Netidők Blogtársaság

Folytatjuk a kalandozást az elektronikus zene világában Kevinnel. A mostani zenei témára jó példa Herbert nemrégiben megjelent albuma, a One Pig, vagyis „Egy malac”. Az előadó, Matthew Herbert egyébként jól ismert zenész, nem csak az elektronikus zene, hanem a jazz és a pop világában is. Például a Petőfi rádióban is sokszor játszott Moloko énekesnőjével is készített egy albumot.

Kevin: Herbert a 90-es évek közepe óta félúton mozog a kortárs jazz és a popzene között, nagyon jellemző volt már a korai időszakában is, hogy sokat használta az ún. „Found sound” és a „Field recording” technikákat.

Ezek ún. sound design technikák, amikkel különböző érdekes hangokat, zajokat lehet létrehozni, rögzíteni, és aztán ezekből építkezik egy zeneszerző és zenét komponál. Nem új az ötlet: a XX. század elején már elkezdtek a zenészek kísérletezni azzal, hogy miképpen lehetne mindenféle ipari hangokat beépíteni a komolyzenébe, de mostanra már azért eljutottunk oda, hogy a szintetizátorok és a sampler-ek különböző számítógépes technikák segítségével rögzíteni tudunk akár nem feltétlenül zenei hangokat és ezeket, mint zenei hangokat építjük be a zenékbe. A Field recording annyit jelent, hogy kimegy az ember a mezőre, visz egy böhöm nagy mikrofont és felveszi, amint például egy tücsök egy másik tücsökkel beszélget. Aztán a felvett hangokat a stúdióban össze-vissza vagdossa, nyújtogatja és ezeket építi be a zenébe.



Ezek a hangzások nagyon hallatszanak Herbert összes munkáján, legyen az jazz, pop, vagy akár a nemrég megjelent One Pig c. albuma. Végigköveti egy malac életét a születésétől: az egész album úgy indul, hogy hallhatjuk a koca hangjait és ahogy a megszülető malac felsír… Az összes hang, amit az albumon használt, mind a malachoz és az életéhez köthető organikus zajokból, hangokból készült. Ma már az emberek akár a telefonjukkal is tudnak rögzíteni hangokat bárhol és az aktuális zenei trendeket nagyon befolyásolja az, hogy bármilyen kis kütyüvel lehet így rögzíteni hangokat, amiket aztán a stúdióban fel lehet használni és azoknak a módosításaival különböző hangszereket kreálhatunk.

Van egy zenei iskola, ahol tanítok és ott például van egy olyan feladat, hogy csak hangmintákból építkezhetnek a diákok. Volt olyan, akinek az volt a koncepciója, hogy „kő kóla” és azt mondta, hogy ő egy kólás üvegből és egy kőből csihol ki hangokat és semmi mást nem használhat fel. Egy nagyon érdekes, viszonylag dallamos, popos zenét rakott össze belőle.

Szerdán reggel leállt a Facebook több országban, így Magyarországon is, rövid időre a napi betevő social média nélkül maradtak az internetezők. Na és? – kérdezhetnénk, nincs ebben semmi érdekes, mindennapos eset, hogy oldalak tervezetten vagy véletlenül leállnak. A dolog azonban ráébresztett minket arra, hogy a Facebook mennyire beleépült a mindennapjainkba. Az elvonás következménye, hogy láthatóvá vált, az internet szép lassan közművé "cseperedett" az elmúlt években.

A közműség – az alap infrastrúra (pl. áramhálózat, víz-, gázszolgáltatás) – lényege ugyanis, hogy nélküle elképzelhetetlen az életünk abban a formájában, ahogyan éljük, tartósan nem tudjuk nélkülözni, mivel ráépül a többi tevékenységünk.

Az egyetemen a hallgatóimmal szoktunk arról beszélgetni, hogy bár lehet internet nélkül élni, de az nem csupán információfogyasztási forrás vagy szórakoztató médium, hanem egy olyan alapvető infrastruktúra, amely a legalapvetőbb módon beépült a mindennapokba, a világunk, gazdaságunk működésének egyik alapja. Bár tudnánk nélkülözni, ha igazán muszáj lenne, de nagyon nagy zökkennőkkel járna a visszatérés egy internet előtti világba. Ennek alapvetően az az oka, hogy az internet hiánya kontroll válsághoz vezetne, vagyis az élet jelenlegi szervezettségi szintjén, annak működtetéséhez azonnali információáramlásra van szükség, amit elsősorban az internet biztosít.

Lehet emiatt siránkozni, internet függőségről beszélni. Igazságtalanok lennénk azonban, ha nem vennénk észre, hogy ez ugyanolyan civilizációs függőség, mint a gáz, áram vagy víz esetében. Csak az internet újdonsága miatt jobban szembeötlik a függőségünk, mint az áram vagy a gáz esetében, amihez annyira hozzászoktunk, hogy természetesnek vesszük. Pedig nem az, elég, ha az évekkel ezelőtti kiszolgáltatott helyzetünkre gondolunk, amikor télvíz idején a gázszolgáltatás teljes leállása fenyegetett.

Az egyén szintjén igen nehéz felkészülni az ilyen helyzetekre (infrastruktúra összeomlása), igazándiból a katasztrófavédelem és az állam feladata felkészülni a vészforgatókönyvekre (mi lesz, ha nincs áram vagy gáz, víz, esetleg telekommunikáció és internet). Persze építhetünk egy atombiztos bunkert, ahol berendezkedhetünk teljes önellátásra, itt nyilván internetre sem lesz feltétlenül szükségünk, de a készleteink itt is végesek lesznek.

Látszólagos megoldás a kivonulás ebből a világból (például nem használni az internetet), mert ez csak a közvetlen használatra vonatkozhat, illúzió azt hinni, hogy ki tudjuk vonni magunkat a hatása alól. Az információs társadalmunk egyik legfontosabb sajátossága ugyanis, hogy az infokommunikációs infrastruktúra használata észrevétlenül beépült mindenhová. Még akkor is ott van, ha olyan dolgokat csinálunk, ami már az internet előtt is megszokottnak számított, a háttérben ugyanis átalakult a társadalmi rendszerek működése. Az internet ott van például a boltok polcain található termékekben (a mögöttes termelési, logisztikai , marketing stb. rendszerekben), ha kinyitunk egy újságot (a hírtermelés, a nyomtatás, a kiszállítás stb. megszervezésében), ha elmegyünk egy étterembe (itt is a logisztika, a beszállítás, a nyersanyagok beszerzése, a fizetés stb. mind-mind informatikával támogatott).

Végezetül ajánlom mindenki figyelmébe A kisvakond álma c. rajzfilmet, abban ugyan még nem az internet hiánya okozza a bonyodalmakat, de jól bemutatja, hogy hogyan omlik össze az életünk, ha az alapvető közmüvek egyszer csak leállnak.

(A bejegyzés apropóját a Facebook leállással kapcsolatban a pozsonyi Pátria Rádióban március 8-án reggel elhangzó élő telefoninterjúm adta.)

Pintér Robesz

Fodor Attilát (azaz Kevint) a Petőfi Rádió hallgatói Fine Cut Bodies néven ismerhetik az éjszakai DJ Mixekből. Elsősorban zeneszerző, másodsorban DJ, harmadsorban pedig az elektronikus zenéket kiadó Chi Recordings egyik vezetője. A Netidőkben egy érdekes zenei projektről számolt be: az ICARUS nevű duóban Ollie Bown és Sam Britton azzal hívja fel a figyelmet magára, hogy mindössze 1000 példányban adták ki a „Fake Fish Distribution” c. lemezüket, de mind az ezer példány máshogyan szólal meg. Hogyan és miért csinálják?

Kevin: Igazából nem annyira új dolog a generatív vagy algoritmikus zenék világa, viszont az elmúlt tíz évben felvirágzott, mert most már megvan hozzá a technológia, hogy nagyon komplex rendszereket tudjanak építeni. Olyasmi zenéket tudnak csinálni, ami félig komponált és félig a számítógép által mindenféle mintázatok mentén generált zenévé válik. Ez azért lehet igazán érdekes, mert azt nehéz megoldani, hogy miközben valaki komponál egy zenét, akkor – bár különböző variációk születnek belőle – a végeredmény mégis csak ugyanaz a zene legyen, ami a variációival egyedi válik.



Nagyistók Tibor: Hagyományos hangszereket már nem biztos, hogy használnak, hanem mintákból szintetizálják ezt a zenét és a két zenész nyomogatja a gombokat?

Kevin: Ilyenkor már nem nyomogatják a gombokat. Pontosan az az érdekesség, hogy amikor egy számon dolgoznak, akkor eleve már párhuzamos mintázatokban gondolkoznak és azt próbálják kitalálni, hogy ezek a sávok hogyan vezetődhetnek át egymásba. Lényegében így születhet egy adott track… De az, hogy valós hangszerek is megjelennek vagy nem, az már egy másik kérdés. Megszólalhat az is, sőt ezen a lemezen is hallhatók organikusabb zajok, dobok és groove-ok. Profi hangminta-könyvtárakkal lehet már komponálni ilyen jellegű zenéket is és akár olyat is, hogy felismerhetetlenné válik, hogy számítógéppel készült vagy nem. Ilyenkor mindig az a kérdés, hogy az akusztikus hangszer mit ad hozzá. Tehát alapvetően lehet használni, de mivel egy teljesen új univerzumot nyitott ki a hangok hangszínének kreálására a számítógép, ezért ilyenkor már egy kicsit az a kérdés, hogy hordoz-e információt valamilyen kötött, ismert hangszín (pl. zongora) használata.



Keleti Arthur: Az, hogy ezekben a muzsikákban kevesebb harmóniát érzek, ennek az az oka, hogy nem ezt szoktam meg, vagy valami más oka lehet?

Kevin: Igen, ez egy érdekes kérdés, hogy mi az, amit harmóniának érzékel az ember. Annak is van egy matematikája, hogy a hangmagasságok között mi harmónikus, milyen felharmónikusok alapján állnak össze az akkordok. Mondjuk 200 évvel ezelőtt a hetes akkordokat disszonánsnak érzékelték, manapság a dzsesszbe már teljesen beépült. A zenében manapság viszont már nem csak ilyen harmóniák létezhetnek, hanem ugyanúgy létezik (leegyszerűsítve) különböző hullámformák, különböző hangszínek egymáshoz viszonyult harmóniái. Már nem csak a frekvenciák arányulhatnak egymáshoz, hanem rengeteg elem van a zenékben, amik kölcsönhatásban van egymással. Ezt meg kell tanulnia az ember agyának, hogy ezt tudja dekódolni és érzékelni (ahogy megtanulta a frekvenciaarányokat is érzékelni, születésünk után).

A twitter is helyet követel magának a piackutatási piacon, elkezdték árulni a felhasználók csiripelését cégeknek. Aki képes a kb. havi 200 ezer forintos szolgáltatási díjat kifizetni az a Datasift - a twitter partnerének - rendszerén keresztül juthat az adatokhoz. Az adatvédők szokás szerint fanyalognak a legnagyobb cégek sorban állnak, hogy kipróbálhassák a megoldást.

A twitter évek óta keresi azt az üzleti modellt, amivel bevételre tehetne szert, leegyszerűsítve pénzzé tehetné a felhasználói által létrehozott tartalmat. Pár éve még egy versenyt is kiírtak, hogy a tömegek bölcsességét felhasználva jussanak működőképes ötletekhez. A nyertes akkor (is) a piackutatás lett - vagyis, hogy trendek, fogyasztói párbeszédek stb. kutatására, esetleg rövid gyors felmérésekre használják a twittert és ebből csináljanak pénzt. A mostani megvalósult szolgáltatás annyiban más a nyertes javaslathoz képest, hogy nem interaktív, tehát nem kérdezik a felhasználókat, hanem egyszerűen megfigyelik az általuk közzétett tartalmat.

Az adatvédők azért kritizálják a szolgáltatást, mert az eddigi 7 napos korláttal szemben ennek segítségével a cégek 2 évre visszamenőleg nézhetnek bele a felhasználók twitjeibe. Persze a twitter soha nem árult zsákbamacskát, hogy szolgáltatása teljesen nyilvános, tehát bárki megnézheti másvalakinek a csiripelését, de azt nem tette lehetővé, hogy hosszabb időre visszatekintve elemzéseket végezhessen (ennek persze kevésbé adatvédelmi okai voltak, sokkal inkább az, hogy az adatbázisok mérete korlátozza a lehetőségeket).

Azt gondolom a mostani megoldás csupán egy teszt, ha jól sül el, akkor sokkal cizelláltabb megoldásokkal fogunk találkozni a jövőben a twittertől. Ez egyelőre egy nagyon korlátozott szolgáltatás, csak egy partnercégen keresztül, megadott havidíj fejében vehető igénybe és csak a korábbi csiripelést elemezhetjük. Ha kedvező fogadtatásra talál a szolgáltatás, akkor érzésem szerint akár közvetlen hozzáférést is kaphatnak a cégek és a felhasználás függvényében alakulhat az előfizetési díj.

A siker azonban egyáltalán nem garantált, kérdés ugyanis, hogy mennyire hasznos a cégeknek csupán a múltbéli adatokat elemezni a közösségi média mindössze egyetlen szolgáltatásában, ahelyett, hogy egy integrált, folyamatos jelen idejű képet kapjanak számos közösségi média szolgáltatás alapján. Ráadásul nehogy azt higyjük, hogy ez csupán a jövő, már ma is cégek tucatjai kínálnak ún. social media listening szolgáltatásokat (például az Ipsos is, ahol jómagam dolgozok), ahol nem csak a twitterből kapnak adatokat a cégek. Sőt, már Magyarországon is elérhetőek ilyen szolgáltatások. A twitter tehát egy igen pezsgő piacra lépne be, ahol erős a verseny...

Pintér Robesz

Az informatikai kifejezésekről úgy tudjuk, hogy főként amerikai angol alapú, globális, tehát nemzetközi környezetben is általános, egységes formájú szókinccsel rendelkezik. Éppen emiatt lepődhetünk meg, ha egy informatikai kifejezésről valódi nemzetközi környezetben kiderül, hogy senki sem érti rajtunk kívül, pedig nyilvánvalóan angol eredetű.

Erre jó példa az SMS (short message service - rövid üzenet szolgáltatás), amelyet Európában általában text message ('szöveges üzenet') formában használnak. Sőt az angol nyelvhasználatban kialakult ennek az igei formája is: texting 'szöveges üzenetet írni/küldeni'. Magyar nyelvi környezetben igen gyakori a winchester kifejezés 'merevlemez' jelentésben. A winchester onnan kapta a 'hard disk' jelentését, hogy a mai merevlemez-technológia legelső példányának tekinthető IBM 3340-es tárolóegység fejlesztése során két 30 megabájtos cserélhető "forgótárat" használtak; a 30/30 jelölés Kenneth E. Haughton vezetőmérnököt a leghíresebb Winchester puskára, a .30-30 jelzésű 'Model 1894'-esre emlékeztette, így ezt választották a projekt kódnevéül. Ez a winchester kifejezés terjedt el a köznyelvben is, és mi magyarok valahogy megőriztük ezt a belső használatú kódnevet, és a jelentését általánosítottuk.

Legújabban arra bukkantam rá, hogy a pendrive kifejezést nem ismerik a belga és általában a nyugat-európai nyelvi környezetben, helyette az USB stick szerkezetet használják. Ebben az az érdekes, hogy a magyar szókészletben az USB stick a mobilinternetezéshez szükséges eszköz neve, amelyik valóban úgy néz ki, mint egy pendrive, csak nem adattárolásra szolgál, hanem vezeték nélküli internetkapcsolatot biztosít. A pendrive-ot a spanyolok egyébként memoria USB-nek hívják, a franciáknál a clé USB-t használják, ami magyarul USB kulcsnak felel meg. Ezek a példák is jól mutatják, hogy az informatikai szaknyelv rétegzett, hisz az USB kulcsot mi is használjuk penrive jelentésben, ám pontosabb, ha az USB kulcs szerkezetet 'másolásvédelmi USB kulcs' értelemben alkalmazzuk.

Ezeknek az interkulturális különbségeknek és esetleges félreértéseknek a lehetséges okai a következőek: stílusrétegbeli eltérések vannak a szaknyelveken belül is, tehát vannak szakmai köznyelvi, szaktudományos rétegek, van szaknyelvi szleng és helyi szóalkotás, helyi divatok is kialakulhatnak. Az IT szókincs sem egységes stílusú, hanem nagyon változatos rétegekből áll: a szaknyelvi terminológia jellemzően szabványosított, szabályozott, ami egységes és esetleg honosított változatokból áll. Itt jelenhetnek meg a nemzeti nyelvekre jellemző, illetve a globális, közös kifejezések, a szakirodalomban találkozhatunk ezzel a szókincsréteggel. A szakmai köznyelv az a réteg, amelyet a szakemberek használnak a laikusokkal, jobbára ezt találjuk a számítástechnikai lapokban, a sajtótermékekben, a műsorokban. Emellett kialakulhat a laikus szókincs is, amely egyenetlen, esetlegességekkel teli, nem szabványszerű, de köznyelvivé váló kifejezésekből áll. Az nagyon nehezen követhető, hogy melyik nyelv melyik rétegből veszi át a külső forrásból származó, idegen kifejezéseket. Tehát még a globálisnak hitt IT szaknyelv sem egységes, ennek is vannak egyedi, kulturális változatai.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség