Tegnap este az ünnepélyes díjkiosztóval lezárult az Appra Magyar első, platformfüggetlen alkalmazásversenye. A fődíjat a mindhárom mobil rendszeren elérhető interaktív vasúti app, az iMenetrend nyerte - a győztes csupán annyit kért a jelenlevő úri társaságtól, hogy utazzanak vonattal és használják közben az alkalmazásukat. Közönségdíjas egy másik közlekedési program, a TraffiHunter lett, amivel elsősorban a traffipaxokat tudják elkerülni az autósok.

Az iMenetrend nyerte az Appra Magyar fődíját

Az öt kategóriában (üzleti, közhasznú, játék, életmód, oktatás) 15 alkalmazás jutott a döntőbe, ők csütörtök reggel egyenként 3-3 percet kaptak, hogy az öt tagú zsűri előtt bemutatkozzanak, majd ezt követte a zsűri elvonulása, hogy meghozza az este nyilvánossá váló döntését. Az iMenetrend nem csak a fődíjat vihette haza, hanem a közhasznú kategória első díját is. A vasúti menetrend alkalmazás segítségével valós időben lehet követni a vonatok közlekedését, ha van mobil netünk, ami nem csak abban segíthet, hogy ne maradjunk le a vonatról, hanem, hogy egy ismeretlen vonalon ne maradjunk fenn azon, időben leszálljunk a megfelelő állomáson. Érthetetlen, hogy az alkalmazás fejlesztőit miért nem kereste meg eddig a MÁV, illetve miért zárkózott el eddig a megkeresések elől - hiszen hivatalos vasúti alkalmazás mind a mai napig nincsen és a vonattal közlekedő közönséget ez az app szolgálja ki, nem is akárhogyan.

A legjobb üzleti alkalmazás a Jó Szaki lett, amivel egyszerűen lehet szakembert keresni mobilon, legyen az villany- vagy vízvezeték-szerelő... A már most is profitábilis program iránt kezd megnőni a befektetői érdeklődés is. A szakembereknek csak akkor kell fizetni az alkalmazás használatáért, ha azon keresztül ajánlatot kérnek tőlük, nincs listázási vagy havidíj, a szakembert kereső laikusok pedig teljesen ingyenesen vehetik igénybe a kiközvetítést. A szakik munkáját értékelik a felhasználók, így a legjobb szakemberek "kézről-kézre" járnak. A telefon pedig lehetővé teszi, hogy gyorsan és egyszerűen lehessen ajánlatot kérni, akár fénykép feladásával is.

Az életmód kategóriát az Antenna Hungária hamarosan megújuló MindigTV programja nyerte, amivel nem csak élőben lehet követni a kiválasztott csatornák adásait, hanem műsorújságot is közread, illetve emlékeztet az app, hogyha valamelyik általunk kedvelt műsor éppen kezdődik. A fejlesztőkkel beszélgetve kiderült, hogy a tartalmak online közvetítése nem egyszerűen csak technológiai kihívás: a legtöbb műsor azért nem kerülhet adásba, mert az adott csatorna nem rendelkezik okostelefonra vagy tabletre az adott tartalom sugárzásával kapcsolatos jogokkal. De ez nem szegte a fejlesztők kedvét, jön az új verzió, amiben lesznek már lekérhető video tartalmak (VOD - video on demand), nem csak élő adás. Egy későbbi verzióban pedig azt is tervezik, hogy a MindigTV extra előfizetők plusz tartalmakhoz juthassanak hozzá.

A játék kategóriában egyből két nyertest is választott a zsűri - az oktatás kategória rovására, ahol nem hirdettek győztest. Mindez azért különösen fájó, mivel az oktatás kategória egyébként más országokban rendkívül erős okostelefonon és tableten. Úgy látszik idehaza ezen a téren lehet még fejlődni a jövőben. A játék kategória két győztese a FilmDrops és a Sighter lett. Előbbi egy olyan mozgóképes app, amelyben a Kaland, játék, kockázat könyvekből ismerős interaktív történetmesélés adja a játékot csak mozgóképes formában: itt 1-1 percnyi videó után eldönthetjük, hogy merre menjen tovább a sztori. Minden esetben 8 befejezése van az adott epizódnak. Romantikusok előnyben: a sorozat darabjai két főhős szerelmi életéről szólnak, Zénó menő ételkritikus, akinek segíteni kell elcsábítani a lányokat, Lili pedig aranyos cukrász lány, akinek abban segíthetünk, hogy a nyomi srácokat minél gyorsabban le tudja rázni. A vicces alkalmazást az Attrecto app fejlesztő csapata rakta össze, most készül a filmek szinkronja és az app fordítása.

A játék kategória másik győztese a Sighter lett, amivel hideg, langyos, meleg, forró játékot lehet játszani mobilon, különböző helyszíneken és felfedezni az adott terület, város rejtett titkait. Készült például a budapesti Állatkertbe is séta, de a pesti romkocsmákat is megismerhetjük így. Sőt, saját magunk is hozhatunk létre saját sétákat, például egy romantikus lánykéréshez...

Természetesen a verseny oldalán fent lévő számos alkalmazás közül több olyan van, amit érdemes kipróbálni. Díjat ugyan nem nyert, de a kategóriája legjobb három alkalmazása közé került az Elsősegély - Mit kell tennem, amellyel felfrissíthetjük ilyen irányú tudásunkat és igény eseten vészhelyzetben is használhatjuk, mentőt hívhatunk vele (4100 alkalommal tették már meg ezt a felhasználók az alkalmazás segítségével), de a legközelebbi defibrillátor berendezéseket is megtalálhatjuk a programmal. Ugyancsak díj nélkül maradt a SzemeTisz, a Kopint Datorg alkalmazása, amiben GPS segítségével jelölhetjük meg egy térképen, ha valahol illegális szemetet találtunk - majd arra is van lehetőség, hogy el is takarítsuk azt - vagy másokélt - és ezzel pontokat gyűjtsünk. Végül, szintén díj nélkül maradt az OTP két programja, a banki és a tőzsdei appok, előbbi komolyan elgondolkodtatott, hogy bankot váltsak. A demó verzióban kipróbálható minden banki funkció és bizton állítható, hogy az OTP megcsinálta az ország egyik legjobb banki alkalmazását, ami mindent tud, amire ma egy okostelefon felhasználónak szüksége lehet telefonon.

Sajnos nem fér bele minden érdekes alkalmazás egyetlen blogbejegyzésbe, így zárásként azt javasolnám, hogy mindenki nézze meg az Appra Magyar oldalát, egész biztosan talál ott olyan programot, amit még nem ismer és hasznosnak, jónak, szórakoztatónak fog találni. Jövőre pedig találkozunk a második Appra Magyar versenyen!

Pintér Robesz