Netidők Blogtársaság

Úgy tűnik bebizonyosodik, hogy amit sejtettünk, az maga a valóság. Az Egyesült Államok módszeresen és rendszeresen megfigyeli az embereket az interneten és a telekommunikációs hálózatokon. Nem csak célzottan, megalapozott gyanú esetén, bírói engedély birtokában vagy terrorizmust feltételezve teszi ezt, betartva a saját maga által hozott jogszabályokat. Hanem információkat előzetes gyanú nélkül összegyűjtve, azokat elemezve, hátha találnak valamit, illetve eltárolva, hátha később jó lesz még az valamire. Mindez alkotmányellenes, a jogvédők szerint sérti az emberek szólásszabadsághoz és magánszférához való jogát, amelyet az amerikai alkotmány első és negyedik kiegészítése garantál.

Botrány! - gondolhatnánk. Ha azonban megnézzük az amerikaiak véleményét az ügyről, akkor azt láthatjuk, hogy nincs "ügy". Már jó előre, 911 után "beárazta" az amerikai közvélemény a totális megfigyelhetőség lehetőségét, csak az volt kérdés mikor derül ki, hogy tényleg létezik ilyen rendszer. Az amerikaiak többsége közel egy évtizede elfogadja, hogy a kormány a terrorizmus utáni hajsza érdekében megsértse a magánszféráját. Ezért aztán az sem lehet igazán meglepő, hogy a többség az NSA most kiderült konkrét gyakorlatát is támogatja. A szabadság (freedom) nincs ingyen (free) - igazolják álláspontjukat.

Felesleges lett volna Edward Snowden tette, amivel egy életre eldobta a kényelmes, jól fizető állását (évi 200 ezer dollárt) és kispolgári nyugalmát Hawaiin - jobb esetben is a szegénységet és a bujkálást választva? Vajon kinek volna bátorsága hasonló helyzetben utána csinálni? Tettét ő azzal indokolta, hogy az NSA által működtetett rendszer létéről, működéséről tudniuk kell az embereknek (public) és nekik maguknak kell megítélniük, hogy az elfogadható-e, igazolható-e a létezése. Nem azoknak kell ugyanis egy ilyen rendszer létezését megítélniük, akik jól felfogott üzleti érdekből az adófizetők pénzén üzemeltetik azt.

Snowdent egyelőre az vigasztalhatja, hogy ha az emberek többsége ki is áll az online megfigyelés rendszere mellett és sokan hazaárulónak tartják őt, a civil szabadságjogokat védelmező szervezetek együttes erővel léptek fel a napokban, követelve, hogy hagyjanak fel az alkotmánysértő gyakorlattal, illetve állítsanak fel vizsgálóbizottságot a történtek kivizsgálására.

Szögezzük le, Amerika (az USA) nem rendőrállam, nem totalitárius rendszer. Ugyanakkor rémisztő, hogy a biztonság oltárán milyen könnyen hajlandó feláldozni az amerikai társadalom a szabadságának egy részét és 200 éves hagyományait.

Epilógus: persze Amerika messze van, miért kell, hogy ez érdekeljen minket itt Magyarországon? Csak a tisztánlátás kedvéért: a rendszer nem válogat, ha igazak a vádak, akkor mindenkit megfigyelhetnek bárhol a világon, aki használja az érintett cégek szolgáltatásait, amelyek a világ legnépszerűbb online oldalait üzemeltetik, levelezőrendszereket, keresőket, közösségi oldalakat, fotómegosztókat, felhő szolgáltatásokat, nem csak online, hanem okostelefonokon is.

Pintér Robesz

Sokan egyszerre imádják és utálják a Facebook-ot. A közösségi oldal a világ legnagyobb időzabálója, több mint egy milliárd(!) felhasználó tölti online idejének egy jelentős részét a Facebook-on. Mivel? A kritikusok szerint macskás képekkel, Coelho idézetekkel és az éppen elfogyasztott ételek képeivel. A rajongók szerint ugyanakkor a barátokkal és ismerősökkel folyó rendszerint értelmes párbeszéddel. A Pew Research Center’s Internet & American Life Project most megvizsgálta, hogy hogyan használják az amerikaiak a Facebook-ot – a Coming and Going on Facebook címmel megjelent hét oldalas kutatási összefoglaló szabadon hozzáférhető az interneten, ennek érdekesebb eredményeiből mazsolázok alább.

Az amerikaiak 67%-a (tehát háromból kettő ember) használja a Facebook-ot. Sokuk szerint túlságosan is gyakran és sokat. A válaszadók több mint hattizede (61%) vett már ki saját döntésre néhány hetes „szabadságot” a Facebook használatban legalább egyszer életében és 27% tervezi, hogy így tesz az előttünk álló egy évben. Akik szüneteltették már valaha a Facebook használatát, több okot hoztak fel:

• 21% egyszerűen túl elfoglalt volt
• 10% elveszítette az érdeklődését
• 10% időpocsékolásnak találta, nem volt számára releváns a tartalom
• 9% szerint túl sok volt a konfliktus, a dráma, a pletyka, a negatív hír az oldalon
• 8% túl sok időt töltött az oldalon
• 8% eleve csak hébe-hóba használta a Facebookot
• 8% elutazott
• 7% belefáradt / beleunt
• 6% számára nincs különösebb oka, „csak”
• 4% aggódott a magánszférája / a biztonság / a reklámok / a spamek miatt

Az oldal számára jelzésértékű lehet, hogy a válaszadók 20%-a nyilatkozta, valamikor ugyan felhasználó volt, de ma már nem az, miközben mindössze 8% - tehát két-és-félszer kevesebb – netező mondta, hogy a jövőben Facebook felhasználó kíván lenni. Mindez természetesen fakad a szolgáltatás széleskörű elterjedtségéből (kevés már azok száma, akik sohasem használták az oldalt), de a lemorzsolódó „kiábrándultak” elég magas aránya mutatja, hogy az oldal bizonyos csoportokban elveszítette vonzerejét és túl van a fénypontján.

Ugyanakkor azok az amerikaiak, akik nem hagyják abba az oldal használatát, jellemzően gyakrabban használják az oldalt és több időt töltenek el ott. Míg 2011 augusztusában a közösségi média oldalak használóinak egyharmada állította, hogy naponta többször is felnéz az ilyen oldalakra, addig 2012 novemberében már 41% mondta ugyanezt.

Tovább árnyalja a képet az oldal szubjektív fontosságának megítélése: amikor a felhasználókat arról kérdezték, hogy mennyire fontos nekik a Facebook az egy évvel ezelőtti állapothoz képest, akkor 59% mondta, hogy legalább annyira fontos számukra az oldal, mint egy évvel korábban, 12%-nak fontosabb, de 28% számára kevésbé fontos. Ez ismét inkább arra mutat, hogy több ember „jön le” éppen a Facebook-ról, mint amennyi újabban „rákattan”, de a többség viszonya stabilnak mondható.

Véleményem szerint az adatokat elnézve a Facebook – és a felhasználók számára – az az egyik legfontosabb kérdés most, hogy lehet-e megfelelő önkontrollal és hasznosan használni az oldalt, azért, hogy ne érezzék azt feleslegesnek, megterhelőnek vagy egyenesen függőnek a kialakult viszonyt. Az oldaltól teljesen elforduló felhasználók magas száma és az időpocsékolásra panaszkodó júzerek fentebb látott magas aránya ugyanis szerintem arra utal, hogy a Facebook egy markáns kisebbség számára (kb. 20%) függést jelent, amit nem tudnak másképpen kontrollálni, csak, ha teljesen elfordulnak tőle. Kábé 60-70% lehet azon Facebook használó amerikaiak száma, akik elégedettek az oldallal és kiegyensúlyozott a viszonyuk (nem terveznek több vagy kevesebb időt eltölteni ott a jövőben, illetve nem lett fontosabb vagy kevésbé fontos számukra az oldal az elmúlt egy évben). Ez szerencsére egy elég magas arány – ők azok, akik feltehetően megtanulták hogyan használják saját maguk számára hasznosan az oldalt, az beleépült a napi rutinjukba.

A Facebook jövőjét tekintve ugyanakkor kulcskérdés, hogy a lemorzsolódók és az elégedetlenek mennyire hangadók a Facebook megítélését tekintve a saját környezetükben, képesek-e ciki dologgá változtatni azt (ahogy az szinte egyik pillanatról a másikra megtörtént a MySpace-szel pár éve). Ha igen, akkor a Facebook úgymond „elindulhat a lejtőn” és tömegével pártolhatnak el a ma stabilnak számító felhasználói is – ne felejtsük el, hogy egy közösségi oldal értéke hatványozottan nő az ott lévő felhasználók számával. Lemorzsolódás esetén ez sokkal gyorsabb hanyatlást tud jelenteni, mint bárki előre feltételezné (gondoljunk csak a Facebook és iWiW villámháborúra).

Tehát akár sorsfordító trendfordulót is beleláthatunk ezekbe az adatokba, ami előrevetíti a Facebook hanyatlását az USA-ban, de akár azt is gondolhatjuk, hogy a fentiek természetesek egy felkapott divatból idővel mainstream-mé váló szolgáltatás használatának kikristályosodásában – hiszen nem mindenki marad használó, aki kipróbálja. Ettől függetlenül igaz azonban, hogy ha úgy érezzük túl sokat használjuk a Facebook-ot, tartsunk egy kis áramszünetet. 

Pintér Robesz

Az amerikai belbiztonsági minisztérium nemrégiban kiadott egy figyelmeztetést azzal kapcsolatban, hogy a pekingi Sunway ForceControl Technology nevű vállalat szoftverében súlyos biztonsági rés van, ami komoly fenyegetést jelent Kínára. A biztonsági rés megléte miatt kritikus infrastruktúrák könnyen hackerek prédájává válhatnak. Az ipari szoftvert ugyanis többek közt hadászati eszközök, gyárak, közművek, erőművek irányítására használják, ezáltal hackerek kritikus fontosságú üzemeket béníthatnak meg, vagy okozhatnak pusztítást ezekben.

Első olvasásra meglepődtem a híren. Az amerikai belbiztonsági minisztérium jelenti ezt be? Most lényegtelen, hogy honnét tudják (saját emberei jöttek rá, vagy hacker körökből jött a füles), de miért ad ki a kezéből egy ekkora adu ászt?

Az elmúlt néhány év a kiberháborútól volt hangos. Információszerzés, behatolás ellenséges rendszerekbe, az ellenfél számítógépes infrastruktúrájának megbénítása. Ehhez tökéletes fegyver egy ilyen biztonsági rés, pláne, hogy a létező legfontosabb rendszerekhez lehet így hozzáférni. Egy ilyen biztonsági rés felér egy atombombával.

De pont ez a probléma. Az jó, ha neked van egy szuperfegyvered. De ha bárki hozzáférhet, akkor már nem szuperfegyver. Az idei tavasz és a nyár a hackerakcióktól volt hangos: játékszervereket, cégeket, sőt még a CIA szervereit is megtámadták. Óriási veszélyt jelent egy ilyen biztonsági rés, ha hackerek kezébe kerül. Óriási biztonsági kockázatot jelent. A hackerek olyan helyzetet teremthetnek, amely diplomáciai feszültségekhez, válságok születéséhez, balesetekhez, sőt, háborúk kirobbanásához is vezethet. Képzeljük el, ha mondjuk betörnek a kínai atomprogram központjába. Vagy valamelyik hadászati rendszerbe. Kit gyanúsítanának? Természetesen az amerikaiakat. És ha mindez tragédiába torkollik, a dolog csúnyán elfajulhat.

Akkor inkább sokkal biztonságosabb, ha lezárják ezt a rést. Nem a kínaiaknak biztonságos, hanem az amerikaiaknak.

Tücsi, a galaktikus

Azt eddig is tudtuk a MySpace-ről, hogy veszített régi fényéből, és az is kijelenthető, hogy a világ egykor legnagyobb közösségi oldala haldoklik. Azt azonban nem tudtuk, hogy mennyire gyászos a megítélése. Az Anderson Analytics kutatása alapján az egyik legfontosabb csoportban, az amerikai diákok körében a MySpace nagyon „béna” (lame), a Facebook pedig „menő” (cool). Ráadásul 2010-hez képest látványosan romlott a MySpace megítélése, amiből úgy tűnik, hogy már késő megmenteni az oldalt, pedig a zenei profil erősítése egykoron járható út lehetett volna – állítja Tom H. C. Anderson, a kutatócég alapítója.

Az ábra alapján látszik, hogy nem egyszerűen ismeretlenségről vagy közönyösségről van szó, 2010-hez képest teljesen padlót fogott a MySpace. Akkor még több mint 50% mondta, hogy menő az oldal, most több mint 70% szerint béna.

Az is érdekes, hogy a Facebook annak ellenére növelte népszerűségét, hogy időközben a diákok szülei is csatlakoztak a közösséghez. A második legnépszerűbb közösségi szolgáltatásnak, a Twitternek pedig egyre inkább szélsőséges a megítélése, körülbelül egyforma mértékben (kb. 35-40%) gondolják menőnek és cikinek egyszerre. A többi oldal – így a LinkedIn, a Friendster vagy a Hi5 – leginkább közömbös a fiatalok számára, kb. 70% a neutrális se nem menő, se nem ciki kategóriába rakta őket. Persze nagyon valószínű, hogy e mögött teljesen más okok húzódnak: a szakmai hálózati oldalként működő LinkedIn-hez még rendszerint túl fiatal ez a korosztály, a Friendster és a Hi5 pedig már régen eltűnt a süllyesztőben az amerikai fiatalok körében. Az adatokat elnézve várható, hogy ugyanerre a sorsra jut a MySpace is egy-két éven belül.

A kutatást 2010-ben és 2011-ben is 1000 amerikai diák megkérdezésével végezte az Anderson Analytics. Az ábra azokat a válaszadókat mutatja, akik egy öt fokú skálán a menő (4-es vagy 5-ös) és a béna (1-es vagy 2-es) választ jelölték meg.

Probesz