Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Netidők Extra: Mobile World Congress – második nap: a következő milliárdtól az Android legyőzéséig

Vajon ki válik vezetővé a mobil internet fejlődő világban való elterjesztésében? Ugyanis az előttünk álló évtized nagy üzlete egészen biztosan ez lesz. De én egyelőre mégis a fejlett világnak szánt csúcskészülékeket tapogattam meg. A nap nyertese a Samsung: öt Mobile Awards díjat zsebeltek be. Végül: a nyitottság és a sokszínűség már önmagában is érték, derült ki az egymással (hivatalosan nem) versenyző új mobilos oprendszerek vezetőinek esti előadásából. Sűrű volt a mai nap.

A második nap még korábban indult, mint a tegnapi, így már fél kilenc előtt a Firában voltam – mint kiderült túl korán, kilenc előtt ugyanis nem engedik be az embereket a kiállítócsarnokokba, csak a közlekedésre fenntartott folyosón lehet jönni-menni, illetve a konferencia helyszínéül szolgáló négyes csarnok előterében lehet megnézni azt a kevés kiállítót, aki ott van. Sebaj, kihasználtam az időt, hogy átnézzem a hátralévő programot, amire kiváló alkalmazást fejlesztett a GSMA (az MWC-t szervező nemzetközi mobiltelefonos szövetség). A mai program: hogyan csatlakoztatjuk be a következő 1 milliárd felhasználót, kik nyerik idén a (rekord számban kiosztott) Mobile Awards Ceremony-n a díjakat, végül, ki lesz méltó kihívója az androidnak és az iOS-nek a mobil okostelefon rendszerek új üdvöskéi közül (színpadon a Firofox OS, az Ubuntu és a Jolla). Érdekes napnak ígérkezett és úgy tűnt még arra is lesz idő, hogy kicsit kiszabaduljak a standok közé és végre kezembe kaparintsam az új csodákat (engem a Nokia, a Huawei és a ZTE érdekelt leginkább, a Samsungos készülékekhez külön látogatást tervezek).

A következő egy milliárd

A nap első plenáris konferencia eseménye a fejlődő világról és a mobil internetről szólt. Négy éven belül ez hatalmasabb üzlet lesz, mint a fejlődő világ, nem véletlenül figyelnek annyira erre a piacra a gyártók, de az első helyen kétségkívül a Nokia áll, elsősorban az Asha termékvonallal, illetve az igen olcsó telefonkészülékeikkel. De a mobil szolgáltatók – mint amilyen a Qtel csoport (hétfőtől Ooredoo) is érintettek a folyamatban, ugyanis ez a leggyorsabban növekvő mobilos régió a világon. Persze, hangsúlyozták, ez nem csak üzleti kérdés, hanem társadalmi és politikai is – elég csak a mobiltelefonok arab forradalmakban betöltött szerepére gondolni.

Az arab világban mindössze 13%-os az internet penetráció, amin csak mobil internettel lehet javítani. Ez nem öncél, mint kiderült 10% növekedés a mobil szélessáv penetrációban 1,38%-kal növeli a GDP-t – hangsúlyozta Nasser Marafih, az Ooredoo vezetője. A korlátok: a megfizethető készülékek és szolgáltatások, a szolgáltatókat terhelő magas beruházási költség (nehezebb lesz mobil szélessávot adni mindenkinek, mint alap mobil szolgáltatást biztosítani), technikai és kulturális sajátosságok (a MENA régióban 23%-os az analfabéták aránya). Végül helyi tartalomra és alkalmazásokra is szükség van.

Manoj Kohli, a Bharti Airtel vezetőjének előadásából az is kiderült, hogy az afrikai kontinens is kér a mobil internetből, sőt ez a folyamat már elkezdődött, a Facebook top 10 mobilos országa közül (ahonnan a legtöbben csatlakoznak a Facebook-ra mobilon) 7 afrikai(!). Fontos lenne azonban az is, hogy a helyiek megtudhassák, nem csupán Facebookból áll az internet.

Végül Stephen Elop, a Nokia vezetője izgalmas előadása végén levonta a konklúziót: a legnagyobb kihívás, hogy megfizethető áron, felhasználókra szabott, magas minőségű mobil internetes szolgáltatásokat nyújtsanak a felhasználóknak. Nehogy azt higgyük ugyanis, hogy az itt élő emberek kevesebbel is beérik – ráadásul nekik szinte csak mobilon lehetséges elérni a netet, ezért kiemelten fontos a helyi alkalmazások, tartalmak nyújtása is.

A Samsung ötször

A Mobile Awards Ceremony sajnos számomra csalódást keltő volt. Lehet, hogy naiv voltam, de arra számítottam, hogy legalább a shortlistre került döntősöket bemutatják pár másodpercben, de ha ezt nem is, a nyertesekről láthatunk valami videó ismertetőt. Sajnos gyakorlatilag ledarálták az egész eseményt, a kategória ismertetése után elmondták a jelöltek nevét, végül színpadra szólították a győztest, akivel fénykép készült és megköszönhette a kollégáinak és édesanyjának a támogatást. (Öröm az ürömben, hogy pendrive-on megkaptam az összes induló bemutatkozó anyagát.)

Azért a díjakból akadt néhány érdekes. A nap nyertese egyértelműen a Samsung lett, amely a 36 trófeából 5-öt vihetett haza. Egyet a kompakt fényképezőgép kategória megújításáért, egyet a Galaxy S3-ért, ami többek között az Apple iPhone 5 és a Nokia Lumia 920 előtt nyerte el a legjobb okostelefon címet 2013-ban. Mint legjobb gyártó is őket díjazta a zsűri. Végül két díjat kaptak az LTE hálózathoz köthető Smart LTE megoldásukért, ami elvitte a „szuperdíjat” is, a nagy cégek vezetőitől kapott elismerést (ők egyetlen céget, terméket, szolgáltatást díjazhattak az egész mezőnyből).

Egy díjat kapott a Nokia is, a feature telefon kategóriában (amiben a négy induló közül három a saját készüléke volt) – a díjat éppen akkor rakták a standon a dicsőségfalra, amikor ott jártam. A díjazott a Nokia Asha 305 lett.

A Nokia 2013-as Mobila Awards díja éppen kikerül a dicsőségfalra

Díjat nyert a Google és az Asus a Nexus 7-tel, mint 2013 legjobb tabletje. A mobil alkalmazások közül felhasználói kategóriában a Facebook nyert, üzletiben pedig az Evernote. A legérdekesebb díjazott kétségkívül a Coca Cola Chok Chok Chok kampánya volt, ezt inkább látni kell, úgyhogy mindenféle szószaporítás helyett ezt a videót ajánlanám.

Egy kis műanyag

Üssenek agyon egy féltégla méretű bunkofonnal, de nekem a Nokia standja tetszett a legjobban a gyártók közül. Meg is tudom indokolni, hogy miért: itt volt élet. A Nokia nagyon ügyesen, tematikusan szervezte meg a készülékei bemutatását, külön a fejlődő világnak szánt egyáltalán nem buta okostelefonok (Asha készülékek sora), külön a navigációnak, a játékoknak, a fényképkészítésnek, a zenehallgatásnak és a harmadik felektől származó programoknak. A kis tematikus szigetek 2-3 szimpatikus szakértőt kaptak (direkt nem írok hostesst, a cél nem a szexuális bevonzáson alapult – nem úgy, mint a ZTE standján, ahol lengén öltözött lányok tucatjai csalogatták az öltönyös látogató urakat). A Nokia csalafintán arra is figyelt, hogy fiúk és lányok, valamint a különböző rasszok is vegyesen legyenek képviselve a szakértők között.

Megnéztem egy Asha-t, ez a buta okostelefon, (szinte) mindent meg lehet vele csinálni, amit egy okostelefonnal. A 10 évvel ezelőtti Nokia 3650-esemhez hasonló érzés volt használni. Az 520 és a 720 is meggyőző, különösen az utóbbi. Erősen elgondolkodtam, hogy miért érdemes 920-at venni, ha a 720 feleannyiért közel ugyanannyit tud.

A Huawei standján is jártam, kipróbáltam az új üdvöskét az Ascend P2-est. Hát, nekem nem tűnt elég gyorsnak (állítólag a leggyorsabb készülék a világon). Sajnos wifi-t nem raktak rá, így böngészés közben nem tudtam kipróbálni. Az viszont kiderült, hogy videózáskor, fektetett módban iszonyú könnyű kikapcsolni a felvétel készítését egy rossz helyre rakott gombbal. Kár.

A ZTE-ről nem tudok nyilatkozni, a villódzó fényben úszó standon egyszerűen nem lehetett látni a telefonok kijelzőjét – szarvashiba. Az egyetlen, ami feltűnt, hogy ez volt az egyetlen hely, ahol lengén öltözött lányokkal próbálták eladni a készüléket, ahogy említette. Arra persze jó, hogy felhívja a figyelmet, de kétlem, hogy a lányok bármit is tudnának a készülékek jellemzőiről.

Végül a Motorola szinte elhagyatott standján is voltam, az éppen szemben lévő Nokiához képest óriási volt a kontraszt, ott vonatozó Nokiások, szobabicikliverseny turn by turn navígációval és élménybarlang, meg babzsák-sarok várta a nyüzsgő tömeget, a Motorola tere meg úgy nézett ki, mint bármelyik telefon bolt a világon. Üres is volt.

Legyőzni az androidot

A napot számomra a Live Keynote zárta, a fő attrakciónak szánt „megnyitó”, ami szervezési okokból ide csúszott az első napról. A Firefox, az Ubuntu és a Jolla vezetői képviseltették magukat. Megtudhattuk, hogy mindegyikük mögött sok támogató áll, akik aktívan közre is működnek a rendszerek kifejlesztésében. A Firefoxot például – legnagyobb meglepetésükre – már nagyon korán megkereste a Telefonica, amikor kiderült mire készülnek és azóta is kulcsszerepet játszanak a dolog kitalálásában.

Ezen új rendszerek zászlajára a nyitottság, a sokszínűség, a választás szabadsága, a tökéletes felhasználó élmény és a partnerség van kitűzve. Az Ubuntu le akarja győzni az Apple-t is, olyan dizájnt és rendszert akarnak összerakni, ami ámulatba ejti az embereket és a következő 5-6 évre meghatározza a trendeket, mint az Apple annak idején 2007-ben, a debütálásakor. Az Ubuntu egyébként arra fogad, hogy a jövőben egyetlen eszközünk lesz, ami egyszerre lesz mobiltelefon, mp3 lejátszó, PC és interaktív tv set top box. A céljuk, hogy ehhez az eszközhöz gyártsanak szoftvert, szorosan együttműködve azokkal a gyártókkal, akik már most is partnerek az Ubuntu PC-s környezetében.

Szép jövő elé nézünk. 

Pintér Robesz

0 Tovább

Arcfelismerés trükkje

0 Tovább

Hétfőn kezdődik a Mobile World Congress

Ismét összegyűlnek Barcelonában a mobil szakma jeles képviselői, 70 ezer résztvevőt várnak és több mint 1500 kiállítót 94 ezer négyzetméteren. A hétfőtől-csütörtökig tartó rendezvényen számos érdekes bejelentésre lehet számítani, de emellett izgalmas előadásokra is sor kerül. Azért írok előre minderről, mert ebben az évben van szerencsém személyesen is ott lenni Barcelonában, köszönhetően a tavaly elnyert Mobile Influencer díjnak és a Ringier-nek.

Azt nem ígérem, hogy minden nap friss blogposztok tucatjaival fogok jelentkezni, de az biztos, hogy jövő pénteken, miután véget az ér esemény, itt a Netidők blogon be fogok számolni életem első MWC-jéről.

Mi várható idén Barcelonában? Ahogy év elején már írtam, új készülékek bejelentése várható, amelyek a mennyiség jegyében fognak rálicitálni az eddig csúcskészülékekre: még nagyobb kijelző (elérjük az átlagos 5 colos méretet) – itt vannak tehát a phabletek, még több és gyorsabb mag és jobb felbontású kamerák. Várható, hogy bemutatkoznak az új (elsősorban a fejlődő világnak szánt) tömegkészülékek, idén ugyanis feltehetően legalább ugyanannyi vagy több okostelefont fognak eladni világszerte, mint hagyományos mobilt ez pedig ilyen eszközök nélkül nehezen elképzelhető. Sokan fognak próbálkozni azzal is, hogy megmutassák mire jó szerintük az NFC vagy az LTE, és az m-commerce trendje is beindulni látszik.

Ugyanakkor a kiállítással párhuzamosan zajlik majd a szakmai konferencia és szponzorált rendezvények is, én a következő érdekes eseményekre szeretnék bejutni (meglátjuk sikerül-e, bizonyos beszélgetésekre korlátozott a hely és még függőben van a jelentkezésem):

  • "The World at Your Fingertips" - WIN/Gallup presents results from 54 country mobile consumer research study: megnézhetjük, hogy milyen felhasználói trendek láthatók a világban
  • Learning from Consumer Behaviour: mit lehet tanulni a fogyasztói viselkedésből
  • The Mobile Location Revolution: mit adhat a mobil a helymeghatározáson alapuló szolgáltatások piacán
  • Big Data: hogyan lehet a mobilosok által maguk után hagyott rengeteg adatból valami értelmeset kihámozni
  • Retail Therapy: Enhancing the Shopping Experience through Mobile: mobil vásárlás – milyen élményeket nyújt és hogyan javítható?
  • Social Entertainment: van még „kakaó” a mobil számára a közösségi médiában és az ehhez kapcsolódó szórakoztatásban?

A végére pedig egy kedvcsináló videó arról, hogy mit várnak iparági szakértők az idei Mobile World Congress-től.

Pintér Robesz

0 Tovább

Phablet, az új készülékosztály

Egyre nagyobb piaca van 2012 végén, illetve 2013 elején azoknak a mobil készülékeknek, amelyekkel telefonálni is lehet, ám az érintőképernyőjük a szokásosnál jóval nagyobb. Méretüknél és tudásuknál fogva tehát alkalmasak ezek a mobil eszközök a táblagépek és az okostelefonok egyesítésére.

 

Ezeket a készülékeket phabletnek hívják, és az 5-7 hüvelykes kijelzőjű készülékeket értik rajta az elemzők, a szakma képviselői. Technológiailag ugyan még nem egyértelmű ez a kategória, ám az biztosnak látszik, hogy létrejött egy konvergens, több funkciót egyesítő mobil készülékosztály, amely a táblagépeknél kisebb, ám mobiltelefonálásra alkalmas, viszont a mobiltelefonnál nagyobb. A hagyományosabb készülékeket használó személyek számára a mérete miatt furcsa lehet egy phablet, mert kicsit kezd közelíteni a fél téglához. Ugyanakkor meg az okostelefon-használók könnyen beláthatják, hogy néha fontos lehet, hogy a kijelző nagy méretű legyen.

 

Ennek a kategóriának a neve tehát a phablet, könnyen kitalálható, hogy ez a szó a phone és a tablet ('táblagép') szavak összevonásából jött létre. Mivel ez egy sajátos, egyedi alakú szóösszevonás, ezért kategórianévként minden bizonnyal megőrzi az alakját, nem fog magyarosodni, nem is nagyon lenne ennek értelme. Az bizonytalan, hogy el fog-e terjedni a nagyközönség körében ez a kifejezés. Én azt valószínűsítem, hogy csak a szakma fogja használni, az egyszerű felhasználók csak a készülék típusát nevezik meg.

 

A phablet első említése: 2012 végén történt, bár az első, ebbe a kategóriába tartozó készülék 2010-ben jelent meg, ez volt a Dell Streak nevű modellje, ám ez piacilag sikertelen volt, ezért abba is hagyták a gyártást. Az első sikeres phablet a Samsung Galaxy Note volt, ami 2011. őszén jelent meg. Ám magát a phablet kifejezést csak kb. egy évvel később kezdték el emlegetni.

 

Források:

http://en.wikipedia.org/wiki/Phablet

http://index.hu/tech/2013/02/05/robbanas_elott_a_phabletek_piaca/

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

0 Tovább

Mobil trendek 2013-ra

2012 közel sem volt unalmas év a mobiltelefóniában, viszont 2013 most még igencsak annak tűnik. Amik várnak ránk, azok legfeljebb a nagyobb kijelzők (tepsifonok), gyorsabb processzorok (figyelem, jön a nyolc mag!), a Samsung – Apple saga folytatása, továbbra is betegeskedő gyártók és folytatódó szabadalmi pereskedés minden fronton. De lássuk a részleteket – 2013-ra várható trendek szerintem a mobiltelefóniában:

- 2013 a Samsung éve lesz – még inkább mint 2012. Az utolsó negyedévben már közel 10 milliárd dollárt csináló (profitban!) cég letarolja a piacot. Ha tudni akarod milyen lesz 2013-ban az okostelefon piac, akkor a Samsung háza táján érdemes körbenézni. Várható például, hogy a hajlítható kijelzős telefonok prototípusa már megjelenhet.

- A Samsung uralkodása azt is jelenti, hogy az Apple-t leszámítva lényegében az összes többi gyártó szenvedni fog (Nokia, RIM - Blackberry, HTC, Sony, LG...)

- egyelőre nem látszik, hogy lenne minőségi megújulás is a piacon az előttünk álló évben, inkább mennyiségi változások láthatók: több processzormag, magasabb órajel, nagyobb kijelző (phablet – tepsifon). Olyan a mobiltelefon piac most, mint a TV piac néhány éve, nagy a verseny, várjuk a nagy dobást, addig is egymásra licitálnak a gyártók a már meglévő dolgokban, hogy kinek nagyobb.

- Talán az egyetlen érdemi változásnak tűnik, hogy az NFC tényleg használható lesz az év végére és a mobil fizetés új szolgáltatásokat, megoldásokat hívhat életre.

- Ami kicsit felkavarhatja az állóvizet (nem fogja még érdemben 2013-ban) azok az új mobilos oprendszerek, a Tizen (megint csak a Samsung malmára hajtja a vizet) vagy a Sailfish (Jolla, ex-Meego / ex-Nokia) – az Ubuntu bevallottan csak 2014-ben robbant. De kétlem, hogy az android üstökös szerű felemelkedését bármelyik rendszer meg tudná ismételni.

- A legnagyobb változás az lesz 2013-ban, hogy számos fejlett piacon többségbe kerülnek az okostelefon felhasználók: eddig előny volt, ha okostelefonod volt, mostantól viszont hátrány (sőt ciki) lehet, ha nincs.

Reméljük nem lesz igazam, mert akkor láthatunk idén is új izgalmakat, amik életben tartják a korábbi innovációs dinamikát a területen.

Pintér Robesz

0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek