Netidők Blogtársaság

A közösségi hálózatok egyre jobban részévé válnak online életünknek, hisz egyre több felhasználó válik tagjává valamelyik (vagy akár egyszerre több) ilyen hálózatnak, és egyre természetesebb része az életünkben az online létezés. A közösségi hálózatok szinte észrevétlenül, automatizmusként válnak hétköznapi tevékenységünk részévé. A közösségi hálózatok elterjedésével párhuzamosan egyre jobban kirajzolódnak a jellegzetes kommunikációs viselkedési mintázatok. Ezek közül most a lájkvadász magatartását elemzem.

A legelterjedtebb kifejezés erre a tevékenységre a lájkvadász, hisz az ilyen felhasználó minden közösségi tevékenysége mögött csakis egy megfontolás áll, mégpedig az, hogy minél több lájkolást, azaz minél több pozitív visszajelzést gyűjtsön be. Mindegy, milyen áron. A tartalom, a közösség, az elgondolkodtatás, az önkifejezés mind-mind lényegtelen számára, csak egy cél van, lehetőleg minél több olyan tartalmat osszon meg, amire a lehető legtöbb lájkolás jön.

Ez a kommunikációs tevékenység jellemzően nem a közönséget és az önkifejezést szolgálja, hanem valamilyen más szempontot. A valós kommunikációs tevékenység nem igazán számottevő. A tipikus hatásvadász magatartás tartozik ide. Emögött lehet üzleti megfontolás, önigazolási szándék, sok minden.

Most, az olimpia idején lettem figyelmes arra fajta lájkvadász módszerre, amikor látszólag az olimpikonok, a sikeres sportolók számára gyűjt valaki lájkokat, pozitív véleményeket, ám valójában egy üzleti tevékenységet kíván népszerűsíteni az illető. Ez a tevékenység nagyon hasonlít a likejackingre, magyarul lájkeltérítésre, amelynek az a lényege, hogy látszólag egy ismerősünk oszt meg valamit, és arra a célra gyűjtenek pozitív véleményt, ám aki rákattint, az egy egészen más oldalon találja magát. Tehát a lájkvadászatnak igen sok módja alakult ki.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Azokat a személyeket neveztem el így, akiknek a közösségi hálózatokon mindenki folyamatosan tapasztalja a jelenlétét egészen addig, amíg le nem tiltja őket. A romantikusok életbölcselők közösségi tevékenysége semmi másból nem áll, csak a szép életigazságok folyamatos bemutatásából. Csodálatos és elgondolkodtató képeket tesznek ki szívbe markoló képaláírásokkal, elgondolkodtató idézeteket közölnek irodalmi vagy tudományos művekből. Az élet értelmét keresik, kutatják ezek a romantikusok életbölcselők, és folytonosan hisznek abban, hogy élethivatásuk van: a közösség nevelése. Bármi áron.

Az ilyen romantikus bölcselkedő közösségi felhasználók nem fukarkodnak a hozzászólásokkal a tartalmak megosztásával, hisz különböző forrásokból folyamatosan ontják ezeket a képeket, szövegeket, idézeteket. A források jellemzően a weben, a közösségi hálózatokon keresztülhullámzó, mémszerű információk, amelyek az érzelmi utalásaikkal hatnak. Ennek egyébként az az eredménye, hogy a romantikusok által megosztott tartalmakat mások is megosztják, úgyhogy egy átlagfelhasználó többször is megkapja az üzenőfalán ugyanazokat a képeket, tartalmakat. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a romantikus személy maga hozza létre a tartalmait, és nem többszörös megosztás révén jut hozzá.

Azért is nevezem ezeket a személyeket romantikusnak, mert a tartalmaik elsősorban szimpátiára, érzelmi befolyásolásra törekszenek, és kevésbé lényeges a kognitív hatás, tehát nem elgondolkodtatni akarnak, hanem meghatni, könnyeket akarnak csalni a szemünkbe. Mivel a romantikusok tartalmai javarészt tipikusak és ismétlődőek, ezért szükségszerűen hamar felszínesekké is válnak. Éppen ezért az ilyen személyek igen gyakran közhelyes, esetleg demagóg, illetve giccses tartalmakat tesznek közzé, és ezek sok felhasználót idegesítenek, viszont éppen populáris voltuk miatt hatalmas népszerűségre is szert tehetnek.

A romantikus felhasználók tartalmai tehát a popkultúra tipikus termékei: tömegesek, könnyen értelmezhetőek, egyszerűen fogyaszthatóak, ismétlődőek. Ennek igen jó terepet nyújtanak a közösségi hálózatok.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Ezzel a kifejezéssel már foglalkoztam nemrégiben az Infoszótárban (http://netidok.postr.hu/megosztasbol-mis-megart-a-sok-oversharing), ám most, amikor a közösségi hálózatok jellemző kommunikációs viselkedési formáit szedem össze, érdemes visszatérni rá.

A Facebook és a hozzá hasonló internetes közösségekhez nagyon könnyű csatlakozni, hiszen a valós térbeli megjelenés nem szükséges hozzá, otthonról, az ágyban fekve, egy laptopról igen könnyű közösségi életet élni. Ennek részben az is a következménye, hogy mivel nem találkozunk szemtől-szembe a partnereinkkel, nem mindig vagyunk tisztába a közönségünk nagyságával vagyis a közzé tett információink nyilvánossági fokával.

Vannak olyan karakterű emberek, akik könnyen szóba elegyednek másokkal, gyorsan, sok mindent elmondanak magunkról az ismerőseiknek, kollégáiknak, barátaiknak. Azonban ha ezt a közösségi oldalakon teszik, akkor az interkonnektivitás (kölcsönös, hálózatos, több fokozatú kapcsolatrendszer) miatt olyanokhoz is eljuthatnak a személyes információink, akikre igazából nem tartozna.

Az oversharing olyan kommunikációs magatartás, amelynek a lényege, hogy válogatás, kontroll nélkül teszi a nyilvánosság számára elérhetővé a legszemélyesebb adatokat, tudnivalókat is. A magánélet korlátai sokkal alacsonyabbak, sokkal kevésbé határozottak az internetes közösségi hálózatokon, mint a térbeli valóságban. A kifejezés jelentése: 'túl sok személyes vagy semmitmondó információ megosztása a közösségi hálózatokon'.

Az oversharingnek viszont természetesen van kommunikatív funkciója: 1. jelhagyási ösztön, 2. túlkompenzálás (a szorongást bizonyos helyzetekben, különösen virtuális környezetben kitárulkozással ellensúlyozza), 3. „kurkászás", pletyizési ösztön (a társadalmi kapcsolatok ápolásának az ösztöne). Ebben az esetben azonban ezeket a természetes funkciókat túlzásba viszik, illetve nem a megfelelő környezetben teszik.

Az oversharing szóalak szerkezete a következő: az igei alaptaghoz határozói tartalmú előtag járul: az angol share jelentése 'megoszt'; az over- 'túl-'. A share jelentése ebben a szövegkörnyezetben magyarul pontosan a meg- igekötővel adható vissza, ami az igéhez a befejezettség és az eredményesség jelentésmozzanatát fűzi. Az over- előtag funkciója ebben a szóalakban közel van a magyar túl- igekötőéhez, ám az oversharing egységes szóalakját nehezen tudjuk visszaadni, mert két igekötőt kellene fűzni az oszt igéhez: túl+meg+oszt, ez meg szokatlan, ezért csak körülírhatjuk: túlzott megosztás, míg a *túlosztó szóalak nem terjedt el, jelentése nehezen értelmezhető.

A túlzott megosztó olyan kommunikációs magatartást folytat, ami némiképpen kapcsolatba hozható a fanboijal, csak itt a rajongás tárgya nem egy külső személy, eszköz vagy márka, hanem önmaga. A személyes márkaépítés egyik sajátos – hozzáteszem, nem hatékony módja – az oversharing, hisz folyamatosan forog az ilyen felhasználó neve a közösségben, ám minél több személyes tartalmat oszt meg, annál kevesebben veszik őt komolyan, mert az intimitás határának a rendszeres átlépése nehezen tolerálható.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Pár napja jelent meg a hír, hogy példátlan tudományos hamisítás-sorozatra bukkantak. Dr. Yoshitaka Fujii a Toho Egyetem egykori kutatója két évtizeden keresztül több mint 200 szakmai cikket publikált hamisított, manipulált adatok alapján. Vajon hogyan sikerülhetett az internet korában húsz éven keresztül az orránál fogva vezetni a szakmai közönséget és a szakértő bírálókat alkalmazó tudományos orgánumokat, amelyek a cikkeket közölték? Erre a kérdésre keresi a választ egy egyszerre rendkívül szórakoztató és ugyanakkor elszomorító cikkben az Arstechnica.com oldalán John Timmer, aki megalkotta a tudományos adathamisítók 8 pontját, avagy mire figyelj, ha nincs kedved kutatni, de szeretnél tudományos karriert építeni.

1. Csak olyan adatokat hamisíts, amiket senki sem akar látni! A legegyszerűbb, ha anonimizált páciens adatokkal dolgozol, amiket soha senki sem fog tudni visszakövetni és ellenőrizni.
2. Több intézménnyel dolgozz együtt! Így biztos, hogy még nehezebb leellenőrizni, amit csináltál.
3. Olyan eredményeket hamisíts, ami az elvárásokat igazolja! Ne akarj tudományos szenzációkat publikálni vagy tudományos áttöréseket elérni, légy szerény és ne hívd fel magadra a figyelmet!
4. Ne csinálj olyan kutatásokat, ami bárkit is érdekel! Ez szoros korrelációban áll az előző ponttal.
5. Ne közölj írásokat a saját szakterületeddel foglalkozó lapokban, csak a határterületeken! Ez esetben ugyanis a bírálók nem igazán fognak érteni ahhoz, amiről írsz, tehát a lebukás veszélye is kisebb.
6. Oszd meg a felelősséget! Minél többen vonódnak be a történetbe, annál kevésbé valószínű, hogy valaki úgy érzi, az ő felelőssége tisztázni, mi történt. Például több lapban publikálj, változtass gyakran állást, több helyről pályázz kutatási pénzekre.
7. Ne plagizálj! A plágiummal nagyon könnyű lebukni, amióta elektronikus adatbázisok állnak rendelkezésre. Ha így lebuksz, még a végén felmerül a kérdés, hogy vajon a munkád más része is hamis lehet.
8. Ne másold a képeket! Ugyanazokkal az illusztrációkkal, teljesen megegyező grafikonokkal gyanút keltesz. Tényleges kutatásokban ugyanis sohasem állnak elő teljesen azonos eredmények.

Ha mindezekre odafigyelsz, szép karrier várhat rád – persze mivel nem hívhatod fel magadra a figyelmet, csak szerény tudományos karriered lesz. Ám, ha lebuksz, semmi jóra ne számíts, egy ilyen csalássorozatot nem lehet kimagyarázni és a tudományos életben kiátkozottként fognak rád tekinteni.

Pintér Robesz

Léteznek az informatika világában is legendák, például hogy a vírusok csak a Windows-rendszereket fertőzik meg. Keleti Arthur, a Netidők biztonsági szakija, az ITBN főszervezője most egy olyan esetet mutat be, ami az elmúlt öt évben elképzelhetetlen volt. Felfedezték ugyanis az első rosszindulatú programot az Apple mobilboltjában, az AppStore-ban. Aztán kiderült, hogy a GooglePlay-ben szintén jelen volt ez a program.



Keleti Arthur: Az volt a program neve, hogy Find & Call, vagyis keresd meg és hívd fel. Felkínálta a felhasználónak, hogy a telepítés után az összes barátjával tud ingyen beszélni. Kiderült, hogy telepítés után a felhasználónak az összes kontaktját az összes adatával együtt feltöltötte egy távoli szerverre anélkül, hogy erre különösebb engedélyt kért volna. Ezután a szerveren az adott névlistára kiküldött egy SMS-spam-szerűséget, azzal a felhívással, hogy mindenki telepítse fel ezt a programot, aki csak tudja, és az SMS feladójaként azt az embert tüntette fel, akinek a telefonjáról ezeket az információkat leszedte.

Nagyistók Tibor: Azért eddig ilyet csak e-mailben láttunk…

Keleti Arthur: Igen, ez egy klasszikus spam-jelenség. Másrészt pedig a szerver nem csak ilyen információkat gyűjtött, hanem egyebeket is: Facebook jelszavakat, Google jelszavakat, amit a biztonsági szakértők feltételezése szerint másra is felhasználtak a készítői. Az írója azt mondta, hogy ez egy béta állapotban lévő program és hát ő igazából nem is gondolta, hogy ebből ekkora balhé lesz. Ezt azért kicsit nehéz elhinni. Nagyon agresszívnek tűnt egyébként az alkalmazás ilyen szempontból és az, hogy nem adott semmiféle információt arról, hogy mit fog csinálni, az nem volt egy okos húzás. Szintén problémás, hogy ezt az információcserét nem titkosítottan hajtották végre, amire minden lehetőség megvan, ez szintén nem egy elegáns húzás. Tehát ebből is sejthető az, hogy aki itt az adatokat összegyűjtötte, az nagyon felelőtlen volt az adatkezeléskor. Tehát például a Kaspersky – aki felfedezte ezt a kórokozót - ma azt mondja, hogy ez egy trójai és bele is tette a legtöbb vírusírtó cég az antivírus motorjába mindkét platformon. 



Nagyistók Tibor: Szűrjük le a tanulságot, hogy mire kell odafigyelni az online boltokban? 

Keleti Arthur: Arra mindenképpen oda kell figyelni, hogy melyek azok az alkalmazások, amelyek feltételezhetően hozzá fognak férni egyéb adatokhoz is, az adott készüléken. Tehát a kontaktcímekhez, addressbookhoz, melyek azok az alkalmazások, amelyek lokációs (tehát helymeghatározási) információt fognak továbbadni… és hogyha azt látjuk, hogy erre nem kérnek tőlünk engedélyt, vagy mondjuk feltelepítjük az alkalmazást és anélkül, hogy mi bármit mondtunk volna, látjuk, hogy az alkalmazás elkezd nagy mennyiségű adatot forgalmazni, akkor mindenképpen kezdjünk el gyanakodni.

Bódi Zoltán: Azt egyébként honnan lehet látni?

Keleti Arthur: Egyrészt a legtöbb ilyen eszközön vannak statisztikakészítő programok, amiket ha bekapcsolva hagyunk, akkor látjuk, hogy mennyit forgalmaztunk. Ez egyébként azért sem butaság, mert nagyon sok szolgáltatónál mérik az adatforgalmat, tehát fontos az, hogy mennyit forgalmazott a készülék, ezért is érdemes ilyen programokat a háttérben futtatni. Kettő: több modellnél is látható, hogy éppen forgalmaz adatot a készülék. Ha rápillantunk és azt látjuk, hogy már régóta zajlik, akkor ott valami nem stimmel. Erre érdemes odafigyelni. Mondjuk ha én ezt az alkalmazást feltelepítettem volna, biztos, hogy abban a percben, amikor elkezd motoszkálni a címjegyzékem környékén vagy elkezd az én engedélyem nélkül ilyen forgalmat bonyolítani, biztosan azonnal letöröltem volna! Arról nem is beszélve, hogy így hirtelen azt sem értettem meg, hogy egyáltalán miért telepítenének fel az emberek egy ilyen alkalmazást. De mint tudjuk, ehhez nem kell különösebb indok, mert annyi butaság van ezekben az online áruházakban és annyi marhaságot feltesznek az emberek. Hogyha egyszerűn csak azt mondjuk nekik, hogy „ez nagyon jó lesz, mert majd tudsz beszélni a barátaiddal!”, akkor azonnal feltelepítik…