Honor 6: prémium okostelefon primőr áron

Egy hétig tesztelhettem a Huawei új csúcskategóriás készülékét a Honor 6-ot. Megelőlegezve a végeredményt, azt kell mondjam, hogy a telefon a nagyon jó és a kiváló határán egyensúlyoz, az árcédulát megnézve pedig (105 ezer pénzért lehet kapni) ár-érték arányát tekintve az egyik legjobb, ha nem a legjobb androidos választás jelenleg.

A készülék szégyenlős tervezői csupán a hátlapon eldugva, apró betűkkel hozzák a felhasználó tudomására, hogy „Powered by Huawei” és a készüléket bekapcsolva sem túl sokszor találkozunk a Huawei nevével, de itt-ott elpöttyintik, hogy igen, itt vannak a háttérben, ők rakták össze a cuccot (például a hangok beállításánál szerepel a Huawei vagy a billentyűzeten a Swype is általuk támogatott). Mindez szándékos, a Huawei új (al)márkát épít, aminél szándékosan szerényen a háttérben szeretne maradni.

A teszt elején elgondolkodtam, hogy vajon honnan jöhet a név (Honor) és miért van szükség egy új márkára a Huawei mellett-alatt? Valószínűnek tartom, hogy a Honor a cég egyfajta jóárasított prémium márkája lesz, ezek lesznek azok a felső kategóriával versenyző telefonok, amelyek technikailag és egyéb paraméterekben felveszik majd a versenyt a mostani csúcskategóriás androidos készülékekkel (mint amilyenek a Sony Z-k vagy Samsung Galaxy S-ek), viszont nagyjából feleannyiért. A Samsungnál az utóbbi egy évben amúgy is érzik a kínai konkurensek (elsősorban a Huawei, Lenovo és ZTE) jeges lehelletét a nyakukon, a Honor pedig meg is mutatja, hogy mennyivel többe kerül például egy csúcskategóriás Samsung attól, hogy elsősorban irtózatos marketing költségek rakódnak rá és a gyártó is jól keres az eszközökkel (ez nagyjából megduplázza a telefonjuk árát). Szóval nem sokáig örülhet a koreai gyártó, hogy közel egy évtized alatt sikerült kicsinálni a Nokiát (amihez persze a finnek bénázása is kellett), mert most már ő van a célkeresztben, mint no.1 gyártó. De vissza a Honorra: az ár megtartásában fontos szerepet játszik a rövid értéklánc is, a Honor Magyarországon most csak az eDigitalnál kapható, a szolgáltatók nem fogják árulni. Ezzel is a smart consumer kategóriát célozzák, akiknek a jó ár-érték arány kiemelten fontos és nem szállnak el egy márkanév láttán.

Hogyan lehet egy androidos telefont tesztelni? Nyilván a készüléken futó operációs rendszertől nem elválasztható maga a teszt. Nekem az az elvárásom egy androidos eszköznél, hogy a készülék szinte legyen észrevétlen, tökéletesen szolgálja ki a rendszert, legyen kezes, sokáig bírja egy töltéssel, készítsen szép képeket és ne recsegjen-ropogjon, ha kézbe veszem. A Honor 6 mindezt simán tudja és még jóval többet is.

Miheztartás végett, hogy mihez mértem a tesztalanyt:

  • Utoljára androidos telefonok közül egy Galaxy Note 3-asat teszteltem, közel egy éve. A Honor is nagyjából ez a méret (kicsivel nagyobb csak), távol-keleti gyártó (bár nem kínai) és androidos készülék. Akkor a Note 3 inkább csalódás volt, mivel nehezen lehetett gépelni rajta, teljesen átlagos képeket csinált, a hozzá adott pici ceruzának (stylus) nem sok haszna volt, az egyedi szoftveres megoldások pedig számomra szimpla parasztvakításnak tűntek, miközben az árcédulán szép nagy szám szerepelt.
  • Fél éve egy iPhone 5S-t használok. Röviden: túl kicsi, állandóan mellényomok a billentyűzeten, viszont tökéletesen lehet egy kézzel használni és szinte minden másban imádom (ez a kompromisszum). Jó lenne nagyobb méretben, de nem vagyok hajlandó 250 ezer forintot adni egy telefonért (igen, ez csak egy telefon, ráadásul a 16 gigás iPhone 6-ot normál használat mellett egy hónapon belül megtölteném, 32 gigás nincs, a 64 gigás meg közel 300 ezer forint idehaza. Nem normális – három Honor kijönne belőle, háromszor meg egyáltalán nem jobb az iPhone.)
  • Végül az összehasonlítás utolsó alanya(i): jó két és fél évig Windows Phone rendszert használtam Nokia készülékekkel (Lumia 800 majd 920) - ezeket is szerettem, leszámítva, hogy főleg az elején 1-2 appot nem lehetett megtalálni a platformra (például sokáig ilyen volt az Instagram) és a mai napig sokan nem gondolkodnak a platform támogatásában (pár hónapja vettem egy lépésszámláló Runtastic órát, induláskor még véletlenül sem működött együtt a Windows Phone rendszerrel).

Viszont amire leggyakrabban használom a telefont, arra tulajdonképpen mind a három rendszer és a fentebb leírt készülékek tökéletesen alkalmasak:

  • telefonálás
  • levelezés több fiókból
  • naptár
  • hírek olvasása, böngészőből vagy appból (pl. index vagy HVG stb.)
  • Facebook: olvasás, írás, kommentelés
  • csetelés Viberen és FB messengeren, néha Skype-on
  • időnként SMS küldés
  • fotózás és fotók megosztása (Instagram vagy Flickr, FB)
  • anyagok megosztása a közösségi médiában: twitter és Tumblr
  • időjárás
  • ébresztőóra
  • zseblámpa
  • jegyzetek írása: Evernote és jegyzettömb (utóbbi jó, ha automatikusan szinkronizált a gmail fiókomba)
  • YouTube
  • számológép
  • LinkedIn hébe-hóba
  • Foursquare és Swarm a ritka bejelentkezésekhez
  • Deezer zenehallgatáshoz
  • Dropbox és Onedrive a felhőben tárolt file-ok megnézéséhez
  • néha navigáció (mindegy mi, csak legyen megbízható)
  • ritkán játékok, nálam főleg Angry Birds, a gyerekeimnek Minecraft, Gameloft meg egyéb játékok (amikor rövid időre megkapják a telefont)

Ezek után nekem a következő elvárásaim vannak a telefonommal kapcsolatban:

  • minden általam rendszeresen használt app meg legyen a rendszeren (mint a listából látszik ez van vagy 40-50 alkalmazás)
  • minden említett app menjen, gyorsan, akadásmentesen
  • szinkronizáljon a háttérben mindent, amit kell (például levelek, naptár stb.)
  • ne merüljön le túl gyorsan (nincsenek irreális elvárásaim: ha egy töltéssel megcsinál egy napot, az már nekem elég)
  • nézzen ki normálisan, ne recsegjen-ropogjon, ne akarjon szétesni hosszabb használat után sem
  • csináljon szép képeket, miután ez van mindig nálam
  • legyen elég nagy a kijelzője (az már mindegy, hogy egykezes vagy kétkezes – tehát nem elvárás az 5+ col)
  • szép legyen a kijelzőn a kép

Innen nézve egyáltalán nem érdekel, hogy hánymagos, hánygét tud, hánygigamemóriás és megacicaherztes. Ha tudja a kívánalmakat jó - ha nem tudja, nem jó. Akkor sem, ha nyolcmagos és az első 4G-s „olcsó” android telefon, mint amilyen a Honor 6 (olcsó a 200 ezres csodákhoz képest, drága ahhoz képest, hogy „csakegytelefon” és „mikerülebben100ezerforintba?!”)

Ezen előzetes elvárásokkal láttam neki az egy hetes tesztnek. Kicsomagolás: mivel a készülék egy nagyjából telefon méretű pufis védőfóliás tasakban érkezett, nem tudom milyen doboza lesz, sem azt, hogy mit adnak mellé. Töltő biztosan jár majd (rendes micro USB) - talán füles is. Egyéb jóságokról nincs hír. (A részletes specifikációk elérhetők a gyártó magyar nyelvű oldalán jobb oldalt.)

A készülékkel kapcsolatos benyomások:

Méret és kijelző

Ez egy kétkezes telefon - nekem nincs kicsi kezem, de egy kézzel nehezen érem el a képernyő felső részeit (azt kockáztatva amúgy, hogy kicsúszik a kezemből). Méretéből adódóan ezt amúgy már elsőre sejtettem, nekem ez amúgy nem gond.

A képernyő képe szép – de őszintén, az újabb készülékekkel nagyon el vagyunk kényeztetve, bizonyos képsűrűség felett nem is igen lehet különbséget tenni. A Honor 6 már ez a kategória: pixeleket nem vesz észre az ember, a betekintési szög is rendben van. Ezen a fronton nem lehet panasz a készülékre.

Gépelés

Ezen sem jó gépelni a „beépített” billentyűzeten: túl kicsik a betűk, állandóan félrenyomok (mondjuk a szótár a javaslatokkal a billentyűzet felett nagyon jó). A swype nekem minden 2-3. szóra következetesen hülyeséget dob, úgy látszik partikuláris kifejezésekkel operálok (na ugye). Néhány karaktert el is dugtak, például a kötőjelet, a számok pedig egy furcsa kiosztású második képernyőn érhetők el. Szóval a billentyűzeten elég nehéz gépelni, kicsik a betűk, nehéz őket eltalálni. Nem csak az én nagyobb kezemmel, hanem a tíz éves lányom is ezt emelte ki pár órás nyomogatás után: minden jó a készüléken, de nehéz rajta gépelni, szerinte azért, mert néhány plusz ékezetes betűt is kiraktak a billentyűzetre például á, é, amitől kevesebb lett a hely, keskenyebben a karakterek. Ebből a szempontból például a Lumia 920 sokkal jobb, kényelmesebben használható, de még az iPhone is, pedig annak kisebb a kijelzője.

Akkumulátor és sebesség

A Honor 6 leírásában azt ígérik, hogy átlagos használattal több mint két napot kibír. Én nem vagyok átlagos felhasználó, nálam egy napot bírt csak, de a Lumiához vagy az iPhone-hoz képest egy picivel jobban bírta, még úgy is, hogy néha meghajtottam és a bekapcsolt 4G igencsak szereti az energiát (az iPhone-om 4G-n gyakorlatilag reggeltől kora délutánig bírja ki, a Honor végigtolta az egész napot, miközben hihetetlenül gyorsan töltötte be a tartalmat mobil neten is).

Egy-két komolyabb játékkal is csak egy kicsit sikerült felmelegíteni a telefont (mint amilyen az Angry Birds Go – nekem ez volt az első játék, ami megjelenésekor nem futott az akkori készülékemen, nagy csalódást okozva a gyerekeknek), de a Honoron sehol nincs akadás. Jól terhelhető a készülék.

Az nagyon tetszik, hogy „szól”, ha egy alkalmazás a háttérben szerinte túl sok energiát eszik, így ezeket könnyen kilőhetjük.

Úgy is kibírt egy napot, hogy szándékosan rendesen nyúztuk, Maja lányom tesztelte 1-2 órát, aztán este 2-3 órát én is pörgettem rendesen.

A jelenlegi mezőnyben tehát jól teljesít, bár azért nem vagyok elájulva tőle (a több napig használható okostelefon továbbra is egy álom számomra).

Kamera

Lőttem pár képet, a front oldali kamera selfiezésre (meg videócsetelésre) alkalmas, de kicsit elmosódottak lettek a fényképek. A hátoldali kamerán érdemes bekapcsolni a HDR-t (ami alapból nem megy), hogy ne mosódjanak el a képen a mozgó részek beltéren, viszonylag kevés fénynél – nálam ugyanis rendre ezt történt.

Nagy fekete pont, hogy nincs dedikált fotógomb (ahogy a Lumiákon van), vagy legalább a képernyőzár beállítása után egy gyorsindítási lehetőség a zárolt képernyőn (mint például az iPhone-nál). Ilyen kamera gyorsindítást nem sikerült találnom vagy beállítanom (lehet, hogy én vagyok a béna, mert a Honor 6 reklámszövegében külön kiemelik, hogy milyen gyorsan használatra kész a kamera). Igen, kiderült, hogy én vagyok a béna: “A kamera azonnali indításához gyors egymásutánban két alkalommal meg kell nyomni a hangerő le gombot, a Honor 6 pedig azonnal, 0,6 másodperc alatt elkészíti a képet." 

Nálam amúgy a Nokia Lumia 920 jelenti a mobillal fényképezés elfogadható szintjét, ehhez képest már az iPhone 5S is kompromisszum (bárki bármit is mond). Így számomra a Honor megalkuvás lenne, de egyébként hozza az átlagos felsőkategóriás szintet ezen a téren is.

Hangzás

A készülék hátlapján van egy pár milliméter széles és pár centi hosszú hangszóró – egyetlen darab. A telefont sima felületre rakva is jól szól, de könnyű lefogni a készüléket az oldalára fordítva – mondjuk játék közben. Átlagos a hangzása, nem javaslom, hogy bármi komolyabbat tervezzünk vele, kihangosított beszélgetésre és háttér zenehallgatásra megteszi.

A telefonhívások hangminősége rendben van, nem akadozik, nem recseg, nem szakad, mindkét irányban lehet hallani (ami például nem volt elmondható a Lumiámról, ami emiatt szervizbe is került – rendszeresen panaszkodtak, hogy nem hallanak rendesen).

Fülhallgatóval jó volt a hangzás – de ez sokban múlik a fülesen, az iPhone-nal, Lumiákkal vagy az iPodommal összevetve nem volt érdemi különbség, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy nem vagyok vájtfülű audiofil.

Verdikt: nagyon jó ez!

Na, nem szaporítom tovább a sorokat: az egy hetes tesztelés után nagyon tetszik a Honor 6: gyors, szép a képe, nem akad, egyszerű volt mindent beállítani rajta. Verdikt: ez egy jóárasított csúcskészülék, amiben csupán a billentyűzet jelent kicsi csalódást, de azt öt perc alatt le lehet cserélni egy másikra (példáulAnySoftKeyboard).

Akinek nincs brand mániája, de szeretne a pénzéért egy kiváló androidos készüléket kapni, az nyugodtan szerezze be a Honor 6-ot, nem fog benne csalódni és még marad pénze is ahhoz képest, mintha egy hasonló tudású versenytársat választott volna.

További infók a Honor készülékekről a gyártó magyar nyelvű oldalán (ahol akár Te is feliratkozhatsz, ha ingyen szeretnél egy Honor 6-ot)

Pintér Robesz (rendszeres blogposztjaim olvashatók a Tumblr-en)

0 Tovább

Három hét Windows tablettel: Surface Pro 2

Már évek óta gondolkodom azon, hogy beszerzek egy Windows-t futtató tabletet. 2010 decemberétől közel két évig használtam egy első generációs Galaxy Tabot, aztán 2012 novemberétől mostanáig egy első generációs iPad Minit. Most végre alkalmam nyílt rendesen kipróbálni egy Surface Pro-t, hetekig nyüstölhettem. A Microsoft a Windows a 8.1-gyel végre megérkezett a tablet korszakba. Engem meggyőzött, így ezt a blogposztot már egy Asus Transformer Book-on írom, amit egy hete vettem meg – ez az eddigi legjobb tabletem.

De vissza a Surface Pro-hoz: a Pro 2 egyik legdrágább modelljét volt szerencsém tesztelni, ami már nem is annyira tablet, mint inkább egy érintőképernyős ultrabook. Azoknak, akik nem szeretik ezeket az új „menő” kifejezéseket: a Surface inkább egy hordozható számítógép és nem egy tablet, nem csak az árával, hanem a felépítésével, súlyával, teljesítményével is a laptopokkal versenyzik, viszont akár érintőképernyős tabletként, fizikai billentyűzet nélkül is használható.

Az első bekapcsolás után beállítottam a gépen a saját profilomat (beléptem a meglévő Windows 8 fiókommal), amire a Pro 2 megkérdezte, hogy új gépként akarom-e használni ezt a gépet, vagy a meglévő Windows gépemmel azonos módon. Miután az utóbbit választottam, telepítette a Metrós programokat, bár nem mindet, de főleg az Asztalon lévő programokat kellett ezen a gépen is manuálisan telepíteni például a Chrome-ot, Evernote-ot, Total Commandert... A saját korábbi fiók használata számos előnnyel járt, például, tudta az összes olyan hálózatnak a wifi jelszavát, ahol a másik gépen használt profilommal már előfordultam, így nem kellett úja beírni ezeket.

Pár perc használat után az az érzésem alakult ki, hogy a Surface Pro 2 nekem, a 7 collos tablethez szokott felhasználónak egyszerűen túl nehéz, vastag és szögletes. Igaz, ennek jóval nagyobb, 11 collos a kijelzője, viszont ez pont nem az a méret, amit a metrón az ajtóban állva előveszel (ahogy a korábbi tábláimmal szoktam), de például buszon ülve még a fizikai billentyűzetével is használtam rendszeresen. A viszonylag nagy méret hátránya, hogy fektetett üzemmódban nehéz a virtuális billentyűzeten gépelni, mert túl széles, egyes billentyűk messze vannak egymástól. Emiatt van speciális, két oldalra széthúzott billentyűzet a képernyőn, ami valamennyit segít a dolgon, de így sem tökéletes a gépelés élménye. Ha már billentyűzet: ha magyarra van állítva a nyelv, akkor a fizikai billentyűzeten is magyar karaktereket tudunk bevinni, csakhogy a billentyűzet kialakítása nem lokalizált (feltehető egyébként, hogy a billentyűzet lokalizálása miatt nem vezetik be a magyar piacra a Surfacet – egyszerűen túl kicsi a várható kereslet egy ilyen gép iránt idehaza, ezért nem éri meg megcsinálni).

A gépen be lehet állítani, hogy minden bekapcsolásnál és alvásból való ébresztésnél kérje-e a jelszót a fiókba való belépéshez. Érdemes a beállítások menüben a szokásos jelszón túl egy gyors bejelentkezést lehetővé tévő PIN-kódot is megadni, mert a hosszú fiók jelszót nem igazán jó beírni tablet üzemmódban a képernyőn, még úgy sem, hogy a virtuális billentyűzet két oldalra széthúzva kirakható a képernyőre. Alvásból egyébként meglepően gyorsan feláll a gép, gyakorlatilag kevesebb, mint egy másodperc alatt magához tér – hibernálásból egy kicsivel több idő kell neki, de ez sem hosszabb pár másodpercként. Ez viszont közelíti a gépet a tablet élményhez. A teljes kikapcsolás utáni bekapcsolás sem a szokásos több perces művelet, amihez a Windows esetében hozzászokhattunk az elmúlt évtizedekben. Nem mértem össze, de érzésre a Surface gyorsabban feláll bekapcsoláskor, mint például az iPad Minim.

A nagyobb képernyőnek ugyan hátránya, hogy virtuálisan nehezebb gépelni rajta, viszont a Metro felület bizonyos esetekben felajánlja az osztott képernyő használatát, ami nagyon praktikus, például a Metro-s levelező program, a Posta használata ilyen: ha egy levélben linkre kattintunk és az alapértelmezett böngésző az Explorer, akkor a linket jobb oldalon a képernyő másik felén nyitja meg a rendszer, miközben a levelek is láthatóak maradnak bal oldalon. Ha az alapértelmezett böngésző csak Asztal üzemmódban fut, akkor viszont ott nyílnak meg a linkek és ez a funkció elveszik, így a saját Asus gépemen már nem is telepítettem a Chrome-ot.

Nagyon jól integrálták a megosztás funkciót is a rendszerbe, a jobb oldali menü (amit a képernyő jobb széléről elhúzva lehet elérni), tartalmaz egy megosztás ikont, ami bele van kötve a telepített programokba, nálam például ezek a Facebook, twitter, levelező és Evernote, de a megosztásra gyakran használt e-mail címeket külön is felajánlja a rendszer. Ezzel nálam egy nagy piros pontot szerzett a Windows 8, az Androidban is jól lehet megosztani, az iOS-ben a böngésző olvasó módját imádom nagyon az e-mailes megosztás miatt, a Windows másképpen oldotta meg ezt, de ez mindenhonnan elérhető, nem csak böngészőből (viszont onnan külön is).

Sajnos az Office-t nem igazán tudtam kipróbálni a Surfacen-en, mivel nem géphez kötött az Office licensz-kódja, hanem profilhoz. Így ugyan volt a gépen például Word, Excel és Power Point is, de azokat csak korlátozottan tudtam használni. (Azóta az Asuson, amihez ingyen járt Office licensz, már nyüstölöm az Office-t is.) Nekem nagyon fontos, hogy dolgozom is a tableten, dokumentumokat olvasok, változáskövetővel véleményezek, módosítok, továbbosztok. Sajnos ennek kezelésére sem az Android, sem az iPad nem alkalmas, így ezek a dolgok mindig halasztódtak és feltorlódtak. Windows-os táblával ennek vége. Viszont ez azt is jelenti, hogy a 7-8 collos méretről le kellett mondanom. Egy Word doksi véleményezése 10 coll alatt szemkifolyást eredményez, mert egyszerűen nem fér rendesen a képernyőre. Az én véleményem az, hogy a Windows Tablet 10 collon a legideálisabb, az alatt túl kicsi az osztott képernyőhöz, a dokumentumokkal való munkához, e felett meg túl nagy a virtuális billentyűzettel való munkához és nehéz a fizikai billentyűzet nélkül csak tabletként használni.

Pozitív volt a OneDrive (leánykori nevén SkyDrive) használata: az egyszerű beállítások után minden felhőben lévő anyagom elérhetővé vált a gépen, akár offline is (persze ez Dropbox-szal is megoldható, de a Windows Phone miatt én a OneDrive-ot preferálom mivel azt jobban integrálták a telefonos rendszerbe).

Negatívum viszont, hogy a két korábbi tabletemhez képest a Surface baromira zabálta a mobil netet (az Asus szintúgy), képes volt fél óra alatt több mint 100 megát megenni, miközben csak a csempés levelezőt és a Chrome-ot használtam. Így az egyébként nem kevés másfél gigás havi keretemmel komolyan takarékoskodni kellett. További rossz pont, hogy elég gyenge a gyerekeknek szóló játék felhozatal, összevetve a másik két tablet rendszerrel (iOS és Android), bár két játék is volt (a Toddler Tales és a What’s that sound), amivel szívesen játszottak a csemetéim. Pozitív viszont, hogy mivel fut a Flash a gépen, Windows-os táblán lehet például Farmerámázni, ami újabban megint mánia a családban a gyerekek körében.

Nagy szívfájdalmam – amire még egyelőre nem sikerült rájönnöm, bár dolgozom rajta, hogyha a leveleimet szinkronizálta a csempés rendszer alatt lévő Posta, akkor az ugyanabban a fiókban lévő naptárat miért nem sikerül neki a Naptár alá bepakolnia.

Előny viszont, hogy a Surface-n van normál méretű USB csatlakozó, ahova például egeret lehet csatlakoztatni, így viszont érthetővé válik a Surface mérete: gyakorlatilag laptopként használható a saját billentyűzetével, miközben külső egér van rádugva. Az Asusomhoz, amin szintén van normál és mini USB meg saját billentyűzet és mini HDMI, vettem egy USB-hubot meg egy HDMI átalakítót és gyakorlatilag „dokkolhatom” a gépet, tehetek rá külső monitort, billentyűzetet és egeret, így teljes értékű munkaállomásként használhatom.

Nem ragozom tovább: mindent összevetve a Windows 8.1 abszolút táblára érett rendszer, ami remekül ötvözi egy számítógép és egy táblagép előnyeit. Meg kell ugyan tanulnunk, hogy mit hogyan érünk el ezen a rendszeren, de egy pár órás-napos tanulás után egy nagyon jól élhető, szerethető rendszert kapunk. Úgyhogy én beruháztam és vettem is egy ilyen táblát. Pár apróságot leszámítva imádom, a korábbi tabletekhez képest is hatékonyabban tudok dolgozni vele, miközben a szórakozásról sem kellett lemondani.

(A teszthez a magyarországi Microsoft biztosította a Surface Pro 2-t.)

Pintér Robesz

0 Tovább

Ha Bud Spencer telefon lenne: Lumia 1520

Közel három hónapja várok a Nokia első tabletjére, a Lumia 2520-ra. Addig is, amíg megérkezik, gondoltam kipróbálom a 1520-at, a Nokia 6 colos tepsifonját (szép idegen szóval phablet). Hátha kiderül, igazából nincs is szükségem külön tabletre, egy méretesebb okostelefon megteszi tablet helyett is és még telefonálni is lehet vele. Jelentem, túl vagyok két hét tesztelésen: aki meg tudja szokni a Lumia 1520 hatalmas méretét, annak már nincs szüksége tabletre.

Az elején azonban készüljünk fel a kellemetlen meglepetésre, hogy nano-SIM(!) kell a telefonba, szerencsére ezt egyszerűen be lehet szerezni a szolgáltatóknál, ha nem akarjuk mi otthon házilag körbevágni a SIM-kártyánkat (sőt, akár adaptert is adnak, amivel váltani tudunk a normál, mikro és nano méret között - mondjuk nekem sikerült olyan készletet kifogni, amiben a mikro-SIM adapter második használatnál eltört). De visszatérve a Lumiára: ez a nanoSIM a 1520 méretét elnézve olyan, mintha Bud Spencer mokkáskanállal enné a nagy serpenyő hagymás babot. Már nem vicces, inkább tragikomikus. Nem tudom miért nem fért egy ekkora böhöm készülékbe legalább egy mikro-SIM.

Ahogy talán már említettem a 1520 jó nagy és sikerrel helyettesít egy tabletet (esetemben egy iPad minit) és meglepő, de telefonálni sem kényelmetlen rajta, még a hangminőség is jó. Csak vicces, ahogy egy tégla méretű cuccot a fülünkhöz tartunk - de a környezetemnek nehezebb volt megszokni, mint nekem (szerencse, hogy telefonálás közben nem látjuk magunkat).

A mérete miatt szinte minden telefon kisebb nála, emiatt minden készülék játéktelefonnak tűnik mellette. Melléraktam egy Lumia 800-at és egy 920-at - jól látszik hogyan növekszik a termékvonal, miközben a dizájn finoman ugyanaz marad. Akinek bejön a Lumia kecses formája, az a 1520-ast is imádni fogja.

Ami nagyon tetszett, hogy kényelmes rajta gépelni, ami nekem igen fontos, mert sok levelet írok és jegyzetet is tableten készítek menet közben - ezt a tablet funkciót is sikerrel kiváltotta. De az is biztos, hogy ez egy kétkezes telefon, fél kézzel, mondjuk buszon kapaszkodva vagy hamburgert ebédelve kényelmetlen, sőt, szinte lehetetlen használni, mert egy csomó mindent nem fogunk elérni a kijelzőn a hüvelykujjunkkal, az orrunkat meg tényleg elég idétlen lenne használni.

Örömmel jelentem, hogy eddig a Lumia 1520-on volt a legjobb blogposztot írni a kütyüjeim közül (pedig egy pár készülék megfordult már a kezeim között)- ez javarészt a Windows Phone nagyon jó prediktív szövegbeviteli megoldásának is köszönhető (a legjobb a három nagy platform közül), illetve a nagy kijelzőnek (sokkal jobb, mint a Galaxy Note 3, amihez 1 hónapig volt szerencsém és közel ugyanez a méret. Szubjektív, de nekem a Lumia 1520 sokkal jobban bejött.)

A méretből fakad ugyanakkor (mondtam már, hogy hatalmas a készülék?), hogy meglehetősen nehéz zsebre rakni. Szabó ugyan nem kell hozzá, hogy külön egyedi zsebet készíttessünk neki a nadrágra, nekem minden nadrágzsebbe belefért, még le is tudtam ülni közben. Ennek azonban az volt az ára, hogy ülés közben igen nehéz volt elővenni. Így maradtam le például a legviccesebb tuningolt BMW-ről, ami a budapesti utakon közlekedik - a bekötött biztonsági öv mellett esélyem sem volt a pirosnál előhalászni az első zsebemből a 1520-ast.

Őszintén megmondom, hogy a kamera nekem kicsit csalódást okozott, a sok megapixel meg a hype miatt többet vártam. A vicces az, hogy tökéletes képeket csinál (visszanéztem teljes méretben számítógépen), de talán a nagy telefon kijelző teszi, nekem az volt helyenként az érzésem a képek elkészítése után, hogy pixelesek lettek. A kamera egyébként szép képeket csinál és a beépített Nokia kamera szoftverrel egész sok minden állítható a kép készítése előtt (fehéregyensúlytól a fókuszig). Végigfotóztam a tök üres Bálnát borongós időben, hangulatosak, élesek lettek a képek - akár nagyobb méretű papírképeket is lehetne hívatni belőlük, senki nem mondaná meg, hogy telefonnal készültek. Szóval a kamera simán hozza a Nokiától elvárt színvonalat.

0 Tovább

Okosóra: amikor James Bond találkozik Kitt-tel

Egy hónapja nyüstölöm a Samsung okosóráját, a Galaxy Gear-t. Annyiért, amennyibe kerül - 100 ezer forint - biztosan nem kéne, de most, hogy vissza kell adnom, mégis fáj érte a szívem. Pedig a lépésszámláláson kívül semmi értelmesre nem tudtam használni - annak ellenére, hogy nagyon igyekeztem.

Hogy megválaszoljam az első és legfontosabb kérdést, amit a legtöbben feltettek az okosórával kapcsolatban az elmúlt hetekben: igen, lehet vele telefonálni. De csak akkor, ha a telefon a közelben van, mert a hívás azon megy keresztül, viszont kihangosítva, az órával beszélhetünk, szóval megvan a Kitt feeling. Hívást indítani és fogadni is lehet rajta, tiszta sci-fi.

További, ennél praktikusabb dolgokat is tud a szerkezet, kis füttyögés kíséretében megjeleníti például a naptárba beírt dolgokat, amiket 5 percre el is lehet altatni. Ezen kívül kiírja az érkezett SMS-ek szövegét, de válaszolni legfeljebb úgy lehet rájuk, ha elmondjuk a válaszüzenetet, vagy az előre rögzített néhány sztenderd üzenet közül választunk ki egyet. A hangfelismeréses üzenetküldés nekem nem jött be, a géphangú néni úgy beszélt a telefonból, ahogy azt az 1980-as években elképzelték a robotokról, viszont magyarul nem tudott ("I didn't catch that." - mondta gépies angolsággal ékes magyarsággal elmondott próba üzenetemre).

Ki kell ábrándítanom azokat, akik azt hiszik, hogy az okosóra kiváltja az okostelefont: telefon nélkül ez az óra nem igazan használható, nincs például benne saját wifi, GPS, nem lehet vele gépelni, vagy akár interneten böngészni... Ahhoz, hogy értelmesen használni lehessen, először is össze kell párosítani a megfelelő telefonnal. Ehhez NFC-t használ, ami meglepő módon nem az órában, hanem a hozzá adott, töltéshez használható, rácsatolható "kabátban" található. A párosítás után a két eszköz már Bluetooth-on kommunikál, amihez nem kell a külön "kabát", így akár több méterre is távolodhatunk a telefontól az órával használat közben.

Az óra vezérlése a be-kikapcsoló gombot leszámítva megfelelő irányú "húzásokkal" történik, például a kamera megnyitásához a nyitó képernyőt kell felülről lefelé húzni, a bezárásához fordítva kell eljárni. A képernyők (menüpontok) között balra-jobbra húzással válthatunk. Meglepően jó fotókat csinál egyébként az óra, főleg kültéri, normális fényviszonyok mellett, amiket azonnal szinkronizál is a telefonnal és a Google retusálja is a képeket. Rövid videókat, vagy hangos fényképeket (felvétel után még 9 másodpercig veszi a hangot) is lehet vele csinálni. Szóval a 007-es vonal is erős.

De nem csak üzenetek vagy naptárbejegyzések olvasására, telefonálásra és fényképezésre alkalmas az eszköz, vannak rá speciális alkalmazások is, amiket a Google Playből lehet először a telefonon letölteni, majd azok automatikusan felmásolódnak az órára és használatba lehet venni őket. Ilyen alkalmazások például az Evernote, a Zite, a Banjo, a Runtastic Pro, a CamDictionary, a Vivino, vagy a Tweet Quickview. Az Evernote például megjeleníti az utolsó három jegyzet legelejét, de lehet fényképes vagy hangjegyzetet készíteni vele - kérdés persze, hogy mi szükség erre, ha a telefon amúgy is kéznél van. A Zite cikkajánló és olvasó alkalmazás, amihez kell a telefon internet kapcsolata - a cikkek leadjét elolvasva eldönthetjük mit nyissunk meg a telefonon - szóval az órán nem igazán tudunk olvasni. A többi alkalmazás is korlátozott funkcionalitással bír, mert nem az órára, hanem telefonra találták ki őket - csupán két kivétellel találkoztam: a Vivino az óra kameráját használva boroscímkéket képes beolvasni és megkeresni azokat egy adabázisban - kocka gourmet-k előnyben. A másik a Runtastic Pro, ami, ha megtalálható a telefonon (idehaza 1100 forintba kerül az app), akkor futás közben az órán kijelzi a fontosabb információkat - viszont ehhez magunkkal kell vinni a telefont, mert az órában nincs GPS. Visszajutottunk tehát megint a telefonhoz.

A "third party" alkalmazásokon túl saját Médiavezérlő is van a Gearben, ami elindítja vagy leállítja a telefonon a zenék lejátszását. Ez valószínűleg kényelmes lett volna, ha nem iPod-on hallgatnék zenét évek óta, így nem használtam ki (tudom, hogy az mp3 lejátszók már kimentek a divatból, én viszont valamiért így maradtam).

A pontos időn és a lépésszámlálón kívül egyetlen dolog van még, amire kiválóan használható a Gear: a felvágási faktor egyelőre még óriási (mondhatni órási - bocs, ezt nem bírtam kihagyni). Az első napon, amikor használni kezdtem, az étteremben a pincér megkérdezte hogy milyen (azt hittem először, hogy az elfogyasztott ebédre gondolt, komolyan). Szinte mindenkit érdekelt a környezetemben, hogy mi ez, mit tud... rengeteg profilképet csináltam ilyen érdeklődő emberekről, hogy megmutassam milyen ügyes kamerája van az órának. Már szinte ezért megérte kipróbálni a Geart.

Ami viszont zavaró volt, hogy sokszor nem mutatta az időt, amikor meg szerettem volna nézni, mert nem érzékelte, hogy magam felé fordítottam a kijelzőt, ami alapból ki van kapcsolva, csak akkor mutat valamit, ha azt hiszi, hogy nézik. Viszont sokszor bekapcsolt, amikor pedig nem kellett volna neki, így feleslegesen merítve az elemet. Egyszer futás közben még fotózott is magától, pedig hozzá sem nyúltam - na ez igazán bosszantó volt (íme, egy igazi első világbéli probléma).

A másik - számomra nem ennyire zavaró - tényező, hogy egy töltéssel mindössze két napot bírt ki és alapból nem is írja ki, hogy hány százalékon áll az akkumulátor. Így az egy hónap alatt 1-2 alkalommal meglepett a napközbeni lemerülése. Mert ugyan gyorsan újra lehet tölteni (kb. 1 óra), viszont teljesen egyedi töltője van, az órára csatolható kabát mini-mikro(?) USB-vel. Szóval esélytelen kölcsönkérni csak úgy valakitől egy töltőt.

1 hónap használat után nekem úgy tűnik, hogy különösebb gyakorlati haszna vagy értelme nincsen a Galaxy Gear-nek, leszámítva a pedometert (lépésszámláló) és, hogy mutatja az időt - de hát ez egy óra, ez a dolga, szóval ez elvárható tőle. Jobban belegondolva a lépésszámlálót leszámítva nem is használtam semmi értelmesre. De az nagyon fog hiányozni. Viszont emiatt biztosan nem éri meg az árát (kb. 100 ezer forintot), ami például egy iPad Mini vagy egy középkategóriás okostelefon ára és még számtalan sokkal értelmesebb dologra el lehet költeni ennyi pénzt. Mégis azt mondom, hogy engem meggyőzött az okosóra, talán, mert igazán semmi különlegeset sem vártam tőle. Ha már viselhető kütyükről (wearable tech) van szó, akkor viszont inkább hiszek az okosszemüvegben. Szóval várom, hogy piacra dobják az első, kereskedelmi forgalomban is elérhető okosszemüveget. Szívesen kipróbálnám azt is.

(Köszönet a Telenornak, hogy biztosította az eszköz tesztelését.)

Pintér Robesz

0 Tovább

Egy hónap a Lumia 920-szal - II. rész

Óriási kijelző, gyönyörű saját videók, teljes értékű offline navigáció – a Nokiának köszönhetően* egy hónapja használok egy Lumia 920-at. Az alábbiakban pro- és kontra érvek következnek, avagy milyen előnyei és hátrányai vannak a Nokia jelenlegi csúcskészülékének? A múlt heti teszt második, befejező része. (Az első rész elérhető itt.)

Várakozások a Lumia 920-szal szemben

A Lumia 920 már nem egy új készülék, így mire májusban megkaptam, már számos tesztet végigolvastam és videót megnéztem, így voltak várakozásaim a készülékkel szemben. Elsősorban egy kiváló kamerát vártam, óriási kijelzőt, vezeték nélküli töltést, offline is elérhető térképes navigációt és a fentebb már említett kezes e-mail alkalmazást (amit ismertem már a Lumia 800-ról).

A kamera tényleg kiváló, főleg a videói félelmetesen jók. Ugyanakkor a fényképekről el kell mondjam, hogy bár nagyon jók, nem váltanak ki egy „rendes” kamerát. Tudom, naivnak tűnhet egy ilyen elvárás, ugyanakkor viszont szerintem ezen a téren még tovább lehet lépni – ha igazak a pletykák, pont ezen a területen fejleszt a Nokia, a 41 megapixeles PureView kamerát kaphatja meg a Lumia sorozat legújabb darabja. A kamera ugyanakkor kapott egy csomó szoftveres kiegészítést, ami alapból a készüléken van. A fentebb már említett Cinemagraph például „mozgó fényképet” tud csinálni pár másodperc alatt, ahol szabadon eldönthetjük, hogy a kép melyik része mozogjon és melyik része legyen mozdulatlan. A gyerekek (is) imádták. Gyakorlatilag animált gifeket csinálhatunk könnyen és egyszerűen bárhol és bármikor. (Sajnos a lentebbi képen a postr nem tudja kezelni az animált részt, az eredetin csak a tv képe mozog, mintha éppen adás lenne... Kárpótlásul ajánlom ezt a rövid kis videót.)

A Cinemagraph-fal készült képen az általunk választott részen mozog a kép

A tévé mindig megbabonázza a gyerekeimet

Az óriási kijelző remek választásnak bizonyult. A mérete mellett a tiszta, éles képe, amit nagyon szeretek, illetve, hogy erős napfényben is kiválóan olvasható, mivel a szenzoroknak köszönhetően a fényerőnek és a kontrasztnak azonnal „utána igazít” a rendszer. Pár hete még szemészhez is elmentem, hogy a sima PC monitort életlennek látom – aztán rá kellett jönnöm, hogy elsősorban a telefon felbontása és éles képe az, ami megbolondított, a PC monitor pedig a jóval alacsonyabb pixelsűrűség miatt soha nem fogja tudni hozni ugyanezt a színvonalat.

A vezeték nélküli töltésre elsősorban, mint geek vártam, kíváncsi voltam milyen, hogyan működik. A készülékhez egy kis állványt kaptam, ami csatlakoztatható az elektromos hálózathoz, a telefont erre az állványra lehet rátámasztani (de magába a készülékbe semmit sem kell beledugni) és eközben töltődik az akkumulátor. Munkahelyen nagyon kényelmesen használható, ha hívás érkezik, egyszerűen csak le kell emelnem a készüléket a tartóról és kimehetek vele a szobából, nem kell kihúznom semmit. A töltő azonban nem csak emiatt praktikus – ebben ugyan senki nem erősített meg, de – nekem több töltés után az volt a benyomásom, hogy a vezeték nélküli töltéssel feltöltött készülék tovább bírja, mintha „hagyományosan” az aljára dugott vezetékkel tölteném. A 920 egyébként nálam egy (használattól függően másfél) napot bírt ki – mivel nem kapcsolom ki, ez praktikusan 20-30 órákat jelent. Aki ismeri a Windows Phone rendszert, az tudja, hogy az akku élettartama egész jól befolyásolható a takarékos üzemmód bekapcsolásával, illetve az ütemezett szinkronizációk időközének állításával. Érdemes ezt egyénileg kitapasztalni, nálam óránként szinkronizál a magán és a vállalati levelezés (naptárt és névjegyzéket is), folyamatosan megy a wifi, de ki van kapcsolva a bluetooth, a helymeghatározást engedélyeztem néhány alkalmazásnak és a Skydrive felhő szolgáltatása is rendszeresen fut a háttérben.

Szintén nagyon vártam a Nokia térképeket és alkalmazásokat, amiket megszerettem a Lumia 800-on. Nem csak a navigációt, ami az offline, előre letölthető térképekkel akár külföldön is adatcsomag nélkül használható, hanem a budapesti tömegközlekedési alkalmazást, ami alapból, gyárilag rajta van a telefonon. A Nokia véleményem szerint az egyik legjobb a navigáció terén, mindenféle külön beszerzendő alkalmazások és pénzköltés nélkül a felhasználók a három platform (iOS, Android és Windows Phone) közül szerintem itt kapják a legjobbat.

Amire nem számítottam: kisebb kényelmetlenségek

Persze nincs olyan rendszer vagy készülék, ami ne okozna kényelmetlenségeket, kisebbeket vagy nagyobbakat. A Lumia 920 sem kivétel. Fentebb már említettem, hogy bár a kamera gyönyörű videókat csinál, de a képek lehetnének egy kicsivel élesebbek.

A másik gond, hogy az akkumulátor időnként túl gyorsan merül le (például éjszaka takarékos üzemmódban is képes 20-30%-ot merülni). Ezen egy újraindítás szokott segíteni – amúgy nagyon ritkán kapcsolom ki a készüléket, ha ez a probléma nem lenne, akkor pedig egyáltalán nem érezném szükségét. Az akkumulátorral kapcsolatban a másik gondom, hogy a kijelzőn nem látszik az akku töltöttsége százalékban, azt csupán a beállításokban lehet leellenőrizni.

Sokan és sok helyen megjegyezték, hogy kicsit nehéz a készülék. Az első kézbevételkor ez nekem is feltűnt, de azóta teljesen hozzászoktam ehhez és egyáltalán nem volt eddig zavaró a használat közben. Futásra is magammal szoktam vinni a Lumiát (Endomondo-val használom), ott sem tűnik fel, hogy túl nehéz lenne… Ami inkább gond, hogy a méret és feltehetően a súly miatt viszont hajlamos kicsúszni ülés közben a zsebből, erre érdemes odafigyelni, nehogy elhagyjuk – nekem egyszer sikerült otthagynom a kollégám kocsijában a készüléket, szerencsére hamar észrevettem és utána gyorsan vissza is kaptam.

Végül, az utolsó pont (ami egyáltalán nem a telefon hibája), hogy bár a készülékben van NFC, azt egyelőre nem tudtam kipróbálni, pedig például a hazai Mobil Tárca Szövetség tesztjébe szívesen csatlakoztam volna... csakhogy az nem elérhető a Windows Phone platform számára.

Egy hónap után: nagyon bevált

Mindent összevetve, nem ért igazán csalódás a készülékkel és a rendszerrel kapcsolatban. A Lumia 920 nagyon jól bevált, teleraktam alkalmazásokkal a 9Gag-től a Weather Flow-ig. Készítettem vele az egy hónap alatt 315 fényképet és több tucat videót és minden nap aktívan használom néhány órát. Akinek van lehetősége, érdemes váltania és kipróbálnia a Lumia 920-at és a Windows Phone mobil rendszerét.

* A szerző számára a Nokia biztosított egy Nokia Lumia 920-as készüléket, annak tartozékaival tartós használatra, annak fejében, hogy tapasztalatait megosztja az interneten, rendezvényeken, illetve személyesen a környezetével.

Pintér Robesz

3 Tovább
«
123

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek