Netidők Blogtársaság

Azokat a közösségi webhasználókat, illetve számítógép-használókat nevezik így, akik valamilyen interaktív webes szolgáltatást használva (közösségi média posztjaiban, fórumokon, csetszobákban, e-mailen stb.) függetlenül a műfajtól, a közönségtől, a témától, a nyilvánosságtól mindig ragaszkodnak a sztenderdként általánosan elfogadott helyesíráshoz, nyelvhelyességhez, és mások eseteges nyelvi, helyesírási hibáit javítják, kifogásolják. A grammar nazi tehát betartja és a be is tartatja a környezetében az alapvető helyesírási, nyelvhelyességi szabályokat. Magyar nyelvi környezetben a grammatikai náci, a nyelvész náci, a nyelvi náci alakokkal találkoztam.

Jelentős problémát okoz számomra a szerkezet stílusa, ugyanis a nazi 'náci' utótag asszociációja, jelentéstartalma kulturált, etikus környezetben elfogadhatatlan a nyelvhasználat jelentéskörnyezetében.

A grammar nazi jelentése a rendelkezésemre álló források szerint tehát csaknem teljesen megegyezik a preskriptív, 'előíró' nyelvi szemlélettel. Ennek az a lényege, hogy a preskriptív szemléletű nyelvhasználó vagy nyelvész az elfogadott normákat, sztenderdeket számon is kéri. A preskriptív szemlélet akkor negatív, ha nem veszi figyelembe a nyelv folyamatos változásának tényét és a magatartása nem konstruktív. Az önmagában a preskriptív szemléletű vitapartner nácikkal való azonosítása számomra erkölcsileg elfogadhatatlan.

A grammar nazi tehát a helyesírásra és az alapvető nyelvi normákra egyáltalán nem figyelő személyek számára negatív, elutasítandó, illetve akkor negatív a megítélésük, amikor a grammatikai náci nem járul hozzá a kialakult vita előrehaladásához, hanem azt nyelvi, formai kérdésekkel eltéríti, megakasztja. Vannak olyan szereplők közösségi médiában, a fórumokon, akik a nyelvi tökéletességet akkor kérik számon, amikor egy vitában már nincs más érvük. Amikor elfogynak a retorikailag megfelelő, releváns érvek, akkor jön például az, hogy megjegyzéseket tesz a vitapartner helyesírására, stílusára, fogalmazására, szóválasztására. Ez voltaképpen irreleváns érvelés. Ez a magatartás leginkább a trollokra jellemző, tehát vannak olyan grammatikai nácik, aki nyelvi trollok is egyben.

Ráadásul a grammatikai náci negatív stílusértékének forrása lehet az a közösségi nyelvi magatartás, amely mindezt túlzásba viszi, tehát azt a végtelenül kiművelt, hibátlan nyelvhasználatot követeli meg a környezetétől, amit semmiképpen nem tud megkapni, mert valójában a nyelvhasználat esetében bármibe bele lehet kötni. Nincs tökéletes, hibátlan nyelvhasználat, mert a nyelv és a normák is relatívak és változnak.

A grammatikai náci kifejezés újabban elsősorban a közösségi oldalakon, korábban a fórumokon, csetszobákban, esetleg e-mailben való viselkedési magatartások közé illeszkedik. Jól leírja ezt a jelentéstartalmat a magyar kultúrtörténetből jól ismert purista kifejezés, ami a latin purus 'tiszta' szóból származik, erről a tőről fakad a közhasználatban lévő puritán szóalak is. A purizmus a magyar kultúrtörténetben a 19. század végén terjedt el, amikor Szarvas Gábor 1872-ben főszerkesztője lett az akkor indított Magyar Nyelvőr című nyelvészeti folyóiratnak, amelyet a fölösleges idegen szavak magyarításának jegyében irányított. Később a purizmus a túlzásba vitt nyelvvédelem mozgalma lett, amely nem vette figyelembe a nyelv természetes változásait, az idegen nyelvekből való átvételek szükségszerűségét. Manapság már a purizmus meglehetősen tudománytalan, életszerűtlen szemléletmód.

Összefoglalva tehát megállapíthatjuk, hogy a grammatikai náci eredetileg viszonyfogalom volt, és a helyesírni nem tudók nézőpontjából létezett. Az alapvető nyelvhelyességi és helyesírási szabályok fontosnak tartása és kulturált számonkérése, a megalapozott és hiteles preskriptív magatartás nem elítélendő. Ez a tevékenység akkor válik ellenszenvessé, ha olyan túlzottan ideális formát kér számon mindenkitől az illető, ami voltaképpen nincs is (hisz senki sem lehet tökéletes), illetve akkor jön elő a nyelvi megformálást számon kérő érvekkel, amikor az nem releváns egy vitában, tehát ha ez a magatartás nem konstruktív, és a források szerint a grammatikai náci manapság leginkább ezt jelenti.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Idén 30 éves a Commodore 64-es háziszámítógép. Ezen alkalomból a Netidők C=64 szakija, DJ Chatman, alias Spányik Balázs hetekkel ezelőtt sorozatot indított. A retrospektív epizódokban régi Commodore játékok hangulatát idézi fel a zene segítségével és legtöbbször kiderül, hogy a régi játékok zenéinek újabb változatai is vannak. Ezúttal a Comic Bakery c. játék zenéjével folytatjuk.

Eredetileg Konami játéktermi gép volt, onnan konvertálták C64-re, ZX Spectrumra és MSX-re.

A pékség ura Joe, a pék, akinek az 5 órakor induló teherautót kell megtöltenie minél több kenyérrel. A kenyér a kemencétől futószalagokon és két másik gépen keresztül becsomagolva automatikusan a teherautóba kerül. Joe-nak, tehát, semmi dolga nem volna, ha nem támadnának a boltra megátalkodott mosómedvék, akik képesek ellopni, megrágni a félkész kenyereket a futószalagról, vagy kikapcsolni valamelyik gépet, és ezzel óriási kalamajkát okozva a pékségben. Úgyhogy Joe-nak meg kell szabadulnia ezektől az állatoktól, ehhez pedig körbe-körbe kell járkálnia a pékségben, és elkapni a mosómedvék grabancát, vagy a távolabb levőkre használhatja a nála lévő kábítópisztolyt is, ami ideiglenesen mozgásképtelenné teszi a mosómedvét.

A játék óriásit bukott, lévén baromi unalmas. Üldözzük a mosómedvéket, közben a kenyerek mennek a teherautóba, a teherautó elmegy 5-kor szétosztja a kenyereket, GOTO 10, LEVEL +1. A grafikáját viszont mindenki dicsérte: a mosómedve és Joe is igényesen kidolgozott és animált sprite-ok képében voltak jelen, míg a gépek és a futószalagok több képernyőt is betöltöttek, ezért a képernyő tetején egy radarképen tekinthettük át, hogy mi zajlik a pékség különböző pontján. Sajnos mindez azonban nem menti meg a játékot.

Az eredeti:  

A TOP10 legjobb C64 sláger közé tartozó zenét Martin Galway szerezte. Egyike a legtöbbet feldolgozott, remixelt számoknak. Galway egészen durva hangszereket és hangeffektusokat szólaltat meg a zenében -- bár a tekintélyes Zzap! 64 című lap annak idején őt is cikizte, hogy ezt a hangzást már megszokták tőle, és ahhoz képest semmi újat nem hoz.

Hoztak viszont újat a feldolgozások, de érdekes módon mindenki a diszkóba képzelte el a kis péket, ahogy szeletel a levegőben a karjaival.

Például ez az Instant Remedytől megszokott Ibiza Dance Club remix:

Találunk még a Youtube-on Cosmic Bakeryt is -- űr ducc-ducc változat--, illetve ez egy melankólikusabb ducc-ducc SoundLogictól:

Na, de ami igazán híressé tette a Comic Bakeryt az a Press Play On Tape 2002-es "Larger Than Live" Boyband Remixe, amely természetesen megtalálható a már sokat emlegetett Run/Stop Restore című második lemezükön:

A véletlenek egybeeséséről annyit, hogy ha valaki ügyesen túr a Youtube-on, találhat olyan remixet is, amely az eredeti zenét a Rammstein Du Hast Nicht című számával keveri össze, és a kettő meglepő módon passzol egymáshoz.

DJ Chatman (Spányik Balázs)

Dragon György már az egyik 1996-os műsorunkban beszélt arról, hogy vannak olyan szoftverek, amelyek a slágeripart segítik, és szinte emberi beavatkozás nélkül készülnek zenék. Akkor azért még kevesen hitték el, hogy a zeneszerzés lehetséges ember nélkül is. Kevin, alias Fine Cut Bodies nem csak DJ, hanem zeneszerző is. Egy olyan hírt talált, amely nem kevesebbet állít, mint hogy lehetséges a zene komponálása ember nélkül is, mégpedig az EVOLÚCIÓS ZENEI RENDSZERREL. A műsorban kiderült, hogy hogyan készül és mire jó az evolúciós zene…
 

Kevin: Nagyon sok zenész osztotta meg a Facebook-on és mindenki úgy kommentálta, hogy „hűha, már itt tartunk?!” Bár szerintem még nem tartunk itt, de hallgassuk meg a kiinduló pontot, hogy az egész „evolúciós” algoritmus honnan indul el.

Darwin Medley at 0 generations:



Nagyistók Tibor: Ez volt a Darwin Tunes egyveleg, a nulladik generációnál.

Kevin: Nagyon régóta foglalkoztatja az embereket, hogy hogyan lehet automatizálni a zeneszerzést és egyrészt vannak az úgynevezett algoritmikus zenék, amikor megpróbáljuk lemodellezni, hogy hogy működik a zeneszerzés, tehát hogy milyen információkból indulunk ki, milyen döntéseket hoz egy zeneszerző, milyen szabályok között mozog vagy mozoghat, illetve milyen szabályokat szeg meg akár. Végülis, amit most hallottunk, az egy viszonylag zajnak nevezhető dolog volt. Az egész arra épül, hogy készül két ilyen zaj-zene jellegű anyag és van egy algoritmus, ami ezekből kombinációkat hoz létre: a kettőből létrehoz négy kombinációt, a négyből nyolcat, a nyolcból 16-ot, a 16-ból 32-t, 32-ből 64-et… és amikor már volt 100 olyan kombináció, ami az alap különböző új verziói, akkor bevontak sok ezer diákot és végighallgattatták velük ezt a száz változatot és pontozniuk kellett azokat. Meghagyták a legtöbb pontot elérő változatokat, majd ezeket az algoritmus megint elkezdte rekombinálni, és létrehozott újabb verziókat. Lényegében így haladtak az újabb és újabb generációk felé. Hallgassunk bele az 1700 generáció utáni változatot ugyanebből a zenéből!

Darwin Medley at 1700 generations:


 

Nagyistók Tibor: Miképpen veszi figyelembe a zeneszerzés szabályait ez a program?

Kevin: Ebben pontosan ez a lényeg, hogy ez nem egy algoritmikus zeneszerzési módszer, hanem lényegében a „kiválasztók”, tehát a diákok ízlése, kulturális ismeretanyaga alapján szelektált rendszer, tehát nincsenek ebben zenei modellek beépítve. Pontosan itt is bukik meg azért az elnevezés, hogy evolúciós rendszer, ugyanis itt nem arról van szó, hogy a zene önmagára hat vissza, hanem ahova ez kifut, az egy közízlésnek megfelelő dolog lesz, tehát amit minél több ember ismer, szeret, a fülében van és felismeri a mintázatokat, afelé fog közelíteni. Ennek a kvázi evolúciós algoritmusnak a végterméke a zene.

Nagyistók Tibor: Hallgassunk bele az utolsó fázisba, hogy hol tart most a zene!

Darwin Medley at 4155 generations:


 

Bódi Zoltán: Nagyon izgalmas, hogy ebben a közösségi élményként létrejövő zenében fel lehet ismerni az európai zenélésnek az alapjait, de hogyha mondjuk száz indiai hallgatta volna meg ezeket a zajokat, akkor biztos, hogy nem ilyen európai zene lett volna belőle. Tehát a kultúráknak és a zenének az összekapcsolódása és szerintem annak a modellezésére egy szenzációsan jó kísérlet.

***

A beszélgetés óta is készültek az újabb változatok a Darwin Tunes Medley-ből, itt nyomon követhető folyamatosan a projekt.

A mai mobil és ultramobil eszközök világában is szükség lehet arra, hogy stabil tápellátással, különféle perifériákat csatlakoztatva tudjunk használni egy hordozható eszközt, például okostelefont, netbookot stb. Erre a célra vannak a dokkolók. Az angol eredetű kifejezésnek több változata is van, az egyszerű dock vagy szerkezetben a docking station 'dokkoló állomás'. Mindezt magyarul egyszerűen dokkolónak mondjuk, ami a dokkoló állomás szerkezetből rövidült. Ez a kifejezés már jövevényszó a magyarban, két k-val írjuk át a kiejtést követve.

A dokkoló egy hordozható infokommunikációs eszköz funkcionalitását bővíti, további csatlakozási lehetőségeket ad hozzá, illetve tölti az akkumulátorát.

A dokkoló egy jól kialakított, átlátható metafora, hisz az angol dock eredeti jelentése 'kikötő', de az igei jelentései között szerepel az 'összekapcsol' is. A dokk vagy dokkol a magyarban is használatos, gondoljunk csak arra, hogy amikor az űrállomással összekapcsolódik az űrhajó, akkor az dokkol. A metaforikus jelentés alapja tehát az összekapcsolódás, a stabil ponthoz kötés, illetve a további funkciókkal való ellátás, az eszközt ehhez kötjük ki, mint ahogy a hajót a dokkban.

A hétköznapi informatika elterjedésének korai időszakában az első PDA-k, illetve azok előzményeinek idején, az 1980-as évek második felétől a dokkolót bölcsőnek is magyarították, ám ez a 2010-es években már csak ritkán használatos.

A dokkolónak többféle funkcionális változata van, és ennek megfelelően további nevei is előfordulhatnak, például előfordul a port replicator 'port többszöröző' formával is, amikor a gép csatlakozóit megtöbbszörözi a dokkoló.

Jól átgondolt kognitív metaforacsopoprtba illeszkedik tehát a dokkoló, mert az egyik funkciója, hogy az eszközhöz további csatlakozási lehetőségeket vagyis portokat ad. A port jelentése jól kapcsolódik a dockhoz, hisz 'kapu', 'kikötő' az értelme.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Vajon mit változtatott meg az okostelefon és még korábban az internet az életünkben? – tette fel a kérdést Szalay Dani újságíró barátom, akivel a témában a jövő héten fogunk egy rádió interjú apropóján beszélgetni. A kérdés látszólag egyszerű, de már a megfogalmazás módja is felvet egy hitvitákig vezető dilemmát a technológia és a társadalom viszonyáról: melyik változtatja meg melyiket? Megelőlegezve a válaszomat, kölcsönös kapcsolatról van szó, ahol a technológia hatással van az életünkre, de ahogy azt használjuk, hatással van magának a technológiának a fejlődésére is.

A változást, mi európai emberek egyébként hajlamosak vagyunk lineáris fejlődésként értelmezni, vagyis alapvetően az az elvárásunk, hogy a dolgok változása azok folyamatos javulásával járjon. Ugyanez az elvárás a technológiai természetű változásokkal kapcsolatban is. Ehhez képest sok esetben a technológiai innovációk nem fokozatos javulást hoznak, hanem ugrásszerű változásokat, úgynevezett szakadásos fejlődést. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a jövő nem fürkészhető ki egyszerűen a jelenlegi folyamatok meghosszabbításával, úgynevezett extrapolációval, ez figyelmen kívül hagyja ugyanis, hogy a jelenlegi viszonyok zárójelbe tehetők és elkezdődhet valami teljesen új. Ezt azonban nem lehet előre látni. Másrészt – visszatérve a fejlődés eszméjéhez, vagyis, hogy folyamatosan jobbnak kell(ene) lennie a világnak – világos, hogy az ilyen szakadások nehezebbé teszik az összehasonlítást egy korábbi és egy jelenlegi állapot között. Nem jobb vagy rosszabb, hanem más lesz a világ, vagy az életünk. A technológia fausti alku, egyszerre ad és vesz el. Ezek után viszont nehéz állást foglalni az adott technológiáról („jó” vagy „rossz”). Azt viszont tudhatjuk, hogy mi változott meg, csak annak megítélése is vitatott sokszor.

A dolgot még bonyolultabbá teszi, hogy a változást nem a technológia jelenti, hanem az, ahogy a technológia segítségével mi magunk másképpen kezdünk el egyes dolgokat csinálni az életünkben. Ezzel kihívások elé állítjuk azokat a szereplőket, akik az adott területen eddig valahogy együttműködtek, cégeket, az államot, a vásárlókat, a hatóságokat, az érdekvédőket... Nagyon sok területen látni, hogy a szereplők közötti korábbi kapcsolatrendszer, ahol nagyjából mindenki tudta mik a játékszabályok, elkezd átalakulni, felborulni a technológiai újítással, például az internettel vagy az okostelefonnal való kölcsönhatásban. Ilyenkor egy átmeneti időszakban útkeresés zajlik, ahol minden érintett szereplő megpróbálja megtalálni az új helyét. Van, aki azonban a status quot védi, mert ahhoz fűződik érdeke (lásd például a lemezkiadókat, hagyományos médiavállalkozásokat), míg mások siettetnék ezt a folyamatot, hogy kialakulhasson az átmeneti időszak után egy kvázi egyensúlyi állapot.

A végeredmény az, hogy egyrészt folyamatos változásban van körülöttünk a világ, másrészt viszont látnunk kell, hogy ez nem egyszerűen a technológia hatása, hanem mi magunk generáljuk. Tehát nem az okostelefon vagy az internet alakítja át az életünket, hanem az ahogyan és amire azokat használjuk. Ez látszólag csak játék a szavakkal. Valójában, viszont egy nagyon fontos különbség, így ugyanis nem egyszerűen az történik, amit egy adott technológia kitalálói elképzelnek (mire fogják azt majd használni az emberek), a technológia a használat közben újraértelmeződik, egy folyamat eredménye, hogy mire is lesz jó. Az érdekes az, hogy míg az okostelefon kapcsán érthető okokból ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk, addig a 20 éve tömegesedő, terjedő internetnél sem ért még véget.

Pintér Robesz