Netidők Blogtársaság

Az évszám: 1985. A kiadó: az angliai Gremlin Graphics. A játék: Thing on a Spring (autentikus magyar fordításban: Bigyó a Rugón). Műfaját tekintve oldal irányban szkrollozós, platform, azaz szaladgálós, ugrálós, gyűjtögetős, ellenséget elkerülős, egyik szobából a másikba jutós, örülős.

Főhősünk, Thing (Bigyó), törzsfejlődését tekintve távoli rokona PomPom Órarugó-gerincű Felpattanó nevű barátjának, csak esetébe a rugótesten a fején kívül még kezeket és lábakat is találunk. Szóval, főhősünk egy játékgyárban próbálja kiszabadítani a jó játékokat, elkerülni a rosszakat, és a végén leszámolni a gyárat terrorizáló gonosz goblinnal. A teljes 17 perces végigjátszás megtekinthető az alábbi Youtube videóban, amiből az is kiderül, hogyan szólal meg játék közben Rob Hubbard első C64-slágere.

A fejlesztés a szokásos módon alakult: a játékot ketten írták, volt egy grafikus, és nagyon kellett volna hozzá egy jó kis zene. Itt érkezett meg Rob Hubbard a C64 világába, ez volt az első játékhoz írt zenéje, amelyről az akkori patinás szaklap, a ZZap!64 szerkesztője azt írta: "Egészen hihetetlen, nem tudom elmagyarázni, hallani kell, szavakkal leírhatatlan".

Az alábbi videóban Linus Akesson próbál megbirkózni a virtuóz futamokkal a saját építésű Chipophonján:

Ez a Chipophone is egy egészen különleges szerkezet; eredetileg egy elektromos orgona volt, míg Linus át nem alakította 8-bites chiptune szintetizátorrá, így a két billentyűzettel, lábpedálokkal és rengeteg kapcsolóval a C64 játékaiban hallott valamennyi hanghatás előállítható, és az összes klasszikus játékzene eljátszható. Érdemes rákeresni a Youtube-on, remek videók vannak fent.

Na, de térjünk vissza a Thing on a Springre, amely, bár szerepel a legtöbb C64 zenei toplistán, érdekes módon mégis kevés feldolgozást találunk. Érdekes kivétel a következő funky butt remix, szerzője PappyPlapPlap:

A szám szerepelt a C64 zenenosztalgiát a 90-es években erősen felpörgető Chris Abbott féle Back In Time albumsorozat első lemezén, de nem találtam elég izgalmasnak, ezért inkább a dánokat vontam kérdőre, nekik bejött-e Hubbard első szerzeménye. Mi az hogy! Ott figyel az első albumukon (Loading Ready Run). Ide kattintva meghallgatható belőle egy részet, de vigyázat: hallgatása során erős ingert érezhetünk azonnali léggitározásra!

Chatman

| Még több lehetőség

Bár tegnapra (május 22-re) ígértem, a Postr rendszerhibája miatt csak most folytatom a múlt héten megkezdett új média sorozatot. Ezúttal a konvergenciáról lesz szó.

Az új médiának egyik különös jellemzője, amit médiakonvergenciának neveznek. Ez a jelenség egészen pontosan az új médiának köszönhetően jelent meg. A konvergencia kifejezés jelentése 'egy irányba tartó', 'összetartó'. Beszélhetünk technológiai konvergenciáról és tartalmi, szerkezeti konvergenciáról. A technológiai oldala a médiakonvergenciának, hogy egyre több olyan integrált számítógépes felületet, eszközt használunk, amelyeken az elektronikus és az új média tartalmait egyszerre megjeleníthetjük. Ez azt is jelenti, hogy az infokommunikációs eszközeink egyre jobban fel vannak készülve arra, hogy különböző funkciókat legyenek képesek betölteni (pl. okostévé, táblagép és okostelefon egyben stb.). A tartalmi konvergencia pedig az, amikor a médiatartalmakat úgy állítják elő, hogy minden felületen hozzáférhető legyen, illetve amikor a televízióban megjelennek webes tartalmak, illetve a weben megjelennek televíziós és egyéb hagyományos médiatartalmak.

Az új médiában tehát az újságírói, szerkesztőségi munkafolyamatok, eljárások is módosulnak a hagyományos médiához képest, másrészt a közönség, a tartalomfogyasztó szerepe is módosul, mert aktívabb közreműködővé válik, illetve a közösségi médiában könnyen válik a fogyasztóból tartalom-előállító (lásd pl. a blogokat), amivel a hagyományos média tartalomprodukáló monopóliuma megszűnik.

Némi helyesírási kérdés lehet, hogy egybe vagy külön írjuk. Véleményem szerint ez egy jelzős szerkezet, ami azt jelzi, hogy ez egy új fajta média, és ezért külön írom. Ám magyarázható az egybeírt újmédia alak is, mert ekkor az író új fogalomként kezeli.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Kíváncsi szakembereknek felkeltette az érdeklődését, mit rejt egy olcsó USB drive belseje. Egy kis ügyeskedés, és a készülék felfedte a meglepő titkát. Ügyes, nem?

17. alkalommal rendezték meg a médiások kétnapos konferenciáját, a Média Hungary-t, amin idén a a hagyományos médiumok mellett a közösségi média és a mobil is kiemelt szerepet kapott. A rendezvény mottója a „Pénz beszól” volt – amit az előadásokat hallgatva úgy fordíthatnánk le, hogy minden szereplőnek a piacon alapvetően b(ele)szól a pénz az életébe, még akkor is, ha ez sokszor nincs az ínyünkre.

A válság kitörése óta a médiavállalkozások folyamatosan költséget optimalizálnak, karcsúsítanak, konszolidálnak és előremenekülnek. 4 év alatt azonban eljutottunk arra a pontra, hogy felismerjük, ez már nem egyszerűen egy válság, hanem ez most már a minket körülvevő valóság. Vagyis nem átmeneti jelenségről van szó, hanem egy új, tartósnak ígérkező üzleti környezetről. A válság válik valósággá és nem látszik, hogy valaha visszatérhetnénk a megelőző időszak – ma már tudjuk – prosperáló világába.

Ugyanakkor a válság nem írja felül a régi kihívásokat sem – így a hagyományos médiumok, elsősorban a nyomtatott sajtó számára továbbra is erős az internet jelentette konkurencia. Ahogy Bayer József (Axel Springer) előadásából kiderült, friss kutatások szerint minden printben elvesztett 10$ bevétel kiesése csupán 1$-nyi új bevételt jelent a digitális piacról. Az internet hatására olyan mértékben zsugorodnak tehát a lehetőségek, ami nem teszi lehetővé a kivárást, a cégeknek miközben megszorítanak és konszolidálnak, folyamatosan innoválniuk is kell.

Hogy mit jelenthet ez a folyamatos innoválás, arra a Blikk kapcsán Mihók Attilától (Ringier) kaphattunk érdekes példát. Mihók azt mutatta meg egy gondolatkísérletben, hogy a hazai nyomtatott lappiac egyik legerősebb márkáját, a Blikket, hogyan lehetne kiterjeszteni és más piacon is kiaknázni annak erejét. Ezt a fajta kiterjesztő logikát, új üzleti modellek és piacok keresését az is indokolja, hogy az utóbbi 4 évben 70-80 milliárd forint tűnt el a vonatkozó magyar médiapiacról és az nagyjából 150 milliárd forintosra zsugorodott. A Blikk kapcsán izgalmas képekben láthattuk, hogy egy agyvihar kapcsán mi minden merülhetne fel: Blikk energiaital, Blikk chips, Blikk szósz, tabloid tartalmú fogkrém, mosópor, és étolaj... Blikk mobiltelefon, benzinkút, bank vagy hitelkártya. A márkakiterjesztési játék célja annak felvillantása volt, hogy miközben a lehetőségek száma látszólag hatalmas, aközben fontos észben tartani, hogy nem lehet ész nélkül minden említett területre betörni, egyrészt annak üzleti kockázatai miatt, másrészt az adott márka ereje leginkább akkor transzformálható az új piacra, ha az elég közel áll a márkához és nem tolonganak már eleve hasonló ötletekkel más szereplők (lásd a mobiltelefon vagy hitelkártya piacot az utóbbi pár évben, hónapban).

Sajnos egy blogposztba nem fér bele, hogy mind a két nap izgalmas előadásairól beszámoljunk (vagy legalábbis azokról, ahová sikerült eljutni), így most legyen elég annyi, hogy a fentieken túl érdekes dolgokat lehetett megtudni a mobilokról vagy tabletekről (például a magyar mobil piac méretéről – ahol én is előadtam, vagy a mobil alkalmazásfejlesztés kínjairól); a kínai média globális terjeszkedéséről (Sükösd Miklóstól); a média és az újságírók presztizsének társadalmi megítéléséről (Závecz Tibortól); a közösségi média marketing lehetőségeiről (ennek külön termet és számtalan előadást szenteltek), vagy a politikai szekértáborokban meglévő médiavakságról (a Szabó Anett vezette kerekasztalból). Szóval nem csalódtunk a rendezvényben ezúttal is remek előadásokkal és kiváló network építési lehetőséggel élhettek a résztvevők.

Pintér Robesz

Az elmúlt hetek híradásaiban többször felbukkant az Anonymus csoport neve, többek között azért, mert magyarországi szárnyuk is felhívta magára a figyelmet néhány, nagy visszhangot kiváltó akcióval. De valóban nagy volt a visszhang? Eljutottak-e ezek a hírek a hazai internetezőkhöz, és egyáltalán hallottak-e már az Anonymusról? Mit gondolnak a csoport tevékenységéről: szimpatizálnak-e velük, vagy épp ellenkezőleg? Ezekre a kérdésekre kereste a választ – a Petőfi Rádió Netidők c. műsorának felkérésére – az NRC április végén végzett felmérése, amelyből az is kiderült, a hazai netpolgárok fantáziájában hogy néz ki a tipikus hacker. A kutatási összefoglaló után az eredményeket kommentálja Keleti Arthur az Informatikai Biztonság Napja rendezvény főszervezője, a Netidők rádióműsor IT biztonsági szakértője.

A „hacker” azon szakkifejezések közé tartozik, amelyet a közbeszéd meglehetősen leegyszerűsítve, használ – a mindennapi nyelvben és a sajtóban is leginkább negatív kontextusban jelenik meg. A kifejezéssel egyébként szinte minden hazai internetező találkozott már, és nagy többségük (a netpolgárok 87 százaléka) úgy véli, tisztában is van a jelentésével. Jellemzően a számítógépes hálózatok, adatbázisok és internetes oldalak feltörését kapcsolják hozzájuk.

A legismertebb – és a közelmúlt híreiben gyakran szereplő – Anonymus csoportosulásról ugyanakkor csak a magyar internethasználók 55 százaléka hallott, és közülük is csak minden második tudja (vagy véli úgy, hogy tudja), hogy mi a tevékenységük lényege, célja. A netpolgárok kétharmada tehát vagy egyáltalán nem találkozott az Anonymus nevével, vagy ha találkozott is, nem igazán tudja mihez kötni őket. Érdekes ugyanakkor, hogy a hackerek hazai akcióinak híre több embert ért el, mint a csoporté. Az Alaptörvény átírásáról és a Jobbik honlapjának elérhetetlenné tételéről egyaránt a netezők egyharmada (a két akció legalább egyikéről pedig közel fele) hallott – köztük olyanok is, akiknek amúgy az Anonymus neve nem sokat mond.

A csoport tevékenysége némiképp megosztja a magyar internethasználókat. Bár csak 7 százalékuk szimpatizál velük, csupán minden ötödik netező ellenzi teljes mértékben a tevékenységüket. A többség tehát vagy felemásan ítéli meg a csoport működését (40% egyes akcióikat szimpatikusnak találja, másokat viszont nem), vagy egyáltalán nem tud ítéletet alkotni róla (a netezők harmadának nincs véleménye). A férfiak és a fiatalabbak egyrészt tájékozottabbak is az Anonymus tevékenységét illetően, mint a nők vagy az idősebb internetezők; másrészt előbbiek között a szimpatizánsok is nagyobb arányban fordulnak elő, mint az utóbbiak körében. Ezzel összhangban van az a – kissé talán meglepő – adat, miszerint az Anonymus-ügyben leginkább tájékozottak között több a szimpatizáns, mint az elutasító – igaz, a nagy többség ebben a körben sem csak feketén vagy fehéren látja a csoport működését.

Huszonéves egyedülálló férfi
De vajon milyen emberek tartoznak az Anonymushoz? Milyen lehet egy tipikus hacker? Bár jópár hollywoodi produkció alakíthatja a hackerekről kialakult képet, azért mindenképp izgalmas megnézni, egy átlagos internetező milyennek képzeli el őket.

Nos, abban gyakorlatilag az összes hazai netpolgár egyetért, hogy a tipikus hacker férfi, aki jellemzően a húszas, esetleg a harmincas éveiben jár, és egyedülálló. A nagy többség művelt, ugyanakkor saját tudásával kérkedő embernek képzeli, aki inkább liberális, mint tekintélyelvű, emellett viszont a felelőtlen címkét is többen ragasztják rá, mint a felelősségteljest. Abban már erőteljesebben megoszlik az internetezők véleménye, hogy a hackerek jellemzően sikeresek vagy inkább sikertelenek-e az életben, mint ahogy abban is, hogy közömbösek vagy nyitottak-e mások problémáira.

Az ellentmondásos megítélés abból is fakadhat, hogy a hackerek tevékenységének célja nagyon különböző lehet, és ezek társadalmi megítélése is jelentősen eltér egymástól. A számítógépes hálózatok haszonszerzés céljából történő feltörését, az adathalászatot szinte mindenki elítéli, ráadásul a jelenség a biztonságérzetünket is csökkenti: az internetezők kétharmada tart attól, hogy személyes hátránya, kára származhat egy hacker-támadásból.

Ugyanakkor ha más motívumok vannak a hekkelés mögött, az internetezők egy része sokkal elfogadóbb. Komoly biztonsági rendszerek öncélú feltörését (ami tulajdonképpen a hacker képességének egyfajta demonstrálása) a hazai netpolgárok egynegyede tartja valamennyire elfogadhatónak, míg azt, ha egy akció célja felhívni a figyelmet valamilyen vélt vagy valós társadalmi problémára (például a kifogásolt tartalom blokkolásával), már az internetezők közel fele képes tolerálni, sőt 20 százalék teljes mértékben el tudja fogadni az ilyen céllal történő hekkelést.

Kurucz Imre

A felmérést az NRC 2012. április 24-28. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az Millward Brown – TNS Hoffmann NOK kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve.


Az IT biztonsági szakértő kommentárja
„Az emberek nem ok nélkül félnek a hackerektől.” – mondja a kutatással kapcsolatban Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja rendezvény főszervezője, a Netidők rádióműsor „biztonsági őre”.

„Az elmúlt pár év alaposan átrendezte a hacker közösségeket, az egyéni motivációkkal rendelkező, gyakran súlytalan és egyedül tevékenykedő hackerek után megjelentek a politikai vagy „közcélokat” szolgáló hacktivista csoportok (mint pl. az Anonymous), de a világ országai által „államilag finanszírozott” titkos hackercsoportok is. Ezek a szervezett csoportok több olyan adatlopásért, vállalati vagy állami rendszer leállításáért felelősek, amelyek közvetlenül hatnak az internetezőkre és az állampolgárokra ezért a biztonsági szakértők körében egyre többen gondolják úgy, hogy a hidegháború mintájára a világban ma aktív kiberháború zajlik, az önállóan vagy megbízásra tevékenykedő hacker csoportok és az informatikai védelemért felelős szervezetek között.”

Keleti úgy véli: „A kutatás visszaigazolja, hogy a felhasználók érzékelik az elmúlt évek növekvő hacker aktivitást mutató trendjét és ezt a vállalatok és az állami szervezetek ugyanígy a saját bőrükön tapasztalják. Ugyanakkor látható, hogy az internetezők tévesen ítélik meg az átlag hacker életkorát, amely a valóságban sokkal inkább 14-35 év között mozog és kérdés, hogy vajon milyennek gondolnák a hackerek valódi motivációit, amely sokszor adatok eltulajdonítása, az azzal való feketepiaci kereskedés vagy ipari- esetleg állami kémkedés vagy szabotázs.”

A biztonsági szakértő hozzáteszi: „Természetesen az IT Biztonsági szakma használja a hackerek tudását is, amikor a védelem megszervezését végzi. A védekezésben 5-10% szerep mindig jut az úgynevezett etikus hackereknek, akik ismerik a gépek és az internet használók titkait, de azokat szabályozott keretek között, jó célra használják fel.”