Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Sonynál végleg elmentek otthonról?

A Sony cég fejesei között valami nincs teljesen rendben. Az elmúlt években szinte minden évre jutott egy olyan balhé, amely után nem győztek hajlongani és bocsánatot kérni. Azt hittem az idei évre már megvan a balhé, néhány hónapja több mint százmillió PlayStation Network előfizető adatát szerezték meg hackerek, amely egy ideig nem is volt elérhető, ezért a játékosok a világ több pontján is csoportosan beperelték a céget. Ráadásul a cég hozzáállása sem volt a topon.

De azt hiszem most sikerül újabb néhány millió embert magukra haragítaniuk.  A Sony módosította a PlayStation Network általános szerződési feltételeit, és arra kéri a felhasználókat, hogy fogadják el, amikor legközelebb bejelentkeznek. Az új feltételek szerint, ha a jövőben biztonsági probléma adódna, a hálózat használói lemondanak a kollektív perelési jogukról. Ha pedig egyénileg perelnek, először békéltető tárgyalásra kell menniük. Ebbe beleegyezni harminc napig van lehetőségük, utána kitiltják őket az online szolgáltatásból.

Erős a gyanúm, hogy ez jogilag sincs rendben, ezzel biztosan felheccelnek vele néhány jogászt. Mert ez jogilag számomra teljesen abszurdnak tűnik. Az orvos nem azt íratja velem alá műtét előtt, hogy tájékoztatott az esetleges mellékhatásokról, hanem azt, hogy amennyiben elszúrja, nem perelhetem be. Vagy a fodrásznál mielőtt a fejemhez nyúlnak, közli, ha leég a hajam, pechem van, ő nem vállalja a felelősséget.

Természetesen ezek kicsit sarkított példák. a Sony azt nem merte leírni, „Ki itt belépsz, mondj le minden jogodról”, de részben erre törekszik. Az egész mögött a kollektív perelési jog áll.

 Ilyen esetekben viszonylag szerény összegű kártérítést ítél meg a bíró. Valószínűleg egymillió emberből mindössze pár tucat vállalná, hogy bepereljen egy óriáscéget, egy bizonytalan, nem túl jelentékeny összegért. Ügyvédi irodák csak komoly kártérítési összegek esetén vállalják az ingyen a munkát egy bizonyos százalék részesedésért.

De ha feltűnik egy ügyvédi iroda, aki azt mondja, csak írd alá a megbízó levelet, és mi mindenben eljárunk, nem kerül egy filléredbe sem, és a végén kérjük a kártérítés összegének mondjuk 30 százalékát, kevés ember lenne, aki nem írná alá. Mert ha a bíróság mondjuk megítél 5000 dollár kártérítést, minden munka nélkül hozzájuthatunk 3500 dollárhoz. De egymillió ügyfél esetében ez 5 milliárd dollárba kerülne a Sonynak, és az ügyvédi iroda kaszálna másfél milliárd dollárt.

Így már érthető a Sony aggodalma. De ez a hozzáállás nem elfogadható.

Toochee, a Galaktikus

0 Tovább

Tablet és Sci-Fi

A Samsung vs. Apple dizájnper kapcsán már írtam arról,hogy bizonyítékként előkerült a 2001 Űrodüsszeia című film. Rövid kutakodás után kiderült, hogy magának a tablet gépnek koncepciója már többször megjelent az SF filmekben és tévésorozatokban.

Star Trek - Az Új Nemzedék (1989)

 

Egy másik típus Geordi LaForge kezében:

 

Star Trek - Deep Space 9

Az űrállomásról sem hiányozhat, és a nagy fehér főnök ajándékozza meg vele a bennszülötteket...

 

Az űrállomás parancsnokának egy exkluzívabb típus jár:

 

 

Strar Trek kapcsolatfelvétel: Ismét Giordi, és egy újabb típus (1996):

 

De ez fordítva is működik. Nagyon gyorsan megjelent a Csillagflotta alkalmazás Ipodra.

Toochee, a Galaktikus

 

0 Tovább

Analóg és digitális írásbeliség

A napokban beadtam az okostelefonom szoftverfrissítésre a szervizbe. El kellett töltenem körülbelül háromnegyed órát telefon nélkül, így hát leültem egy padra, és elgondolkodtam azon, hogy mi mindenre is használom ezt a készüléket. Nem is egyszerűen csak arra csodálkoztam rá, hogy egy mai okostelefon messze több már az egyszerű telefonnál, hanem arra a figyelemre méltó tényre, hogy mennyit és miképpen írok ebbe a készülékbe. Sőt kifejezetten érdekes, hogy mennyire megváltozott a kézíráshoz való viszonyunk az informatikai eszközök miatt.
Az írógép-billentyűzet, de legfőképpen a számítógép-billentyűzet megjelenésével az írás elszakadt a hagyományos kézhasználattól, a leírandó betűket külön karakterekre bontjuk, amelyeket elszigetelten helyezünk egymás mellé a billentyűk segítségével, és az írásból eltűnnek az összekötő elemek. A folyó kézírás helyét a nyomtatott betűk veszik át. Olyan ez, mint a Gutenberg-féle nyomdában a betűszedés. Ezzel együtt jár még a szövegtördelés is, ami egy hagyományos nyomdai szerkesztési eljárás volt, és most az egyszerű számítógép-használók életében is mindennapos tevékenységgé vált.

Image: dan / FreeDigitalPhotos.net

Amikor megjelentek a mobiltelefon-billentyűzetek, akkor teljesen új billentyűhasználati stratégia alakult ki, amely az olyan egyszerű és hagyományosan begyakorolt eljáráshoz, mint az íráshoz a memória és a reakciókészség egészen új stratégiáit követeli meg.  Gondoljunk csak arra, hogy egy karaktert egy billentyű többszöri lenyomásával lehet elérni, illetve alkalomadtán akár billentyűmenüt is kell váltani. Ezzel a technológiával a hagyományos kézírásból a karaktermegjelenítés különleges változata lett.

Image: FreeDigitalPhotos.net

 
Közben jegyezzük meg azt is, hogy megjelent az egérrel való ábrázolás is, mert a rajzoló programokban egérrel is lehet írni, ábrázolni, ám ez a ceruzától, az ecsettől és a többi, ujjak közé fogható eszközöktől nagyon eltér, illetve érzékenységi problémák is adódnak. Ám megjelentek modernebb beviteli eszközök is, amelyeket az igényesebb grafikai alkalmazásokban használnak, ilyen például a digitalizáló tábla és a hozzá való érintőceruza. Ezek már egészen megfelelnek a hagyományos íróeszközöknek, a digitalizáló tábla a papír, az érintőceruza pedig a toll analógiája, pusztán annyi változott, hogy nem azon az eszközön jelenik meg a kézírásunk, amelyre írunk, hanem a képernyőn.
Nagy változást hozott az életünkben az érintőképernyő megjelenése és hétköznapi elterjedése. A mai mobilokban kétféle érintőképernyő használatos: a rezisztív és a kapacitív. A rezisztív érintőképernyő és a hozzá tartozó érintőceruza (amit gyakran neveznek stílusnak vagy angolosan stylusnak is) használata a kézírás-felismerő szoftvereknek köszönhetően egészen hasonlő a hagyományos kézíráshoz, csak annyi a különbség, hogy ez az eszköz a kézírásunkat digitalizálja, és átalakítja nyomtatott betűkké. Ám maga az eszközhasználat leginkább a noteszfüzetbe való jegyzeteléshez hasonlít.
 
Kifejezetten nagy változás történt a kapacitív kijelzők megjelenésével, hisz ezzel a lépéssel visszatértünk a kézírás ősi gyökereihez. A kapacitív kijelzők a kézírás-felismerő szoftverek segítéségével visszahozzák azt az írásélményt, amit akkor tapasztalunk, amikor kézzel homokba írunk az ujjunkkal, vagy amikor az ősember barlangfalakra rajzolt. Hisz ugyanezt a műveletet végezzük, amikor a kapacitív érintőkijelzős telefonunkra a az ujjunkkal írunk, rajzolunk. A táblagépek segítéségével mindezt már nemcsak a noteszfüzet méretében tehetjük, hanem nagyobb papíron is.
Amikor az érintőképernyőn megjelent a teljes (más néven qwerty) billentyűzet, visszatértünk a hagyományos billentyűzethez, ám ez már virtuálisan, a kijelző felületén érhető el. A Swype technológiának köszönhetően még újabb billentyűzethasználati stratégia jelent meg. A Swype segítségével ugyanis a billentyűkön csúsztatjuk az ujjunkat, és szünetet tartunk a csúszásban, ha meg akarunk jeleníteni egy karaktert. Ez közelít a kézírás folyamatosságához, folyamatjellegéhez, míg a hagyományos billentyűhasználat szegmentálja, részekre tagolja az írást.

Image: Simon Howden / FreeDigitalPhotos.net

A billentyűzethasználat lényege tehát az, hogy a kezünk használatával csak közvetve jelenítjük meg a karaktereket, megnyomunk egy gombot, és a rendszer jeleníti meg a kijelzőn a szöveget. Ezen a közvetettségen változtat az érintőképernyő a kézírás-felismeréssel, így a digitális technológia segítségével újra közelítünk a hagyományos, analóg írásbeliséghez, a papír és a ceruza használatához.
Bódi Zoltán
0 Tovább

Régi játék új módszerrel

Sok-sok évvel ezelőtt a játéktermi gépek, majd az otthoni komputerek sztárja volt a Space Invaders nevű játék. Később a mobiltelefonok révén második reneszánszát élte. Íme itt a következő újjászületés: a játékirányítás forradalma. Egy remek példa, hogy az érintőképernyőt milyen egyéb módon is fel lehet használni a szórakozásra.

Tücsi a Galaktikus

 

0 Tovább

A szuperfazék igazi előnyei

A héten jelent meg egy interjú a Super Marmite (Szuperfazék) nevű közösségi oldal készítőjével. Röviden a szolgáltatás lényege, hogy egy térképes keresőt találunk, amely megmutatja, a közelünkben ki főzött éppen valamit otthon, amiből eladna pár adagot. A szájt segítségével vagy elvitelre kérhetünk ételt, vagy be is ülhetünk valakihez ebédelni, ha ő vállalja a vendéglátást, és bárki regisztrálhat rá, tekintet nélkül arra, hogy rendszeresen vár ötfogásos ebéddel vendégeket, vagy csak maradt egy kis makarónija a két személyre főzött vacsorából.

Komoly sikert jósolok az ötletnek, amely szerintem a második valamit is érő webkettes alkalmazás (Az elsőről itt olvashatsz). Bár a lehetséges sikerét én másban látom. Néhány szempont, amely igazán érdekessé teszi ezt az alkalmazást.

- Az embereket segít kiszabadítani a gyorséttermek-kifőzdék-szedvicsbárok ördögi köréből, igazi házi koszttal kényeztethetjük gyomrunkat. Ezt megtehetjük akár otthonról, akár munkahelyről.

- Különösen jól jöhet akkor, ha a gyerek otthon marad egyedül betegen, vagy esetleg a tavaszi szünetben, kényelmesen meg lehet oldani az ebédeltetését.

- Különösen jól működhet nyaralás közben. A nyaralóhelyünk környékén pásztázhatunk szakácsok után, elkerülhetjük az éttermek egyen kínálatát, miközben megismerkedhetünk a helyi ízekkel. Ez különleges kaland lehet külföldön is.

- Bővülhetnek kulináris ismereteink. Olyan ételeket kóstolhatunk meg, amelyekről nem  is hallottunk, vagy éppen nekünk ismeretlen módon készítik el a megszokott ételt.

- Nem elhanyagolható szempont, hogy ez kiegészítő pénzkereset lehet otthon dolgozóknak, fogyatékosoknak, vagy akár a nyugdíjasoknak.

- Vannak olyan ételek, amit a családban csak egyvalaki szeret, ezért nem főznek sohasem. De ha összeszedünk az adott napra 5-6-8 embert, akik szintén rajonganak azért a fogásért, már megéri megfőzni.

Vannak olyan ételek, amelyeket csak nagy mennyiségben lehet igazán jól elkészíteni, ezért csak nagy ritkán készítjük. Ezután ez sem lehet gond.

- Régi receptek nem mennek feledésbe, hiszen az öreg nénik, akik boldogan főznek másoknak, nem csak az ételt osztják meg szívesen, hanem a recepteket is.

- Kialakulhatnak új, gasztronómiára alapozott baráti körök.

- Komoly konkurencia születik az éttermeknek, és fel kell venniük a kesztyűt. Fel kell venniük a versenyt a házi koszttal. Viszont a környéken elfogyasztott ételeket fogyását figyelve a vendégeknek sokkal vonzóbb étlapot állíthatnak össze.

Biztos vagyok benne, hogy pillanatok alatt össze lehetne szedni, még vagy egy tucat érvet az alkalmazás mellett. De akit ez nem győzött meg, az menjen sajtburgert venni.

Tücsi a galaktikus

 

 

0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek