Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

LTE - itt a 4. generáció

A magyar mobiltelefónia és mobilinternet világában is megjelent a 4. generáció, amelynek a megnevezésére egy másik kifejezést is használunk. A legújabb széles sávú mobiltechnológiai szabvány kulcskifejezése az LTE betűszó, amely a long term evolution, magyarul hosszú távú fejlődés kifejezést jelöli.

Nyelvileg kifejezetten érdekes az az attitűd, vagyis nyelvi viselkedés, ami emögött a kifejezés mögött áll. Az informatikai fejlesztésekről ugyanis eddig az az általános kép terjedt el, hogy nem hosszú távra szólnak, hanem igen gyors ütemben követik egymást az új technológiák. Természetesen mint minden sztereotípia, ez sem teljesen igaz. Most kifejezetten ezzel a közhellyel kívánt szembeszállni a technológia névadója, hiszen a hosszú táv kifejezés erősen asszociálja ezt az elképzelést.

A kifejezés háromtagú szószerkezet, így az informatikában szinte kötelező, de mindenesetre igazán divatos háromelemű betűszók sorába jól illeszkedik, és követi az eredeti angol, csupa nagybetűs írásmódot.

Az LTE széles sávú internettechnológiája jól jelzi a mobilinternet előretörését. Az LTE a 3,5 G-t, vagyis a 3,5. generációs mobilkommunikációt, a HSDPA-t (High Speed Downlink Packet Access) követő technológia. Azaz az LTE a 4G azaz a 4. generáció a mobiltechnológiában. Az LTE segítségével elérhető elméleti maximális sávszélesség a 300 megabit per másodperces érték körül van, ez a gyakorlatban várhatóan jellemzően a 200 megabit per másodperces álló, 50 megabites mozgó letöltési sebesség körül alakul, valamint a több 10 megabites feltöltési sávszélességet is elérheti másodpercenként.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

0 Tovább

Visszavágnak a tabletek?

Nem régen látott napvilágot, hogy az USA-ban az eladott tabletek 90%-ában nincs mobil internet, csak wifi. Ugyanakkor elkezdődött a negyedik generációs (LTE) hálózatok kiépítése az országban, amelyre a készülékgyártók is készülnek. A GSA (Global mobile Suppliers Association – a mobil Szolgáltatók Nemzetközi Szövetsége) friss jelentése szerint meglepő módon a tabletek vezetik ezt a folyamatot, tehát olyan modelleket jelentetnek meg a cégek, amelyek mobil interneten is működ(né)nek. Joggal merül fel a kérdés, hogy vajon képesek lesznek-e megfordítani a gyártók és a mobil szolgáltatók a jelenlegi fogyasztói trendet és rábírni az embereket arra, hogy ne pusztán a wifis tablet modelleket keressék? Véleményem szerint csak akkor, ha összefognak és átgondolják, hogy mit is kínálnak.

Mi szól a pusztán wifis tabletek mellett? Több minden is. A legtöbb ember, aki tabletet vásárol, már rendelkezik okostelefonnal, amihez rendszerint vásárolt már mobil internet hozzáférést. Mivel a legelterjedtebb okostelefon platformok (az iOS és az android) támogatja a mobil internet megosztását, a felhasználók képesek a saját tabletjük számára mobil internetből wifi internetet „varázsolni” abban az esetben, ha erre szükségük lenne.

Gyakran a tableteket máskor, máshol és máshogy használják a felhasználók, mint az okostelefont, ami szintén a wifi mellett szól. A tableteket nem egyszerűen „előkapkodják” pár percre, mint legtöbb esetben a mobilt, hanem huzamosabb időt, egyszerre 30-60 percet töltenek vele a júzerek. Ezek jellemzően otthoni, munkahelyi vagy egyéb helyhez kötött használatok, ahol rendszerint wifi hálózat is hozzáférhető (vagy, ha kivételesen mégsem, akkor ott van ugye a mobil internet megosztása).

Véleményem szerint azonban a fentiek ellenére is rá lehetne bírni az embereket arra, hogy mobil internetet használjanak a tableten, ehhez azonban nem elég, hogy a gyártók integrálják a 3G vagy 4G lehetőségét a készülékekbe, hanem a mobil szolgáltatóknak is végig kellene gondolni az üzleti lehetőséget. A mobil internet megosztása persze reális „veszély”, de aki csinált már ilyet, az tudja, hogy erősen igénybe veszi az okostelefon akkumulátorát – az amúgy is legfeljebb egy töltéssel egy napot kibíró készülékeket egy-egy ilyen akció már nap közben töltésre ítéli. Mindeközben a tabletek akkumulátor fronton sokkal jobban állnak, akár napokon keresztül képesek rendelkezésre állni és intenzív használattal is hosszú órákat kibírnak, tehát ebből a szempontból pont a nem helyhez kötött használatra tervezték őket.

Érzésem szerint többeket az riaszt a mobil internet képes tablet beszerzésében, hogy nem akarnak egy harmadik internet előfizetést. Először ugye otthonra szereztek be internetet az emberek, aztán vásároltak az okostelefonjukhoz (mobil csomagban) is egyet, végül most a tablethez is kellene egy újabb szerződés. Ez túl sok. Ha ezeket valamilyen formában össze lehetne vonni, de legalábbis a második kettőt (mobil és tábla), máris kedvezőbb lehetne a kép. A másik probléma az előfizetésekhez kötődő hűség, amiben rendszerint 24 hónapot kell vállalni a mobil internethez. Ez olyan hosszú időre jelent elköteleződést (fix díjakkal), amire kevesebben hajlandóak egy tabletnél, mint egy okostelefonnál.

A tablet használati szokásokból fakad, hogy ritkán van szükség mobil internetre, de akkor nagyon jól jönne. Érzésem szerint ahhoz, hogy ilyenkor ne automatikusan a mobiltelefon internetjének a megosztása legyen az átmeneti megoldás, SIM kártya és előfizetés szintjén kellene az okostelefont és a tabletet összekötni. Tehát egy előfizetéshez két SIM kapcsolódhatna, egy okostelefonos és egy tabletes. Így többet lenne hajlandó ugyanazon előfizető fizetni, mintha csak a mobilján volna internet – bár feltehetően nem két előfizetésnyit. Szóval kialakulhatna egy kölcsönös win-win helyzet, ami jó lenne a tablet gyártónak (mert eladhatná a drágább modelleket), a szolgáltatónak (mert többet fizetne a felhasználó a szolgáltatásokért) és a felhasználónak is (mert mindkét eszközét jobban kihasználhatná megfizethetőbb áron).

Persze lehet, hogy tévedek és így sem terjedne el jobban a mobil internetes tablet. Abban viszont biztos vagyok, hogy a jelenlegi kondíciók mellett nincs esélye, hogy a 3- vagy 4G-s tabletek érdemben „visszavágjanak”.

Pintér Robesz

1 Tovább

Január 1-én indul az LTE

Az LTE (Long Term Evolution, azaz „hosszútávú evolúció”), vagyis a negyedik generációs mobil adatátvitel eljöveteléről már tudunk egy ideje. Immár belátható távolságba került a technológia bevezetése, hiszen január elsejétől Magyarországon is elérhető lesz. A lehetőségekről Maradi István, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese beszélt a műsorunkban.

Maradi István: Sokan emlékszünk rá, hogy 1990-ben elindult a 450 MHz-es rendszer, emlékszünk a nagy telefonokra – ez volt az „1G”. Aztán 1992-ben elindult Európában, majd 1994-ben Magyarországon a „2G”, vagyis a GSM. Ez már tudott egy picit „adatozni”, de ez is arról szólt alapvetően, hogy hogyan tudnak az emberek beszélni egymással. Majd 2005-ben következett egy nagy lépés: ekkor készült el a 3G rendszer, amellyel alapvetően azt tűzte célul a fejlesztő közösség, hogy lehessen internetezni és a mai napig ez van igazán üzemben, ez van a kereskedelmi forgalomban, ezt használjuk. Aztán megjelent a „4G”, amelyet az az igény hozta létre, hogy hihetetlen sokat internetezünk, hihetetlen sokat szeretnénk átvinni adatban a mobileszközökön. Megjelentek az iPad-ek, az okostelefonok, amelyek esetében az adatéhség megjelent abban, hogy akadozik a kép. Tehát nem csak a hangátvitel minőségét néztük, meg azt, hogy e-mailt át lehetett küldeni vagy nem, hanem lehet-e mozgóképet, 3D-s filmet letölteni vagy nem és ezt az igényt elégíti ki ez a negyedik generációs világ, ahol az adatsebesség gyakorlatilag 100 megabit/s-os tartományig el tud jutni.

- Most Magyarországon egyelőre csak kísérletezünk – hiszen január 1-én indul az üzemszerű működés –, de milyen szolgáltatásokat tud az LTE, amit a korábbi technológia nem tudott?

Maradi István, Magyar Telekom

Maradi István: Két-három évvel ezelőtt jelent meg a szabvány, majd a gyártók nekiálltak fejleszteni készüléket és rendszert is, majd jöttek a szolgáltatók. Nagyon sok minden kell hozzá: nem csak ezek az eszközök, hanem kell hozzá frekvencia (a frekvencia itt az az „út”, ahol a jelek közlekednek és ha nincs ebből elegendő, akkor az adat sem tud átmenni). Nagyjából most alakult ki az a helyzet, hogy van frekvencia és van technológia, ezért lehet az LTE-t elindítani. Azt gondolom, hogy az elkövetkező 20 évben az LTE különböző lépcsőiről fogunk majd beszélni és ez viszi felfelé az adatsebességet ebbe a 100 megabit/s-os tartományba.

- Tulajdonképpen ez a 3G-nek a felturbózása?

Maradi István: A 3G egy fejlődés-sorozaton ment keresztül 2005 óta. Ha megnézzük, hogy akkor milyen sebesség volt, akkor azt látjuk, hogy kezdtük 300 kilobit/s-mal és nagyon-nagyon büszkék voltunk rá, hiszen akkor leváltott egy olyan technológiát, ami tudott 40-50 vagy maximum 100 kilobit/s-ot. Innen jutottunk el oda, hogy a 3G különböző lépcsőkön keresztül eljutott a 20-40 megabit-es tartományba és ez azt jelenti, hogy már szinte az utolsó cseppet is kifacsartuk a rendszerből, az elméleti technológiai határokat feszegetjük ezzel. Ez volt az a pont, amikor megérett a helyzet egy gyökeresen újabb technológia fejlesztésére. Ez lett a 4G, vagyis az LTE. A Long Term Evolution azt írja le, hogy ez egy hosszabb távon, modulárisan fejleszthető rendszer, ahol az operátorok, a készülékgyártók és a rendszerfejlesztők együtt találták ki azt, hogy milyen szempontoknak kell megfeleljen az új rendszer. Nagyobb sebesség, kisebb átfutási idő. Arról is érdemes beszélni, hogy ez nem fogja helyettesíteni az otthoni nagy sávszélességű vezetékes internetet. Hiszen ha a család egyszer beindul és a nappaliban meg a két gyerekszobában mindegyikben egy-egy 3D-s film megy, ami folyamatosan érkezik a videotékából, akkor az azt jelenti, hogy mindenkinek külön csatornája van… Nem erre van a 4G-s mobilrendszer, hanem arra, hogy digitális hordozható eszközökön (iPad-en, laptop-on, okostelefonon) tudjuk elérni azt, amit szeretnénk. Nem csak a videókat, hanem azt is, hogy egy nagy fájl nagyon gyorsan átmenjen. Vagy egy fényképezőgépről a stúdióba beérkezzen a kép, a fotó elsütése után néhány másodpercen belül. Tudjuk, hogy egy nyers kép a maga 12 megapixelével óriási méretű és ez „husss” át tud menni. Az ilyen mobileszközökre van igazán kitalálva az, hogy legyen 4G. Majd később biztosan lesz 5G meg 6G is…

LTE terjedés 2020-ig

0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek