Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jóval 200 milliárd forint felett a hazai online kiskereskedelem

Összesen 217 milliárd forintot költöttek a magyarok online áruházakban 2013-ban az eNET-ben készült kutatásunk alapján. Ezzel idehaza is meghaladta a 3%-ot az online kereskedelem részesedése a teljes kiskereskedelmen belül, amivel a középmezőnyben található az ország (a nyugati országokban többnyire magasabb ez az arány, a közép-európai régióban találni alacsonyabbat és magasabbat is).

2012-ben még "csak" 177 milliárd forint volt az online forgalom, így az éves növekedés közel 23%-os (értékben 40 milliárd forintos) volt. (Mutassatok nekem még olyan területet, amely ennyire dinamikusan tudna nőni évről-évre Magyarországon!) A teljes sajtóanyag itt érhető el, úgyhogy az alábbiakban csak néhány fontosabb vagy érdekesebb összefüggést, adatot emelnék ki a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK) gárdonyi konferenciáján tegnap bemutatott friss kutatás anyagából.

A 217 milliárdon felül kb. 10 milliárdra tehető az online piacterek kiskereskedelemhez sorolható része, valamint 13+ milliárd forint a napi ajánlatok (ún. daily deals) piac, amihez a bónusz-kupon piac is tartozik. Tehát a fentebb említett 217 milliárdos forgalom egy másik nézőpontból a 240 milliárdot is meghaladja, a magyar internetezők legalább ennyit költenek online termékekre (és akkor az online vásárolt szolgáltatásokról, mint amilyen az utazás vagy a biztosítás-követítés, nem is esett szó, mivel ezekkel hagyományos módon nem foglalkozott a kutatás).

A számokat kicsit félretéve, ha kicsit közelebb megyünk az online piachoz, akkor azt látjuk, hogy vannak érett részpiacok, amelyek átlagos vagy átlag alatti növekedéssel és nagy versennyel jellemezhetők, ilyen például a játékok vagy a számítástechnikai termékek piaca. De vannak az átlagot jóval meghaladóan növekvő, az utóbbi időszakban "berobbanó" piacok, mint, amilyen a baba-mama termékek, vagy a ruházat. Tehát korántsem egységes az online kiskereskedelem piaca...

Egy másik, nem webáruházi, hanem lakossági felmérésünk (eNET 2014 májusi, 1.218 fő rendszeresen internetező felnőtt megkérdezésével zajló lakossági felmérés az e-vásárlási szokásokról) szerint a netezők 72%-a vásárolt online az elmúlt egy évben. Közel kétharmaduk szokott asztali gépről vásárolni, felük laptopról, tizedük okostelefonról és minden huszonötödik tablettel is vásárolt az elmúlt egy évben.

Ezeknél a vásárlásoknál a legelterjedtebb fizetési mód a készpénzzel való fizetés (többnyire utánvét, kisebb mértékben személyes átvétel a boltban készpénzzel). Ezzel együtt is 2012-höz képest a vizsgált 2013-as évben 80+%-ról 75% alá csökkent a készpénz aránya.

Az online vásárlásoknál forgalomarányosan továbbra is a futáros kiszállítás a legelterjedtebb (40% feletti a részesedése a teljes forgalomból), de visszaszorulóban van. A személyes átvétel a boltban kicsit tudott nőni, ahogy a saját alkalmazott futárként való "használata" is - ez a top három kategória.

Végül pár szót a külföldi vásárlásokról: az elmúlt egy évben online vásárló netezők 37%-a rendel külföldi webáruházból, közel felük legalább félévente. Ami azt jelenti, hogy a magyarok az említett 240 milliárd forinthoz képest is jelentős további összegeket költhetnek el online, de ennek pontos nagyságát még becsülni is igen nehéz. Egy biztos, az online kereskedelem további jelentős bővülése várható Magyarországon a következő években.

Pintér Robesz

0 Tovább

Így készül a Goggle térkép két lábon

Így készülnek azok a képek, ahova az autó nem juthat el. A különleges kamera egy 15 kilós hátizsákban:

0 Tovább

A házi számítógépek kora

E hétfőn nem csak a Petőfi, hanem a Kossuth adón is hallható volt egy digitális világgal foglalkozó műsor, amihez a Netidők állandó résztvevőinek is sok-sok köze volt. Este 8 után pár perccel ugyanis az Aranyalap c. műsorsávban az asztaltársaságunk több tagja is szerepelt, a 45 perces összeállítás címe az volt, hogy „A házi számítógépek születése a 80-as években”, aki szeretné visszahallgatni, az még néhány hétig megteheti a Kossuth adó online hangtárában. Az adás 20:06-kor kezdődött, az időpontra kattintva megjelenik egy lejátszó gomb, itt tehát meg lehet hallgatni.

A műsorban szó volt arról, hogy mi az a házi számítógép, mi történt a házi számítógépesek klubjában, milyen zenét lehetett a 80-as években előcsalogatni a 8 bites gépekből, természetesen szó esett a Commodore 64 és Jack Tramiel jelentőségéről, a magyar háziszámítógépek egyikéről, a Videoton gyártotta TV Computerről és sok minden másról. A műsorban több archív műsorrészletet is mutattunk a Petőfi adó egykori Mikro-fon és Chipetnyi programok c. műsoraiból. Például az elején idéztük azt a pszichedelikus élményt is, ahogyan 26 évvel ezelőtt egy rádióműsorban leadtak egy programot – például úgy, hogy Földi Ottó rádiós bemondó szépen lassan felolvasta egy Jean Michel Jarre zenére… (Tessenek visszahallgatni a fentebbi linken, érdemes.)

Amikor e sorokat írom, még május elseje, a munka ünnepe van, úgyhogy igyekszem most nem sokat dolgozni ezen a bejegyzésen. De azért azt elmesélem, hogy a műsor után az asztaltársaságban volt egy kis vita, mégpedig az összeállításban idézett egyik 1986-os Mikro-fon adásban leadott interjú kapcsán, amelyben Ecsedi Csaba elmesélte, hogy mit csinál a HCC-ben, vagyis a házi számítógép klubban. A csapatunk egyik tagja ugyanis azt kifogásolta, hogy a HCC nem csupán a házi számítógépesek klubja volt, hanem kifejezetten a házi számítógépet építők klubja, minthogy az eredeti amerikai rövidítésnek ez a feloldása: Homebrew Computer Club.

Nos, rövid kutakodás után a következőket találtam a neten.

- Az angol nyelvű Wikipédia szócikkében valóban Homebrew Computer Club szerepel, ez a közösség a Szilícium völgyben jött létre 1975. március 5-én és 1986. decemberéig létezett. Ebből a társaságból „származik” Steve Jobs és Steve Wozniak is, de egy másik cikk szerint Bill Gates is ebben a klubban mutatta be első működő, négy kilobájtos BASIC-fordítóját. Ebben a HCC-ben a névből adódóan valóban domináns elem volt a házi számítógép építése.

- A magyar weboldalakon azonban meg lehet találni a legendás Mikrovilág c. újság archivált anyagait, így azt az 1989. január 4-i interjút is, amelyet a magyar HCC klub vezetőjével, Simonyi Endrével készített Horváth Annamária. Az interjúból érzékelhető, hogy ’89-ben már Magyarországon sem csak a gépépítést jelentette a klubélet, hiszen különféle márkák (Commodore, Sinclair, IBM, Atari, Apple, Primo, Enterprise és a magyar „szereld magad” gép, a Homelab) szerint alakultak meg a különféle klubok. Az interjú utolsó mondata adja meg a választ az iménti kérdésünkre, hogy mit jelentett Magyarországon a HCC rövidítés: „A HCC nevet (amelynek "H" betűjele nálunk homebrew-t, home-ot és hungarian-t egyaránt jelent) jelenleg a magyar klubhálózat használhatja egyedül a világon.”

Szilágyi Árpád

0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek