Kontextus ütközés (context collapse) - jól jegyezzük meg ezt a kifejezést. danah boyd szerint ez az, ami leginkább megkeseríti a tinédzserek életét a közösségi oldalakon. A kortársaknak írt bejegyzéseket elolvassák a szülők, rokonok, tanárok és így tovább, akik teljesen más kontextusban értelmezik azokat, mint ahogy azok elhangzottak. A szó elszáll, az írás megmarad: ennek hátrányait nyögik leginkább a fiatalok a social média oldalakon.
Egy fiatal társaság nagyon jól érzi magát, hangosan viháncolnak a plázában (utcán, buszon, osztályteremben stb.), élvezik egymás társaságát - amikor észreveszik, hogy egy felnőtt figyeli őket, vagy hallótávolságon belül ér valaki, inkább elhallgatnak vagy témát váltanak. Gyakori jelenség az offline világban. A fiatalok tudják, hogy nem igazán értenék a felnőttek, hogy miről folyik a beszélgetés és a végén még félreértenék az egészet. A Facebook-on folyó beszélgetéseknél azonban lehetetlen elhallgatni - így azonban az egymásnak szánt megjegyzések szélesebb körhöz is eljutnak, rosszabb esetben még reagál is olyanvalaki rájuk, akinek egyáltalán nem kellene.
A kontextus ütközése miatt tűnnek többnyire annyira furcsának, különösnek a fiatalok az interneten. danah boyd elmesél egy történetet, illusztrálandó, hogy miről van szó: az Ivy League egyetemre jelentkezett 2005-ben egy afro-amerika fiatal, aki igen tehetségesnek tűnt, a felvételi bizottság nagyon pártolta a jelentkezését, mindaddig, amíg meg nem találták a profilját a MySpace-en, ahol különböző banda jelvényekkel volt látható és egyáltalán nem szofisztikált stílusban kommunikált. Visszarettentek. A felvételi bizottság azt kérdezte a kutatónőtől, hogy vajon miért hazudnak a fiatalok a felvételi anyagukban, amikor viszonylag egyszerűen tettenérhetők? boyd szerint azonban teljesen rossz ez az olvasat: feltehető inkább, hogy a fiatal pusztán a túlélése érdekében viselkedik úgy, ahogy a közösségi oldalon látták, azért hogy elkerülje a kiközösítést vagy a zaklatást, esetleges fizikai inzultust, amit feltehetően akkor kapna, ha kiderülne, hogy egyetemre akar menni és el akarja hagyni a közösséget. Érdekes meglátás.
A közösségi médiában persze nem csak a fiataloknak okoz problémát, hogy összeegyeztessék a kontextust, a közönséget (audience) és az identitásukat. Különböző társadalmi szerepeink vannak, amikben eltérő elvárásokkal szembesülünk. A közösségi médiában ugyanakkor ezek a szerepek egymásba csúszhatnak, a minket ismerő embereknek eltérő elvárásaik lehetnek velünk szemben és "csalódhatnak", ha nem ennek megfelelően viselkedünk és (szerintük) "kivetkőzünk" önmagunkból... Felnőttek eesetében a leggyakoribb, hogy a munkahely nem tolerálja azt, amit magánemberként megengedünk magunknak és ez üt vissza.
A kontextus ütközés nem új jelenség, először a tömegmédiumokkal, a rádióval és a tévével jelent meg, viszont elsősorban azokra korlátozódott a negatív hatása, akik szerepeltek ezekben a médiumokban: nekik ugyanis el kellett dönteniük, hogy elsősorban mely közönségnek próbálnak megfelelni, így elidegeníthették korábbi közönségük egy részét (ahogy boyd írja, egy lelkipásztor régebben nem prédiklhatott a televízióban egyszerre a fekete és a fehér közönségének is, választania kellett közöttük). Míg azonban korábban ez a probléma csak keveseket érintett, a közösségi média megerősödésével egyre többeket ér el.
Mi lehet a megoldás a kontextus ütközésre? Igazán jó megoldás nincs. A megfelelő bejegyzések, fotók elérhetőségének korlátozása, a bizonyos személyek letiltása (vagy ismerősként való megjelölésének ekerülése), a megfontolt hallgatás (öncenzúra), a különböző webkettes szolgáltatások eltérő jellegű használata, a vándorlás más, szülő- és felnőttmentes szolgáltatásokhoz... mind működhetnek, de nem tökéletesek. Talán egyszer a Facebook is eljut arra a szintre, hogy könnyen, egyszerűen és mindenki számára átláthatóan lehessen a különböző privacy beálltásokat módosítani. Az is lehet, hogy a közösségi média ilyen fokú jelenléte gyengül az életünkben és ez hoz majd megoldást. Addig azonban, amíg valami nem változik érdemben, a fiatalok szenvedni fognak a kontextus ütközéstől és egyesek ott fogják hagyni azokat a szolgáltatásokat, ahol megjelenik a szülők generációja.