Netidők Blogtársaság

Húsz év First Person Shooter történelem hét percben elmesélve: Wolfenstein 3D-től a Battlefield 3-ig.

1, Wolfenstein 3D (1992)
2, Doom (1993)
3, Dark Forces (1995)
4, Quake (1996)
5, Quake 2 (1997)
6, Half-Life (1998)
7, Quake 3 (1999)
8, Project IGI (2000)
9, Return to Castle Wolfenstein (2001)
10, Battlefield 1942 (2002)
11,  Deus Ex: Invisible War (2003)
12,  Doom 3 (2004)
13,  Battlefield 2 (2005)
14,  Crysis (2007)
15,  Arma 2 (2009)
16,  Metro 2033 4A (2010)
 17, Battlefield 3 (2011)

(via dvice)

Bejelentette az Intel, hogy olyan médiaszolgáltatást indít, amely webkamerával fürkészi a nézőket, annak érdekében, hogy meg tudja állapítani, ki használja éppen a készüléket és az ő profiljának megfelelő műsort sugározzon. A kényelem oltárán megint feláldozhatunk valamennyit a magánszféránkból. Nem újdonság ugyanakkor, hogy az infokommunikációs eszközök olyan fausti alkura kényszerítenek minket, ahol a magánszféránk fokozatos feladásával (is) fizetünk a szolgáltatás használatáért. De eddig legalább a nappalink védve volt a kíváncsi szemektől.

Az egész dolog alighanem a telefonnal kezdődött. Kevesen tudják, hogy a telefon feltalálása után elég nyögvenyelősen hódította meg a polgári nappalikat. Az „én házam az én váram” mondásnak megfelelően legtöbben, bár belátták a találmány előnyeit, nem kívánták beengedni a készüléket a házba. Ennek megfelelő kompromisszum született, a telefon először a garázsba került vagy a cselédszállásra. Sokaknak ugyanis nem volt az ínyére, hogy a telefon bármikor csöröghet, azt nem lehet kontrollálni, az idegenek bejelentés nélkül „rátörhetnek” a háziakra, sőt, helyzeti előnyük is van, hiszen ők tudják, hogy mit akarnak mondani, míg, akit hívnak azt váratlanul éri a telefoncsörgés. Amikor látogatást is csak előzetes bejelentéssel lehetett tenni, a telefon ebből a magánszférából rabolt el egy kisebb szeletet, ahogy beköltözött a garázsba. Végül egy nagyobbat, amikor kényelemből „beköltözött” az előszobába majd a nappaliba – hiszen kinek van kedve folyamatosan kimászkálni beszélgetni a garázsba. A telefon árnyoldalairól és lakáson belüli „hurcolkodásáról” remek kis tárcát írt Heltai Jenő, érdemes elolvasni, kedvcsinálónak csak egy rövid részletet idéznék: „Ideges ember vagyok, és nem szeretem, ha valaki elkezd csöngetni a szobában, kivált olyan valaki, aki nincs is a szobában. De ha már kényelem, hát legyen igazán kényelem. Ennélfogva a telefont az íróasztalomra állíttattam.”

Így kezdte meg hódító útját az infokommunikációs technológia, ahol a kényelem jelszavával egyre több technológiai eszköz került be az otthonokba, a teljesség igénye nélkül a gramofon (majd lemezjátszó, kazettás magnó, CD-lejátszó, hifi és társai), a rádió, a televízió, a számítógép és a mobiltelefon. Furcsa mód a videótelefon nincs köztük, annak ellenére, hogy már az 1960-as évek óta készen áll a technológia a tömeges használatra és technológiai értelemben semmi akadálya a térhódításának. Csakhogy az emberek nem szerették a videótelefont, bevezetésének kudarca kapcsán kiderült, hogy kevesebb előnye van annak, ha látjuk a másikat, mint annak, ha úgy is beszélhetünk, hogy nem látnak minket. Vagyis személyes párbeszédre egyébként alkalmatlan öltözetben is tudunk diskurálni. Ez ám a kényelem!

Végeredményben a lakásunk eddig javarészt védve volt a fürkésző tekintetektől (leszámítva 1-2 esetet, amikor a számítógépbe épített webkamera kezdett önálló életbe, például amikor kémkedett az iskolától ajándékba kapott laptop). Ezen változtatna most az Intel, amikor a megszokott kényelem jelszavával a nappalinkat akarja bekamerázni, hogy személyre szabott műsorokat tudjon szolgáltatni nekünk. Nem mondom, hogy az embereknek nincs joga a saját magánszférájukból annyit feláldozni, amennyit akarnak – látjuk a Facebook-on is, hogy mennyire eltérő módon használják az emberek a közösségi oldalakat, valaki ott éli a mindennapjait megosztva minden „eseményt” a reggeli felkeléstől az esti lefekvésig, mások pedig még regisztrálni sem hajlandóak az oldalra. Ennek megfelelően az Intel eszközét is feltehetően csak azok fogják megvenni, akiket nem zavar, ha bekukucskálnak a nappalijukba – elvégre, nincs semmi rejtegetnivalójuk. Én mégis ellene vagyok a dolognak, mert a telefonnal megteremtett kétoldalú kommunikáció legalább korlátozott, a tévé, rádió, gramofon / lemezjátszó / magnó teremtette média egyoldalú, vagyis nem keveredünk vele interakcióba, míg a számítógép esetében jó esetben kontrollálhatjuk az interakciót. Az Intel új szolgáltatása viszont arra épül, hogy folyamatosan figyel bennünket, mint a Nagy Testvér az 1984-ben – csak legfeljebb nem szól ránk, hogyha csalunk a reggeli tornánál.

Még szerencse, hogy ki lehet kapcsolni az Intel eme remek új szolgáltatásában a webkamerát. És szerencse, hogy nem vagyok paranoid és el is hiszem, hogy kikapcsolt állapotában a webkamera nem közvetít képet, semmilyen körülmények között.

Néha meg tudom érteni a ludditák egykori indulatait…

Pintér Robesz

Sok gamer szívet megdobogtatja ez a torta, amelyen öt retro videójáték a díszítés: Donkey Kong, Pac-Man, Frogger, Pong, és Tetris. A tortát az ausztrál süti dizájner, Nicole Kane készítette.

(via cakehautecouture)

Toochee, a galaktikus

Sorozatunk harmadik részéhez érkezett: Videoton - erről a cégről a 80-as években egy kiváló focicsapat, TV-k és HiFi-k jutottak az emberek eszébe.

Aki "közelebb volt a tűzhöz", az tudhatta, hogy nagy hadi gyártóról és szállítóról van szó, sőt nagy informatikai rendszerekhez terminálokat és egyéb eszközöket is készítettek. Így merülhetett fel a gondolat, hogy ha ennyire felkészült cégről van szó, miért is ne szálljanak bele a világon mindenütt virágzó házi-számítógép üzletbe, főleg úgy, hogy az iskolaszámítógépesítés több ezer fix megrendelést jelenthetett? A Videoton nagy volt, erős volt, voltak gyártási tapasztalatai - logikusnak tünt a lépés.

Ha nincs saját, akkor licenceljünk

Nem lehet tudni, kinek az ötlete lehetett, mindenesetre mai szemmel nézve is jó döntés volt: ahhoz, hogy korszerű készüléket gyárthassanak két út lehetséges: fejleszteni egyet ennek minden buktatójával, illetve megvásárolni a licencét egy már létező készüléknek, amelyről tudni lehet, hgoy világszinvonalú. Ez utóbbi történt, a múlt héten bemutatott Enterprise 64/128-at fejlesztő cég egyik régebbi modelljét vették meg, ez alapján készült a Videoton TV Computere. Természetesen a terveket előbb át kellett állítani hazai viszonyokra és alkatrészkre (akkortájt a keleti blokkban még a licencelt, vagy "ellopott" technológiák elérhetősége sem volt garantált - magyarán mindennapos volt az alkatrészhiány).

Az Elan 64 (ez volt az Enterprise közvetlen elődje) és a TV Computer konstruktőrei gyakorlatilag napi kapcsolatban álltak egymással, így elméleti síkon igencsak hasonló tudású készülék jött létre - ami azonnal feltünő különbség az nem más, mint a processzor órajele, hsizen az Enterprise-ban 4MHz-en, míg a TV Computerben 3,125 MHz-en ketyegett a Z80 (később Z80A). Az átalakítás és a "magyarítás" sajnos komoly áldozatokkal járt. Hogy miért? Mert a TV Computer alkatrészei java részt gyönge minőségűek voltak: a joystick hamar letört, a műanyag ház recsegett, a forrasztások néha elengedtek, vagy gyárilag hiányoztak - rengeteg volt a minőségi reklamáció a forgalmazás megkezdése után.

Mégiscsak egyedi?

Ennek ellenére léteztek olyan dolgok, amelyekben a TV Computer egyedi volt. Elsőként a magyar billentyűzet, illetve a gyárilag beépített magyar karakterkészlet. Másrészt a négy bővítőhely, ami igencsak ritkaságnak számított a 80-as években. S volt egy harmadik dolog, amely inkább hátrány volt, mint előny: a gép ugyanis legfőképp kazettás magnó használatára készült, de a BRG legendás MK27-ese nem volt a csúcsok csúcsa az akkortájt forgalmazott Polimer szalagokról nem is beszélve. Elvileg a készülék önmagában nem kezelt lemezes egységet - azonban létezett ilyen, amely saját operációs rendszert hordozott (kettőt is voltaképpen, hiszen képes volt PC-s floppykat is olvasni). Nagyon sok hardver-kiegészítőt fejlesztettek idehaza a TV Computerhez: hangdigitalizálót, memóriabővítéseket, hálózati csatlakoást, illetve ezt vezérlő egységet stb.. A gép 3 változatban került forgalomba: a 32K, ahogy a neve jelzi egy 32 kilobyte memóriás, BASIC 1.2-es gép volt. A 64K csak a memória méretében különbözött az előzőtől. A 64K+ modellbe, amely az iskolaszámítógép programon indult, már továbbfejlesztett BASIC 2.2 volt található. A televízióhoz/monitorhoz az antennán, RGB kimeneten és kompozit kimeneten át is lehetett csatlakoztatni.

Forgalmazás és bukás

A TV Computer 1984-re lett kész és meg is jelent a Centrum Áruházakban, potom 12800 forintért - ez akkortájt egy tanár három havi fizetésének felelt meg (Életem első fizetése 1984 októberében 3100 forint volt). A BRG magnót 2900 forintért lehetett kapni. Ilyen áron a magán-vásárlókat kevésbé érdekelte, igaz ez akkor is, ha tudjuk, hogy külön TV-műsor indult (saját könyvvel) a TV Computer BASIC-jének elsajátítására. Az interneten fellelhető adatok szerint állami megrendelésre mintegy 12000 darab készüléket adtak el, 1988-ig, ezek közül 3000 db 32K-s, és 9000 db 64K-s volt. Magánemberek részére a Centrum Áruházak forgalmazta 14-16000 forint körüli áron: 40-50 programot is árultak hozzá, amely között volt szövegszerkesztő, levélnyilvántartó, CP/M operációs rendszer, FORTH programozási nyelv stb.

A rengeteg meghibásodás hatására a Novotrade nem vállalta a gép szervizelését és a programfejlesztés is akadozott rá. Ugyan készült a TV Computerhez Spectrum emulátor hardver, azonban csak egy darab példányban, házilag: ennek gyártására nem került sor. A Videoton az évek alatt nem tudta csökkenteni az előállítás költségeit, így mivel a TV Computer nem volt kompatíbilis sem a Spectrummal, sem az Enterprise 128-al és a Novotrade ellenérdekelt volt a programfejlesztésben (jóval nagyobb bevétele volt a Commodore fejlesztésekből, sőt később ők hozták be Magyarországra az Enterprise 128-at) a készülék szép lassan támogatás nélkül maradt, gyártása megszünt. Bukását többek között egy másik magyar számítógép, a jövő héten bemutatásra kerülő Primo is okozta, bár az okok közül többet is felsoroltunk. Manapság a TV Computer minden retro gyüjtő kollekciójának értékes darabja, egy-egy ép példány igazi ritkaságnak számít.

Műszaki adatok:

Processzor: Z80 / 3,125 MHz

ROM: 20 kbyte BASIC+OS (max. 24 kbyte-ig)

RAM: 32 kbyte vagy 64 kbyte

Video RAM: 16K (A 64K+-ban 64K)

I/O ROM-RAM: maximum 4db kártyáig (32K vagy 64K)

Szöveges mód: 64 x 24 karakter

Grafikus módok: 128 x 240 /16 szín (24x16 karakter) (GRAPHICS 16)

256 x 240 / 4 szín (24x32 karakter) (GRAPHICS 4)

512 x 240 / 2 szín (24x64 karakter) (GRAPHICS 2)

Hang: 1 csatorna 12 bites programozható lánc /195812,5 Hz/

Billentyűzet: 57 nyomógomb, 9 funkció billentyű

Botkormány: Beépített, a gépen két botkormány port is található

Kimenetek: TV kimenet PAL (25-40 csatorna közt), hangvivő képvivő + 6,5 MHz, FM

RGB kimenet - 75 Ohm 1,4 Vpp

Magnó csatlakozás - 200mVpp

Centronics port

2 x joystick csatlakozó

cartridge csatlakozó (max. 16 kbyte)

4 x bővítő csatlakozó (max. 8 kbyte ROM egyenként)

BASIC: TVC Basic V1.2 (64K+ modellnél TVC Basic V2.2)

Dragon György

(Eredeti közlés: 2012. május 20., GameStar Online)

Mi lesz ma a tévében? Kit érdekel! Mi lesz ma a Youtube-on! A legnagyobb videomegosztón ugyanis nemcsak agyonlinkelt, vicces videók vannak, hanem komoly műsorkészítés is folyik, sorozatok, évadok készülnek, főszerepben kedvenc számítógépes játékainkkal.

A Minecraftról valamikor 2010 őszén beszélgettünk a Netidőkben, amikor rákattantam az akkor még kezdeti stádiumban levő, de már nagyon népszerű, független fejlesztési játékra. Azóta sok víz és idő ment balra el; a Minecraft eredeti fejlesztője többszörös eurómilliomos lett, a játékot már nem is ő, hanem fejlesztőcége viszi tovább, és tavaly megjelent a véglegesnek mondható 1.0-s verzió. Kíváncsi voltam, mi változott, mi került bele a játékba azóta, hogy jó ideje felé sem néztem. Ám nem a weboldalára, vagy a kiterjedt Wikioldalára mentem el információért, hanem egyenesen a YouTube-ra.

A Minecraft sikere ugyanis innen, a világ legnagyobb videomegosztójáról indult. Az emberek rátaláltak erre a jópofa, ám némileg összetett játékra, és elkezdtek videókat készíteni arról, hogy hogyan is kell vele játszani. Az egyik ilyen híres videosorozat volt az X's Adventure in Minecraft, ezt meglátva és majdnem egyben végignézve szerettem bele én is a játékba.

Mára ez egészen általános jelenséggé vált a Youtube-on: emberek játszanak a kedvenc játékaikkal, ezt rögzítik (képpel és hanggal, valamint a saját kommentárjukkal), majd az így keletkezett videókat ügyesen megvágják, feliratozzák, főcímet csinálnak neki, és feltöltik a videomegosztóra. Ha az illető értelmesen, artikuláltan beszél, van stílusa, humora, hozzá tud tenni valamit a játékhoz, akkor ebből egy újfajta tévéélményt adó, szórakoztatási forma alakul ki, főleg, ha az adott játékra mi is kíváncsiak vagyunk. Ilyenkor könnyen a képernyő elé szegezhez egy ilyen sorozat, csak a képernyőt ebben az esetben a monitorunk jelenti.

Az egyik ilyen zseniális műsorkészítő Paul Soares Jr., akinek számtalan sorozata fut a Youtube-on a Minecraftról. A Survive & Thrive II egy inkább kezdőknek szóló, a játék lehetőségeit elmagyarázó oktatósorozat:

A Minecraft Adventure 1.2 a játék végigjátszása a legelső naptól egészen a sárkány legyőzéséig (most épp valahol félúton tart a kettő között):

A Man, Woman, Minecraft-ban ő és a játékban még kezdő felesége együtt kalandoznak a Minecraft végtelen világában:

A Minecraft Spellbound Caves-ben pedig egy irgalmatlan nehéz, mesterséges létrehozott Minecraft világon próbálja keresztül verekedni magát a játék legnehezebb fokozatán:

Természetesen a játékműsor-készítés nem korlátozódik csak a Minecraftra; a műsorkészítők játszanak másféle játékokkal is, és ezekből is ugyanúgy készülnek sorozatok. Paul például lelkes támogatója a független fejlesztésű játékoknak: nemcsak megveszi őket még készítés közben, de be is mutatja őket egy vagy több videóban, a jobbakból egész sorozatot készít. Ez például a még fejlesztés alatt levő Towns című játékról szól:

Emellett előfordul, hogy a gyerekeivel Civilization V-öt játszik, amit szintén több részben végigkövethetünk:

De már a tegnap megjelent Diablo III-at is elkezdte nyilvánosan végigjátszani, úgyhogy aki hozzám hasonlóan nem tervezi kipróbálni az aktuális Blizzard-slágert, osztozhat Paul játékélményében a Youtube-on keresztül.

Egy másik különös figura Kurt (kurtjmac), aki miközben vándorol a Minecraft beláthatatlan nagy, véletlenszerűen generált világában, mindenféle dologról mesél a nézőknek, a kommentekben feltett kérdésekre válaszol, és eközben pénzt gyűjt egy beteg gyerekeket támogató alapítványnak. Elképesztő, de a módszer működik: a Far Lands or Bust sorozat már a második „évadban” jár, azaz egyszer már összeszedett közel 12 ezer dollárt, és most 29 ezerre „gyúr”, amiből már megvan 6. De kedveli a Microsoft új repülőszimulátorát, a Flightot is, és a Driver című játékban már 40 rész óta száguldozik San Franciscóban.

Kettőjükön kívül is említhetnék még körülbelül egy tucat olyan műsorkészítőt, akik különböző játékokból készítenek izgalmas vagy "csak" érdekes, de abszolút nézhető sorozatot. S habár csak négy ember csatornáját figyelem folyamatosan, ők is annyi érdekes néznivalót készítenek és töltenek fel, vagy hívják a fel a figyelmet mások hasonló videóira, hogy néha egy este nem is elég az aznapi műsor végignézésére.

Magyar tévéadás? Muhaha! Amerikai sorozatok? Ugyan! Én Youtube-ot nézek.

Chatman

| Még több lehetőség