Három hét Windows tablettel: Surface Pro 2

Már évek óta gondolkodom azon, hogy beszerzek egy Windows-t futtató tabletet. 2010 decemberétől közel két évig használtam egy első generációs Galaxy Tabot, aztán 2012 novemberétől mostanáig egy első generációs iPad Minit. Most végre alkalmam nyílt rendesen kipróbálni egy Surface Pro-t, hetekig nyüstölhettem. A Microsoft a Windows a 8.1-gyel végre megérkezett a tablet korszakba. Engem meggyőzött, így ezt a blogposztot már egy Asus Transformer Book-on írom, amit egy hete vettem meg – ez az eddigi legjobb tabletem.

De vissza a Surface Pro-hoz: a Pro 2 egyik legdrágább modelljét volt szerencsém tesztelni, ami már nem is annyira tablet, mint inkább egy érintőképernyős ultrabook. Azoknak, akik nem szeretik ezeket az új „menő” kifejezéseket: a Surface inkább egy hordozható számítógép és nem egy tablet, nem csak az árával, hanem a felépítésével, súlyával, teljesítményével is a laptopokkal versenyzik, viszont akár érintőképernyős tabletként, fizikai billentyűzet nélkül is használható.

Az első bekapcsolás után beállítottam a gépen a saját profilomat (beléptem a meglévő Windows 8 fiókommal), amire a Pro 2 megkérdezte, hogy új gépként akarom-e használni ezt a gépet, vagy a meglévő Windows gépemmel azonos módon. Miután az utóbbit választottam, telepítette a Metrós programokat, bár nem mindet, de főleg az Asztalon lévő programokat kellett ezen a gépen is manuálisan telepíteni például a Chrome-ot, Evernote-ot, Total Commandert... A saját korábbi fiók használata számos előnnyel járt, például, tudta az összes olyan hálózatnak a wifi jelszavát, ahol a másik gépen használt profilommal már előfordultam, így nem kellett úja beírni ezeket.

Pár perc használat után az az érzésem alakult ki, hogy a Surface Pro 2 nekem, a 7 collos tablethez szokott felhasználónak egyszerűen túl nehéz, vastag és szögletes. Igaz, ennek jóval nagyobb, 11 collos a kijelzője, viszont ez pont nem az a méret, amit a metrón az ajtóban állva előveszel (ahogy a korábbi tábláimmal szoktam), de például buszon ülve még a fizikai billentyűzetével is használtam rendszeresen. A viszonylag nagy méret hátránya, hogy fektetett üzemmódban nehéz a virtuális billentyűzeten gépelni, mert túl széles, egyes billentyűk messze vannak egymástól. Emiatt van speciális, két oldalra széthúzott billentyűzet a képernyőn, ami valamennyit segít a dolgon, de így sem tökéletes a gépelés élménye. Ha már billentyűzet: ha magyarra van állítva a nyelv, akkor a fizikai billentyűzeten is magyar karaktereket tudunk bevinni, csakhogy a billentyűzet kialakítása nem lokalizált (feltehető egyébként, hogy a billentyűzet lokalizálása miatt nem vezetik be a magyar piacra a Surfacet – egyszerűen túl kicsi a várható kereslet egy ilyen gép iránt idehaza, ezért nem éri meg megcsinálni).

A gépen be lehet állítani, hogy minden bekapcsolásnál és alvásból való ébresztésnél kérje-e a jelszót a fiókba való belépéshez. Érdemes a beállítások menüben a szokásos jelszón túl egy gyors bejelentkezést lehetővé tévő PIN-kódot is megadni, mert a hosszú fiók jelszót nem igazán jó beírni tablet üzemmódban a képernyőn, még úgy sem, hogy a virtuális billentyűzet két oldalra széthúzva kirakható a képernyőre. Alvásból egyébként meglepően gyorsan feláll a gép, gyakorlatilag kevesebb, mint egy másodperc alatt magához tér – hibernálásból egy kicsivel több idő kell neki, de ez sem hosszabb pár másodpercként. Ez viszont közelíti a gépet a tablet élményhez. A teljes kikapcsolás utáni bekapcsolás sem a szokásos több perces művelet, amihez a Windows esetében hozzászokhattunk az elmúlt évtizedekben. Nem mértem össze, de érzésre a Surface gyorsabban feláll bekapcsoláskor, mint például az iPad Minim.

A nagyobb képernyőnek ugyan hátránya, hogy virtuálisan nehezebb gépelni rajta, viszont a Metro felület bizonyos esetekben felajánlja az osztott képernyő használatát, ami nagyon praktikus, például a Metro-s levelező program, a Posta használata ilyen: ha egy levélben linkre kattintunk és az alapértelmezett böngésző az Explorer, akkor a linket jobb oldalon a képernyő másik felén nyitja meg a rendszer, miközben a levelek is láthatóak maradnak bal oldalon. Ha az alapértelmezett böngésző csak Asztal üzemmódban fut, akkor viszont ott nyílnak meg a linkek és ez a funkció elveszik, így a saját Asus gépemen már nem is telepítettem a Chrome-ot.

Nagyon jól integrálták a megosztás funkciót is a rendszerbe, a jobb oldali menü (amit a képernyő jobb széléről elhúzva lehet elérni), tartalmaz egy megosztás ikont, ami bele van kötve a telepített programokba, nálam például ezek a Facebook, twitter, levelező és Evernote, de a megosztásra gyakran használt e-mail címeket külön is felajánlja a rendszer. Ezzel nálam egy nagy piros pontot szerzett a Windows 8, az Androidban is jól lehet megosztani, az iOS-ben a böngésző olvasó módját imádom nagyon az e-mailes megosztás miatt, a Windows másképpen oldotta meg ezt, de ez mindenhonnan elérhető, nem csak böngészőből (viszont onnan külön is).

Sajnos az Office-t nem igazán tudtam kipróbálni a Surfacen-en, mivel nem géphez kötött az Office licensz-kódja, hanem profilhoz. Így ugyan volt a gépen például Word, Excel és Power Point is, de azokat csak korlátozottan tudtam használni. (Azóta az Asuson, amihez ingyen járt Office licensz, már nyüstölöm az Office-t is.) Nekem nagyon fontos, hogy dolgozom is a tableten, dokumentumokat olvasok, változáskövetővel véleményezek, módosítok, továbbosztok. Sajnos ennek kezelésére sem az Android, sem az iPad nem alkalmas, így ezek a dolgok mindig halasztódtak és feltorlódtak. Windows-os táblával ennek vége. Viszont ez azt is jelenti, hogy a 7-8 collos méretről le kellett mondanom. Egy Word doksi véleményezése 10 coll alatt szemkifolyást eredményez, mert egyszerűen nem fér rendesen a képernyőre. Az én véleményem az, hogy a Windows Tablet 10 collon a legideálisabb, az alatt túl kicsi az osztott képernyőhöz, a dokumentumokkal való munkához, e felett meg túl nagy a virtuális billentyűzettel való munkához és nehéz a fizikai billentyűzet nélkül csak tabletként használni.

Pozitív volt a OneDrive (leánykori nevén SkyDrive) használata: az egyszerű beállítások után minden felhőben lévő anyagom elérhetővé vált a gépen, akár offline is (persze ez Dropbox-szal is megoldható, de a Windows Phone miatt én a OneDrive-ot preferálom mivel azt jobban integrálták a telefonos rendszerbe).

Negatívum viszont, hogy a két korábbi tabletemhez képest a Surface baromira zabálta a mobil netet (az Asus szintúgy), képes volt fél óra alatt több mint 100 megát megenni, miközben csak a csempés levelezőt és a Chrome-ot használtam. Így az egyébként nem kevés másfél gigás havi keretemmel komolyan takarékoskodni kellett. További rossz pont, hogy elég gyenge a gyerekeknek szóló játék felhozatal, összevetve a másik két tablet rendszerrel (iOS és Android), bár két játék is volt (a Toddler Tales és a What’s that sound), amivel szívesen játszottak a csemetéim. Pozitív viszont, hogy mivel fut a Flash a gépen, Windows-os táblán lehet például Farmerámázni, ami újabban megint mánia a családban a gyerekek körében.

Nagy szívfájdalmam – amire még egyelőre nem sikerült rájönnöm, bár dolgozom rajta, hogyha a leveleimet szinkronizálta a csempés rendszer alatt lévő Posta, akkor az ugyanabban a fiókban lévő naptárat miért nem sikerül neki a Naptár alá bepakolnia.

Előny viszont, hogy a Surface-n van normál méretű USB csatlakozó, ahova például egeret lehet csatlakoztatni, így viszont érthetővé válik a Surface mérete: gyakorlatilag laptopként használható a saját billentyűzetével, miközben külső egér van rádugva. Az Asusomhoz, amin szintén van normál és mini USB meg saját billentyűzet és mini HDMI, vettem egy USB-hubot meg egy HDMI átalakítót és gyakorlatilag „dokkolhatom” a gépet, tehetek rá külső monitort, billentyűzetet és egeret, így teljes értékű munkaállomásként használhatom.

Nem ragozom tovább: mindent összevetve a Windows 8.1 abszolút táblára érett rendszer, ami remekül ötvözi egy számítógép és egy táblagép előnyeit. Meg kell ugyan tanulnunk, hogy mit hogyan érünk el ezen a rendszeren, de egy pár órás-napos tanulás után egy nagyon jól élhető, szerethető rendszert kapunk. Úgyhogy én beruháztam és vettem is egy ilyen táblát. Pár apróságot leszámítva imádom, a korábbi tabletekhez képest is hatékonyabban tudok dolgozni vele, miközben a szórakozásról sem kellett lemondani.

(A teszthez a magyarországi Microsoft biztosította a Surface Pro 2-t.)

Pintér Robesz

0 Tovább

Ha most csinálnánk forradalmat, Petőfi Facebookra tolná fel a Nemzeti Dalt

Nagy tömeg állt a felújitott Kossuth-téren - nem új látvány, hetek óta egyre többen érkeztek. A kormány lemondását követelték és előrehozott választások kiirását. Nem szegte kedvüket a vizágyúzás a hideg ellenére sem, pedig biztos volt, akire majdnem odafagyott a vizes ruhája. Hétvégén állitólag gumilövedékkel is lőtték az embereket - akkor azt skandálták, hogy "kardlapot, kardlapot". Aki nem tudott kimenni a térre, az Facebookon követte az eseményeket, illetve egyre népszerűbbé vált a korábban kevéssé ismert twitter is az emberek között. A tüntetők nem számitottak semmi jóra, de elszántak voltak, többen az arab tavaszt és a kijevi Európa-téri (Majdan-téri) eseményeket éltették. Ha nekik sikerült, miért ne sikerülhetne a magyaroknak is? - kérdezgették reménykedve maguktól. A tömegmédia nem igazán foglalkozott az eseményekkel, inkább hallgattak róla, mintha semmi sem történne a fővárosban. Az interneten és a Facebookon azonban egyre többet lehetett olvasni a "felkelésről" - sokan videó beszámolókat tettek közzé, hol békés jelszó-skandálásról, hol arról, hogy a rendőrök és a tüntetők farkasszemet néznek egymással. Erőszakra, összecsapásra eddig nem igazán került sor, leszámitva a vizágyút és az állitólagos gumilövedékeket. A tömeg megpróbálta maga mellé állitani a rendőröket, de azért tapintható volt a feszültség. Nem lehetett tudni, hogy mi fog történni a következő pillanatban...
A fenti képzeletbeli szöveg egy jövőbeli magyar "forradalom" kitörése előtti képet mutat be. A jelenet talán ismerősnek tűnhet a közelmúlt arab vagy ukrán "felkeléseiből". Feltehető, hogyha 1848, 1918, 1956 és 1989 után a napjainkban is lenne egy újabb forradalom, az valahogy igy kezdődne idehaza. Nem bolondultam meg és nem kivánom, hogy nálunk is hasonló események bontakozzanak ki, mint Ukrajnában vagy egyes arab országokban, sem forradalmat, sem polgárháborút nem kivánok Magyarországnak. Csupán azért elmélkedek a politikai forradalmak jelenlegi szerkezetén, mert egyrészt március 15-e lesz, másrészt a héten az egyetemi információs társadalom órán a politika és elsősorban az arab tavasz, illetve érintőlegesen az ukrajnai események voltak teritéken. Ha megvizsgáljuk az eddigi, fentebb felsorolt magyarországi forradalmakat, abban mind közös volt, hogy az akkori kor tömegkommunikációs vivmányai nagy szerepet játszottak az eseményekben, a nyomda (1848), a sajtó és a mozgósitó plakátok (1848 és 1918), a rádió (1956) és a televizió (1989). Viszont, ha ma lennének forradalmak, feltehető, hogy nálunk is az internet, a közösségi médiumok és a(z okos)telefonok játszanák a meghatározó szerepet.
Madeline Storck szerint az egyiptomi forradalomban a közösségi média három fontos szerepet töltött be:
  1. Ezen keresztül, ennek segitségével szervezték a forradalmat, mozgósitották a tömeget.
  2. A közösségi oldalak alternativ médiaként is üzemeltek, amelyek szemben a hivatalos média által közvetitett képpel, a tüntetők szempontjából mutatták be az eseményeket, ráadásul nem csak az országban élők, hanem a nagyvilág számára is.
  3. A közösségi média növelte a tudatosságot, mivel transzparenssé tette az elégedetlenséget, ráébresztette az embereket, hogy nincsenek egyedül, ezzel ráerősitett az eseményekre és nagyban hozzájárult annak gyors eszkalálódásához.
Ugyanakkor túlzás volna azt állitani, hogy a Facebook vagy a közösségi média "csinálta" az egyiptomi forradalmat. Nem. A foradalmat a tömegek csinálták, az internet csak egy eszköz volt, amit használtak közben. Forradalmak ugyanis voltak a Facebook előtt is és ahogy a magyar forradalmak kapcsán már jeleztem, az emberek előszeretettel használták fel tájékoztatásra és mozgósitásra az adott kor legmodernebb kommunikációs eszközeit a politikai forrongások idején.
Persze azzal, hogy az internet forradalmi lenne, sokan nem értenek egyet. Például Mong Attila tavalyi, HVG-ben megjelent irásában egyenesen amellett érvel, hogy a Facebook árt a politikai aktivitásoknak, a Facebook bűne, hogy látszat-tevékenységekre sarkall, amiktől úgy tűnhet az emberek számára, mintha csinálnának valamit, miközben csak hőzöngenek egy karorszékben ülve. A forradalmak közös jellemzője ugyanis, hogy tömegek vannak az utcákon, a Facebook viszont paradox módon éppen ezt akadályozza meg, mert segit kiengedni a gőzt még a szobában ülve. Az arab forradalmakban is az jelentette a fordulópontot, amikor az addig elégedetlen tömeget sikerült végre mozgósitani és az utcákra vinni. De vajon a Facebook alapértelmezésben nem abban segit-e jobban, hogy az elégedetlen tömegek otthon maradjanak és az a ritkább, hogy az utcákra özönlik segitségével a nép?
Az internetről sokan és sokáig gondolták azt elsősorban a '90-es években, hogy alapvető politikai változásokat fog indukálni a világban. Valaha Jevgenyij Morozov is közéjük tartozott saját bevallása szerint, azonban az elmúlt években kiábrándult és egykori cyber-utópistaként most a legádázabb ellenfele minden techno-optimista elképzelésnek. 2011-ben megjelent, The Net Delusion cimű könyvében például amellett érvel, hogy a net inkább a cyber-hedonizmust erősiti: a fogyasztást, a szórakozást, a kikapcsolódást. Nem a politikai aktivitás a legfontosabb az emberek számára az interneten, hanem az, hogy jól érezzék magukat. De szerinte azok az autokráciákban élő emberek, akik elégedetlenek és az utcára mennek sem alapvetően demokráciát akarnak elsősorban - ez a Nyugat tévedése. Nem azt akarják, hogy négy évente megmondhassák ki vezesse az országot, hanem hogy a vezetőik ne legyenek korruptak, hogy ők is jó életszinvonalon élhessenek, hogy igazságosabb legyen a társadalom, rendes munkájuk lehessen, a gyerekeik iskolába járhassanak és egyről a kettőre juthassanak.
Egyelőre persze nem forradalom, hanem választások lesznek Magyarországon, mert mi még demokráciában élünk, igy négyévente választhatunk, hogy ki vezesse az országot - bár véleményem szerint mi sem akarunk sokkal többet és mást azoknál, akik az autokrata országokban többnyire elégedetlenül tengetik az életüket. Arra azonban egyelőre nincs recept, hogy ebben hogyan segithet a közösségi média - forradalmat csinálni viszont egész jól lehet a segitségével.
0 Tovább

Vicces Hotspot és Wi-Fi nevek

Magyarországon nem divat a Wi-Fi hálózatoknak és hotspotoknak érdekes nevet adni, maradnak a gyári beállítások, a fantáziátlan kódnevek, nyilvános helyen a szolgáltató neve. Máshol ezt sokkal fantáziadúsabban oldják meg, sőt igen jó humoruk van a tulajdonosoknak.

0 Tovább

Mitől szenvednek a tinédzserek a Facebook-on?

Kontextus ütközés (context collapse) - jól jegyezzük meg ezt a kifejezést. danah boyd szerint ez az, ami leginkább megkeseríti a tinédzserek életét a közösségi oldalakon. A kortársaknak írt bejegyzéseket elolvassák a szülők, rokonok, tanárok és így tovább, akik teljesen más kontextusban értelmezik azokat, mint ahogy azok elhangzottak. A szó elszáll, az írás megmarad: ennek hátrányait nyögik leginkább a fiatalok a social média oldalakon.
Egy fiatal társaság nagyon jól érzi magát, hangosan viháncolnak a plázában (utcán, buszon, osztályteremben stb.), élvezik egymás társaságát - amikor észreveszik, hogy egy felnőtt figyeli őket, vagy hallótávolságon belül ér valaki, inkább elhallgatnak vagy témát váltanak. Gyakori jelenség az offline világban. A fiatalok tudják, hogy nem igazán értenék a felnőttek, hogy miről folyik a beszélgetés és a végén még félreértenék az egészet. A Facebook-on folyó beszélgetéseknél azonban lehetetlen elhallgatni - így azonban az egymásnak szánt megjegyzések szélesebb körhöz is eljutnak, rosszabb esetben még reagál is olyanvalaki rájuk, akinek egyáltalán nem kellene.
A kontextus ütközése miatt tűnnek többnyire annyira furcsának, különösnek a fiatalok az interneten. danah boyd elmesél egy történetet, illusztrálandó, hogy miről van szó: az Ivy League egyetemre jelentkezett 2005-ben egy afro-amerika fiatal, aki igen tehetségesnek tűnt, a felvételi bizottság nagyon pártolta a jelentkezését, mindaddig, amíg meg nem találták a profilját a MySpace-en, ahol különböző banda jelvényekkel volt látható és egyáltalán nem szofisztikált stílusban kommunikált. Visszarettentek. A felvételi bizottság azt kérdezte a kutatónőtől, hogy vajon miért hazudnak a fiatalok a felvételi anyagukban, amikor viszonylag egyszerűen tettenérhetők? boyd szerint azonban teljesen rossz ez az olvasat: feltehető inkább, hogy a fiatal pusztán a túlélése érdekében viselkedik úgy, ahogy a közösségi oldalon látták, azért hogy elkerülje a kiközösítést vagy a zaklatást, esetleges fizikai inzultust, amit feltehetően akkor kapna, ha kiderülne, hogy egyetemre akar menni és el akarja hagyni a közösséget. Érdekes meglátás.
A közösségi médiában persze nem csak a fiataloknak okoz problémát, hogy összeegyeztessék a kontextust, a közönséget (audience) és az identitásukat. Különböző társadalmi szerepeink vannak, amikben eltérő elvárásokkal szembesülünk. A közösségi médiában ugyanakkor ezek a szerepek egymásba csúszhatnak, a minket ismerő embereknek eltérő elvárásaik lehetnek velünk szemben és "csalódhatnak", ha nem ennek megfelelően viselkedünk és (szerintük) "kivetkőzünk" önmagunkból... Felnőttek eesetében a leggyakoribb, hogy a munkahely nem tolerálja azt, amit magánemberként megengedünk magunknak és ez üt vissza.
A kontextus ütközés nem új jelenség, először a tömegmédiumokkal, a rádióval és a tévével jelent meg, viszont elsősorban azokra korlátozódott a negatív hatása, akik szerepeltek ezekben a médiumokban: nekik ugyanis el kellett dönteniük, hogy elsősorban mely közönségnek próbálnak megfelelni, így elidegeníthették korábbi közönségük egy részét (ahogy boyd írja, egy lelkipásztor régebben nem prédiklhatott a televízióban egyszerre a fekete és a fehér közönségének is, választania kellett közöttük). Míg azonban korábban ez a probléma csak keveseket érintett, a közösségi média megerősödésével egyre többeket ér el.
Mi lehet a megoldás a kontextus ütközésre? Igazán jó megoldás nincs. A megfelelő bejegyzések, fotók elérhetőségének korlátozása, a bizonyos személyek letiltása (vagy ismerősként való megjelölésének ekerülése), a megfontolt hallgatás (öncenzúra), a különböző webkettes szolgáltatások eltérő jellegű használata, a vándorlás más, szülő- és felnőttmentes szolgáltatásokhoz... mind működhetnek, de nem tökéletesek. Talán egyszer a Facebook is eljut arra a szintre, hogy könnyen, egyszerűen és mindenki számára átláthatóan lehessen a különböző privacy beálltásokat módosítani. Az is lehet, hogy a közösségi média ilyen fokú jelenléte gyengül az életünkben és ez hoz majd megoldást. Addig azonban, amíg valami nem változik érdemben, a fiatalok szenvedni fognak a kontextus ütközéstől és egyesek ott fogják hagyni azokat a szolgáltatásokat, ahol megjelenik a szülők generációja.
0 Tovább

Játékzenék palackokon

Annyiféleképpen hallhattuk már a játékok zenéit, 8bitestől, a DTS-en át, a nagyzenekari feldolgozásig. Ebben a videóban a Bottle Boyz zenél egy játékteremben, repertoárjukon a Zelda, a Pokemon, Angry Birds, Tetris, stb.

0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek