élvezhessük?

Továbbra sem fér a fejembe, hogy hogyan és miért gondolja azt teljes komolysággal az emberek egy jó része, hogy az internet magányossá tesz és elidegenít, miközben soha ilyen mértékű (és minőségű) interaktív kommunikáció nem folyt az emberiség tagjai között, mint, amit a modern kommunikációs eszközök most lehetővé tesznek. Ha lehetne, akkor ezeket az emberek külön-külön hosszabb kirándulásra küldeném a modern kommunikációs eszközök előtti időkbe – mondjuk a 150-200 évvel ezelőtti Magyarországra. Az az érzésem, hogy megölné őket az unalom, az adott mikrovilágba való bezártság, a túlontúl lassú és ritka kommunikáció és az elzártság – hogy szinte csak a személyes kommunikáció az egyetlen lehetőség az emberek közötti érintkezésre, de annak is olyan kötöttek a társadalmilag elfogadott formái, hogy az szinte kivétel nélkül kiüresíti és formálissá teszi a legtöbb párbeszédet. Alásszolgája.

Pintér Robesz

Annyi könyv és egyéb olvasnivaló érhető el a könyvolvasókhoz magyarul, hogy életed végéig sem olvasod el őket. Használati tanácsok friss bibliofileknek.

Személy szerint nagyon örülök, hogy a hazai kereskedelem töketlensége ellenére egyre jobban terjednek a könyvolvasók itthon is. A friss tulajdonosok azonban egyből szembesülnek azzal, hogy a hazai kínálat és szolgáltatás finoman szólva is mérsékelten kiváló. Pedig kínálat van, mégpedig legális formában, csak egy kicsit csuklózni kell hozzá, hogy a napi szellemi táplálékot magához vegye az ember a frissen szerzett kütyüjével. Van ugyan néhány internetes könyvkereskedés és legalább egy hazai kiadó, ahol a friss műveket legálisan meg lehet vásárolni, ezeket mindenki megtalálja.

Az magyarul elérhető olvasnivalók nagy része azonban nem ott található, hanem a könyvtárainkban, ahonnan teljesen legálisan letölthetjük a már nem védett műveket. Van belőlük szép számmal. Majd 10.000 kötet áll rendelkezésre elektronikus formátumban a Magyar Elektronikus Könyvtárban, ahonnan néhány már könyvolvasóra átalakított formátumban is elérhető, köszönhetően annak a munkának amit a könyvtár dolgozói végeznek.

Talán sokan nem tudják, de a kortárs magyar irodalom nagyjainak művei is elérhetőek az interneten mégpedig a Digitális Irodalmi Akadémián. Igaz itt egyik mű sem áll rendelkezésre olyan formátumban, amit könnyen magáévá tenne az ember.

Egyszóval olvasnivaló van, csak valamit kellene kezdeni a bitekkel, hogy a könyvolvasó is megegye és aztán olyan formában adja vissza nekünk, hogy a legjobb olvasási élményben legyen részünk. Ennek a menetét mutatom be.

Először is szükségünk lesz egy svájci bicskára ami (szinte) bármilyen formátumot benyel az egyik végén és a másik végén kijön egy könyvolvasóra való dokumentum. Ez az eszköz a Calibre. Nyílt forráskódú, megy minden fontosabb platformon. A program persze sok minden másra is képes arra is kitérek majd.

Ha esetleg Kindle olvasóval rendelkezünk akkor érdemes még néhány beállítást megtenni, mielőtt nekiesünk a könyvvadászatnak, mert ezzel még több szolgáltatását tudunk majd igénybe venni. Ehhez meg kell adni az Amazon által biztosított email címet, amire ha elküldünk egy dokumentumot, akkor azt szinkronizálni tudjuk az olvasónkkal. Fontos azt is megadni, hogy az Amazon melyik email címünkről fogja fogadni a küldött dokumentumokat. A formátumot állítsuk MOBI-ra.

A könyvvadászatot kezdjük azzal, hogy találjunk egy könyvet a MEK-en. Ehhez menjünk el az oldalra és első körben keressünk magunknak valami szimpatikus olvasnivalót.

Ha megtaláltuk és nincs meg könyvolvasóra való formátumban, akkor két módon járhatunk el. Először nézzük azt, hogy a Calibre segítségével mit tehetünk. Töltsük le a kiválasztott könyvet mondjuk RTF formátumban. Ezek után a Calibre-ben adjuk hozzá friss szerzeményt a könyvtárunkhoz.

Miután hozzáadtuk a könyvet, alakítsuk át MOBI formátumra.

Ha ezzel végeztünk, akkor eltávolíthatjuk az RTF formátumot, hogy már csak a MOBI maradjon meg, úgy hogy csak bizonyos a bizonyos formátumok eltávolítását választjuk ki.

Voilá! Megvan a könyv. Át lehet másolni a könyvolvasóra és leülhetünk egy csendes sarokba olvasni.

A jövő héten megmutatom, hogyan lehet a kortárs szerzők elérhető műveit a könyvolvasónkra feltölteni.

Szimbolikusnak is tekinthetjük, hogy az első posztom itt a Magyar Elektronikus Könyvtár elindításának 15. évfordulója kapcsán íródik, hiszen a MEK az egyik direkt megjelenése az új írásbeliségnek, amelyet az Internet hozott el a hétköznapjainkba. S mivel Moldován István könyvtáros – aki számomra az évek során a MEK-nek afféle szóvivőjévé is vált – már a 15 évvel ezelőtti első műsoraink egyikében is szerepelt és igyekezett az akkori fogalmainkkal érthetővé tenni, mi is az e-könyvtár, ezért nem volt vitás, hogy most is vele beszélgessek a MEK első 15 évéről. (Ez az az időszak, aminek az elején még csak 15-20 ezer internet felhasználó volt Magyarországon, tehát a jóval nagyobb hallgatottságú rádióban el kellett magyarázni, hogyan működik az elektronikus könyvtár és mi értelme van. Az online archívumunkban – könyvtárunkban? – mind a mai napig meghallgatható a beszélgetés.) A MEK ötlete egyébként már 1993 májusában felmerült Drótos László részéről egy szakmai levelezőlistán, itt vannak a főbb mérföldkövek. Tény, hogy ma már 8000-nél is több dokumentum található a MEK állományában és a hagyományos (könyv-)szolgáltatáson túl az évek során elindult az EPA (Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis) valamint a DKA (Digitális Képarchívum).

Az elektronikus könyvtár előnyeit valószínűleg ma már mindenki tudja: 24 órás „nyitvatartás”, a könyveket feltölthetjük egy e-book olvasóra, a könyvek szövegében villámgyorsan lehet keresni, akár kutatni is lehet a szövegeket a számítógépes elemzés módszereivel, gyors keresés a könyvek között a digitális katalógusban. És nincs kölcsönzési idő, vagyis az egyik legismertebb mozzanat, ami a hagyományos könyvtárhoz kötődik, bizony elmarad, hiszen a könyvet nem kell visszavinni, ha már egyszer letöltöttük.

A különutas bécsi elektronikus könyvtár

Vagy mégis? Nem kell nagyon messzire menni, hogy másfajta gyakorlatot találjunk, hiszen Bécsben bizony van kölcsönzési idő az ottani elektronikus könyvtár gyakorlatában. (Egyébként ott még csak 2300 dokumentum található az állományban.) Csak itt persze nem visszatölteni kell a könyv tartalmát a kölcsönzési idő lejártakor, hanem a szöveget tartalmazó dokumentum automatikusan megsemmisíti a tartalmat. Nem meglepő a magyar elektronikus könyvtáros, Moldován István reakciója: „Ilyenről már hallottam amerikai könyvtárakban, sőt, az Országos Széchényi Könyvtárban is volt ilyen terv, de végül nem valósult meg. Én kicsit tamáskodom az ilyen vállalkozással szemben, a digitális szövegek alapvető természete a szabad másolhatóság, ez az önmegsemmisítés pedig ennek az alaptermészetnek a megerőszakolása. Nem lennék meglepve, ha egy ügyes fiú szépen otthon rájönne, hogyan lehet kikapcsolni a dokumentumok önmegsemmisítését :-)

Szerintem ez kicsit olyan, mint amikor az autóval a a XIX. század végén a lovaskocsit utánozták, mert akkor az volt az elterjedt. De a digitális könyv (az autó) már alapvetően más, mint a nyomtatott könyv (a lovas kocsi). Nemigen lehet ráhúzni a régi modelleket, ideig-óráig rákényszeríteni ugyancsak technikával igen.”

15 év – 15 könyv

A MEK a születésnapja alkalmából tizenöt új könyvet tett elérhetővé az olvasói számára, mégpedig úgy, hogy felkértek tizenöt hazai és határon túli írót (köztük például Csányi Vilmost, Heller Ágnest, Lőrincz L. Lászlót, Nemeskürty Istvánt, Nyíri Kristófot és Szilágyi Szabolcsot), hogy ajánljanak fel egy-egy művet a gyűjteménybe. Mint írják a MEK-en: „A felhívás olyan sikeres volt, hogy néhányan több könyvet is adományoztak a MEK-nek, így szaporítva a világhálón szabadon elérhető kortárs magyar szak- és szépirodalom mennyiségét.”

Az október 25-i műsorunkban Képes Gábor muzeológus a témához kapcsolódva elmesélte, hogy 2008-ban szerveztek egy kiállítást a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban a Reneszánsz év tiszteletére, amelynek ő az „Ősnyomtatványtól az e-book-ig” munkacímű részét gondozta, s ott kiállítottak néhány érdekes tárgyat, köztük Horváth Ivántól kölcsönkapott tárgyakat (például egy keletnémet peremlyukkártyás válogató eszközt, amellyel versadatbázist készített) és Papp Tibor versgenerátorát is.

A számítógép kétségtelenül a műveltségterjesztés egyik eszköze lett.