Netidők Blogtársaság

Egyre többen vagyunk a világban, akik régi hardverek iránt rajonganak, ezeket mentik, javítják, sőt vannak, akik tovább is gondolják az eredeti készülékeket.

MiST

A MiST a lengyel fejlesztő, Lotharek munkája, aki már több érdekes retro-eszközt készített, főleg Amigára, de Atari ST, Commodore, ZX Spectrum gépekre is fejleszt. Legújabb fejlesztése a MiST, ami egy FPGA masina (FPGA = Field-programmable Gate Array, magyar fordításban a felhasználás helyén programozható logikai kapumátrix) egy olyan eszköz, amely programozható logikai komponenseket és logikai összeköttetéseket tartalmaz.

MiST alaplap

Egyszerűen elmagyarázva egy FPGA úgy programozható, hogy viselkedésében már létező (vagy akár képzeletbeli, tervezés alatt álló) processzoroknak, vagy chipeknek feleljen meg anélkül, hogy ezeket a chipeket meg kéne venni. Például ma már nem lehet kapni a Motorola 68000-es családjának tagjait, azonban az FPGA segítségével a rendszert fel lehet úgy programozni, hogy olyan legyen, mint egy igazi 68000-es. Ugyanezt a rendszert utána át lehet programozni mondjuk egy MOS 8502-es processzorra, ami például a C64-esben is volt. Ez nem emuláció, hanem gyakorlatilag a processzorok „lemásolása”, virtualizálása.

A MiST egy ilyen FPGA alapú készülék, a neve azért MiST, lévén az a AMiga és az Atari ST neveiből van összetéve. Korszerű eszközökből felépítve 4 USB csatlakozót, VGA kimenetet, Atari és Amiga kompatibilis joystick bemeneteket és kártyaolvasót is tartalmaz. Ez utóbbi segítségével fel lehet rá tölteni az Atari ST „magot” és a TOS 1.04 operációs rendszert, amelytől a rendszer teljes értékű, de mai, korszerű eszközökkel (billentyűzet, egér, monitor) felhasználható Atari ST lesz. Egy reset és egy kártyacsere után egy Amiga mag és egy KickStart feltöltésével a MiST teljes értékű Amigaként működik. Csoda? Dehogy, csak az FPGA és az okos tervezés eredménye. Szinte biztosra vehető, hogy a MiST a jövőben további 68000-es alapú számítógépeket is futtathat majd, olyanokat, mint az ősi MacIntosh, Sega Megadrive, Neo Geo, vagy akár a 68008-as alapú Sinclair QL. Azt hiszem minden retro rajongó álma válna valóra, ha ezek a magok is elkészülnének.

A MiST egy apró kis dobozban kapható, ára a vásárolt darabszámtól függően 176-194 euró között váltakozik. A készülékhez egyik operációs rendszer és mag sem jár, azokat az internetről lehet letölteni.

MiST dobozban

Elkészültek az első C64 laptopok!

Március 23-án az Ebay-en jelentek meg az első elkészült C64P-k, amelyek gyakorlatilag C64 laptopok. A készülék a C64 DTV (joystickba épített C64) alaplapját, egy SD2IEC kártyát (ezzel lehet SD memóriakártyáról tölteni programokat) tartalmaz egy 7”-es, színes képernyős netbook házban. A C64P televízióhoz is csatlakoztatható, és sztenderd C64 (9 tűs) joystickokat is fogad. A licitben 310 fontig jutott el a készülék, amelyből eddig 5 darabot gyártottak - a problémát a nagyon nehezen beszerezhető C64 DTV alaplapok okozzák.

C64 DTV

Ezért aki ilyen C64 laptopot szeretne jobban jár, ha a készítőknek elküld egy C64 DTV alaplapot vagy készüléket a megrendeléssel - a többit ők már intézik.

C64p - hordozható Commodore

Amiga 500 egy floppy dobozában?

Spanyol fejlesztők nemrégiben érdekes retro projecttel rukkoltak elő - úgy gondolták, hogy nagyon sok nosztalgiázónak megvannak még a régi lemezei, netán eredeti tartalmakkal, amelyeket ma már nehéz elolvasni, hiszen a PC-k lemezegységei nem kompatibilisek az Amigával. S bár az internetről szinte minden Amiga tartalom letölthető ADF fileok formájában, az igazi Amigás imádja hallgatni, ahogy kattog a floppy meghajtó (én speciel sosem szerettem).

Armiga prototípus

Készülékük az Armiga névre hallgat, ugyanis egy két magos ARM procis apró alaplap emulálja az Amigát, amely egy saját gyártású interfész segítségével kezeli a floppy meghajtót, amely segítségével a készülék úgy viselkedik, mint egy 1 MB memóriával rendelkező Amiga 500-as. A különbség csak annyi, hogy az egész akkora, mint egy külső Amiga 3,5”-es floppy meghajtó. Az Armiga rendelkezik USB portokkal, ahova sztenderd billentyűzetet és egeret lehet csatlakoztatni, van HDMI kimenete a korszerű TV-khez, felszerelték SD kártya olvasóval a modern ADF file-ok elolvasásához és megtalálható rajta egy ethernet csatlakozó hálózati adatforgalomhoz. Maga a készülék képes az ADF file-okat kiírni floppyra, illetve a floppykból ADF file-okat gyártani. Érdekesség, hogy az Amiga üzemmód mellett a készülék Android 4.2 operációs rendszerrel is rendelkezik, így pedig teljes értékű Androidos asztali számítógépként is használható, lehet vele böngészni, játszani, filmeket nézni stb...

Az Armiga maga

A fejlesztők tervei szerint amennyiben sikeres lesz a gyűjtés, akár MegaDrive, Neo Geo vagy Atari ST emuláció is elképzelhető a jövőben. A projectet jelenleg közösségi gyűjtéssel próbálják megvalósítani, ennek linkje: http://igg.me/at/armigaproject

Gyu, a sziporkamester

A hétköznapokban gyakran előfordulnak ilyen esetek - regények, filmek tucatjai szólnak arról, hogyan lesznek egykori ellenségek barátokká. Most azonban két konkurens számítógép-platformról van szó, méghozzá az egyik szinte bizonyosan okolható a másik "haláláért". S míg az Apple ma a világ legnagyobb cége, addig az Amiga lassan már csak néhány ezer rajongó dolgozószobáiban és titkos álmaiban él tovább. Nem volt ez mindig így...

A barátnő mindent vitt, majd az Alma beelőzött...
Az 1990-es évek elején az Apple legnagyobb versenytársai az Amiga és az Atari voltak - leszámítva a piacot épp meghódító IBM kompatíbilis PC-ket. Az Apple akkortájt igencsak szenvedett, mára szinte elfeledett Quadra, Performa és Centris modelljei mind alulmaradtak a konkurenciával szemben. Azonban a verseny az Apple-nek kedvezett: Steve Jobs visszatérése után a cég virágozni kezdett, míg az Amiga és az Atari szépen-lassan eltüntek a süllyesztőben. A Commodore 1994-es csődje után az Amigának már nem maradt esélye, hogy valaha domináns platform legyen - az örökséggel rosszul sáfárkodó cégek pedig egyenesen tönkretették a márkát. A 90-es évek végén és a 2000-es évek elején az Apple új termékvonalat dobott piacra - a PowerPC G4 processzoros új család (PowerMac G4, Mac Mini G4, eMac G4, Powerbook G4) sikereket hozott a cégnek, nemcsak teljesítményével, hanem megújított designjával - a Mac Mini, vagy a képernyővel egybeépített eMac rengeteg rajongót gyüjtött a cég mellé.  S ez az a pont, amelytől kezdve már számunkra nem érdekes az Apple további sorsa, amelyet lassan mindenki kívülről tud: Intelre váltás, iPhone, iPod, iPad, Mac Air és társai jellemzik a világ jelenleg legnagyobb cégét. Ami számunkra érdekes az a G4 termékvonal további, "érdekes" utóélete.

Próbálkozások az Amigával
Több cég is létezik mind a mai napig, amelyek a kicsi, de fanatikus Amiga rajongótábort életben tartják. Ezek jó része ugyanazon a vonalon haladt, mint az Apple - a Motorola processzoros korszak után az Amigák gyorsítói is PowerPC alapúak lettek, ezek generációival fejlődve (G3, majd G4-es gyorsítókártyák is megjelentek). Ezeket a kártyákat egy közös dolog jellemzi - jócskán felgyorsították a létező Amiga platformokat, viszont nagyon drágák mind a mai napig: például egy Blizzard PPC 603e+ kártya, Amiga 1200-as részére akár 400 euróig is felmehet az Ebay-en (már rég nem gyártanak ilyesmit). Mára szinte meg is szűnt az ilyen jellegű kártyák fejlesztése és gyártása egy-két példától eltekintve. Azonban mégiscsak előkerült egy egykori ellenség a múlt homályából, ami/aki képes segíteni az Amigásokon. Ez az "ellenség" pedig nem más, mint az Apple! A jelenség igencsak érdekes, hiszen az Apple hardverei megjelenésükkor igencsak drágák voltak - ahogy az Amiga gyorsítókártyák sem olcsóak. Azonban a sok-sok elmúlt év, a nagy mennyiségű fellelhetőség és a platformváltás PowerPC-ről Intelre igencsak olcsóvá tette a régebbi Apple modelleket. A G4-es Apple termékekben pedig ugyanaz a PowerPC G4 processzor-család ketyeg, mint megannyi Amigás turbókártyában.

Morfolódjunk csak
A kicsi, de lelkes Amigás fejlesztőtábort nemcsak a hardver, hanem a szoftver, azaz az operációs rendszer szétválása is sújtotta - Az AmigaOS4 mellett (amely PowerPC-s rendszer és 2006-ban jelent meg, ma 4.1-nél tart) több alternatíva is létezik, ezek egyike a MorphOS, amely egyes részei nyílt forrásúak, míg mások nem azok, ahogy a kernel sem. A MorphOS egy régóta fejlesztés alatt álló Amiga kompatíbilis operációs rendszer Power PC processzorokra, eredetileg a Pegasos PowerPC káryákhoz készítették. Azonban a fejlesztők rájöttek a tutira: ott van az a sok jó, fürge, használatból kivont G4-es Mac, miért is ne futna az Amiga kompatíbilis operációs rendszer azokon is?  A MorphOS 2.4 már támogatta a Mac Mini G4-et, majd a MorphOS 2.5 és 2.6 behozta az eMac G4 és a PowerMac G4 támogatást - mára azt is megéltük, hogy a soha meg nem született Amiga laptop ötlete is megvalósítható - csak a legújabb MorphOS és egy PoweBook G4 kell hozzá. A MorphOS voltaképpen minden olyan klasszikus Amiga programot képes futtatni, amelyek rendszerbarát módon lettek megírva - tehát kompatíbilis a klasszikus Amigával. S ami a legcsodásabb az egész dologban az az, hogy egy "újabb" PowerMac G4 manapság akár 20-25 ezer forintért (!) is beszerezhető (gyakorlatilag ez egy klasszikus Amiga ára is), amiért már GHz feletti órajelet, ATI grafikus chipet és akár több száz MB memóriát, merevlemezt és optikai meghajtót is kaphatunk.  S akkor nem is beszéltem az Amiga laptopról... Azért azt ne felejtsem, hogy a MorphOS nem ingyenes (80 euró egy Mac Mini G4-re vagy PowerMac G4-re, 111 euró egy PowerBook G4-re) - de még egy olcsó Apple hardver mellett is jobban jövünk ki vele, mint egy 400 eurós PowerPC Amiga turbókártyával.

Az én Amiapple-m
Magam a közeljövőben várhatóan egy Mac Mini G4 büszke tulajdonosa leszek, amelyen MorphOS fog futni - visszatér az életembe a napra kész Amiga rendszer, internettel, hálózattal, hang és filmlejátszással, ahogy az 2012-ben illik - s mindez az Applenek köszönhetően. Fura, mi?  Aki szeretne csatlakozni hozzám, most láttam egy eMac G4 hirdetést 23000 forintért (800 MHz/1GB RAM/ATI Radeon 32MB/40GB HDD/Pioneer DVD író/AirportExtreme/fehér Apple bill + egér) - ennyiért egy nagyon gyors Amiga igencsak megéri...

Dragon György

| Még több lehetőség

Egy divatos slágert sok féle képpen fel szoktak dolgozni. Gotye számát Egy komputer rajongónak sikerült teljesen egyedien feldolgoznia: öreg elektronikus eszközök szólaltatják meg. Az énekszólamot egy HP szkenner viszi, a gitárszólamokért egy AMIGA 600 felelős, az ütősöket néhány merevlemez helyettesíti.

Igazi hiánypótló kötet jelent meg, hiszen régóta vártunk egy olyan könyvre, ami érthetően bemutatja a számítógépes játékok világának egészét – ez volt az első reakcióm, amikor Beregi Tamás kezembe nyomta a most megjelent Pixelhősök c. könyvének egy példányát, hogy a műsorbeli beszélgetés előtt belelapozhassak.

- A sztori a 90-es évek végén indult az ELTE Bölcsészkarán, amikor rádöbbentem, hogy fiatalságom legszebb éveit elherdáltam különféle számítógépes játékklubokban, amíg a barátaim szórakoztak és csajoztak. Nagy Commodore-os és Amigás voltam. Akkor találtuk ki az ELTE-n, hogy fogunk csinálni egy számítógépes játékmúzeumot; ez akkor úgy fogalmazódott meg a fejemben, hogy írok egy könyvet a videojátékok történetéről. Aztán inkább egy virtuális múzeumot csináltunk, mivel rengeteg emulátor terjedt el akkor a neten, és sok C64, Amiga, meg Spektrum játékot lehetett összegyűjteni. Ekkor építettünk egy elemzésekkel és tipológiával teli "múzeumot". Aztán Angliában doktoráltam és most tíz év elteltével kanyarodtam vissza az eredeti ötlethez, hogy csináljuk meg ezt a könyvet.

- A történet – a könyvben – az 50-es években kezdődik…

- Számítógépek akkoriban egyetemeken és nagy hadiipari központokban voltak. Óriási mainframe méretű gépeket képzeljünk el, amik körül fehérköpenyes tudósok, operátorok serénykedtek. Akkoriban az ilyen szobaméretű gépek kicsi és gagyi monitorán amőbaszerű játékokkal kezdtek játszani. A 60-as években már ezek a mainframe játékok is elkezdtek különféle műfajokra, stílusokra oszlani, majd a 70-es években indultak el a számunkra is ismert nagy klasszikus arcade játékok. A 80-as évek volt az az időszak, amikor a hétköznapi ember számára is ismertekké váltak a digitális játékok és bekerültek az otthonokba különböző őskonzolokon, illetve háziszámítógépeken.

- A 80-as évekre használod az „aranykor” kifejezést, pedig a mai játékok grafikai megjelenítéséhez és színvonalához képest a 80-as évek nem volt még olyan fejlett…

- Ez igaz, ebben nyilván benne van az én gyerekkorom és fiatalságom. Az is lehet, hogy a 20 évvel későbbi generáció ezt a mai időszakot fogja aranykornak tekinteni, de az egészen biztos, hogy egy egészen elképesztően káprázatos stílusgazdagság és kísérletező kedv jellemezte ezt az időszakot. Minimális memóriából kellett kihozni maximális teljesítményeket. Ez pedig tényleg káprázatos programozói és mondhatom azt is, sokszor művészi bravúrokra inspirálta a játékkészítőket, alkotókat. Ezt a teljesítményt egyébként hiányolom a 90-es évek közepétől a 3D-s grafika megjelenésével, amikor már igazi ipari teljesítmény egy játék és most már a hollywoodi filmek szintjén mozog ez az egész iparág.

- Lövöldözős játék már a 80-as években is volt?

- Persze, rengeteg lövöldözős játékot készítettek már akkor is, persze főleg ezek az oldalnézetes lövöldözős játékok voltak divatban. Én azt szerettem a régi, 80-as évekbeli játékokban, hogy nagy teret hagytak az én képzeletemnek. Mint egy mesekönyv, amiben csak egy-két illusztráció van, amihez hozzáképzelhetem a világot. Tulajdonképpen nem is a játékkal játszottam, hanem ami a fejemben kialakult a játék közben.

- Azt mondod, hogy az a műfaji gazdagság, ami a 80-as években már kialakult a számítógépes játékok világában, az már tovább nem fejlődött igazán?

- Dehogynem fejlődött, de inkább összeolvadtak műfajok, inkább nagyon erős trendek alakultak ki. Ha egy játék sikeres lett, akkor elkezdték elképesztő mértékben klónozni, utánozni. Ez persze megvolt a 80-as években is, de mivel egy játékot akkoriban egy-két ember készített, ezért sokkal nagyobb szabadságot és kreativitást, bátorságot, kísérletező kedvet tapasztalhattunk, míg szerintem most nagyon biztos receptekre épülnek a játékok, hiszen nem lehet kockáztatni. Ha befektetek akárhány-százmillió dollárt egy játékba és bizonytalan a siker, akkor vége van a cégemnek és nem csinálhatom tovább. Ugyanakkor tök érdekes, hogy ha van egy forradalmi és különleges ötlet van, akkor az általában be szokott jönni, csak kevesen mernek kísérletezni.

- A könyvben sok képpel illusztráltad a játékokat. Több mint fél évszázad, ezer játék. Enciklopédikus a könyv, ahogy a fülszövegben is olvasható. És emellett átlátható a játékvilág szerkezete.

- Ez volt a célom, hogy olyan könyvet írjak, ami érdekes egy hardcore gamernek és érdekes egy laikusnak is. A könyvnek az az alcíme, hogy a számítógépes játékok első ötven éve, én pedig kifejezetten a számítógépes játékokkal foglalkozom a videojátékokon belül. De mivel a számítógépes játékok evolúcióját nem lehet megérteni anélkül, hogy ne ismernénk azt, hogy milyenek voltak a 70-es években, a 80-as évek közepéig a játéktermi videojátékok, egy Pacman, egy Tetris egy Space Invaders, vagy egy Supermario nélkül nem érthetjük meg a későbbi játékokat. Később már nem beszélek a konzolokról, mert egyrészt nem értek hozzá, másrészt meg akkor ez egy 1500 oldalas könyv lett volna.

***

A Pixelhősök c. könyvben szó esik még a magyarországi játékfejlesztésről is, például arról, hogy kb. 1982 és 87 között világszínvonalú volt a magyar játékfejlesztés, benne van a Novotrade sztorija is röviden, de Beregi Tamás úgy látja, hogy olyan sok érdekes dologgal találkozott ebben a témában, hogy önálló könyvet érne meg. A könyvhöz tartozik egy lemezmelléklet is, amelyen régi játékprogramok találhatók.

RETRO85.

Ha azt mondom, retró, Ti azt mondjátok, hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek. Ha azt mondom, retró, Nektek a népszerű budapesti presszók jutnak eszetekbe, melyeket – jobb-rosszabb ízléssel – a hetvenes évek műbőr borítású kagylófoteljeivel és a nyolcvanas évek játékaival és háztartási eszközeivel rendeznek be a tulajdonosaik (vannak ízléses példák, mint a patinás Ibolya presszó, ahol a galérián egy picike PRIMO plakát is megbújik, a számítógépesek örömére).

A retró iparág lett, egészen az ezredforduló óta, amikor az évszázadtól való búcsúzás jegyében még egyszer újra reflektorfénybe álltak a hatvanas évek sztárjai, hogy az idősebbek szeretetteli és a fiatalok inkább gunyoros érdeklődésétől övezve énekeljenek. Vagy csak meséljenek a pályájukról.

Ha azt mondom, informatikai retró, a fogalom sokkal képlékenyebb. Az informatika gyorsabban változik, mint a közízlés, elvileg már egy néhány éves tárgyat is retrónak, azaz éppen a közelmúlt homályába tűnőnek, elavultnak és egyszersmind kellemesen ismerősnek tekinthetnénk. Azért az informatikai retróban is van egy közmegegyezés, amely alapvetően a személyi számítógép hőskorának tárgyait tekinti érdemlegesnek: a nyolcvanas évek házi számítógépei és immár a kilencvenes évek elejének PC-i izgalmasak kiváltképpen. A retró igényt jól bizonyítja például az iddqd.blog.hu rendszeres Heti Retró rovata, melyben egyszer az én munkámról is írt Stöki egy remek kis cikket.

Munkahelyem, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytára többször rendezett már „retró” családi napot. Egyszer Pixelparádé címmel a számítógépes grafikus hardverek tervezőit hívtuk össze, többek között a SZTAKI-ban fejlesztett GD-71 (vektoros) grafikus kijelző, LG-1 fotóplotter, Autoscan szkenner konstruktőrei beszéltek a saját korukban high-tech tárgyakról, s a történetek hatására a tárgyak is megelevenedtek, jelentőségük, "belső szépségük" érthetővé és megélhetővé vált. Máskor Muszka Dánielt fogadtuk a múzeumban, s az első magyar "műállatot", a Katicabogarat mutatta be, sőt: nyolcvanadik születésnapján a saját pályájáról is mesélt, Rényi Alfréddal, Kalmár Lászlóval kapcsolatos emlékeiről. Ezek a kötetlen beszélgetések (az "oral history" alkalmai) fontos részei a múzeumi rendezvényeknek, én pedig szerencsés vagyok, hogy olyan gyűjteményt gondozhatok, amely annyira "kortárs", hogy a feltalálók, a tervezők még elérhetőek.

Múlt évben a családi napunkon 1984-be kalandoztunk, s a 25 éves Primo eredeti tervezői, a 25 éves Mikroszámítógép Magazin szerkesztősége és a 25 éves Macintosht képviselő mai Apple-szakember tartott múltidéző előadásokat.

De nemcsak a tervezők az érdekesek, hanem az alkalmazók, a felhasználók, a rajongók is. Az ő történeteikből áll össze a tárgy teljes "élettörténete".

Idén 1985-re tekintünk – és a tekintetünk mindjárt a kilencvenes évek elejére siklik tovább, ugyanis a 85-ös év két fontos személyi számítógépe: az Amiga és az Atari ST Magyarországon főként a kilencvenes években szerzett híveket magának.

November 13-án a múzeum Műszaki Tanulmánytárában a 25 éves Amiga kapcsán Berényi Zoltán (Bear), a Guru alapító főszerkesztője meséli el személyes emlékeit a legendás gépről és a Guru alapításáról. A 25 éves Atari ST kapcsán egy lemezújság, a Bomba szerkesztősége (Andróczky Gabriel, Képes György, Mezei Gábor és Sebestyén Gábor) idézi fel az Internet kora (a Netidők!:) előtti, daliás időket, amikor a mai honlapokhoz hasonló tartalmak mikrofloppykon terjedtek. Elárulom, elfogult leszek, mert a Bomba egyik szerkesztője az azóta ügyvédként dolgozó Bátyám, s a Bombában jelent meg első „informatikatörténeti publikációm”, szigorúan idézőjelben, hisz akkoriban általános iskolába jártam. Sok-sok személyes emléket idézünk föl közösen, a friss magánvállalkozások, a taxisblokád, a személyautóba épített 06-60-as telefonok és a nagy művházas komputerparty-k korából.

A családi napon egy előadás szól majd szorosan a nyolcvanas évekről: egyik legkedvesebb számítógép-pionírunké, Kovács Győzőé, aki a TV-BASIC-re, Magyarország első igazi informatikai távoktató tanfolyamára emlékezik vissza. A másik véglet – a program szerint egyébként a kezdő előadás – pedig Edvi Tímeáé lesz, aki a 25 éves Super Mario kapcsán a Nintendo nagyon is élő világába kalauzol el minket, s még egy piros, jubileumi WII-t is hoz, a folytonosság jegyében.

A RETRO85-ről itt olvashattok bővebben.

Képes Gábor

További elérhetőségek: