Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

2013 a Twitter és a Google szerint

Lassan magunk mögött hagyjuk ezt az esztendőt is. Ahogy az már lenni szokott itt a Netidők blogon, nézzünk vissza és emeljünk ki néhány eseményt, trendet az elmúlt hónapokból, ezúttal a Twitter és a Google segítségével.

Mik voltak a twitter szerint 2013 legmeghatározóbb eseményei, amiről a legtöbbet csiripeltek az emberek? Szokás szerint fontos volt az amerikai szolgáltatás életében a #Superbowl döntője vagy az Oscar-díjkiosztó (#Oscars). A 85. Oscar-gáláról 8,9 millió tweet született, a győztesekről, vesztesekről, a műsorról és természetesen a ruhacsodákról. Ezt is "túlharsogta" viszont a Superbowl döntője szeptember elején, amiről 24,1 millió bejegyzés született az oldalon. A 2011-es királyi esküvő után 2013 a királyi babától volt hangos (#RoyalBaby), a twitteren hamar körbejárta a világot a hír és az ahhoz tartozó képek, videók. 2013 áprilisában a twitteren jelent meg az elsők között a bostoni marathon elleni merénylet híre, a szemtanúk beszámolói - majd a tettesek utáni hajtóvadászatot is nyomon lehetett követni a szolgáltatással (#BostonMarathon).

27 millió bejegyzésben beszélték meg az emberek a futóverseny elleni támadást és a merénylők elfogását. Az új pápa megválasztása is élő világeseménnyé vált, másodpercenként 130 ezer csirip jelent meg a témában márciusban (#the-new-pontifex). Érdemes ellátogatni a twitterre és megnézni, hogy mi érdekelte az embereket, miről beszéltek a legtöbbet - hónapról-hónapra: 2013 Year on Twitter.

Megszokhattuk már, hogy a Google is készít számunkra a "korszellemről" egy összeállítást, így idén is elkészült a Zeitgeist, amit egy másfél perces videóban összegzett a kereső 2013 meghatározó kulcsszavairól, amikre a legtöbben és a legtöbbet kerestek az évben. Ebben is az angol királyi baba szerepel az első helyen, majd az új pápa, a világűr felfedezése és a Boston Marathon... felkavaró érzés végignézni a videót.

Miután megnéztük a magyar nyelvű felirattal is ellátott videót, a Google a 100 legnépszerűbb keresést mutatja be egy képes tablóban - emeljünk ki ezek közül néhányat, a számunkra legfontosabb technológiai, informatikai vonatkozású kereső kifejezésekből: 8. a Samsung Galaxy S4, 11. az iOS7, 35. a GTA (Grand Theft Auto) kódok, 50. a Windows 8.1, 53. a Cube World, 55. a HTC One, 68. az iPad Air, 86. a Blackberry 10, 92. a Galaxy Note és 97. Edward Snowden.

Akit inkább a magyarok keresési szokásai érdekelnek, az érdekes videót kap az év top 5 keresőszavaiból - ahol megnézheti minden egyes napra, hogy mi érdekelte aznap a magyarokat. Nehéz ennyi adatból kiemelni valamit, de például 2013. október 16-án, a születésnapomon, Christian Louboutin volt az első helyen (úgyhogy most már kénytelen leszek rákeresni, hogy ki ő). Persze továbbra is meg lehet nézni "hagyományos", lista formátumban is a top kifejezéseket, amikre rákerestek a Google felhasználói. Ennek felfedezését azonban meghagynám az olvasóknak.

Végül, a Google lehetőséget ad arra, hogy megosszuk - természetesen a Google Plus segítségével - a számunkra legfontosabb 2013-as történetet, eseményt, pillanatot egy képben. El is gondolkodtam, hogy vajon számomra mi volt a legfontosabb esemény ebben az évben... 

Pintér Robesz

0 Tovább

A világ mobil nélkül

Egy vicces rövidfilm arról, hogy a megszokott mobiltelefonos funkciók, hogyan is működnének egy mobiltelefon nélküli világban: twitter, email, youtube, játékok...

Toochee, a Galaktikus

(via youtube)

1 Tovább

Dark Social - közösségi hírmegosztás a Facebook előtt, alatt és után

Sokan azt gondolhatják, hogy a Facebook (a social media) előtt nem létezett közösségi hírmegosztás. Pedig de. Sőt, a helyzet az, hogy a Facebook-tól és társaitól függetlenül is virágzik a dolog és feltehetően még akkor is itt lesz, amikor a FB helyét már átvette valami új szolgáltatás. Természetesen az e-mailben és egyéb üzenetküldő rendszerekben keringő hír- és link megosztásról van szó.

Érdekes cikk jelent meg tavaly októberben a The Atlantic hasábjain, amely azt taglalta, hogy a nagy híroldalakra jövő forgalom egy jelentős része a „semmiből” jön. Az oldalak ugyanis a log (napló) adatokból látják, hogy a látogató mely linkről érkezett, vagyis mit nézett korábban, mielőtt az oldalra lépett. Sok esetben ez a Google kereső szolgáltatása vagy a Facebook, Twitter és egyéb közösségi oldal. Az esetek egy megdöbbentően nagy hányadában azonban a log adatok tanúsága szerint nincs előzmény, a látogató pontosan ott kezdte az internetezést azon az oldalon. Sokszor olyan cikkekre érkezik így viszonylag nagy forgalom, aminek a linkjét valószerűtlen csak úgy begépelni a címsorba. A jelenség egyetlen kézenfekvő magyarázata, hogy az ilyen olvasók valakitől üzenetben megkapták a pontos linket és annak birtokában kattintottak.

Nem kevesebbet állít a cikk, mint, hogy a tradicionális linkmegosztás (mint amilyen egy levél, benne egy linkkel), sokkal fontosabb a weboldalak számára a forgalom generálásában, mint a kétezres években megjelent közösségi média. A közösségi információmegosztást ráadásul nem is ezek a közösségi oldalak hívták életre, hanem csupán ráépültek egy meglévő jelenségre, miközben egyáltalán nem szorították azt háttérbe.

Úgy tűnik tehát, hogy az emberek egy jelentős része kör-emailekből, továbbküldésekből értesül a fontos hírekről. A FB-on vagy twitteren ugyanis lemaradhatsz dolgokról, ezt tudják az emberek is, így, ami fontos, azt e-mailen küldik el a másiknak, vagy egyszerre több embernek. Fontos persze, hogy ma már van egy generációs törésvonal, a fiatalok kevéssé használnak e-mailt. Ők is elkezdenek azonban idővel dolgozni, ahol kiemelt munkaeszköz az e-mail szinte minden irodai munkában (de már az oktatásban is érezni ennek hatását). Persze nem végez mindenki felsőfokú tanulmányokat és nem dolgozik mindenki irodában. A dark social azonban várhatóan mégsem fog eltűnni, amíg e-maileket fogunk használni – tehát egy jó darabig…

Rendszerint tehát fordítva ülünk a lovon, amikor azt hisszük, hogy a Facebook meg a közösségi média előtt nem létezett közösségi hírmegosztás és párbeszéd. Sőt, nem hogy létezett, hanem mind a mai napig meghatározóbb, mint a közösségi média ezen szerepe, ami azért megdöbbentő. Egész egyszerűen azért, mert a dark social olyan kézenfekvő és olyan régóta velünk van, hogy fel sem tűnik, a FB meg a társai meg olyan ünnepelt hívószavak, amitől elalélünk, miközben minden média erre próbál optimalizálni. Annak ellenére tehát, hogy a dark social mennyire erős és meghatározó mind a mai napig, sokan negligálják, pedig érdemes volna foglalkozni vele.

Pintér Robesz

| Még több lehetőség

  • Kövess minket, hogy első kézből értesülj mindenről, ami velünk történik, vagy iratkozz fel a napi hírlevelünkre.

    Email címed:

0 Tovább

Vidám évzárás

Milyen lett volna, ha a Google és a Twitter a nyolcvanas, A Youtube és a Facebook a kilencvenes években mutatkozott volna be? Néhány őrült megcsinálta a bemutató videókat.

Ennek jegyében a Netidők asztaltársaságának nevében kívánok mindenkinek kütyükben és sávszélességben gazdag boldog új évet.

Google a 80-as évekből:

A Twitter a 80-as évekből:

Facebook a 90-es évekből:

YouTube a 90-es évekből:

Toochee, a Galaktikus

0 Tovább

Twitter: egy veréb is csinálhat nyarat - 2012 csirip trendjei

Obama még négy éve és Justin Bieber búcsúzása hat évesen elhunyt rajongójától - 2012-ben ezek voltak a legnépszerűbb csiripelések a twitteren. Obama lakonikus "Four more years" (Még négy év) tweetjét 810 ezren osztották tovább saját követőik között és több mint 300 ezren jelöltek kedvencnek. Bieber szeptember 26-án búcsúzott el egy ritka agyrákban elhunyt rajongójától, a hat éves Avalannától (“RIP Avalanna. i love you”) - ami érthető okokból erős érzelmi hullámokat indított el követői körében, akik 220 ezer továbbosztással és 100 ezer kedvencnek jelöléssel rótták le kegyeletüket.

Bár a Twitter nem tartozik a magyarok kedvelt közösségi szolgáltatásai közé, alig néhány százezren használhatják idehaza, a világon azonban egész biztosan beletartozik az öt legfontosabb social media oldal közé (a Facebook, az Instagram, a tumblr és a LinkedIn mellett). Ennek az az előnye, hogy, amit a twitteren, rövid szöveges üzenet formájában megosztanak az emberek, az képes pillanatok alatt körbeutazni az egész Földet és visszhangra találni, ha olyan a tartalom. Vagyis parfrazálva a mondást, a twitteren egy veréb is csinálhat nyarat.

Persze a híres emberek kivételesek, az ő hangjukat ugyanis hajlamosabbak vagyunk meghallani. A twitterben ugyanakkor az a fantasztikus, hogy nem csak hírességek, hanem bárki kaphat abból a bizonyos 15 perc hírnévből. Így lett az év egyik kedvenc tweetje az a bejegyzés, ami a londoni olimpián a modern kori játékok 104 éves története során legsikeresebb brit csapatnak gratulált.

Vannak olyan kuriózumok is, amik először a twitteren jelennek meg és onnan indulnak világhódító útjukra. 2012 a mélység és a magasság éve volt egyaránt: James Cameron a világ legmélyebb pontjáról csiripelt, miközben Sunita Williamsnak köszönhetően a világűrből is láthattuk a Sandy vihar képét valamint a NASA is élőben csiripel(t) a Marsról.

De nem csak egyetlen csiripelés lehet érdekes, hanem, ha ugyanarról a dologról kezdenek el hirtelen beszélni az emberek - amivel a hírek szinte valós időben követhetővé válnak. Erre példa a már említett Olimpia és az elnökválasztás vagy az MTV Music Awards díjkiosztó, a foci EB és a Bajnokok Ligája elődöntője (Barcelona - Chelsea), a Sandy hurrikán, Whitney Houston februári halálhíre vagy a SOPA/PIPA kalózkodás elleni törvények.

Egyébként a twitter elkészítette a maga Zeitgeist-ját is 2012-re, csak ebben az esetben a Google-től eltérően nem a keresésekről kapunk képet, hanem a twitteren hömpölygő bejegyzésekben leggyakrabban előforduló cimkékről (ún. hashtag-gel, kettőskereszttel megcimkézett témákkal jelölik a felhasználók, ha egy adot témához szólnak hozzá) és a gyakori nevekről, szavakról. Így például a legnépszerűbb tv-műsor a Family Guy lett, a legtöbbet csiripelt ország Szíria, a technológiai csiripekben pedig az AT&T volt a leggyakraban előforduló kifejezés.

További mazsolázgatnivaló érdekességek a Twitter 2012-es évéről a https://2012.twitter.com/ címen találhatók. Így például nem említettem eddig a New Voices (új hangok) kategóriát, ahol a 2012-ben népszerűvé vált felhasználók vannak témák szerint csoportosítva. Végül, aki esetleg mégis twitter felhasználó olvasóink közül, az maga is megnézheti a saját 2012-es évét a twitter szerint - a Vizify segítségével. Mint kiderült nekem például a májusi Media Hungary konferenciáról beszámoló csiripeléseim voltak a legérdekesebbek, aranyérmes követőm pedig a Piackutatás Blog, aki 53 alkalommal említett eddig az évben - köszönet érte!

Pintér Robesz

0 Tovább
«
1234

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek