A jellemző közösségi magatartástípusok jól megmutatkoznak az internetes közösségi hálózatokon is, hisz minden csoportban vannak véleményvezérek és szemlélődők, aktívabb és passzívabb résztvevők. A passzív tagok is hozzátartoznak a közösséghez, ami logikus is, mert nem lehet mindenki aktív, vezető személyiségű szereplő. Vannak, akik hozzáadnak, és vannak, akik profitálnak a közösségi értékekből. Az internetes közösségi hálózatokon mindezek a kommunikációs magatartásformák megtalálhatók, itt a valós, társadalmi személyiségek, identitások szerepelnek virtuális környezetben, aminek az a következménye, hogy minden tag jobban megfelel valós személyiségének. Az esetleges eltéréseket a virtuális tér okozhatja, hisz fizikailag nem szembesülnek a tagok a közösségi hálózatok résztvevőivel. Van, akit ez felold a gátlások, a normák betartása alól, és van, akit még inkább visszatart a kommunikálástól, az aktív szerepléstől, hisz sosem lehet tudni, hogy megosztott adatainkat kik láthatják, ki oszthatják meg, mire használják fel. Vannak olyanok, akiket ez a helyzet kissé paranoiássá is tesz.

Jellemző közösségi magatartás az a passzív szereplés, amikor egyáltalán nem vagy csak ritkán oszt meg valaki saját tartalmat. Ennek a legfőbb oka a látenciához való viszonyulás, ami azt jelenti, hogy a virtuális közösségekből hiányzik a személyes, szemtől-szembe történő kommunikáció, így (rendszertől függően) van némi bizonytalanság abban, hogy amit kiírunk egy kapcsolatépítő oldal üzenőfalára, azt ki és mikor látja, ki és mit kezd majd vele. Ne felejtsük el, hogy a kapcsolatépítő oldalakon írott, vizuális, illetve digitális formában megjelenő és megőrizhető, maradandó információkat produkálunk, ezekből lesz a publikálás pillanatában internetes tartalom. Vannak olyan szereplők tehát a közösségi oldalakon, amelyek az internetes tartalmaikra különösen ügyelnek, és a bizonytalan helyzetekre úgy reagálnak, hogy inkább nem osztanak meg semmit, és nem fejtenek ki aktív közösségi tevékenységet. Ám jellemzően ezek a passzív szereplők is tesznek valamit a közösségi oldalakon, egyrészt befogadják, megfigyelik, fogyasztják és felhasználják a közösség más tagjainak a tartalmait, másrészt lehetőségük van arra, hogy kifejezzék szimpátiájukat, tetszésüket a tartalmak iránt. Erre a kommunikációs magatartásra már meghonosodóban van a magyarban is a Facebookról elterjedő lájk, lájkolás. Ez idegen eredetű kifejezés, az angol like 'szeret', 'kedvel' igéből származik, az idegen eredetű szótőhöz az -l beillesztő igeképzőt fűzzük, így kialakul a lájkol szóalak, ami hozzávetőlegesen azt jelenti, hogy 'kedvel valamit', 'tetszését, szimpátiáját nyilvánítja ki valami iránt'. A lájkol jelentése komplex, jól beleilleszthető a magyar mondatkörnyezetbe, ám vannak, akik esztétikailag kifogásolják idegenszerűsége miatt. A nyelvhasználat viszont eldönti lassan ezt is, hiszen a lájkol egyre népszerűbb, egyre többször fordul elő már a Facebookon kívüli szövegkörnyezetben is.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség