Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az én iWiW-em – búcsú a magyar közösségi oldaltól

Ez azért mellbevágott. Mint egy régi osztálytárs halála: bár már rég nem találkoztunk, de egykoron fontos szerepet játszott az életemben – most meg nincs tovább. Ritkán írok nekrológot, pláne egy webes szolgáltatásnak. Szóval búcsúzunk tőled (i)WiW, ki egykoron úgy tündököltél, most viszont elért a digitális elmúlás.

Először akkor találkoztam vele, amikor meghívót kaptam egy izgalmas új, networking szolgáltatásra egy szociológus ismerőstől 2002-ben. Ez volt a WiW – Who is Who. Az első 500 között voltam, akik regisztráltak az oldalra, aminek akkor mindössze annyi értelme volt, hogy megnézhettem az ismerőseimet és a köztük lévő kapcsolatokat egy sematikus képen. Nekem a hűha élmény elmaradt, bár azért dicsekedtem az amerikai nyári egyetemen az egyik profnak 2002-ben, hogy lám nekünk mink van. Hol volt még akkor a Facebook vagy a MySpace?! Az iWiW mondhatni, hogy megelőzte a korát.

Aztán 2003-ban felkértek, hogy írjak egy cikket róla a Kreatívba – január 31-én jelent meg (sajnos nem sikerült előtúrni a weben): Amikor a Kis Gömböc megnőtt – Pintér Róbert szerint a WiW mögé egy jó üzleti modell kellhet. Dányi Endre volt a pozitív pont én meg bíráltam az oldalt, azt kértem rajta számon, hogy vajon mi értelme, mire való, mi lesz mögötte az üzleti modell? Akkor még vígan a berobbanás, felívelés előtt volt az oldal, de néhányan már megérezték, hogy ebből talán lehet valami.

A következő személyes találkozás akkor volt, amikor 2005-ben megújult az oldal. Mint információs társadalom szakértőt engem hívtak meg a tévébe, hogy az egyik iWiW alapítóval együtt beszélgessünk az oldalról, illetve magáról a közösségi média műfajról a Kultúrházban (régen nincs már ez a műsor sem). Akkor nem hittem igazán, hogy a megújulással, évekkel az indulása után el tud érni valamit az oldal, de akinek több sütnivalója volt nálam az már akkor tudhatta, hogy valami készülődik az iWiW körül.

Aztán 2008-tól 2010 végéig, két éven keresztül együtt dolgozhattam az iWiW új tulajdonosával, az origoval az oldal körül, illetve megismerhettem Szabó Mártont, az iWiW egyik alapítóját közelebbről is, meg az oldal menedzsereivel. Az iWiW akkor volt a csúcson. Robbanásszerű növekedésen ment keresztül, a leglátogatottabb magyar weboldal volt az interneten – rendszeresen látogatta a magyar netezők túlnyomó többsége. Sehol a kelet-európai régióban nem volt még egy ilyen közösségi oldal, ami az adott ország netezőit ilyen arányban képes lett volna megszólítani. 2 éven keresztül dolgoztunk azon, hogy az iWiW alapján egy piackutatási rendszert hozzunk létre. De mire megcsináltuk, a közösségi oldalnak is bealkonyult.

Furcsa, de 2009-ben már nem voltak kétségeim az iWiW-ben, sőt, abban nem hittem, hogy az iWiW-et képes lehet valaha lenyomni a Facebook, ahol akkor már évek óta tag voltam. Vajon minek regisztrálnának tömegesen a magyarok a Facebook-ra, ami angol nyelvű, kevés rajta a magyar felhasználó, azok is csak a fiatal nagyvárosiak. Közben a magyarok túlnyomó része nem beszél idegen nyelvet és szinte minden ismerőse megtalálható az iWiW-en. Ez volt az az időszak, amikor még a celebek is a témával foglalkoztak, például egy konferencia szünetében Détár Enikő arról panaszkodott egy kerekasztal után, hogy a zöldségese lelkendezve újságolta, bejelölte őt az iWiW-en, pedig ő fent sem volt az oldalon… hamis profiljaival volt tele az oldal.

2010 végén aztán, amikorra elkészült a piackutatási megoldásunk az iWiW alapján, már látszott, hogy a vég elkezdődött, a Facebook lassan, de fel fogja morzsolni az oldalt. Csak a tempó kérdéses igazán. A Facebookon sokkal több volt már akkor is a funkció, az iWiW meg nem volt igazán képes túllépni egy internetes telefonkönyv szintjén. Később pedig a megjelent új funkciók elkéstek, addigra már százezrével voltak elégedettebb felhasználók a Facebook-on, akik vitték az oldal hírét és lesajnálták az iWiW-et meg a felhasználóit. Ezt már nem volt képes kiheverni az oldal.

Az utolsó néhány találkozásom az iWiW-vel az volt, amikor az egyetemen az egyik órámra 2011 és 2013 között évről-évre elhívtam Huber Kornélt (aki sokáig az origo csapatát erősítette) és mindig szembesítették a hallgatók azzal, hogy ők már régen túlléptek az oldalon és megkérdezték, vajon mire jó még az iWiW. A látogatószám évről-évre olvadt, bár a középkorú vidéki nők még ekkor is itt voltak a legkönnyebben és legnagyobb számban elérhető célcsoport a magyar neten.

Bevallom, hónapok óta nem léptem be az oldalra és nem is hiányzik. Hetente használom ugyanakkor az iWiW kaput ezen a blogon, ami azonosít az origo blogos szolgáltatásában. Ha teljesen őszinte akarok lenni nekem mindössze ez fog hiányozni az oldalból, mert így kénytelen leszek külön regisztrálni a postr-re. Persze, visszatekintve erre a 12 évre mégis elmondható, hogy saját közös történetem van az iWiW-vel, ezért távoli barátnak érzem. Aki akkor kezd el igazán hiányozni, amikor elmegy – hülye dolog ez. Azt hiszem egyszer még belépek az oldalra és búcsút veszek tőle személyesen, „négyszemközt” is. Isten Veled iWiW – egy fontos darabkája vagy a magyar internet történetének. Számomra legalábbis biztosan. 

Pintér Robesz

0 Tovább

Ha most csinálnánk forradalmat, Petőfi Facebookra tolná fel a Nemzeti Dalt

Nagy tömeg állt a felújitott Kossuth-téren - nem új látvány, hetek óta egyre többen érkeztek. A kormány lemondását követelték és előrehozott választások kiirását. Nem szegte kedvüket a vizágyúzás a hideg ellenére sem, pedig biztos volt, akire majdnem odafagyott a vizes ruhája. Hétvégén állitólag gumilövedékkel is lőtték az embereket - akkor azt skandálták, hogy "kardlapot, kardlapot". Aki nem tudott kimenni a térre, az Facebookon követte az eseményeket, illetve egyre népszerűbbé vált a korábban kevéssé ismert twitter is az emberek között. A tüntetők nem számitottak semmi jóra, de elszántak voltak, többen az arab tavaszt és a kijevi Európa-téri (Majdan-téri) eseményeket éltették. Ha nekik sikerült, miért ne sikerülhetne a magyaroknak is? - kérdezgették reménykedve maguktól. A tömegmédia nem igazán foglalkozott az eseményekkel, inkább hallgattak róla, mintha semmi sem történne a fővárosban. Az interneten és a Facebookon azonban egyre többet lehetett olvasni a "felkelésről" - sokan videó beszámolókat tettek közzé, hol békés jelszó-skandálásról, hol arról, hogy a rendőrök és a tüntetők farkasszemet néznek egymással. Erőszakra, összecsapásra eddig nem igazán került sor, leszámitva a vizágyút és az állitólagos gumilövedékeket. A tömeg megpróbálta maga mellé állitani a rendőröket, de azért tapintható volt a feszültség. Nem lehetett tudni, hogy mi fog történni a következő pillanatban...
A fenti képzeletbeli szöveg egy jövőbeli magyar "forradalom" kitörése előtti képet mutat be. A jelenet talán ismerősnek tűnhet a közelmúlt arab vagy ukrán "felkeléseiből". Feltehető, hogyha 1848, 1918, 1956 és 1989 után a napjainkban is lenne egy újabb forradalom, az valahogy igy kezdődne idehaza. Nem bolondultam meg és nem kivánom, hogy nálunk is hasonló események bontakozzanak ki, mint Ukrajnában vagy egyes arab országokban, sem forradalmat, sem polgárháborút nem kivánok Magyarországnak. Csupán azért elmélkedek a politikai forradalmak jelenlegi szerkezetén, mert egyrészt március 15-e lesz, másrészt a héten az egyetemi információs társadalom órán a politika és elsősorban az arab tavasz, illetve érintőlegesen az ukrajnai események voltak teritéken. Ha megvizsgáljuk az eddigi, fentebb felsorolt magyarországi forradalmakat, abban mind közös volt, hogy az akkori kor tömegkommunikációs vivmányai nagy szerepet játszottak az eseményekben, a nyomda (1848), a sajtó és a mozgósitó plakátok (1848 és 1918), a rádió (1956) és a televizió (1989). Viszont, ha ma lennének forradalmak, feltehető, hogy nálunk is az internet, a közösségi médiumok és a(z okos)telefonok játszanák a meghatározó szerepet.
Madeline Storck szerint az egyiptomi forradalomban a közösségi média három fontos szerepet töltött be:
  1. Ezen keresztül, ennek segitségével szervezték a forradalmat, mozgósitották a tömeget.
  2. A közösségi oldalak alternativ médiaként is üzemeltek, amelyek szemben a hivatalos média által közvetitett képpel, a tüntetők szempontjából mutatták be az eseményeket, ráadásul nem csak az országban élők, hanem a nagyvilág számára is.
  3. A közösségi média növelte a tudatosságot, mivel transzparenssé tette az elégedetlenséget, ráébresztette az embereket, hogy nincsenek egyedül, ezzel ráerősitett az eseményekre és nagyban hozzájárult annak gyors eszkalálódásához.
Ugyanakkor túlzás volna azt állitani, hogy a Facebook vagy a közösségi média "csinálta" az egyiptomi forradalmat. Nem. A foradalmat a tömegek csinálták, az internet csak egy eszköz volt, amit használtak közben. Forradalmak ugyanis voltak a Facebook előtt is és ahogy a magyar forradalmak kapcsán már jeleztem, az emberek előszeretettel használták fel tájékoztatásra és mozgósitásra az adott kor legmodernebb kommunikációs eszközeit a politikai forrongások idején.
Persze azzal, hogy az internet forradalmi lenne, sokan nem értenek egyet. Például Mong Attila tavalyi, HVG-ben megjelent irásában egyenesen amellett érvel, hogy a Facebook árt a politikai aktivitásoknak, a Facebook bűne, hogy látszat-tevékenységekre sarkall, amiktől úgy tűnhet az emberek számára, mintha csinálnának valamit, miközben csak hőzöngenek egy karorszékben ülve. A forradalmak közös jellemzője ugyanis, hogy tömegek vannak az utcákon, a Facebook viszont paradox módon éppen ezt akadályozza meg, mert segit kiengedni a gőzt még a szobában ülve. Az arab forradalmakban is az jelentette a fordulópontot, amikor az addig elégedetlen tömeget sikerült végre mozgósitani és az utcákra vinni. De vajon a Facebook alapértelmezésben nem abban segit-e jobban, hogy az elégedetlen tömegek otthon maradjanak és az a ritkább, hogy az utcákra özönlik segitségével a nép?
Az internetről sokan és sokáig gondolták azt elsősorban a '90-es években, hogy alapvető politikai változásokat fog indukálni a világban. Valaha Jevgenyij Morozov is közéjük tartozott saját bevallása szerint, azonban az elmúlt években kiábrándult és egykori cyber-utópistaként most a legádázabb ellenfele minden techno-optimista elképzelésnek. 2011-ben megjelent, The Net Delusion cimű könyvében például amellett érvel, hogy a net inkább a cyber-hedonizmust erősiti: a fogyasztást, a szórakozást, a kikapcsolódást. Nem a politikai aktivitás a legfontosabb az emberek számára az interneten, hanem az, hogy jól érezzék magukat. De szerinte azok az autokráciákban élő emberek, akik elégedetlenek és az utcára mennek sem alapvetően demokráciát akarnak elsősorban - ez a Nyugat tévedése. Nem azt akarják, hogy négy évente megmondhassák ki vezesse az országot, hanem hogy a vezetőik ne legyenek korruptak, hogy ők is jó életszinvonalon élhessenek, hogy igazságosabb legyen a társadalom, rendes munkájuk lehessen, a gyerekeik iskolába járhassanak és egyről a kettőre juthassanak.
Egyelőre persze nem forradalom, hanem választások lesznek Magyarországon, mert mi még demokráciában élünk, igy négyévente választhatunk, hogy ki vezesse az országot - bár véleményem szerint mi sem akarunk sokkal többet és mást azoknál, akik az autokrata országokban többnyire elégedetlenül tengetik az életüket. Arra azonban egyelőre nincs recept, hogy ebben hogyan segithet a közösségi média - forradalmat csinálni viszont egész jól lehet a segitségével.
0 Tovább

Min múlik az e-könyvek sikere idehaza?

Az e-könyves piac abban a helyzetben van ma, mint amiben az internet volt 15 éve: egyszerre igaz, hogy kevés a fizetőképes kereslet és kicsi a tartalomkínálat. Vajon előbb az e-könyves kínálatnak vagy a fogyasztók számának kellene-e nőnie a továbbfejlődéshez? Az eNET-nél végzett kutatásunkból (eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról”) az derült ki, hogy a kép ennél azért kicsit cizelláltabb, viszont az alapok már megvannak ahhoz, hogy idehaza is áttörést érjen el az e-könyv a közeljövőben.

Bár a felnőtt internetezők jelentős része (57%-a) kevesebbet olvas ma, mint öt éve, létezik egy kisebbség (15%), aki több könyvet olvas, mint régebben. Nekik saját bevallásuk szerint több az idejük, több érdekes könyvet találnak, kikapcsolja őket az olvasás és vannak köztük, akik a növekvő e-könyves kínálatnak tudják be, hogy többször „vesznek könyvet a kezükbe”. Az e-könyv innen nézve általában is jót tehet az olvasásnak.

Egyébként a felnőtt netezők közel négytizede (39%) olvasott már e-könyvet idehaza - derült ki a januárban végzett online kutatásunkból. De csak minden huszadik válaszadó mondta, hogy már fizetett is ilyen tartalomért! Van tehát hova fejlődni, de az is igaz, hogy az alapok is meg vannak hozzá.

Továbbra is erős azonban a papír könyvek iránti „romantikus” kötődés: 44% mondta, hogy az e-könyvnél hiányzik neki az igazi könyv illata, fogása... Megvizsgáltuk azt is, hogyha ártól függetlenül ugyanaz a könyv nyomtatott, elektronikus és hangzó formában is választható, akkor melyikre teszik a voksukat a hazai netezők. Ez mutatja ugyanis legjobban az affinitást. Így viszont az derült ki, hogy mindössze a felnőtt netezők hetede (13%) áll az e-könyv mellé és négyötöde (80%) továbbra is papírkönyv párti.

Gátja az elektronikus könyvek terjedésének az is, hogy a magyar internetezőknek csak ötöde (21%) olvas angolul is, 4% németül is, de az elsöprő többség csak magyarul. A magyar nyelvű e-könyv kínálat viszont meglehetősen szegényes a nemzetközi kínálattal összevetve.

Mindent összevetve az eredmények azt mutatják, hogy az e-könyves piac hazai fejlődéséhez növelni kell a magyar nyelvű kínálatot. A fejlődés viszont azon is múlik, hogy sikerül-e növelni azok bázisát, akik felismerték az e-könyv előnyeit, illetve többeket meggyőzni közülük arról, hogy érdemes pénzt adni az elektronikus könyvekért. Ugyanis csak így találhatnak egymásra a kiadók, a forgalmazók és az olvasók és alakulhat ki kölcsönösen előnyös helyzet. Egyelőre ugyanis a szűk magyar kínálat és a kicsi fizetőképes kereslet egyszerre gátolja az e-könyvek hazai áttörését.

Bővebben az eNET kutatásáról itt olvashat.

Pintér Robesz

0 Tovább

Mobil fizetés: kell-e a készpénzfüggő magyaroknak?

A mobil pénztárca hazai tesztjének indulása és a Telekom aktivitás kapcsán több helyen lehetett olvasni a mobil fizetésről a héten (például itt vagy itt). Jómagam szerdán egy, kifejezetten a témával foglalkozó rendezvényen adtam elő (Mobilfizetés A-Z szeminárium). A téma sokakat foglalkoztat: bankokat, mobil szolgáltatókat, kereskedőket, kártya társaságokat, megoldás szállítókat... De vajon az emberek felkészültek-e már idehaza a mobil fizetésre? Értik-e egyáltalán mi ez az egész?

Ha körbenézünk, akkor azt látjuk, hogy a kérdés nehezen megválaszolható, mert nem nagyon vannak adatok, de néhány szám azért hozzáférhető, érdemes volna ugyanakkor egy feltáró kutatást csinálni a témában. Az Ipsos tavalyi Mobinauta kutatása szerint mindössze a telefonnal rendelkezők 4%-ára igaz, hogy egy átlagos napon fizetésre használja a telefonját, miközben összehasonlításképpen például 65%-uk telefonál vagy 29% Facebook-ozik. Ezzel a mobil fizetés inkább a ritkán űzött tevékenységek közé tartozik, amit kvantitatív (kérdőíves, nagy mintás) kutatásokkal nehéz is megfogni. Az NRC szintén tavalyi kutatása szerint egyébként az internetezők 25%-a szokott egyáltalán mobiltelefonnal fizetni. A legnépszerűbb tevékenységek az autópálya-matrica vásárlás, a lottószelvény kifizetése és a parkolás. A szerencsejáték eleve állami monopólium, a másik kettőt pedig most államosítják... 

De a mobil fizetés nem csak ezeket, az alapvetően SMS-alapú és részben telefonszolgáltatókhoz kötődő kényelmi szolgáltatásokat jelenti. A QR-kódhoz (is) kötődő MasterCard Mobile megoldása már hónapok óta elérhető, a szolgáltatást 100 ezren használhatják (ez nagyjából a 2,8-3,2 millió okostelefonos 3-3,5%-a lehet). Az NFC révén ezzel egy időben pedig már egy újabb technológia is van a láthatáron, ami a teljes pénztárcát képes lehet kiváltani (leszámítva az abban hurcolt óvszert), nem csak a készpénzes vagy kártyás fizetést. A „csőben” pedig feltehetően várakoznak azok az új eljárások is, amelyek még távol vannak a megvalósulástól. Mindennek köszönhetően az, hogy „mobil fizetés” egyszerre több dolgot jelent, ahol a múlt (SMS – autópálya-matrica és parkolás) a jelen (QR kód - MasterCard Mobile) és a jövő (NFC – mobil tárca) technológiái egybeérnek. Az új megoldásokkal és az általuk jelentett lehetőségekkel most kezd (újra) ismerkedni a szakmai közönség, ezek után feltehető, hogy a laikusok számára még inkább egybetorlódik a három dolog és nem igazán értik, hogy mit jelent a mobil fizetés, egy ilyen rendszerben kik a szereplők, kinek fizetnek miért.

Persze az egyszerű felhasználó – érthető okokból – azt nézi, hogy mitől lesz neki jó egy ilyen új rendszer?

Hazai felhasználók a mobil fizetésről lamentálnak

Hazai felhasználók lamentálnak a mobil fizetés előnyeiről a HWSW cikke kapcsán (forrás)

Legyen olcsóbb, egyszerűbb, kényelmesebb – esetleg divatosabb – különben nem fogja használni. Arról már nem is beszélve, hogy a hazai, készpénz központú mentalitást igen nehéz megváltoztatni, amint azt a bankkártya bevezetése kapcsán 20 éve folyó harc mutatja (sokan még most is csak kiveszik a fizetésüket a kártyával és utána készpénzben költenek). Az eNet e-kereskedelmi kutatásaiból is jól látható, hogy még az interneten(!) is a készpénzt részesítjük előnyben, hiába van lehetőség alternatív fizetési megoldásokra az internetes áruházakban, a legtöbben még mindig a készpénzben fizetnek átvételkor (73% választja ezt a megoldást az összes vásárló közül).

Persze nem baj, hogy a bankkártya használata nem különösebben ágyazódott be a hétköznapokba, így még egyszerűbb lenne áttérni a mobil fizetésre, mert a kártyával kapcsolatos bizonyos fejlesztések egyszerűen kihagyhatóak, a technológia átugorható (ahogy például a csekkönyvezés is ismeretlen jelenség idehaza). Persze nem eszik olyan forrón a kását… Az NFC alapú mobil pénztárca tesztje most kezdődik idehaza, amiből sok minden ki fog derülni. Az én megérzésem az, hogy a részben a szürke gazdasághoz kötődő „zsebbe adják a fizetést” jelenség miatt a magyarok még sokáig ragaszkodni fognak a készpénzhez. A jövő azonban úgy tűnik, hogy a mobilé, a Visa például azt várja, hogy 2020-ig a fizetési tranzakciók fele mobil lesz a saját rendszerében. Ők pedig csak értenek hozzá.

Pintér Robesz

0 Tovább

2013: az m-kereskedelem éve?

Ma és tegnap rendezik meg a Szövetség az Elektronikus Kereskedelem (SZEK.org) hagyományos konferenciáját, amely az e-kereskedelem témájával foglalkozik. Az idén tíz éves rendezvény ezúttal a SmartCommerce-t, azon belül is elsősorban a mobil kereskedelmet állította az esemény középpontjába.

Az eNet konferencián ismertetett kutatása szerint nagyon úgy tűnik, hogy 2013 az m-kereskedelem előretörésének éve lesz idehaza is. Az e-kereskedők ugyanis túlnyomó többségben úgy nyilatkoztak, hogy ebben az évben előrukkolnak mobilos megoldással, ha még nem rendelkeznek azzal. Egyelőre még csak a kutatásban részt vett boltok 6%-ának van mobilos alkalmazása, leginkabb androidos és iOS megoldása. A konferencián az is kiderült, hogy elsősorban azoknak éri meg saját alkalmazást fejleszteni, akiknek rendszeresen visszatérő mobilos vásárlói vannak. A többieknek inkább mobilra optimalizált weboldalakkal érdemes készülni az okostelefonok terjedésére. Ez estben is egyszerűsíteni kell azonban a négy lépéses kosaras vásárlás modelljén, ami az asztali (laptopos) számítógépes környezetben jól működik, de a mobilon túl bonyolultnak bizonyul.

Kis Ervin Egon, a SZEK elnöke megnyitja a X. Elektronikus Kereskedelem konferenciát

Kis Ervin Egon, a SZEK elnöke megnyitja a X. Elektronikus Kereskedelem konferenciát

Jómagam előadásomban arra a kérdésre kerestem a választ, hogy vajon divat vagy trend az m-kereskedelem. Nagyon úgy tűnik, hogy mindkettőnél több, olyan jelenség, amely biztosan velünk marad, amíg lesznek hordozható infokommunikációs eszközök - tehát az okostelefonon túl, az okosórák, okos szemüvegek világában is meg fog jelenni a kereskedelem. A hordozható, internetre kötött eszközök, így az okostelefonok, ugyanis alapvetően változtatják meg az emberek szokásait több területen is, ezek közül az egyik a vásárlás. A vásárlás előtti keresgélésben egyre inkább több csatornán, több eszközzel előre tájékozódnak a vevők, utána olvasnak a terméknek az interneten, a hivatalos oldalakon túl a vásárlói véleményeket is megnézik, összehasonlítják az árakat... Terjed az a Nyugaton ismert jelenség is idehaza, hogy a boltokat pusztán bemutatótermeknek tekintik, ahol szabadon, megtapogatható, felpróbálható vagy kipróbálható a megvásárolni kívánt termék. A mobiltelefon elősegíti, hogy az offline vásárlás közben online is tájékozódjunk. Ez nem pusztán böngészést vagy internetes keresést jelenthet, már Magyarországon is létezik olyan alkalmazás, amely vonalkód alapján képes az árak összehasonlítására. Tehát beolvassuk a nekünk tetsző áru vonalkódját a telefonunkkal és az alkalmazás megkeresi a terméket, illetve, hogy hol mennyiért lehet kapni online vagy offline. Így lesz pillanatokon belül a teljes online kínálat annak a boltnak a versenytársa, ahol vagyunk. Nem véletlen, hogy számos boltban már idehaza is árgus szemekkel nézik a biztonsági őrök és az eladók, hogy ki használ okostelefont.

Az is kiderült a konferencián, hogy az okostelefonos vásárlók bár számban felülmúlják az e-boltokban a táblagéppel érkező látogatókat, a táblagépes vásárlókra mégis érdemes nagyon odafigyelni, mivel arányaiban többen vásárolnak közülük és rendszerint többet is költenek alkalmanként. Vagyis a néhány százezernyi tabletesből több bevétel származhat, mint a több millió okostelefonosból...

A konferencián ezeken kívül szó esett a mobil fizetési megoldásokról, a web és mobil ergonómiáról és a felhasználók mentális modelljeiről, a nagy technológiai cégek kudarcainak okairól, a mobilos becsekkolásokról (a SoLoMo területről: social, local, mobile – közösségi, lokális és mobil) valamint a várható jövőbeli technológiákról. Mindent összevetve izgalmas konferencián vehettek részt az érdeklődők – köszönet a szervezőknek.

Pintér Robesz

0 Tovább
«
1234

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek