Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Periféria

A periférfia közismert, görög eredetű jövevényszó a magyar nyelvben. Eredeti jelentése 'valaminek a külső része, széle; külterület', a műszaki szaknyelvben 'külső berendezés, a számítógépnek a központi egységén kívüli, adatbevitelre, -kivitelre vagy tárolásra szolgáló része'. A perifériák közé tartozik a RAM, a merevlemez, de akár a billentyűzet is. A külső berendezés elnevezés tehát félrevezető lehet, mert nem minden periféria helyezkedik el a gép dobozán kívül. Szabatosan körülírja az eszköz funkcióját az adatkommunikációs egység kifejezés, csak kicsit hosszú. Ezzel viszont az a baj – ami a számítástechnikai szaknyelvi magyarításra jellemző –, hogy hiába találunk frappáns megfelelőt, ha az eredeti már közhasználatban van. Ezért leggyakrabban továbbra is a periféria kifejezést célszerű használni. Az otthoni számítástechnika hőskorában, az 1980-as évek elején-közepén a korabeli gépeken tipikus periféria volt például a kazettás magnó, amely háttértárolóként szolgált, manapság, a 21. század elején már olyan integrált számítógépeink vannak amelyekkel kapcsolatban minden adatkommunikációs funkciót kézenfekvőnek veszünk, így a perifériák sem tűnnek fel, azokat sem véljük kiegészítő eszköznek, Ezzel együtt a periféria kifejezés is kezd kiveszni a közhasználatból.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

0 Tovább

Jack Tramiel emlékére

Idén szeptemberben ünnepeljük a legendás otthoni számítógép, a Commodore 64 születésnapját, mégpedig a 30. szülinapot. A másik aktualitás ennél jóval szomorúbb: két hete hunyt el a Commodore cég alapítója, Jack Tramiel lengyel származású amerikai üzletember. A nekrológokban az olvasható, hogy „Jack Tramiel a Commodore révén kulcsszerepet játszott abban, hogy a számítógépek mindenki számára hozzáférhetővé váltak és bekerülhettek az otthonokba.” Képes Gábor múzeológus, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum osztályvezetőjétől először azt kérdeztük, hogy egyetért-e azzal a véleménnyel, hogy Jack Tramiel nagyobb hatású volt, mint Steve Jobs?

Képes Gábor: Én ezeket a méricskéléseket nagyon nem kedvelem és azt kell mondjam, hogy az én számomra Steve Jobs, Jack Tramiel, Gary Kildall, Adam Osborne, Ed Roberts és még sorolhatnék néhány ilyen nevet, ők mindannyian ikonok. És nélkülük a 70-es évek második felének és a 80-as évek elejének a számítástechnikája elképzelhetetlen lenne.

Jack Tramiel

Nagyistók Tibor: A Commodore 64-nek mekkora jelentősége volt, így harminc év távlatából?

Képes Gábor: Én úgy gondolom, hogy a Commodore 64 révén vált ő egy nemzedéki ikonná, ezért is van az, hogy azt hiszem, én is rosszul ejtem az ő nevét, mert mi úgy ismertük meg őt az akkori sajtóból, hogy találgattuk, hogy hogy ejthetik és „dzsek trémielnek” nevezzük, de megtudtam, hogy „tremel” vagy valahogy így kellene az ő nevét ejteni. De hát ez ugyanaz a korosztály, akik a „májkroszoftot” még „mikroszoftnak” hívtuk, meg az „ájbíemet” „íbéemnek”. Úgyhogy nekem „dzsek trémiel” marad, elnézést kérek érte.
A Commodore 64 egy rendkívül fontos számítógép, de Tramiel pályáján messze nem ez volt az első számítógép. Ő 1928-as születésű volt, tehát az egész Commodore sztori jóval korábban kezdődik. Tramiel írógépműszerész volt, így írógépekkel és számológépekkel kezdődik az ő története, tehát a számítástechnika világába is a 70-es évek közepén, második felében robbant be. Én tehát a Commodore 64-en kívül még két típust feltétlenül szeretnék megemlíteni: az egyik a PET (a Personal Electronic Transactor), vagyis a személyi elektronikus intéző. Ez az első, olyan igazán kompakt személyi számítógép és az első amerikai iskolaszámítógép volt. A másik pedig szintén a Commodore 64 előtt, a közvetlen előd, a VIC-20, amelyet az európai területen VolksComputerként, azaz népszámítógépként forgalmaztak és amely amellett, hogy teljes mértékben megelőzte és megelőlegezte a Commodore 64-et, de emellett nagy rokonságot mutat a Steve Jobs féle gondolattal, hiszen a Jack Tramiel legalább olyan zseniális marketinges volt és legalább olyan markáns ellenreklámozó volt, mint Steve Jobs, hiszen Jobs mester a Macintosh-t egy az egyben az IBM PC-vel szemben mutatta be, addig a VIC-20-at Tramiel kimondottan az Atari konzoljaival szemben pozicionálta. Az is volt a fő reklámszlogenje, hogy „Why buy just a video game?”, azaz miért vegyek csak egy videojátékot, amikor nagyjából annyi pénzért vehetnék egy teljes értékű számítógépet. Én ebben tartom zseniálisnak Jack Tramielt és ennek egy logikus folytatása a Commodore 64. És egyébként az Atari ST is, ami szintén a nevéhez fűződik.

Nagyistók Tibor: A múzeumba most már bevonult a C=64?

Képes Gábor: Igen, a DOStalgia kiállítás felújításában, tehát „A háziszámítógép hőskora” c. kiállításban bemutatjuk a Commodore 64-et. Igyekszünk minél teljesebb konfigurációra törekedni, tehát a plottertől a trackball-ig a legkülönbözőbb érdekes perifériáit is bemutatjuk.

0 Tovább

Atombiztos internet? Frászt!

Mint köztudomású az internetet az az igény hívta életre, hogy olyan kommunikációs rendszert építsenek, amely még az atomtámadást is túléli, mivel nincs központja. Tegye fel a kezét, aki már hallotta ezt a történetet. Most tartsa fent, aki el is hitte. Ugye sok kéz a magasban maradt. Csakhogy ez egész egyszerűen nem igaz.

Először 1996-ban az egyetemen hallottam az internet genezisével kapcsolatban ezt a blődséget, simán elhittem, hiszen „köztudott” tényről van szó, ami abszolút hihető és még jól is hangzik. Utoljára pedig a héten olvastam az egyetemi hallgatóimnak feladott tanulmányban, ami a könyvtárak és a hálózat kapcsolatáról szól és nem is olyan régen írták. Az inkriminált rész így hangzik: „emlékezzünk rá, hogy az Arpanetet eredetileg úgy tervezték, hogy túléljen egy nukleáris támadást”. És mi emlékezünk – nem azért, mert így volt, hanem, mert olyan sokszor és sokfelé hallottuk már, nem a mi hibánk, hogy igaznak gondoljuk. Még a magyar Wikipédiában is olvasható az állítás: „Megalkotásakor fontos volt, hogy használható maradjon egy esetleges atomtámadás után is […] Olyan amerikai katonai támaszpontokat kötött össze kezdetben, melyek egy esetleges atomtámadás esetén is évekig képesek több ezer embert eltárolni. Ezek persze csak a hivatalos adatok. Ebben a hálózatban mind a négy támaszpont össze volt kötve mindegyik támaszponttal. Ezek a támaszpontok egymással folyamatos kapcsolatban voltak, hogy bármi gond van az egyikkel, arról egyből tudjon az összes többi is. Ezen felül a folyamatos kommunikáció is nagyon fontos, mert így a parancsok is gyorsan eljutottak egyik helyről a másikra.”

Miért hozom elő ezt az ötven éves múltra visszatekintő sztorit? Egész egyszerűen zavar, mert egy olyan makacs hiedelemről van szó, ami hihetetlenül mélyen berágta magát az emberek tudatába, szinte lehetetlen kiirtani onnan. Most mégis próbát teszek: nézzük meg, hogy mi az igazság és mi táplálhatja e félreértést!

Az internet ősét, az ARPANET-et 1960-as években hozták létre, rendkívül profán indokkal: a hadsereg együttműködött számos nagy egyetemmel, de nem tudott mindegyikük számára saját számítógépet biztosítani, ezért azt találták ki, hogy hálózatba kötik a gépeket, hogy a helyben felesleges kapacitásokat a hálózaton belül bárhol ki lehessen használni – állítja többek között Charles Herzfeld, aki az ARPA vezetője volt 1965-67 között és engedélyezte a projektet. (”The ARPANET was not started to create a Command and Control System that would survive a nuclear attack, as many now claim. To build such a system was, clearly, a major military need, but it was not ARPA’s mission to do this; in fact, we would have been severely criticized had we tried. Rather, the ARPANET came out of our frustration that there were only a limited number of large, powerful research computers in the country, and that many research investigators, who should have access to them, were geographically separated from them.”)

Mégis, akkor mi lehet e mögött a makacs hiedelem mögött? Egyrészt az a tény, hogy az 1960-s években tényleg készült egy olyan tanulmány, amely az atombiztos kommunikációs hálózat működéséhez szükséges forradalmian új csomagkapcsolt adatátviteli eljárást mutatta be. Ezt a tanulmányt azonban nem használták fel az ARPANET megalkotásakor. A mai internet persze rugalmas, hatalmas részeinek kikapcsolását is túlélné, azonban továbbra sem feltétlenül atombiztos (a leginkább sérülékeny részét a címek azonosítását végző szerverek jelenthetik).

Tehát, ha legközelebb azt halljuk, hogy atombiztos internet, finoman világosítsuk fel a beszélőt, hogy butaságot beszél és meséljük el neki a fentebbieket. Először talán feszengeni fog, később azonban hálás lesz érte.

Pintér Robesz

0 Tovább

Új sorozatunk: a Commodore 64-es játékok zenéi

Pár nappal ezelőtt 83 évesen hunyt el Jack Tramiel, a Commodore cég alapítója. Az ő cégének köszönhetjük a legendás Commodore 64-et és az Amiga gépet is. Tramiel úr jelentősége e két gépnél jóval nagyobb – erről a jövő heti műsorunkban Képes Gábor muzeológus barátunkat kérdezzük majd. A szomorú esemény azonban apropót szolgáltat ahhoz, hogy Spányik Balázs, alias DJ Chatman elindítsa sorozatát a Commodore 64-es játékok zenéiről.

Hallgassunk is bele Rob Hubbard egyik legzseniálisabb játéka, a Monty on the Run eredeti zenéjébe!

Spányik Balázs: A C=64-es játékok zenéivel kapcsolatban nem lehet egy sorozatot úgy kezdeni, hogy ne Rob Hubbard neve merüljön fel első helyen, hiszen őt tekintjük e korszak legnagyobb zeneszerzőjének. A Monty on the Run c. játék zenéjét tekintik az egyik legnagyobb C=64-es slágerzenének. Hubbard-ról azt kell tudni, hogy 1955-ben született, tehát amikor beköszöntött a C=64-es korszak, akkor ő nem tizenéves hülyegyerekként tevékenykedett a Commodore 64 körül, hanem már zeneszerző volt és stúdiózenész és nagyon hamar tudott igazodni ehhez az új technológiához, így programozóként és zeneszerzőként próbálkozott bekerülni az iparba. Egyértelműen úgy találták, hogy zeneszerzésben zseniális és felvették a Gremlin Graphics stúdióhoz, ahol ezt a Monty on the Run játékot is kiadták 1985-ben. A kornak az egyik legjellemzőbb játékstílusa, az ún. platformjáték kategóriája volt, amiben rohangálni kellett a főhőssel, ami esetünkben egy kisvakond, és megadott időn belül össze kellett gyűjteni mindenféle tárgyat, el kellett kerülni a pályán levő különféle ellenfeleket és meg kellett oldani feladványokat és a cél az volt ebben az esetben, hogy eljussunk a pálya végére, ahol Monty felszáll a hajóra és elmenekül.

 

A Press Play On Tape egy dán rockzenekar, akik a ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején kezdtek C=64-es feldolgozásokat játszani. Tehát egy igazi rockzenekar, amely C=64-es játékok zenéjét játssza!

Dragon György: Ez egy legendás C=64 szleng ez a „Press play on tape!”, tehát nem véletlenül ez a neve a zenekarnak. Amikor a kazettáról töltöttünk be egy programot, akkor a rendszer ezt írta ki.

Spányik Balázs: Így van, ez jelent meg. És ekkor nyomtad meg a play gombot a magnón ahhoz, hogy elinduljon a játék betöltése. Amit hallottunk, az egy 2002-es élő koncert próbájáról származott és lehetett hallani, hogy üvöltözik valaki a háttérben: ő szintén egy zeneszerző legenda, egy bizonyos Ben Daglish, ő próbált együtt a srácokkal. A fő dallamot pedig egy Pascal Roggen nevű srác játszotta hegedűn. Ha valaki végignézi ezt a klipet a YouTube-on, akkor láthatja, hogy a srác teljesen kikészül végére. Tehát ez egy közel hatperces szám, iszonyatosan virtuóz ez a fő szólam, ami a srác végigjátszik hegedűn döbbenetesen jól. És akkor szerintem hallgassunk meg még egy változatot – ezt egy C64 Orchestra nevű zenekar játssza, figyeljük csak! Az az érdekesség, hogy a hangszerelést szimfónikus zenekarra szintén Rob Hubbard készítette.

Van még egy felvételünk, amin szintén ők, a C64 Orchestra hallható, valamint egy Carmine Savino nevű fiatal srác, aki saját maga készítette el ezt a videót és töltötte fel a YouTube-ra. Akik szeretik a dobot, mint hangszert, azok mindenféleképpen fognak neki örülni.


(A sorozatot folytatjuk.)

0 Tovább

Tökéletes helyettes?

Helyettesíthetik-e az egyre többet tudó okostelefonok más, csupán egy-egy konkrét feladatra szakosodott készülékeinket? Kiválthatják-e az mp3-lejátszót vagy a fényképezőgépet, és lehet-e a smartmobil a házon kívüli internetezés elsődleges eszköze? Mit gondolnak erről a jelenlegi használók? Ezt tudhatjuk meg az NRC friss piackutatásából.

Az NRC rendszeres Kütyükutatása szerint 2012 első negyedévére a hazai internetes társadalmon belül – jórészt a karácsonyi ajándékozásoknak köszönhetően – 26-ról 34 százalékra nőtt az okostelefonnal rendelkezők aránya. És bár a következő Karácsony még messze van, biztosra vehető, hogy a növekvő trend nem szakad meg: mind többen használnak majd okostelefont, és a használók egyre több élethelyzetben fordulnak a legnépszerűbb kütyühöz.

Persze az okostelefon terjedése más eszközök használatát is befolyásolja. Kutatási adatok azt mutatják, hogy a smartphone-penetráció emelkedésével párhuzamosan nem csak a „butatelefonok” használóinak aránya csökken, hanem azoké is, akik zenelejátszót, digitális fényképezőgépet vagy GPS-készüléket használnak. Úgy tűnik tehát, hogy a multifunkcionális mobilkészülék egyeseknél képes kiváltani más, csak meghatározott célra használható eszközöket.

Az NRC március végén végzett felmérése alátámasztja ezt a feltételezést. Az eredmények szerint ugyanis az okostelefon-tulajdonosok 60 százaléka szokott telefonjával zenét hallgatni, ráadásul minden második smartphone-használó vélekedik úgy, hogy a mobil teljes mértékben helyettesítheti az mp3-lejátszót. Fotózásra még többen – négyből hárman – használják okos mobiljukat, ez esetben azonban már sokkal mérsékeltebb az egyetértés azzal, hogy a telefon kiválthatja-e a fényképezőgépet: mindössze 12 százalék gondolja, hogy teljes mértékben, a többség ellenben legfeljebb néhány esetben lát helyettesíthetőséget.

Az eredmény nem meglepő. A zenelejátszó funkciói valóban könnyedén integrálhatóak egy mobilkészülékbe; egy komolyabb, és főleg egy professzionális fényképezőgép azonban – ma még – nem fér bele egy tenyérnyi mobilba. Így is vannak azonban, akiknél a mobil tökéletesen ki tudja elégíteni fotózási szükségleteket, azzal pedig a nagy többség egyetért, hogy bizonyos szituációkban – például egy vicces jelenet megörökítésénél és a Facebookon történő megosztásánál –a telefon kamerája kiváló szolgálatot tehet.

Az okostelefon legjellemzőbb funkciója persze nem a zenehallgatás vagy a kamerahasználat – hiszen erre sok hagyományos mobil is képes –, sokkal inkább wifi-n vagy mobil szélessávon keresztül történő internetezés. A smartphone-használók háromnegyede szokott internetezni a mobilján, ám még ebben a körben sem mondhatjuk, hogy a telefon átvette volna az első helyet házon kívüli internethasználatban. Az okostelefonnal rendelkezők egynegyede gondolja csak úgy, hogy a mobiltelefon a mobilis netezés legideálisabb eszköze, a többiek valamilyen más eszközt választanának erre a célra. A többség jól bevált laptopjával internetezne, de szép számmal vannak azok is, akik egy – egyelőre még álmukban vagy terveikben élő – táblagéppel a kezükben csatlakoznának legszívesebben a világhálóra.

Kurucz Imre


A felmérést az NRC 2012. március 24-28. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az Millward Brown – TNS Hoffmann NOK kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve. A mintába 400 okostelefon-használó került.

0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek