Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mobil játszótárs (2. rész)

Az írás első részéből kiderült, hogy az okostelefont használók kétharmada szokott játszani készülékén, és többségük nem érzi úgy, hogy túl sokat tölt mobilos játékkal. Ugyanakkor minden negyedik játékossal előfordult már, hogy elhanyagolt valamilyen más – adott esetben fontosabb – tevékenységet a játék miatt: elmaradt munkájával, elkésett valahonnan vagy egyszerűen csak kevesebbet aludt. Jellemzően azonban a mobilos játékok akkor kerülnek elő, ha amúgy sincs jobb dolgunk: utazás vagy várakozás közben.

Ebből következően a játékosok háromnegyede egyetért azzal, hogy a mobilos játék jó időtöltés, azt viszont már csak egyharmaduk gondolja, hogy társadalmilag elfogadott dolog az, ha valaki sokat játszik a telefonján. Az agresszió-átvitelt illetően erősen megoszlanak a vélemények: nagyjából ugyanannyian értenek egyet azzal, hogy az erőszakos játékok agressziót váltanak ki a játékosból, mint ahányan az ellenkező véleményen vannak.

Persze a többség nem is agresszív játékokat játszik: a férfiak 10, a nők 4 százaléka szórakozik telefonján lövöldözős vagy valamilyen más akciójátékkal. Legnagyobb tábora az ügyességi és a logikai játékoknak van – mindkét játéktípusnak nagyjából a játékosok fele hódol. Népszerűek emellett a mobilos kártyajátékok, a szójátékok és a kvízek is – utóbbiakat inkább a hölgyek kedvelik, míg az autó-motor és sport tematikájú játékokat, vagy a kártyát és a kaszinót elsősorban a férfiak preferálják. Az alkalmi játékosok jellemzően egy vagy legfeljebb két játékkal szoktak játszani, a rendszeres játékosok több mint fele ugyanakkor legalább három-négy játékot is űz – és természetesen ők többféle játékot is próbálnak ki, mint azok, akik csak ritkábban játszanak.

Bár a digitális boltok számtalan játékot kínálnak, a játékosok közel negyede még sosem töltött le játékot innen; ők azzal játszanak, ami már gyárilag vagy a szolgáltató jóvoltából elérhető volt a készülékükön. Mindez persze inkább az alkalmi játékosokra igaz, a rendszeresen játszók döntő többsége használta már a digitális boltot, sőt 13 százalékuk fizetett is már játékért. Az összes játékoson belül viszont még nem éri el a 10 százalékot azok aránya, akik pénzt adtak valamilyen mobilos játékért – és akik fizettek, azok is többségükben legfeljebb 1000 forintot áldoztak erre a célra az elmúlt év folyamán. Ráadásul a jelek szerint a közeljövőben sem fog jelentősen változni a fizetési hajlandóság, hiszen az eddig csak ingyenes játékokkal játszók 90 százaléka a lehetőségét is kizárja annak, hogy a jövőben fizetni fog mobilos játékért.

Az ingyenesség tehát fontos szempont akkor, amikor játékot keresünk az okostelefonunkra, emellett azonban más tényezők is szerepet játszanak a választásban. Leginkább ismerőseink, barátaink véleményére adunk: a játékosok 56 százalékát ez komolyan befolyásolja, míg a játékhoz tartozó, a digitális boltban olvasható felhasználói értékelések 43 százalék döntésére vannak komoly hatással. A boltok ajánlásait, vagy a különböző szakportálokon, magazinokban olvasható teszteket, véleményeket ugyanakkor már jóval kevesebben veszik figyelembe.

Ahogy a cikk elején is felhívtam rá a figyelmet, a mobilos játék nem újkeletű dolog, hiszen gyakorlatilag már a kezdetektől játszhatunk mobilunkon. Nem vitás azonban, hogy az okostelefonok hozták el azt a felhasználói élményt, amely már vetekszik a PC-s játékokéval. Innen nézve tehát adódik a kérdés, hogy mennyire váltja ki okostelefonunk e tekintetben is a számítógépet. Nyilvánvaló, hogy mobilitásának, méretének köszönhetően sok szituációban a telefon már most egyeduralkodó, azzal azonban, hogy a mobilos játékok teljes egészében ki tudják váltani a PC-s játékokat, a játékosoknak is csupán egynegyede ért egyet. Mindenesetre azért sokatmondó adat, hogy azok körében, akik szoktak játszani a mobiljukon, 15 százalék ma már kevesebbszer ül le a számítógép elé játszani, mint korábban, további 16 százalékuk pedig teljesen leszokott a számítógépes játékokról.

Az írásban szereplő adatok az NRC 1000 fős, a legalább hetente internetező 18-69 évesekre reprezentatív Omnibusz kutatásából származnak – az okostelefon-használók száma a mintában 450, az okostelefonon játszóké 300 fő volt.

Kurucz Imre


| Még több lehetőség

0 Tovább

Evolúciós kényszerben a hazai okostelefónia – konferencia beszámoló

Dezintegráló hazai kultúra, inkompetens szabályozási környezet, lemaradás okostelefóniában, innovációs kényszer, ötletes új megoldások. 2013. március 12-én, kedden rendezték meg Budapesten az Evolution ’13 konferenciát, amely a legújabb online, mobilos és közösségi médiás trendekkel foglalkozott.

A Hotel Héliában három teremben párhuzamosan zajló rendezvényt György Péter, az ELTE professzora nyitotta meg. Előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos belátnunk, hogy az Egyesült Államokból érkező új technológiai trendek vagy kulturális jelenségek teljesen más léptékben értelmezendők nálunk, mint eredeti közegükben. A lépték fogalma ebben az esetben a térképészetből jön, és azt jelenti, hogy mekkora kicsinyítésben-nagyításban látunk egy környezetet, mi rajzolódik ki a térképen (ezzel ugyanis láthatóvá tehetünk és el is tüntethetünk dolgokat). Magyarország egy pici ország, más lehetőségekkel és problémákkal, mint az USA – ez még önmagában nem lenne baj, de jelenleg a hazai szabályozási környezet, a jogalkotók képtelenek lefordítani a hazai közegre a világban zajló technikai vagy kulturális változásokat és megfelelő szabályozási környezetet teremteni számukra. Jól láthatóan nem is értik ezeket. Ezt még tetézi, hogy a legfontosabb (legtöbb embert elérő) média, a televíziózás, különösen az MTVA produktumai alapján nincs tisztában azzal, hogy milyen kulturális változások zajlanak a világban. A kereskedelmi média sem sokkal jobb, ha megnézzük például a saját gyártású sorozatokat, akkor abból egy züllött, „kavarós” emberekkel teli kriminalizált Magyarország képe rajzolódik ki. Miközben a médiának az lenne a szerepe, hogy integratív közeget teremtsen, segítsen értelmezni a világot, hogy miről mit gondoljunk, hogyan viszonyuljunk hozzá össztársadalmi szinten. Ezt azonban nem teszi meg, helyette a rendszerint amerikai filmek és sorozatok próbálják betölteni ezt a szerepet idehaza is – csakhogy ezeket nem egy ilyen kis léptékű országnak szánták, így nálunk nem is képesek integrálni a társadalmat. A hazai média úgy tűnik inkább dezintegrál, műsorai pedig rendszerint nemzetközi mércével mérve nézhetetlenek, egy állatkert belső terjesztésű anyagainak tűnnek. Kemény szavak ezek – nem véletlenül érezhette a közönség, hogy most jól „megkapta”.

A központi teremben tartott megnyitót a két kisteremben is közvetítették, majd ezekben is elkezdődött a program, jómagam az elsősorban az okostelefóniával foglalkozó Mobile Hungary-t választottam és ültem végig az előadásokat egészen kora délutánig. A mottó az „Elmosódó határok: ahol az offline és az online találkozik” volt, ami röviden annyit jelentene, hogy a mobiltelefon képes elszakítani az internetet a helyhez kötött számítógépektől, lehetővé tenni, hogy bárhol és bármikor hozzáférjünk az internethez, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz. A mobilban így találkozhat az offline és az online világa.

Az előadásomban arra hívtam fel a figyelmet, hogy bár ez a lehetőség idehaza is létezik, de a hazai evolúció elég lassú, sokan, akiknek van okostelefonja, nem használják azt internetezésre (40%-a az okostelefon tulajdonosoknak az eNet 2012 decemberi mérése szerint). Az okostelefonosok közel fele nem nézi a telefonján sem a levelezését, sem a közösségi médiát, végül 60%-uk nem tölt le alkalmazásokat sem a készülékére. Költői kérdésemre, hogy akkor „mi a fenének nekik okostelefon” a hallgatóság néhány tagja provokálva érezte magát és érdekes párbeszéd alakult ki. Egyetértettünk abban, hogy sokaknak azért van okostelefonja, mert a szolgáltatóknál szinte csak ilyen készüléket kapni kedvező áron. Mások pedig egyszerűen divatból vesznek ilyen készüléket. Sokan azonban nem érzik szükségét, hogy ki is használják ezek tudását, vagy, hogy adatforgalmi csomagot is válasszanak hozzá. Annak ellenére sem, hogy a belépő csomagok elég olcsóak (akár 1000 forint alatt is elérhetőek) – bár ahogy nemzetközi összevetésben láttuk a hazai mobilozás árai Európában a drágábbak közé tartoznak, ami részben hozzájárul ahhoz, hogy a mobil internet használatát tekintve tavaly sereghajtók voltunk Európában. Innen nézve elég nehézkes ez a mobilos evolúció idehaza – ami lehet, hogy nem csak engem emlékeztet arra, ahogy a ’90-es években az internet használata (nem igazán) terjedt idehaza.

Az előadásomat Erdélyi Zsolt, Kis Ervin Egon és Novák Péter kerekasztal beszélgetése követte. Elsősorban abban nem értettek egyet hárman, hogy kell-e, érdemes-e Magyarországon innoválni. Erdélyi Zsolt szerint inkább a Volkswagen kiváró, követő logikáját kellene itthon is alkalmazni, ha valami már bevált máshol, akkor kell a hazai közegre átültetni – bár ekkor sem garantált a siker. Kis Ervin Egon szerint viszont muszáj felkészülni a változásokra, mert azok sokkal gyorsabbak, mint bárki gondolná. Példának a VHS hazai eltűnését említette, ami az egyik évben még rekord eladásokat generált a karácsonyi szezonban, majd a következő tavasszal a nagy kiadók bejelentették, hogy nem adnak ki több filmet VHS-re. Attól, hogy most még úgy tűnik, számos feltétel nem kedvez a mobiltelefonos megoldásoknak, az sokkal gyorsabban fordítja majd fel gyökerestül a viszonyokat, mint gondolnánk. A postakocsi hálózatot működtetők sem féltek az autóktól annak idején, mert azokhoz rendes úthálózat, benzinkúthálózat és elérhető javítóműhelyek sokasága kellett. Olyan komplex infrastruktúra, aminek kiépítése lehetetlenül összetett és hosszan tartó folyamatnak tűnt akkor… A mobilra is most kell felkészülni, mert sokkal gyorsabban jön, mint az a hazai viszonyokból tűnhet.

Végül hagy zárjam ezt a töredékes beszámolót egy érdekes innovációval. Ottlik „Hajnali háztetők” című regényéből készítettek interaktív sétát okostelefonra a MOME KTL, a Petőfi Irodalmi Múzeum és az MTA SZTAKI e-Learning Osztálya közreműködésével. A séta segítségével nem csak a regényt ismerhetjük meg, hanem azt a fizikai környezetet is, ahol a regény a múlt évszázad ’30-as éveiben játszódott. Az irodalmi séta elérhető a Budapest Guide@Hand alkalmazás ingyenes budapesti sétái között – ha végre kitavaszodik, akkor érdemes, akár több részletben is, bejárni a 16 kilométeres kulturális túrát, amiben találkozik az offline és az online világ.

Ottlik: Hajnali háztetők irodalmi séta from Creative Technology Lab on Vimeo.

Pintér Robesz

0 Tovább

Mobil játszótárs (1. rész)

A játék már a kezdetektől hozzátartozik a mobiltelefonhoz, közel annyira, mint a telefonálás vagy az sms – elég csak a megszállottan „snake-ező” egykori Nokia-tulajdonosokra, vagy a színes kijelzőkön már kifejezetten jól mutató „tetris” népszerűségére gondolnunk.

Az okostelefonok megjelenése persze a mobilos játékok terén is hatalmas változásokat indított el. Az ingyenes és fizetős alkalmazások között számtalan játékot találhatunk, amelyek rendre előkelő helyen szerepelnek a különböző digitális boltok toplistáin. A közel kétmillió magyar okostelefon-használó többsége él is a lehetőséggel: 25 százalékuk rendszeresen, további 42 százalékuk pedig alkalmanként szokott játszani a telefonján – három okosmobilos közül tehát kettő ilyen célra is használja készülékét.

Bár az okostelefon-használat inkább jellemző a férfiakra, mint a nőkre, abban, hogy valaki játszik-e a smartphone-ján vagy sem, már nincs különbség a két nem között. Sőt a nők körében másfélszer annyian aposztrofálják magukat rendszeres játékosként, mint a férfiak körében, igaz, a rendszeresen játszó férfiak lényegesen több időt töltenek játékkal, mint a rendszeresen játszó hölgyek.

Az, hogy a játékkal töltött idő sok-e vagy kevés, természetesen nagyon szubjektív, és az is érthető, ha a játékosok ennek mértékét alulbecsülik. A rendszeresen játszók alig több mint fele érzi úgy, hogy hetente egy óránál többet tölt mobilos játékkal, igaz, a több mint másfél órás átlagos heti játékidő azért kevésnek sem mondható, főleg ha figyelembe vesszük a készülékek paramétereit – mint az üzemidőt vagy a képernyő méretét –, illetve azt, hogy a telefon csak egyike azon eszközöknek, amelyeken digitális játékok játszhatóak.

Ennek ellenére a játékosok csupán 13 százaléka érzi úgy, hogy sokat játszik, és a rendszeresen játszóknak is csupán egyharmada vélekedik így, azt pedig kevesebb, mint 2 százalékuk gondolja, hogy már valóban túlzásba viszi a játékot. Ez az adat azért is figyelemreméltó, hiszen a felmérésből kiderül, hogy bizony nincsenek kevesen, akiknél a mobilos játék valamilyen más – adott esetben fontosabb – tevékenység rovására megy. Az okostelefonon játszók egytizedével fordult már elő, hogy a játék miatt elmaradt a munkájával vagy a tanulással, 6 százalékuk mondott már le emiatt valami más szórakozásról, 4 százalék késett el valahonnan, mert nem tudta abbahagyni a játékot, az pedig már minden ötödik játékossal megesett, hogy a játék „öröméért” kevesebbet aludt. Összességében a játékosok 27 százalékának volt már olyan tapasztalata, hogy a mobilos játék negatívan hatott ki más tevékenységeire vagy akár társas kapcsolataira, 3-4 százalék pedig bevallottan gyakran szembesül ezzel. A rendszeres játékosok esetében – érthető módon – ez a jelenség még inkább tetten érhető: négytizedüknek volt már kisebb-nagyobb problémája a játék miatt.

Amellett persze, hogy sokan vannak, akik akkor is játszanak a mobiljukon, ha épp jobb vagy fontosabb dolguk is lenne, azért a többségnél ez a típusú tevékenység általában az időtöltés vagy a kikapcsolódás célját szolgálja. Tízből kilencen játszanak utazás vagy várakozás közben, heten otthon pihenésként, szórakozásként, hárman pedig munkahelyükön lazítás céljából. Ez utóbbi egyébként a férfiakra sokkal inkább jellemző, mint a nőkre, akik viszont este, elalvás előtt szoktak nagyobb arányban játszani: kétharmadukkal fordul elő ilyesmi, míg a férfiak alig több mint 40 százaléka játszik a mobilján, mielőtt álomba merülne.

Köztudott, hogy sokan viszik magukkal mobiljukat a mellékhelyiségbe is, így nem meglepő, hogy 43 százalék ilyenkor is szokott játszani a telefonján – egyeseknél pedig az illemhelyiség mellett az illemmel kevésbé összeférő dolog is szerepet kap: 12 százalék ugyanis azok aránya, akik adott esetben társas eseményeken, családi, baráti összejövetelen is előkapják készüléküket, hogy játsszanak vele.

Az írásban szereplő adatok az NRC 1000 fős, a legalább hetente internetező 18-69 évesekre reprezentatív Omnibusz kutatásából származnak – az okostelefon-használók száma a mintában 450, az okostelefonon játszóké 300 fő volt.

Folytatjuk!

Kurucz Imre


| Még több lehetőség

0 Tovább

Okos, gondolkodó, intelligens

A 21. század első évtizedeinek az egyik legfontosabb jelzője az okos, az intelligens és a gondolkodó. Van már okostelefonunk, okostévénk, és fejlesztés alatt áll a gondolkodó vagy intelligens keresőrendszer is, amely a szemantikus webhez vagyis a web 3.0-hoz kapcsolódik.

Érdemes végiggondolni ezeknek a kifejezéseknek a jelentését, vajon mitől lesz „okos” egy telefon vagy egy tévé, illetve hogyan válik gondolkodóvá a keresőrendszer.

 

Az okos kifejezés az infokommunikációs technológia világában leginkább az okostelefonnak köszönhetően terjedt el. Arról viszont már vita van, hogy pontosan mitől okos egy telefon, illetve hol válik el egymástól a hagyományos és az okostelefon. Ennek a készüléknek az intelligenciáját vagyis az okosságát leginkább az operációs rendszer, az alkalmazások fejlesztésére alkalmas platform, az e-mail, a böngészés és egyéb, számítógépes funkciók hozzáférhetősége adja. A telefonok véleményem szerint tehát azért nevezhetők okosnak, mert a sokoldalúságuk miatt rendkívül sok funkcióval rendelkeznek, és változatosan kiszolgálják a használóikat.

 

A gondolkodó vagy intelligens keresőrendszerek egyelőre csak fejlesztés, tesztelés alatt vannak, és a lényegük az, hogy a kereső ember gondolkodását próbálják meg modellezni. A hagyományos kereső rendszerek nagyon hatékonyan tudnak nagy szövegben szabad szavas kereséseket végezni, illetve kisebb-nagyobb szószerkezetek előfordulását és egyéb, a keresés pontosságát növelő faktort vizsgálni. Az emberek a keresés, tájékozódás során igyekeznek a keresett kifejezések kontextusát, szövegkörnyezetét is figyelembe venni, valamint a keresett szavak jelentését sem mechanikusan, szóalak + jelentés csoportosítással tanuljuk, értelmezzük. Az informatikai rendszereknek és fejlesztőinek igen nagy kihívást jelent az emberi kognitív folyamatok modellezése. Hisz a rendszereknek komplett szövegkörnyezetek elemzését is el kell végezniük, valamint a szavak egymásra vonatkozását is vizsgálniuk kell.

 

Másrészt a nyelvtudományban több elmélet is van arra, hogy a szavakat milyen módon értelmezzük, hogyan kapcsolunk a szavakhoz jelentést. Valószínű, hogy ez egy viszonylag összetett folyamat, amely gyakran mellőzi a véletlenszerűséget, és van benne logika is. Az egyik elmélet szerint a szavak és a jelentések mezőket alkotnak, amelyekben az egymással többé-kevésbé összefüggő jelentések és szavak összegyűlnek, és könnyen találunk közöttük kapcsolatokat. Az is valószínű, hogy az egyes konkrét tárgyakat, dolgokat a hozzájuk leginkább hasonlóak alapján (úgy nevezett prototípusok alapján) ismerjük fel. És ez csak néhány szemantikai elmélet a sok közül.

 

Ahhoz tehát, hogy a legfrissebb fejlesztésű keresőrendszerek valódi gondolkodó rendszerekké váljanak, legalább elfogadható mértékben kell megközelíteniük az emberi kognitív folyamatokról, szemantikáról való tudásunkat.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

0 Tovább

Netidők Extra: Mobile World Congress – harmadik nap: a helyhez kötött szolgáltatásoktól a mobil vásárlásig

Tudják, hogyan lehet párbeszédbe keveredni egy kecsupos flakonnal? A mai napon ez is kiderült, az esemény eddigi legjobb konferencia szekciójából, ami a mobilos (be)vásárlással foglalkozott – de a Mobile World Congress harmadik napja mégis elsősorban a helyhez kötött szolgáltatások (location based services) körül forgott számomra, ami biztos, hogy a mobilos világ egyik következő nagy dobása lesz. Arra is jutott idő, hogy kicsit bekukkanthassak a jövőbe, vagyis kiderült, hogy mi vár ránk 2023-ig a mobil szektorban.

 

Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

Ismerik a szőke nős viccet a mobiltelefonnal? A szőke nő felveszi a mobilját és a legnagyobb ártatlansággal megkérdezi: honnan tudtad, hogy itt vagyok? A vonalas telefonok világához szokott célközönségnek igen humoros volt ez a poén pár éve, az új generációk viszont szerintem egyszerűen nem értik. Még pár év és a vicc teljesen értelmét veszti, ugyanis a mobil segítségével azt is meg lehet majd tudni, hogy valaki pontosan hol van.

Az elmúlt két hónapot egy helyhez kötött mobilos kutatási rendszer felépítésének előkészítésével töltöttem, így érthető, ha leginkább ez a téma érdekelt az egész Mobile World Congressen. Ezért örültem különösen, hogy a szerdai napon egy egész délelőttöt szántak a Mobile Loco – a mobil, a hely (lokalitás) és a közösség témájának. Bár fárasztó három és fél órát egy helyben végig ülni, pláne figyelni, nagyon érdekes volt első kézből hallani a témáról azoktól, akik a dolog sűrűjében vannak.

Shelly Palmer, bestseller könyvszerző az új könyve kapcsán arról beszélt nekünk, hogy el sem tudjuk képzelni milyen változásokat fog hozni az új technológia. Az egyre gyorsabb eszközök, a virtuális hálózatokba szerveződő emberiség összekapcsoltsága és az újabb eszközök, mint amilyen a Google Glass, átalakítják a gondolkodásmódunkat és, hogy mit hogyan csinálunk – például egy internethez csatlakozó okostelefon feleslegessé teszi a tények felett folyó vitákat, nanoszekundumok alatt férhetünk ugyanis hozzá ilyen információkhoz. Ha nem tudjuk, ki, mikor és hogyan fedezte fel azt a kontinenst, aminek nem jut eszünkbe a neve sem, még gépelési hibákkal is meg fogja érteni a Google, hogy Kolumbuszra, 1492-re és Amerikára gondoltunk. A mobil hatalommal ruház fel bennünket és képessé tesz korábban nem látott dolgokra. Ugyanez a mobil, a helyhez kötöttség és közösség vonatkozásában is számos lehetőséget jelent, itt azonban a kontextus és a relevancia a kulcsszó. Csak annak az üzenetnek, tartalomnak van értelme lokalitáshoz kötődni (tehát arra célozni, hogy éppen otthon vagyunk, úton vagy egy boltban stb.), ami abban az időpillanatban releváns és illeszkedik a helyi kontextusba. Minden más kizökkent és értetlenséget kelt. Ahogy az egyik panel beszélgetés címe fogalmazott: „A kontextusra figyelj, marha! Megfelelő időben és helyen nyújtott megfelelő szolgáltatás.” Erről szól a helyhez kötött mobil világ jelenleg.

Persze vannak kihívások a kontextuson és a relevancián kívül is. Az egyik a jelenleg elérhető technológiából fakadó alku a pontos helymeghatározás és az akkumulátor kímélő megoldások között: ha a felhasználó azt látja, hogy bár méterre pontosan tudják a helyzetét, de ettől 3 óra alatt lemerül a telefonja, akkor nem kér inkább az egészből. A másik kihívás az arányosság: a felhasználó nem fogja felfedni a helyzetét, ha nem kap cserébe valamit – 50 dollárcent kedvezmény egy kávézóban édeskevés a tömegeknek, hogy elárulják, hol vannak – a geekek persze ugranak a lehetőségre, de ők amúgy ingyen is megosztják a Foursquare-en, hogy aktuálisan hol találhatók. A harmadik kihívás az adatvédelem: a területen robbantani kívánó kis- és középvállalkozásoknak el kell gondolkodniuk azon, hogy mire kérik meg a felhasználóikat. Egyszerű gyakorlat, képzeljék magukat a potenciális felhasználók helyébe és tegyék fel a kérdést, vajon saját magukat elriasztaná-e, amire a felhasználóikat kérik. Még jobb, ha arra gondolnak, hogy örülnének-e, ha a saját gyerekeik a megadott adatvédelmi feltételekkel használnák a szolgáltatásukat.

Bár óriási lehetőségek vannak a helyhez kötött mobilos szolgáltatásokban, a helyzet az, hogy nagyon könnyű elrontani ezt az egészet, például a helyhez kötött mobilos marketingben. Ahogy az online marketing kezdetben egy az egyben átemelte a nyomtatott világ reklámjait és emiatt megutálták az emberek, ugyanígy, ha összenyomorítják a reklámokat icipici méretűre és beleszuszakolják egy mobilba, ami ráadásul még azt is tudja, hogy hol van az illető – na, azt biztosan nem fogják ebben a formában szeretni az emberek.

Sikeres próbálkozások persze így is vannak, ahogy Damien Batton-tól, a Ban.jo vezetőjétől megtudhattuk, emberek milliói használják a szolgáltatásukat arra, hogy helyhez kötött közösségi tartalomhoz jussanak hozzá és megtudják mi folyik a világban. A kedden zajló Barcelona – Real Madrid meccset például 96 ezren követték náluk – ez viszont már olyan célközönség, aminek releváns lehet a focihoz köthető reklámokat adni például a meccs szünetében vagy közvetlenül utána…

Mit hoz a jövő?

A nap, de talán a konferencia csalódása nekem a jövővel foglalkozó szekció volt, ami sokkal harmatosabbra sikeredett, mint amire számítottam. Egy-egy előadás a Qualcomm-tól és a Telefonica-tól, majd egy startup konferenciákhoz hasonló kaleidoszkóp hat céggel, verseny a pénzért és elismerésért: (nem is olyan) kis cég bemutatkozik– befektetők kérdeznek. Csak éppen az nem derült ki az egészből, hogy merre tart a mobilos ipar a következő 10 évben…

Azért valamit így is kaptunk. Kiderült például, hogy a mobil gyökeresen alakíthatja át a tanulást és az egészségügyet világszerte. Hogy a mobil fogja bekapcsolni a következő egy milliárd felhasználót (de ezt már autentikusabb forrásból megtudhattuk kedden). A GSMA szerint 50 milliárd(!) eszköz fog csatlakozni mobil hálózatokhoz 2020-ra, a sokszorosa a Föld akkori népességének, ez előrevetíti a gépek kommunikációját (machine to machine - M2M, internet of things). Ez azonban egy olyan trend, amiből kevés kézzelfoghatót látunk még csak, viszont a következő években meghatározó lesz. Ehhez szorosan kapcsolódik az autók hálózatba szervezése, ami az intelligens közlekedés elterjedését fogja hozni és az autózás teljes átalakulását. A felhasználói informatikában vékony, hajlítható kijelzőkre számíthatunk, ami a viselhető eszközök trendjét vetíti elő. Végül a robotok és a drónok korszaka vár ránk, ami a hadiiparban, tömeggyártásban és a fogyasztói elektronikában (például elektromos porszívók, szórakoztatóipar) már most is jelen van, de ez még sokkal tovább fog erősödni.

Vásárlás mobilon

A nap, sőt a konferencia legnagyobb meglepetése számomra a kiskereskedelmi vásárlással foglalkozó szekció volt. Nem rajongok különösebben a témáért, de mivel ez is helyhez kötött szolgáltatásokon alapul, kíváncsi voltam, hogy hol tart ebben a világ. Nagyon pozitívan csalódtam, mert első kézből kaphattam izgalmas megoldásokat, esettanulmányokat, adatokat arról, hogy például min dolgozik az Groupon, sőt, az is kiderült, hogy innovatív megoldásokkal akár még egy kecsupos dobozzal is párbeszédbe keveredhet az ezt igénylő lojális vásárló. Eddig messze ez volt a legjobb esemény a rendezvényen.

Az Egyesült Államokban a Nielsen adatai szerint már most is elmondható, hogy az emberek 30%-a vásárol mobilon és 78% használja a telefonját boltban, információt keres, árakat hasonlít össze vele stb. De nem csak a fejlett világ számára jelenthet ez megoldást: a fejlődő világban például a mobil nagyot segíthet a pénzügyek digitális rendszerekbe terelésében, lehetővé téve az elektronikus fizetést.

Az előadások során megtudhattuk például, hogy a Groupon hogyan integrálja a mobilt a saját rendszerébe. Ne gondoljuk, hogy a dolog a jövő zenéje, a cégnél már most is a tranzakciók 1/3-a mobilon zajlik. Több mint 40 millió alkalmazásletöltést regisztráltak eddig – és ami jó hír a mobil kereskedőknek (a Groupon-nak biztosan), hogy a mobilos vásárlók 50%-kal többet fizetnek. Ennek több oka is van: lehetséges számukra a közelben elérhető ajánlatok felfedezése; mindenféle, a szolgáltatásokhoz kötődő tevékenységet megcsinálhatnak mobilon, végül pedig a mobilon vásárlás élmény a számukra. Utóbbi különösen fontos – ha a mobilon vásárlás felhasználói szempontból nehézkes, nem fog sikerre vezetni. A mobilon vásárlás nem csak a felhasználónak jó, a kereskedő is extra információkhoz juthat így hozzá a Groupon rendszerén keresztül, sőt, menedzselheti az ajánlatait és a pénzmozgást. A Groupon elég sikeres ezen a téren, az utolsó Black Friday alkalmával 140%-kal növekedett a mobilos értékesítés az előző évhez képest, az összes tranzakció 40%-a volt mobilhoz köthető és egy átlagos péntekhez képest négyszer több mobilos tranzakciót bonyolítottak. A Groupon üzenete: a nagy lehetőség a mobil és nem valami más, jövőbeni dolog.

Amit kiemelnék még így a végére, az a blippAR alkalmazás, amit a fejlesztő élőben demózott is a színpadon. A blipping kifejezés tulajdonképpen azt a folyamatot jelöli, amikor a telefonunk fényképezőjét ráirányítjuk egy csomagolásra, termékre, reklámra, újságra, katalógusra és az felismerve a képet, speciális tartalmat szolgáltat a blippelőnek. Lehet ez egy videó, extra tartalom, interaktív felület, részvétel egy nyereményjátékban, kupon akcióban való részvétel felkínálása, felmérés, helyhez kötött dinamikus tartalom... Mindez érdekes a kíváncsi vagy lojális felhasználónak (akik átlagosan 2,5 percet töltenek egy blippelés egyszerre), mert extra dolgokhoz juthat hozzá könnyedén, de jó a gyártóknak is, mert adatot kaphatnak a kulcs vevőikkel kapcsolatban (mikor látták a képet, hol történt a beolvasás, mi történt a blipping során). Mindez segítheti az eladásokat és a márkához hű vásárlókkal való kapcsolattartást. Láthattunk példát is, a Heinz kecsup kampánya során 475 ezerszer(!) blippelték be a híres kecsupos flakont. Ez már a szép új világ, ahol a felhasználók még egy kecsupos dobozzal is szóba elegyednek.

Pintér Robesz 

0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek