Netidők Blogtársaság

Egy művész egyedi módszerrel hasznosította újra a felhők korában feleslegessé vált CD-gyűjteményét. Az aprítékből madár-, hód-, macska-, és fantázia lényszobrokat készít, a lemez szivárványos felülete a szikrázó tollakat és szőrt utánozza.

Toochee, a Galaktikus

| Még több lehetőség

Vajon a rajongóink fontosabbak vagy a vásárlóink? Vásárlóból rendszerint sokkal több van, rajongóból, aki egy közösségi oldalon (mondjuk a Facebookon) követ minket, már jóval kevesebb. Ráadásul a vásárlók bevételt hoznak, a rajongókkal viszont foglalkozni kell, ami viszi a pénzt.

A fentebbi gondolatmenet nem szimpla spekuláció, a nagy fogyasztói vagy vásárlói bázissal rendelkező cégeken belül ma ez az egyik legfontosabb kérdés, ha az online jelenlétről, az online marketingről, a közösségi oldalakról van szó. Ha egy cég már belépett a közösségi térbe (sokszor ez is egy nehezen meghozott döntés), akkor utána adódik a dilemma, hogy mennyit érnek a rajongók, mennyi energiát érdemes beleölni ebbe az egészbe, a számában sokkal több vásárló nem fontosabb-e, mint a néhány tucat, száz vagy ezer követő a közösségi oldalunkon?

Azt gondolom, hogy a kérdésfeltevés ilyetén módja nem segít megtalálni a jó válaszokat és megérteni az összefüggéseket. Arra gondolok, hogy nem jó szembeállítani a gondolkodásunkban a rajongókat és a vásárlókat, mind a két csoport fontos egy cég számára, miközben nem választhatók el egymástól. A vásárlók (és a potenciális vásárlók) egy részéből lesznek a rajongók. Egy részük jól felfogott érdekből, a várható kedvezmények, kuponok, akciók, előnyök érdekében csatlakozik a márkánkhoz. Egy másik részük lojalitását szeretné kifejezni. De lehetnek a szó szoros értelmében vett rajongóink is, akik szeretetüket szeretnék kifejezni a csatlakozásukkal. Végül akad egy kisebbség, akinek egy márka követése az önkifejezés eszköze, ez főleg a cool, trendi és nagy márkák követőinek egy részénél igaz, mint amilyen mondjuk az Apple, a Coca-Cola vagy a Nike.

Ha jól végezzük a dolgunkat a közösségi térben (és persze a cég dolgos mindennapjaiban is), akkor a márkánk rajongóinak egy része úgynevezett márka „nagykövetté” tud válni, akik személyesen képviselnek minket ott, ahol mi nem tudunk jelen lenni, akár személyes beszélgetésekben is az online téren kívül. Ez különösen akkor lehet fontos, ha a rajongóink és vásárlóink támogatására van szükségünk egy nem várt helyzetben.

Persze különösen fontos észben tartani, hogy a közösségi tér az embereké, nem a márkáké, a márkáknak alkalmazkodniuk kell a helyi játékszabályokhoz, tulajdonképpen csak vendégek ebben a térben (mert nem értük van vagy róluk szól, hanem az emberekről – elsősorban emberek és nem vásárlók a közösségi oldalak tagjai).

A közösségi oldalak, ma leginkább a Facebook tömegeket mozgat meg, lehetővé teszi számukra, hogy folyamatosan (és ne csak a személyes találkozásokkor) kommunikáljanak egymással. Beszélgethetnek bármiről – néha ez márkákról szól vagy a vásárlói szerepről. Innen nézve a Facebook közel négy millió magyar tagja egyre inkább leképezi a társadalom aktív részét, amiben benne vannak a mi vásárlóink is és köztük a rajongóink. Ha tehát a számosságot nézzük ne csak a vásárlóinkat vagy a rajongóinkat lássuk, hanem a felhasználókat is – akik számára bármikor beszédtémává válhatunk és ilyenkor különösen jó, ha értjük mi mozgatja az ilyen kommunikációt, sőt, mi magunk is jelen vagyunk a közösségi térben és még követőink is vannak.

Pintér Robesz

Új kategória jelent meg a hordozható gépek világában? A webbook névre keresztelt készüléktípus a tablet és a netbook keveréke, de felfogható hordozható tévéként is, amely kombinálva van egy böngészővel.

A kifejezés alakja szerint szóösszetételnek tűnik: a web (< world wide web) és a book ('könyv') tagokból. Ám ha jobban utánajárunk, akkor rájöhetünk, hogy az utótag valójában a netbook összetételből elvont book alakból származik. A hordozható számítógépek csoportjában a -book utótag a notebook 'jegyzetfüzet', 'feljegyzésre szolgáló könyv' szónak a metaforikus jelentésvátozású alakjából származik. Így jött létre a notebookból a netbook 'hordozható, ultrakönnyű, optikai meghajtó nélküli, kis méretű notebook', és a webbook pedig a notebook változata mind nyelvileg, mind technológiailag. A netbookkal való rokonságra utal, hogy a net és a web szóalak az egyszerű felhasználók számára szinonimaként funkcionál. Igaz, hogy technológiai értelemben a net (ami az internet alak rövidülése) és a web (ami a world wide web rövidülése) nem szinonima, mert a web az interneten érhető el, tehát a net a tágabb jelentéskörű fogalom.

A webbok alakról egyébként könnyen asszociálhatunk az egyre népszerűbb ebook olvasókra is, ebből a szempontból megtévesztő lehet a -book utótag.

A webbook főbb funkciói a következők: tévénézés, internetes rádiózás, podcastok hallgatása, zenehallgatás, emailezés, kép és videomegosztás, böngészés, általában internetezés, hírböngészés és minden olyan művelet, amelyhez internet kell, ám háttértároló nem szükséges. Ebben a géptípusban ugyanis nincs merevlemezes vagy SSD háttértároló. Kihajtható dizájnú készülék, amelynek a billentyűjét egészen ki lehet hajtani, hogy felállítható legyen a kényelmes tévénézéshez, tévéhez is lehet csatlakoztatni. A háttértár hiánya miatt minden alkalmazást a felhőben érhet el a felhasználó, mindent a weben tárol, mindent streamben lehet nézni, hallgatni rajta. Cserébe nagyon egyszerű a felépítése, mindent önműködően intéz (frissít, biztonságot felügyel, rendszert kezel).

Ebből a rövid technikai leírásból is kiderül, hogy sok a hasonlóság a jelentésében is egymáshoz igen közel álló webbook és netbook között, ám kétségtelenül vannak különbségek is. Ha akarjuk, felfoghatjuk marketingfogásnak is, esetleg valós kategóriamegnevezésnek. Majd az idő eldönti.

További részletek a Netidők Tumblr oldalán.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Napjainkban népszerű utcai látványoggá vált a 3D fényfestészet. A házak falaira fénnyel festett jelenetek, filmek, animációk mindig óriási sikert aratnak a nézők között. Ennek egy érdekes alternatívája a látható a képen: Super Mario játékot lehet a ház falán játszani.

Toochee, a Galaktikus

Egyre inkább a felé halad a világ, hogy otthon ülünk a képernyő előtt és már nem mozdulunk ki a lakásból. Meredten bámuljuk a villódzó képernyőt és elvesznek a személyes kapcsolataink… Ismerős kép? A napokban erről az internettel kapcsolatos félelemről vitáztunk a hallgatóimmal és egyedül maradtam azzal a véleményemmel, hogy a személyes kommunikáció nem feltétlenül értékesebb, mint a közvetített.

2008-ban tanítottam utoljára az információs társadalom témáját, de négy év kihagyás után „visszairatkoztam” a terület oktatói közé. A héten volt az első „igazi” óra, amin az információs társadalom bevezető diskurzusaival foglalkoztunk, azokkal a kérdésekkel, amelyek vizsgálatával el lehet jutni a téma mélyrétegeihez. Ezek között szerepelnek az internettel kapcsolatos régi-új félelmek. A gyakorlati óra végét „pódiumbeszélgetés” zárta, ahol a korábban, a hallgatók által előre elküldött kérdések közül néhányat négy hallgató vitatott meg, a többiek aktív közreműködésével. Ebben a beszélgetésben merült fel, hogy meglehet, az internettel kapcsolatos félelmek mégis csak jogosak és a világ a felé halad, hogy a végén a monitor előtt végezzük mind, elveszítve személyes kapcsolatainkat.

Miközben egyetértek azzal, hogy fontosak a személyes kapcsolatok és a találkozások, egyvalamivel nem értek egyet, mégpedig, hogy alapvetően a kommunikációs csatorna jellege határozza meg annak minőségét vagy „jóságát”. Ha számítógép vagy más eszköz által közvetített a kommunikáció, akkor biztosan rosszabb, mint a személyes? Hány unalmas találkozón vettünk már részt, amit elpazarolt időnek éreztünk? Hányszor bántuk már meg öt perc után, hogy személyesen találkoztunk valakivel? Ezzel nem megfordítani akarom az állítást (értékesebb a közvetített kommunikáció, mint a személyes). Sem azt állítani, hogy nincs szükség személyes találkozásokra. Hanem azt, hogy hagyományosan – talán valamiféle romantikus meggyőződésből – túlértékeljük a személyes kommunikációt, miközben nem ismerjük (f)el az internet vagy a mobiltelefon nyújtotta hatalmas lehetőségeket.

A vitában felmerült, hogy az ember evolúciós okokból vágyik mások társaságára, belénk van kódolva, hogy jobban érezzük magunkat, ha nem vagyunk egyedül és ezért törekedünk is erre. Vajon a homo informaticusnál is megmarad ez a vonása az embernek? Tehát a mostani fiatalok, vagy azok, akik most vagy majd később szocializálódnak, ugyanezt a személyességet fogják természetesnek tekinteni és a közvetített kommunikációt a szükséges rossznak? Vajon az emberi evolúció megáll és nem válik részévé, hogy újfajta eszközök állnak a rendelkezésünkre abban, hogy mások társaságát élvezhessük?

Továbbra sem fér a fejembe, hogy hogyan és miért gondolja azt teljes komolysággal az emberek egy jó része, hogy az internet magányossá tesz és elidegenít, miközben soha ilyen mértékű (és minőségű) interaktív kommunikáció nem folyt az emberiség tagjai között, mint, amit a modern kommunikációs eszközök most lehetővé tesznek. Ha lehetne, akkor ezeket az emberek külön-külön hosszabb kirándulásra küldeném a modern kommunikációs eszközök előtti időkbe – mondjuk a 150-200 évvel ezelőtti Magyarországra. Az az érzésem, hogy megölné őket az unalom, az adott mikrovilágba való bezártság, a túlontúl lassú és ritka kommunikáció és az elzártság – hogy szinte csak a személyes kommunikáció az egyetlen lehetőség az emberek közötti érintkezésre, de annak is olyan kötöttek a társadalmilag elfogadott formái, hogy az szinte kivétel nélkül kiüresíti és formálissá teszi a legtöbb párbeszédet. Alásszolgája.

Pintér Robesz