Netidők Blogtársaság

Idén szeptemberben ünnepeljük a legendás otthoni számítógép, a Commodore 64 születésnapját, mégpedig a 30. szülinapot. A másik aktualitás ennél jóval szomorúbb: két hete hunyt el a Commodore cég alapítója, Jack Tramiel lengyel származású amerikai üzletember. A nekrológokban az olvasható, hogy „Jack Tramiel a Commodore révén kulcsszerepet játszott abban, hogy a számítógépek mindenki számára hozzáférhetővé váltak és bekerülhettek az otthonokba.” Képes Gábor múzeológus, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum osztályvezetőjétől először azt kérdeztük, hogy egyetért-e azzal a véleménnyel, hogy Jack Tramiel nagyobb hatású volt, mint Steve Jobs?

Képes Gábor: Én ezeket a méricskéléseket nagyon nem kedvelem és azt kell mondjam, hogy az én számomra Steve Jobs, Jack Tramiel, Gary Kildall, Adam Osborne, Ed Roberts és még sorolhatnék néhány ilyen nevet, ők mindannyian ikonok. És nélkülük a 70-es évek második felének és a 80-as évek elejének a számítástechnikája elképzelhetetlen lenne.

Nagyistók Tibor: A Commodore 64-nek mekkora jelentősége volt, így harminc év távlatából?

Képes Gábor: Én úgy gondolom, hogy a Commodore 64 révén vált ő egy nemzedéki ikonná, ezért is van az, hogy azt hiszem, én is rosszul ejtem az ő nevét, mert mi úgy ismertük meg őt az akkori sajtóból, hogy találgattuk, hogy hogy ejthetik és „dzsek trémielnek” nevezzük, de megtudtam, hogy „tremel” vagy valahogy így kellene az ő nevét ejteni. De hát ez ugyanaz a korosztály, akik a „májkroszoftot” még „mikroszoftnak” hívtuk, meg az „ájbíemet” „íbéemnek”. Úgyhogy nekem „dzsek trémiel” marad, elnézést kérek érte.
A Commodore 64 egy rendkívül fontos számítógép, de Tramiel pályáján messze nem ez volt az első számítógép. Ő 1928-as születésű volt, tehát az egész Commodore sztori jóval korábban kezdődik. Tramiel írógépműszerész volt, így írógépekkel és számológépekkel kezdődik az ő története, tehát a számítástechnika világába is a 70-es évek közepén, második felében robbant be. Én tehát a Commodore 64-en kívül még két típust feltétlenül szeretnék megemlíteni: az egyik a PET (a Personal Electronic Transactor), vagyis a személyi elektronikus intéző. Ez az első, olyan igazán kompakt személyi számítógép és az első amerikai iskolaszámítógép volt. A másik pedig szintén a Commodore 64 előtt, a közvetlen előd, a VIC-20, amelyet az európai területen VolksComputerként, azaz népszámítógépként forgalmaztak és amely amellett, hogy teljes mértékben megelőzte és megelőlegezte a Commodore 64-et, de emellett nagy rokonságot mutat a Steve Jobs féle gondolattal, hiszen a Jack Tramiel legalább olyan zseniális marketinges volt és legalább olyan markáns ellenreklámozó volt, mint Steve Jobs, hiszen Jobs mester a Macintosh-t egy az egyben az IBM PC-vel szemben mutatta be, addig a VIC-20-at Tramiel kimondottan az Atari konzoljaival szemben pozicionálta. Az is volt a fő reklámszlogenje, hogy „Why buy just a video game?”, azaz miért vegyek csak egy videojátékot, amikor nagyjából annyi pénzért vehetnék egy teljes értékű számítógépet. Én ebben tartom zseniálisnak Jack Tramielt és ennek egy logikus folytatása a Commodore 64. És egyébként az Atari ST is, ami szintén a nevéhez fűződik.

Nagyistók Tibor: A múzeumba most már bevonult a C=64?

Képes Gábor: Igen, a DOStalgia kiállítás felújításában, tehát „A háziszámítógép hőskora” c. kiállításban bemutatjuk a Commodore 64-et. Igyekszünk minél teljesebb konfigurációra törekedni, tehát a plottertől a trackball-ig a legkülönbözőbb érdekes perifériáit is bemutatjuk.

Pár nappal ezelőtt 83 évesen hunyt el Jack Tramiel, a Commodore cég alapítója. Az ő cégének köszönhetjük a legendás Commodore 64-et és az Amiga gépet is. Tramiel úr jelentősége e két gépnél jóval nagyobb – erről a jövő heti műsorunkban Képes Gábor muzeológus barátunkat kérdezzük majd. A szomorú esemény azonban apropót szolgáltat ahhoz, hogy Spányik Balázs, alias DJ Chatman elindítsa sorozatát a Commodore 64-es játékok zenéiről.

Hallgassunk is bele Rob Hubbard egyik legzseniálisabb játéka, a Monty on the Run eredeti zenéjébe!

Spányik Balázs: A C=64-es játékok zenéivel kapcsolatban nem lehet egy sorozatot úgy kezdeni, hogy ne Rob Hubbard neve merüljön fel első helyen, hiszen őt tekintjük e korszak legnagyobb zeneszerzőjének. A Monty on the Run c. játék zenéjét tekintik az egyik legnagyobb C=64-es slágerzenének. Hubbard-ról azt kell tudni, hogy 1955-ben született, tehát amikor beköszöntött a C=64-es korszak, akkor ő nem tizenéves hülyegyerekként tevékenykedett a Commodore 64 körül, hanem már zeneszerző volt és stúdiózenész és nagyon hamar tudott igazodni ehhez az új technológiához, így programozóként és zeneszerzőként próbálkozott bekerülni az iparba. Egyértelműen úgy találták, hogy zeneszerzésben zseniális és felvették a Gremlin Graphics stúdióhoz, ahol ezt a Monty on the Run játékot is kiadták 1985-ben. A kornak az egyik legjellemzőbb játékstílusa, az ún. platformjáték kategóriája volt, amiben rohangálni kellett a főhőssel, ami esetünkben egy kisvakond, és megadott időn belül össze kellett gyűjteni mindenféle tárgyat, el kellett kerülni a pályán levő különféle ellenfeleket és meg kellett oldani feladványokat és a cél az volt ebben az esetben, hogy eljussunk a pálya végére, ahol Monty felszáll a hajóra és elmenekül.

A Press Play On Tape egy dán rockzenekar, akik a ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején kezdtek C=64-es feldolgozásokat játszani. Tehát egy igazi rockzenekar, amely C=64-es játékok zenéjét játssza!

Dragon György: Ez egy legendás C=64 szleng ez a „Press play on tape!”, tehát nem véletlenül ez a neve a zenekarnak. Amikor a kazettáról töltöttünk be egy programot, akkor a rendszer ezt írta ki.

Spányik Balázs: Így van, ez jelent meg. És ekkor nyomtad meg a play gombot a magnón ahhoz, hogy elinduljon a játék betöltése. Amit hallottunk, az egy 2002-es élő koncert próbájáról származott és lehetett hallani, hogy üvöltözik valaki a háttérben: ő szintén egy zeneszerző legenda, egy bizonyos Ben Daglish, ő próbált együtt a srácokkal. A fő dallamot pedig egy Pascal Roggen nevű srác játszotta hegedűn. Ha valaki végignézi ezt a klipet a YouTube-on, akkor láthatja, hogy a srác teljesen kikészül végére. Tehát ez egy közel hatperces szám, iszonyatosan virtuóz ez a fő szólam, ami a srác végigjátszik hegedűn döbbenetesen jól. És akkor szerintem hallgassunk meg még egy változatot – ezt egy C64 Orchestra nevű zenekar játssza, figyeljük csak! Az az érdekesség, hogy a hangszerelést szimfónikus zenekarra szintén Rob Hubbard készítette.

Van még egy felvételünk, amin szintén ők, a C64 Orchestra hallható, valamint egy Carmine Savino nevű fiatal srác, aki saját maga készítette el ezt a videót és töltötte fel a YouTube-ra. Akik szeretik a dobot, mint hangszert, azok mindenféleképpen fognak neki örülni.

(A sorozatot folytatjuk.)