Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Interaktivitás a televíziózásban - a tévécsatornák halála

Hétfőn egy izgalmas konferencián vettem részt, ahol a televíziózás állt a fókuszban. Az első, hagyományteremtő jelleggel megrendezett Media Platform konferencián elsősorban a tévécsatornák, a műsorszórással foglalkozó cégek és a téma iránt érdeklődő rokon szakmák képviselői jelentek meg. Jómagam egy, az interaktív televíziózással foglalkozó kerekasztalba ülhettem be, ahol kiderült, hogy a mostani tévés üzleti modell napjai meg vannak számlálva - az igazi kérdés csak az, hogy csupán néhány évet, vagy több évtizedet kell várni arra, amíg tömegessé válik az újfajta, elsősorban internetes interaktivitáson alapuló mozgóképes műsorfogyasztás (szándékosan nem írok tévézést).

Először is szögezzük le, hogy az interaktivitás a televíziózásban nem az internettel kezdődött. Már a kezdet-kezdetén is szerettek volna az emberek visszajelezni a műsorokkal kapcsolatban, a gyártók pedig tudni, hogy mit gondolnak a nézők a műsorról, csak erre a "párbeszédre" korlátozottak voltak a lehetőségek. Tessék megnézni a Gyula vitéz télen-nyáron című klasszikus magyar filmet, hogy hogyan lehetett (volna) visszajelezni a televíziózás (broadcasting) hőskorában. A film ikonikus jelenetében az elektromos fogyasztók bekapcsolásával üzent a társadalom az alkotóknak (1 óra 10 percnél). Az elektromos rendszer leterheltsége ugyanis jól mérhető, bár mivel alapvetően nem erre találták ki, vannak is nem várt következményei (lásd amikor a műtőben elmegy a világítás a főhős életmentő beavatkozása közben).

Ennél sokkal kézenfekvőbb, de pusztán látszólagos interakciót jelentett a tévé távirányító. Itt ugyanis nem valós az interakció, nincs igazi visszajelzés, ha a néző elkapcsol, mert erről nem tudnak a műsor készítői, legfeljebb akkor, ha mérik a nézettséget és azok kapcsolnak el, akik benne vannak a nézőmérő rendszerben. (Idehaza sokkal korábban jelentek meg a tv távirányítók, mint a paneles, elektromos nézőmérés). Ekkoriban még a telefon jelentette az igazi visszirányúsítást. Míg azonban az egyik irányban el lehetett érni a tömegeket (a műsorszórással), a tömegekből legfeljebb a szerencsés kiválasztottak (egy-két megbízható elvtárs) vagy a nézők közül a műsorba kapcsolt betelefonálók jelezhettek csupán vissza. Tehát erősen korlátozva volt a valós idejű interakció.

Ettől már eggyel fejlettebb lehetőséget jelentettek az SMS-ek. Ezekre mind a mai napig sikeres műsorformátumokat lehet építeni. Az élő, szavazós műsorok esetében meghatározó bevételre lehet szert tenni az SMS-ekből befolyó díjakból. Ez már igazi, tömeges visszajelzésre ad lehetőséget - igaz, elsősorban szavazás jelleggel -, viszont az SMS csak az utóbbi egy évtizedben jelent valós alternatívát, amióta tömegesen elterjedtek a mobiltelefonok.

És csak mindezek után jön az internetes interaktivitás, de ez is evolúción ment keresztül. Először azt gondolták a szakemberek, hogy majd a tévé képernyőn keresztül leszünk interaktívak, például megvesszük a műsorvezető öltönyét, vagy kérésre extra információkat kapunk egy sporteseményről a képernyő segítségével. Ehhez képest, amit ma látunk, hogy az egyidejűleg két (néha három) képernyős médiafogyasztás terjedt el: a tévézés mellett egy további, másik eszközt használunk és azon keresztül vagyunk interaktívak, az referál a nézett műsorra: számítógép, okostelefon, tablet jelenti a másik, ugyanakkor néha elsődleges képernyőt, ami mellett még megy a tévé is. De ugyanakkor még ez is broadcasting, tehát tömeges, hagyományos tévés műsorszórás. Igaz, a felhasználók a közösségi médiában már nagy tömegben tudnak (leginkább egymással és nem a műsor készítőivel) interakcióba keveredni.

A legújabb mozgóképes modellben viszont már a műsor (a tartalom) akár el is válhat a csatornától vagy a műsorszóróktól (mint amilyen idehaza az Antenna Hungária, a kábeles vagy műholdas cégek). A tartalom úgy lesz önálló, hogy például felkerül a YouTube-ra, vagy a Netflix-re, a Hulura. Ebben az esetben eleve a tartalom kiválasztása is interaktívvá válik, mivel az rendszerint kikerül a televíziókészülékből és átköltözik a számítógépe, okostelefonba, tabletbe. A mobil internettel még magunkkal is vihető és bárhol, bármikor elérhető. Viszont nekünk kell megmondani, hogy mit akarunk nézni, nem az éppen futó adásból választunk (bár utóbbira is van lehetőség, ha azt mondjuk, hogy arra vagyunk kíváncsiak, mit néznek mások).

A fogyasztói, tévénézői szokások megváltozása lassú lesz. Az emberek hozzászoktak a kanapén, hátradőlős tévézéshez, kedvenc csatornákkal és műsorokkal, miközben vacsoráznak vagy esetleg el-elbóbiskolnak. Ilyenkor azt nézik, amit adnak, legfeljebb a távirányítóval váltanak a csatornák között. Már most is adott azonban, hogy az interneten, okostévén, számítógépen vagy tableten keresztül nem-lineárisan tévézzenek. De egyelőre ezzel kevesen élnek. Viszont ékes képzavarral élve az új szolgáltatások mar a spájzban vannak. A nagy csatornáknak, műsorszóróknak fel kell készülniük arra, hogy a műsorgyártók közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a nézőkkel és rájuk nem lesz többé szükség, egyszerűen kikapcsolják őket az értékláncból. 

Pintér Robesz

0 Tovább

Tartalomprodukáló fogyasztók - író-olvasók

A sajtótermékektől és általában a hagyományos tömegmédiától azt várjuk el mi, fogyasztók, hogy informáljanak a világ eseményeiről, tehát a média a tradicionális tartalomprodukáló információforrás, amely készen kínálja az információkat, a tudást, az adatok első számú forrásává vált. A modern világban ez a folyamat annyira előrehaladt, hogy a média hitelesíti a híreket, úgy is fogalmazhatunk Marshall McLuhan gondolatával élve, hogy a média maga az üzenet. A hagyományos média szerkezete ehhez jól alkalmazkodik, és a szerkesztőségi rendszer megszűri, kontrollálja az információkat, hangsúlyokat tesz ki, természetes működésével meghatározza a lényeges témákat, azaz tematizál. Mindebben a tevékenységi körben szinte monopolhelyzete van a média zárt szerkesztőségi modelljének, amely kevésbé vonja be a tartalomprodukálásba a befogadót.

Ebben a helyzetben a weben az igazi változást a web 2.0 világa hozta, amikor megjelentek a felhasználók, és elkezdtek szabadon, különösebb technikai, szakmai kontroll nélkül saját tartalmat produkálni. Egy ügyes blogger némi íráskészséggel, megfelelő felkészültséggel és jó témaérzékenységgel szerencsés esetben jelentős befogadóközönséget tud elérni. És hangsúlyozom, hogy mindezt adott esetben az újságírói szakmai környezet és ismeretanyag nélkül teheti. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy blogger gyorsabban, szubjektívebb hangvételben, esetleg az újságírói műfaji szabályok betartása nélkül képes informálni a közvéleményt. A gyakorlott, aktív, támogatott bloggerekből könnyen válik véleményvezér. A tartalomprodukáló felhasználó a szerkesztőségi, vállalati kötöttségek nélkül olyan témákkal, olyan nézőpontból is foglalkozhat, ahogy a hagyományos, meghatározó (mainstream) média nem. Azaz a web 2.0 világában már nemcsak a hagyományos média képes tematizálni a közvéleményt, hanem a blogok, a web 2.0 alkalmazások szerzői is.

A nemzetközi felmérések (pl. a Technorati elemzése: http://technorati.com/blogging/article/state-of-the-blogosphere-2011-part3/page-2/) szerint is hatással van mindez a hagyományos tömegmédiára, hisz már jól mérhető az is, hogy van a bloggereknek egy olyan, egyelőre még igen vékony rétege, amelyik hivatásos újságíróként vagy egykori profi újságíróként blogol, és akár pénzt is kap a bejegyzéseiért. Megjelentek tehát a felhasználók, a web 2.0-ás véleményvezérek és az egyszerű bloggerek a médiában, az ellenőrzött műfajú és információtartalmú, alapvetően nem interaktív, objektivitásra törekvő médiaműfajok lazulnak, és az interakció, a szubjektivitás irányába fordulnak.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

0 Tovább

Internetes tartalomszolgáltatás: mégis jó a fizetési fal?

A múlt héten én is jelen lehettem az idei Internet Hungary konferencián, amit 2000 óta szerveznek a Balaton partján, bár ezúttal már másodszor Siófokon tartották meg. Az egyik beszélgetésben elhangzott például, hogy az utóbbi egy évben a magyarországi médiapiac akkora mértékben csökkent, mintha a legnagyobb bevétellel büszkélkedő kereskedelmi tévé kivonult volna az országból. Ezért aztán most az az egyik legfontosabb kérdés, hogy miképpen lehet fenntartani az internetes tömegkommunikáció működését, ha a mai válságos időkben a cégek vagyis a hirdetők rákényszerülnek a marketing-büdzséjük csökkentésére – és hát legyünk őszinték: ezt tudják a legkönnyebben és leggyorsabban csökkenteni.

Évek óta hallunk a nagy (print-)kiadók szándékairól a fizetős tartalomszolgáltatások bevezetéséről, és jelentős sajtóvisszhangja volt a brit Times lépésének, amelynek nyomán 80%-kal csökkent az online látogatóinak a száma.


E szempontból érdekes a szlovák SME c. napilap online változatának egykori főszerkesztője, Tomáš Bella előadása, aki idén májusban indította el hazájában a Piano Media nevű szolgáltatást. Ez egy olyan ún. fizetési fal (paywall) megoldás, ami nem csak egy lapra terjed ki, hanem a legjelentősebb szlovák online médiumok összefogásával jött létre. Tehát a három nagy napilap (Hospodárske noviny üzleti napilap, a Pravda és az SME), egy sport napilap és jónéhány tematikus portál szállt be a közös üzletbe és csak néhány ingyenes hírforrás maradt meg. A felhasználóknak havi 3 euróba kerül az a hozzáférés, amivel a szlovák online média jelentős részéhez hozzáférnek.



Tomáš Bella a prezentációjában megmutatta a bevezetés előtti és utáni látogatottsági adatokat, és ez alapján az látszott, hogy nem csökkent érzékelhető módon a szlovák portálok látogatottsága. Szerinte ennek az egyik oka az, hogy majdnem a teljes online médiát lefedi a szolgáltatás, a másik pedig az, hogy a szolgáltatás ára igen visszafogott.
A modell nagyon hasonló a kábeltévék üzleti elvéhez és ezt az átalánydíjas rendszert Tomáš Bella szerint az olyan saját nyelvi kultúrával rendelkező kis országoknak jó megoldás, mint akár Magyarország is (de nem igazán alkalmas a nagy országok számára, mint az Egyesült Államok). Szerinte meg kell értetni az internet-felhasználókkal, hogy a tartalom előállítása nincs ingyen.

Az előadást követő kerekasztalbeszélgetésben a hazai kiadói világ fontos szereplői (HVG, Ringier, Figyelő, Origo) arról beszélgettek, hogy milyen esélyei lehetnek a hasonló rendszer hazai bevezetésének. A HVG kiadó képviseletében Szauer Péter elmondta, hogy az internet-felhasználók jelenleg is fizetnek a szolgáltatójuknak az internet használatáért és e használat igen jelentős része a kiadók által létrehozott tartalmak fogyasztása, így tehát felvethető az is, hogy a szolgáltatók építsék be az árakba a tartalom előállításának költségeit. A magyar piacon mindenesetre van már részleges fizetési fal megoldás (pl. Kreatív, Napi Gazdaság, HVG), tehát jellemzően tematikus oldalak szigetszerű megoldásairól van szó. Nem volt érzékelhető mindenesetre az, hogy a magyarországi média olyan típusú összefogásra készen állna, mint ami a szlovák Piano rendszer elindításához szükséges volt.

Tomáš Bella egyébként azt mondta, hogy 2012-ben szeretnének a Piano Media szolgáltatással megjelenni Magyarországon.

Szilágyi Árpád

0 Tovább

Az új Híradó.hu portál

Néhány héttel ezelőtt írtam e blogban a BBC portálról, ami jó példa arra, hogy hogyan lehet korszerű és átgondolt közszolgálati portált építeni. Meggyőződésem, hogy ez a helyes irány és előbb-utóbb (jobb lenne előbb) ebbe az irányba kell haladnia a magyar közmédia portálnak is.

Most megújult a közmédia központi weboldala, ami ugyebár pár hónapja egy döntés nyomán a Magyar Televízió korábbi nyitó oldala, a hirado.hu lett. Hogy e névválasztásból mi következik, tartalomban és kommunikációban, azt most tegyük félre. Röviden a sok év óta hangoztatott véleményem: első lépésként elfogadható, hogy egy hírportál legyen a „faltörő kos” az első hónapokban, de biztos vagyok benne, hogy ezt a hírportál felfogást érdemes lendületesen kibővíteni (általános portállá, mint az Origo és az Index, vagy a BBC.co.uk) úgy, hogy ne csupán a hírfogyasztó netezők alkossák a célcsoportot, hanem valamennyi magyar netező.

Híradó.hu - a logó és a menü egy része

Itt az alkalom tehát, hogy az első vakuvillanások fényében elkapjak egy pillanatképet és rögzítsem első benyomásaimat. Le kell szögezzem, hogy jómagam is az egységesülő közmédia egyik munkatársa vagyok, ráadásul több múltbeli (közmédiás) internetes fejlesztés révén érintett vagyok a témában és van is némi rálátásom az elmúlt 15 évre úgy, hogy közvetlen közelről láttam bizonyos részeredményeket felmutató fejlesztéseket, de e másfél évtizedet úgy látom, hogy összességében (értsd: a jelentős hatású portál létrehozása szempontjából) jórészt kihagyott lehetőség maradt az online világ a magyar közmédia számára. Azt is jelzem, hogy ez alkalommal nem volt lehetőségem befolyásolni a közmédia portál átalakítását. E helyütt nem lehet elég részletesen végigvenni a portálépítés legfontosabb szempontjait és ez alapján alapos elemzést írni. Tényleg csak egy első benyomás, ami a későbbiekben módosul majd, ahogy a közmédia portálja remélhetőleg továbbfejlődik.

Elsőként érdemes elismerni (hiszen mindenki először a külcsínt nézi meg), hogy a portál a korábbi hirado.hu finoman szólva is eklektikus esztétikájához képest jóval nyugodtabb, letisztultabb és így vonzóbb képet mutat. Szintén fontos, bár nem különösebben érdem, hogy a nyitó oldalon van egy kiemelt anyag (címlapsztori), továbbá a logóra (?) kattintva a portálokon megszokott módon visszajutunk a nyitó oldalra. (Logónak tekintettem legalábbis azt a fura jelet, amire ráírták, hogy BETA, a logó helyén találjuk és az RSS logóra emlékeztet.) A kötelező körös rápillantáshoz tartozik még az is, hogy észleljük a menürendszert, ami e portálon vízszintesen kapott helyet. Rögtön hadd fűzzem hozzá ez utóbbihoz, hogy érdemes egymás mellé tenni a BBC menürendszerét illetve tartalomtérképét („Can’t find? Try A to Z”) valamint a Hirado.hu menüjét (nincs sitemap!) – rögtön látszik majd, mire gondolok… Nem tudom például, hogy ha a Netidőkben hírértékű információ van és mondjuk egy blogposztban megírjuk, akkor melyik menübe kerülhetne? A Netidők se nem kultúra, se nem tudomány, se nem gazdaság – illetve mindegyik kicsit, de csak érintőlegesen… Hopp: van egy HIGHTECH rovat! De sajnos nem kapott helyett a menüben, csak a nyitó oldal alján (ahova a netezők kis százaléka fog csak eljutni) egy dobozban.

A címoldal alapján az is ténynek látszik, hogy egyrészt a tartalom alapján egyértelmű, hogy a közmédia nyitó oldala jelenleg csupán hírportál és nem általános portál, másrészt egyértelmű, hogy a tervezés során valamilyen okból kifolyólag elbillent az arány a tévés felfogás felé.

Kezdjük ez utóbbival: a vízszintes menü rögtön egy VIDEO menüponttal kezdődik, rákattintva egy olyan gyűjtőoldalon találjuk magunkat, ahol az MTV és a Duna TV híranyagait találjuk meg. A közmédia rádiós tartalmai itt nincsenek, de hát miért is lennének a VIDEO alatt? Logikailag akkor kellene legyen egy AUDIO menüpont (vagy inkább: „Hangtár”, ahogy a rádiós weboldalakon évek óta működik), de se AUDIO, se hangtár. Aztán a címlapsztori mellett jobbra láthatjuk kiemelt helyen a LEGFRISSEBB VIDEÓK c. ablakot, ahol ismét a televíziós hírműsorokat látjuk. Ha pedig a nyitó oldal aljára tekintünk, ott még egy TV MŰSOR ajánló részt is találunk. (Rádiós hírműsorok meghallgatása sehol, rádiós műsorrend sehol.) E tévéműsort ajánló doboz felett (tehát nem túl értékes helyen) találunk egy rádiós dobozt, amibe mindössze a Kossuth, a Petőfi és a Bartók Rádió élő adásának linkje fért be.

Nézzünk még két szempontot: a hírportál jelleget támasztja alá az is, hogy az eddig felemlített felületeken kívül lényegében csak híranyagokat találunk, továbbá szintén a hír műfaj dominanciáját jelzi ezen a portálon az is, hogy az egyetlen közösségi szolgáltatást felhasználó tartalmi egységben, a Facebook dobozban a hírek megosztása látható.

Értékelésre e helyütt (értsd: nyilvánosan) nem vállalkozom, a fentiek inkább ténymegállapítások voltak az eddigi tapasztalataim alapján, érdemes átgondolni ezeket a szempontokat és továbbfejleszteni a közmédia portált, ha komolyak a szándékok vele kapcsolatban.

Szilágyi Árpád


0 Tovább

Internetszabályozás és médiatörvény

Több mint másfél évtizede követjük az internet és a magyar állam viszonyának változásait. A ’90-es évek közepén az akkori igazságügyminisztertől, Vastagh Páltól kérdeztem először, hogy lesz-e internetszabályozás Magyarországon, és akkor egy nemleges választ kaptam. S bár egyszer tíz évvel ezelőtt felmerült már a hatóság részéről, hogy valamiféle törvényi szabályozásra szükség lesz, a legtöbb állami vezető inkább a meglevő törvények alkalmazhatóságára hivatkozott. Közben szintén a kezdetektől hallani lehetett a tartalomszolgáltatóktól, hogy legjobb lenne számukra az önszabályozás. 2001-ben meg is alakult a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE), amely éppen az önszabályozást tűzte zászlajára, meg is alkottak egy etikai kódexet, amit az egyesület tagjai betartanak. Gerényi Gáborral, az MTE elnökségi tagjával beszélgettem.

Szilágyi: Mi az önszabályozás lényege?

Gerényi: Mi az internettartalom önszabályozására szövetkeztünk az Origoval, az Index-szel, a Nol.hu-val és más jelentő internetes tartalomszolgáltatókkal. 2001-ben, amikor ez létrejött, a média működését már számos törvény szabályozta: volt médiatörvény, sajtótörvény, a polgári törvénykönyv és egyéb más törvényeknek is voltak a nyilvánosságra vonatkozó szabályai. Volt egy csomó olyan passzus, ami nem volt egy az egyben átvihető, pl. a sajtótörvénynek a helyreigazításra vonatkozó részei, bizonyos jogtechnikai okok miatt nem voltak alkalmazhatók internetre, meg ugye az internetes tartalmak egy kicsit máshogy szerveződnek, másféle formátumok vannak, megjelentek teljesen új műfajok, felhasználói tartalmak – ezekre vonatkozóan nem lehetett a törvényeket ugyanúgy alkalmazni. Ezért mi úgy gondoltuk, hogy az egyesület kereteiben a törvényalkotót és a törvény alkalmazót is segítjük azzal, hogy a létező törvények jelentését és szellemét igyekszünk átértelmezni az internetes környezetre. Mi, az egyesület tagjai nagy internetes médiatermékeket hoztunk létre és ezeknek a felületein érvényesítünk egy etikai kódexet, amely helyenként még a létező törvénynél erősebb szabályozókat, megkötéseket tartalmaz. Bizonyos etikai normákat, amelyeket nem lenne érdemes törvényben kötelezővé tenni, de azzal, hogy mi betartottuk, azt jeleztük, hogy ez egy rendezett-szervezett környezet, és itt biztonságosan lehet médiát fogyasztani.

Szilágyi: Ennek az az eredménye, hogy a legjelentősebb magyarországi internet tartalomszolgáltatók a kódex szellemében működnek, tehát a legnagyobb közönség egy ilyen szabályozott környezetet talál maga előtt, de a kódex mégsem tudja kiküszöbölni, hogy olyan speciális szolgáltatások is létrejöjjenek, mint a sokat emlegetett Kuruc.info. Ez indokolja az új médiatörvénynek ezt a részét, ami az internetet is szabályozza?

Gerényi: Igen, a törvényalkotónak van egy olyan aspirációja, hogy szeretné jogon kívül helyezni, sőt elérhetetlenné tenni ezt a fajta tartalmat, ami súlyosan jogsértő, hiszen már a médiatörvény előtti törvényeket is sérti a működése. És olyan eszközöket vet be ez a törvény, amivel azt várják, hogy a hatóság ténylegesen elérhetetlenné tegye ezt a törvénysértő lapot, mert ugye eddig mást nem tudott vele tenni a magyar jogrendszer, hiszen nem Magyarországról szolgáltatják. Azt persze egy kérdés, hogy sikerülni fog-e nekik. Ez a törvény sikerességének az egyik mércéje lesz, hogy valóban üzemen kívül tudja helyezni a súlyosan törvénysértő portált, vagy pedig ők lesznek az erősebbek, a türelmesebbek és kicsúsznak a markukból. Ezt most még nem lehet látni.

Szilágyi: Tudom, hogy nagyon egyszerű megközelítés, de biztosan sokak fejében felmerül: az, hogy most foglalta törvénybe az állam az internetszabályozást, ezt azt is jelenti, hogy az önszabályozás sikertelen volt Magyarországon?

Gerényi: Nem, hiszen eddig is voltak törvények, amelyek szabályozták az internetes tartalomszolgáltatást. Emellett futott az önszabályozás és most létrejött egy újabb törvény, amely az önszabályozás mellett futó rendszer lesz. Ráadásul a törvénynek egy teljes fejezete foglalkozik azzal, hogy mely feladatok maradnak továbbra is önszabályozás keretein belül és melyek azok, amelyek még hozzájönnek újonnan, amelyeket nem a hatóság által akarnak elvégezni. 

Szilágyi: Vannak speciális kérdések. Sokat lehet olvasni a sajtóban arról, hogy bizonyos blogokat regisztrálni kell. Mégpedig azokat, amelyek kereskedelmi tevékenységet folytatnak, vagy bevételt, hasznot hoznak a blog üzemeltetőjének vagy szerzőjének. Ennek mi lehet a célja? Miért éppen azokat, akik haszonra hajtanak? Miért őket kell regisztrálni?

Gerényi: A blog maga tulajdonképpen csak egy formátum és igazából a médiatartalmak megítélésénél – gondolom, így gondolkodott a törvényalkotó – nem a formátum a lényeg, hanem a mögöttes rendszer. Tehát ha valaki egy magánblogot, egy felhasználói tartalmat hoz létre, amit a saját kedvtelésére írogat, akkor a közvélemény nagyon erős nyomást fejthet ki, hogy a törvény erre ne terjedjen ki. Tehát szabadon lehessen magánfelületeket létrehozni. De ha valaki üzletszerűen visz egy tevékenységet, akkor viszont az az álláspontja a törvényalkotónak és szerintem logikailag talán védhető is, hogy az az igazán döntő a megítélés szempontjából, hogy milyen tevékenység van mögötte: egy komoly médiaüzlet vagy pedig kedvtelés.

Szilágyi: De akkor ez nem egy médiaszakmai szabály, hogy ha a kereskedelmi jellege dönti el a regisztrálandóságát a blognak, hanem inkább gazdasági elkülönítése. Miért esik más szabály alá egy haszonért dolgozó blog, mint egy hobbi blog, ha ugyanazt a tartalmat mind a két helyen meg lehet írni?

Gerényi: Hát bizony itt van a filozófiai csapda, hogy igazából a tartalmak jellege egy folyamatos kontinuum mentén helyezkedik el, vannak ilyenek-olyanok és van a kettő közt is egy óriási szürke zóna, ami néha hasznot hajt, de többnyire nem, vagy fordítva és ezt a mezőt kettévágni és azt mondani valahol önkényesen, hogy mindent önszabályozunk, onnantól meg szabad… ez ugye bátor elhatározás kérdése. Kérdés, hogy ennek a gyakorlatban majd jelentkezik-e valami előnye vagy nem? Nekem úgy tűnik, hogy azért a felhasználói tartalmak jelentősége és nyomulása fokozódik. Az emberek egyre többet olvassák egymást és egyre kevesebbet olvasnak bennünket, a profikat, akik médiát gyártunk, termelünk…

Szilágyi: Hacsak nem a profik kiemelik a felhasználói tartalmakat, amikor az Index vagy az Origo címlapján kiemelnek egy blogbejegyzést…

Gerényi: Igen, ez egy következő kérdés, így van. De úgy tűnik, hogy ez az ingyenesen gyártott, változó minőségű, de nagyon nagy mennyiségű felhasználói tartalom szépen veszi át a médiafogyasztást a profiktól. Ráadásul ugye nem is vonatkozik rá törvény és én úgy gondolom, ha a közeli és távolabbi jövőben sem fog. Úgyhogy ez a fajta kettévágás, hogy az egyik felükre vonatkozik a másik felükre nem – egyrészt ez nyilván önkényes, másrészt lehet, hogy a jelentősége az idők folyamán egyszer majd el fog enyészni.

Szilágyi: És akkor van még speciálisabb kérdés ebben az esetben, hogy amikor valaki egy blogszolgáltatóhoz csatlakozik, akkor általában a felhasználói szerződésekben benne van, hogy ő akár kaphat is valamiféle részesedést az ott megjelenő reklámokból. Akkor ő most haszonért dolgozik, vagy nem? Kell-e regisztrálni azt a blogot vagy sem?

Gerényi: Erre a törvény szövege nem ad nagyon szilárd támpontot. A törvény alkalmazói, a hatóság munkatársai már nyilatkoztak ilyen témájú kérdésben és ők azt mondták, hogy ebben a liberálisabb, megengedőbb joggyakorlatot fogják támogatni, tehát aki kitesz egy Google hirdetést vagy kap valami bevételrészesedést, az még nem igazi médiaüzletet folytat, így ez a tevékenység a hobbikategóriától minőségileg nem különböző valami.

Szilágyi: Összességében mit gondoltok a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületében az új médiatörvényről? Ez egy előremutató szabályozás? Szükség volt rá? Vagy pedig sokkal több a kritizálandó elem?

Gerényi: A szakmai része nagyon-nagyon sok előremutató dolgot tartalmaz, ebbe bele is vontak bennünket. Ebben a folyamatban részt vettünk és szakmai észrevételekkel támogattuk a törvényt és a többségét meg is fogadták. Azt pedig tisztán politikai koncepció – a szó legjobb értelmében –, hogy a törvényt egy hatósággal szeretné a kormányzó erő betartatni – ennek megítélése a szakmai kompetenciánkon kívül esik. Ezért tehát nyilván a kormányzó pártnak kell felelősséget vállalnia, hogy ezt a rendszert bevezeti. Ha sikerül, akkor a siker gyümölcseit learathatja, ha kudarcba fullad a dolog, akkor pedig ez az ő felelőssége lesz és ez nyilván konzekvenciákat von maga után.

 

Szilágyi Árpád

 

1 Tovább
«
12

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek