Netidők Blogtársaság

Mint köztudomású az internetet az az igény hívta életre, hogy olyan kommunikációs rendszert építsenek, amely még az atomtámadást is túléli, mivel nincs központja. Tegye fel a kezét, aki már hallotta ezt a történetet. Most tartsa fent, aki el is hitte. Ugye sok kéz a magasban maradt. Csakhogy ez egész egyszerűen nem igaz.

Először 1996-ban az egyetemen hallottam az internet genezisével kapcsolatban ezt a blődséget, simán elhittem, hiszen „köztudott” tényről van szó, ami abszolút hihető és még jól is hangzik. Utoljára pedig a héten olvastam az egyetemi hallgatóimnak feladott tanulmányban, ami a könyvtárak és a hálózat kapcsolatáról szól és nem is olyan régen írták. Az inkriminált rész így hangzik: „emlékezzünk rá, hogy az Arpanetet eredetileg úgy tervezték, hogy túléljen egy nukleáris támadást”. És mi emlékezünk – nem azért, mert így volt, hanem, mert olyan sokszor és sokfelé hallottuk már, nem a mi hibánk, hogy igaznak gondoljuk. Még a magyar Wikipédiában is olvasható az állítás: „Megalkotásakor fontos volt, hogy használható maradjon egy esetleges atomtámadás után is […] Olyan amerikai katonai támaszpontokat kötött össze kezdetben, melyek egy esetleges atomtámadás esetén is évekig képesek több ezer embert eltárolni. Ezek persze csak a hivatalos adatok. Ebben a hálózatban mind a négy támaszpont össze volt kötve mindegyik támaszponttal. Ezek a támaszpontok egymással folyamatos kapcsolatban voltak, hogy bármi gond van az egyikkel, arról egyből tudjon az összes többi is. Ezen felül a folyamatos kommunikáció is nagyon fontos, mert így a parancsok is gyorsan eljutottak egyik helyről a másikra.”

Miért hozom elő ezt az ötven éves múltra visszatekintő sztorit? Egész egyszerűen zavar, mert egy olyan makacs hiedelemről van szó, ami hihetetlenül mélyen berágta magát az emberek tudatába, szinte lehetetlen kiirtani onnan. Most mégis próbát teszek: nézzük meg, hogy mi az igazság és mi táplálhatja e félreértést!

Az internet ősét, az ARPANET-et 1960-as években hozták létre, rendkívül profán indokkal: a hadsereg együttműködött számos nagy egyetemmel, de nem tudott mindegyikük számára saját számítógépet biztosítani, ezért azt találták ki, hogy hálózatba kötik a gépeket, hogy a helyben felesleges kapacitásokat a hálózaton belül bárhol ki lehessen használni – állítja többek között Charles Herzfeld, aki az ARPA vezetője volt 1965-67 között és engedélyezte a projektet. (”The ARPANET was not started to create a Command and Control System that would survive a nuclear attack, as many now claim. To build such a system was, clearly, a major military need, but it was not ARPA’s mission to do this; in fact, we would have been severely criticized had we tried. Rather, the ARPANET came out of our frustration that there were only a limited number of large, powerful research computers in the country, and that many research investigators, who should have access to them, were geographically separated from them.”)

Mégis, akkor mi lehet e mögött a makacs hiedelem mögött? Egyrészt az a tény, hogy az 1960-s években tényleg készült egy olyan tanulmány, amely az atombiztos kommunikációs hálózat működéséhez szükséges forradalmian új csomagkapcsolt adatátviteli eljárást mutatta be. Ezt a tanulmányt azonban nem használták fel az ARPANET megalkotásakor. A mai internet persze rugalmas, hatalmas részeinek kikapcsolását is túlélné, azonban továbbra sem feltétlenül atombiztos (a leginkább sérülékeny részét a címek azonosítását végző szerverek jelenthetik).

Tehát, ha legközelebb azt halljuk, hogy atombiztos internet, finoman világosítsuk fel a beszélőt, hogy butaságot beszél és meséljük el neki a fentebbieket. Először talán feszengeni fog, később azonban hálás lesz érte.

Pintér Robesz

Pár nappal ezelőtt 83 évesen hunyt el Jack Tramiel, a Commodore cég alapítója. Az ő cégének köszönhetjük a legendás Commodore 64-et és az Amiga gépet is. Tramiel úr jelentősége e két gépnél jóval nagyobb – erről a jövő heti műsorunkban Képes Gábor muzeológus barátunkat kérdezzük majd. A szomorú esemény azonban apropót szolgáltat ahhoz, hogy Spányik Balázs, alias DJ Chatman elindítsa sorozatát a Commodore 64-es játékok zenéiről.

Hallgassunk is bele Rob Hubbard egyik legzseniálisabb játéka, a Monty on the Run eredeti zenéjébe!

Spányik Balázs: A C=64-es játékok zenéivel kapcsolatban nem lehet egy sorozatot úgy kezdeni, hogy ne Rob Hubbard neve merüljön fel első helyen, hiszen őt tekintjük e korszak legnagyobb zeneszerzőjének. A Monty on the Run c. játék zenéjét tekintik az egyik legnagyobb C=64-es slágerzenének. Hubbard-ról azt kell tudni, hogy 1955-ben született, tehát amikor beköszöntött a C=64-es korszak, akkor ő nem tizenéves hülyegyerekként tevékenykedett a Commodore 64 körül, hanem már zeneszerző volt és stúdiózenész és nagyon hamar tudott igazodni ehhez az új technológiához, így programozóként és zeneszerzőként próbálkozott bekerülni az iparba. Egyértelműen úgy találták, hogy zeneszerzésben zseniális és felvették a Gremlin Graphics stúdióhoz, ahol ezt a Monty on the Run játékot is kiadták 1985-ben. A kornak az egyik legjellemzőbb játékstílusa, az ún. platformjáték kategóriája volt, amiben rohangálni kellett a főhőssel, ami esetünkben egy kisvakond, és megadott időn belül össze kellett gyűjteni mindenféle tárgyat, el kellett kerülni a pályán levő különféle ellenfeleket és meg kellett oldani feladványokat és a cél az volt ebben az esetben, hogy eljussunk a pálya végére, ahol Monty felszáll a hajóra és elmenekül.

A Press Play On Tape egy dán rockzenekar, akik a ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején kezdtek C=64-es feldolgozásokat játszani. Tehát egy igazi rockzenekar, amely C=64-es játékok zenéjét játssza!

Dragon György: Ez egy legendás C=64 szleng ez a „Press play on tape!”, tehát nem véletlenül ez a neve a zenekarnak. Amikor a kazettáról töltöttünk be egy programot, akkor a rendszer ezt írta ki.

Spányik Balázs: Így van, ez jelent meg. És ekkor nyomtad meg a play gombot a magnón ahhoz, hogy elinduljon a játék betöltése. Amit hallottunk, az egy 2002-es élő koncert próbájáról származott és lehetett hallani, hogy üvöltözik valaki a háttérben: ő szintén egy zeneszerző legenda, egy bizonyos Ben Daglish, ő próbált együtt a srácokkal. A fő dallamot pedig egy Pascal Roggen nevű srác játszotta hegedűn. Ha valaki végignézi ezt a klipet a YouTube-on, akkor láthatja, hogy a srác teljesen kikészül végére. Tehát ez egy közel hatperces szám, iszonyatosan virtuóz ez a fő szólam, ami a srác végigjátszik hegedűn döbbenetesen jól. És akkor szerintem hallgassunk meg még egy változatot – ezt egy C64 Orchestra nevű zenekar játssza, figyeljük csak! Az az érdekesség, hogy a hangszerelést szimfónikus zenekarra szintén Rob Hubbard készítette.

Van még egy felvételünk, amin szintén ők, a C64 Orchestra hallható, valamint egy Carmine Savino nevű fiatal srác, aki saját maga készítette el ezt a videót és töltötte fel a YouTube-ra. Akik szeretik a dobot, mint hangszert, azok mindenféleképpen fognak neki örülni.

(A sorozatot folytatjuk.)

Helyettesíthetik-e az egyre többet tudó okostelefonok más, csupán egy-egy konkrét feladatra szakosodott készülékeinket? Kiválthatják-e az mp3-lejátszót vagy a fényképezőgépet, és lehet-e a smartmobil a házon kívüli internetezés elsődleges eszköze? Mit gondolnak erről a jelenlegi használók? Ezt tudhatjuk meg az NRC friss piackutatásából.

Az NRC rendszeres Kütyükutatása szerint 2012 első negyedévére a hazai internetes társadalmon belül – jórészt a karácsonyi ajándékozásoknak köszönhetően – 26-ról 34 százalékra nőtt az okostelefonnal rendelkezők aránya. És bár a következő Karácsony még messze van, biztosra vehető, hogy a növekvő trend nem szakad meg: mind többen használnak majd okostelefont, és a használók egyre több élethelyzetben fordulnak a legnépszerűbb kütyühöz.

Persze az okostelefon terjedése más eszközök használatát is befolyásolja. Kutatási adatok azt mutatják, hogy a smartphone-penetráció emelkedésével párhuzamosan nem csak a „butatelefonok” használóinak aránya csökken, hanem azoké is, akik zenelejátszót, digitális fényképezőgépet vagy GPS-készüléket használnak. Úgy tűnik tehát, hogy a multifunkcionális mobilkészülék egyeseknél képes kiváltani más, csak meghatározott célra használható eszközöket.

Az NRC március végén végzett felmérése alátámasztja ezt a feltételezést. Az eredmények szerint ugyanis az okostelefon-tulajdonosok 60 százaléka szokott telefonjával zenét hallgatni, ráadásul minden második smartphone-használó vélekedik úgy, hogy a mobil teljes mértékben helyettesítheti az mp3-lejátszót. Fotózásra még többen – négyből hárman – használják okos mobiljukat, ez esetben azonban már sokkal mérsékeltebb az egyetértés azzal, hogy a telefon kiválthatja-e a fényképezőgépet: mindössze 12 százalék gondolja, hogy teljes mértékben, a többség ellenben legfeljebb néhány esetben lát helyettesíthetőséget.

Az eredmény nem meglepő. A zenelejátszó funkciói valóban könnyedén integrálhatóak egy mobilkészülékbe; egy komolyabb, és főleg egy professzionális fényképezőgép azonban – ma még – nem fér bele egy tenyérnyi mobilba. Így is vannak azonban, akiknél a mobil tökéletesen ki tudja elégíteni fotózási szükségleteket, azzal pedig a nagy többség egyetért, hogy bizonyos szituációkban – például egy vicces jelenet megörökítésénél és a Facebookon történő megosztásánál –a telefon kamerája kiváló szolgálatot tehet.

Az okostelefon legjellemzőbb funkciója persze nem a zenehallgatás vagy a kamerahasználat – hiszen erre sok hagyományos mobil is képes –, sokkal inkább wifi-n vagy mobil szélessávon keresztül történő internetezés. A smartphone-használók háromnegyede szokott internetezni a mobilján, ám még ebben a körben sem mondhatjuk, hogy a telefon átvette volna az első helyet házon kívüli internethasználatban. Az okostelefonnal rendelkezők egynegyede gondolja csak úgy, hogy a mobiltelefon a mobilis netezés legideálisabb eszköze, a többiek valamilyen más eszközt választanának erre a célra. A többség jól bevált laptopjával internetezne, de szép számmal vannak azok is, akik egy – egyelőre még álmukban vagy terveikben élő – táblagéppel a kezükben csatlakoznának legszívesebben a világhálóra.

Kurucz Imre

A felmérést az NRC 2012. március 24-28. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az Millward Brown – TNS Hoffmann NOK kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve. A mintába 400 okostelefon-használó került.

Jó hírnek tűnik az IBM X-Force munkacsoportjának jelentése, amely szerint az elmúlt évben „csökkent az alkalmazások és kódok biztonsági réseit kihasználó sikeres támadások és a kéretlen levélüzenetek száma. A hackereknek újra kell gondolniuk taktikájukat, érdemes lesz szűkebb informatikai kiskapuk vagy más, feltörekvő technológiák felé fordulniuk.” Keleti Arthurral, a Netidők biztonsági őrével arról beszélgettünk, hogy ez komolyan vehető hír vagy van benne túlzás?

Keleti Arthur: A hackerek elleni védekezés mindig nagyon problémás téma. Főleg azért, mert nagyrészt nem tudjuk, hogy ezek kicsodák meg honnan jönnek és állandóan csak úgy lecsapnak, sőt most már a kormányok is finanszírozzák a működésüket. Ebből az következik, hogy a védelem posztján dolgozó kollégákat időnként egy kicsit meg kell dicsérni. Itt is ez történt.



Valóban látható némi növekedés a védelem hatásfokában. Ez onnan érezhető, hogy a nagyobb gyártók egyre kevesebb javítást adnak ki az alkalmazásaikhoz és ez nem azért van, mert lusták, hanem azért, mert egyre kevesebbet kell kiadni hozzá. Ez mindenképpen pozitív. Ezen kívül a legnagyobb blődségeket már elég hamar észreveszik és kijavítják. Ez igaz a nagyobb szoftvergyártókra, de az egyedi alkalmazásfejlesztők természetesen most is ugyanazokat a hibákat elkövetik, mint azelőtt. Úgyhogy ebben olyan nagy fejlődés nem állt elő.

Fontos a jelentésben, hogy nagyon oda kell figyelni a mobileszközök sérülékenységeire. Éppen a riportot készítő X-Force csapat – amely már a kilencvenes évek közepétől foglalkozik a sérülékenységeknek a felderítésével –, ők jelentették, hogy felfedeztek egy olyan alkalmazást, ami százezer mobileszközből álló botnet volt. Tehát most már olyat is tudnak csinálni, hogy a mobileszközöket használják ugródeszkának, vagy valamilyen támadás végrehajtásához segítségnek a hackerek. Ez a következő probléma, amit meg kell majd oldani.

Ami a szakembereket illeti, ők nagyon örülhetnek, mert az ún. SQL Injection nagyon feltörekvőben volt az elmúlt években. Ez azt jelenti, hogy az adatbázis oldalát támadták meg a weboldalaknak. Most már úgy néz ki, hogy itt azért igyekeznek tenni valamit a fejlesztők és ennek a hatása érezhető. Most egy másik típusú támadással próbálkoznak a hackerek: ez a „shell command injection” típusú támadások, ami azt jelenti, hogy közvetlenül a szervernek próbálnak parancsokat adni és nem az adatbázisnak. Úgyhogy én azt gondolom, hogy itt komoly fejlődés jelei láthatóak, de azét vannak érdekességek is.

Ebben a kutatásban megjelenik egy olyan grafikon, amiben különböző körökkel ábrázolják a tavalyi évben (2011-ben) történt betöréseket, azoknak a hatását, illetve azt, hogy mennyit tudunk róluk. És ez nagyon érdekes trend. Magyarországon erről régóta beszélünk és tudjátok, hogy nekem az egyik vesszőparipám, hogy egyáltalán nem jelentik be az incidenseket, mert nincs rá se törvény, meg nem is foglalkoznak vele.

Bódi Zoltán: Mármint nálunk Magyarországon…

Keleti Arthur: Magyarországon, igen. Nyugat-Európában, meg Amerikában már az a jellemző, hogy bejelentik, de hogy pontosan hogy írják le, mi történt, az a szakembereknek nagyon fontos. És itt láthatóan egy trehányság indult el a cégek körében, akik ugyan bejelentgetik a történéseket, pláne ha törvényi kötelezettségük van erre, viszont nem nagyon mondják meg, hogy hogyan történt az eset. És ez probléma. Fontos lenne nekünk biztonsági szakembereknek elsősorban, mert ebből rengeteget lehet tanulni, úgyhogy erre is felhívja a figyelmet ez a kutatás.

Most aztán tényleg nagy dolgokban érdemes gondolkodni, hiszen legalább egymillió ember életminőségét javító ötletekkel és megoldásokkal lehet jelentkezni a NASA és a Google által alapított Singularity University versenyén. Ez egy technológiai-innovációs verseny, amely kifejezetten fiataloknak szól. A verseny fődíja: részvétel az egyetem, vagyis a Singularity University 2012-es nyári képzési programján, a NASA Kutatási Központban. Kezdjük rögtön azzal, hogy a beküldési határidővel mi a helyzet? Szabó Csaba, az egyetem magyarországi nagykövete, a verseny főszervezője volt a Netidők vendége.

Szabó Csaba: Rengeteg kérés érkezett a weblapunkon keresztül, illetve a Facebook oldalunkra, ezért kitoljuk a jelentkezési határidőt 2012. április 9-re, tehát aznap éjfélig várjuk a jelentkezéseket.

Nagyistók Tibor: Magyarországon egy embert tudok – az te vagy – aki már felvételt nyert erre az egyetemre, talán azóta már vagytok ketten-hárman? Te mivel nyertél?

Szabó Csaba: Szerencsére most már ketten vagyunk. Árvay Péter, a Prezi vezérigazgatója a másik, ő most márciusban vett részt az egyetem vezetői képzésén. Az én projektem a 3D nyomtatással volt kapcsolatos, de végül nem ezt a projektet követtem: ugyanúgy, ahogy a többi résztvevőt, új ötletek fertőztek meg és egy olyan játékot kezdtünk el fejleszteni, ami által lehet növelni az emberek energia hatékonyságát, ezáltal sokkal inkább környezettudatos életmódra nevel és amennyiben ez a játék sikeres, akkor pl. 2045-ig nem lesz szükség új erőműveket építeni Amerikában.

Nagyistók: Itt tényleg a „megfertőzés” a lényeg, nem? Tehát egy olyan szellemi közegbe kerülsz, hogy elkezdtek együtt gondolkodni.

Szabó Csaba: Abszolút ez a lényeg. Az egyetemen részt vesz Larry Page, Steve Wozniak… Wozniakkal együt tanultam egy héten keresztül; lehetett vele beszélgetni az ő ötleteiről…

Nagyistók: Ő egyfajta mentorod volt?

Szabó Csaba: Nem, ő ugyanúgy diák volt. Azt tudni kell, hogy a diákok közt az átlagéletkor 33 év, a legidősebb csoporttársam 54 éves volt (ő volt korábban a chilei energetikai miniszter), a legfiatalabb pedig 22 éves volt Oroszországból, aki éppen akkor fejezte be a nanotechnológiai PhD-jét. Hadd említsek még egy példát: volt egy olyan brainstorming session (ötletelés), amin a Cisco vezérhelyettese vett részt, majd egy félóra múlva felhívta az Autodesk vezérhelyettest, hogy annyira izgalmas ez a téma, hogy jöjjön már át és dolgozzunk együtt.

Nagyistók: Itt egy egész más világ nyílik meg, mert mi azt gondoljuk, hogy iszonyatos verseny van és titkos minden projekt…

Szabó Csaba: A Szilícium-völgy teljes mértékben a kooperációra alapszik, itt az a jelmondat, hogy az ötlet ingyen van, itt csak a munka számít és mindig az nyer, aki gyakorlatban a leggyorsabban tudja végrehajtani az ötletnek a megvalósítását. Az egyik kedvenc példám a Dropbox esete. A rendszer fejlesztőjét megkereste a Steve Jobs, hogy szeretné megvenni az ötletét és szeretné, hogyha nekik dolgozna. Miután visszautasította az ajánlatot, Steve Jobs elmondta, hogy ő is ugyanezen a fejlesztésen dolgozik, aminek a neve iCloud lesz és az egyetlen különbség közte meg a Dropbox fejlesztője között, hogy neki 200 millió eszköze van kint jelenleg a piacon, amire azonnal egy frissítés által fel tud kerülni az iCloud. A srác miután kijött erről a teázásról, azt mondta, hogy akkor van egy félévem, hogy befejezzem a fejlesztést és 200 millió felhasználót találjak. A Dropbox jelenleg 4 milliárd dollárral szerepel a NASDAQ-on.

Nagyistók: A magyar fiatalok nincsenek hátrányban ebben a mezőnyben?

Szabó Csaba: Én nem érzem, hogy hátrányban lennének, sőt, rengeteg innovatív ötlet születik itt a régióban, ugyanakkor itt azt is tudni kell, hogy a versenyen való részvételnek nem feltétele, hogy kitaláljunk egy teljesen új megoldást. Itt nem az a kérdés, hogy meg tudjuk-e a következő hullámot teremteni, hanem hogy megtaláljuk-e azt a szörfdeszkát, amivel meg tudjuk ezt a hullámot lovagolni.

A versenyre a www.sucee.eu honlapon jelentkezni, ahol részletes útmutatást és egy nyertes pályázatot is találnak az érdeklődők. A jelentkezési határidő tehát 2012. április 9.