Az asztaltársaság újra hallható – program év végéig

Jó hírünk van! Elkészült és indul a Petőfi Rádióban elindított Netidők c. műsor asztaltársaságának alternatív programja év végéig! A műsor jelenleg pihen a rádióadásban, de az asztaltársaságnak sok témája van. Négy alkalommal készülünk kerekasztal-beszélgetéssel az év végéig, az események többségére a hallgatók is odamehetnek és végighallgathatják a témákat. Jó hír, hogy a beszélgetésekről hangfelvétel készül, amelyet az interneten publikálunk, így a Netidők törzshallgatói ismét hallhatják majd az asztaltársaságot utólag is.

Négy alkalom - három helyszín.


1.) ÚJ! ITT LEHET MEGHALLGATNI

November 17. vasárnap, 13:45, Budapest, Uránia Nemzeti Filmszínház - HungaroCon sci-fi találkozó, az asztaltársaság beszélgetésének nyilvános felvétele a mozi emeleti kávézójában.

A program címe: "A megvalósuló jövő - sci-fi a digitális világban".

Résztvevők:
Dr. Bódi Zoltán nyelvész, főiskolai tanár, "netnyelvész"
Borek András mérnök-menedzser, „nyílt forrás” szakértő
Dragon György újságíró, zeneszerző, sci-fi író, „hírsziporka mester”
Keleti Arthur IT biztonsági szakember, az ITBN főszervezője 
Kovács Tücsi Mihály újságíró, sci-fi író, a Galaktika szerkesztője, „Nagy Testvér” szakértő
Szilágyi Árpád, a Magyar Rádió nonprofit Zrt programszerkesztője

A rendezvény teljes programja itt található: www.hungarocon.hu
A rendezvény szervezője a Port.hu és az Avana Egyesület, az SFportal közreműködésével.
A HungaroCon egy országos sci-fi találkozó, amelyet 1980 óta minden évben megrendeznek.


2.) November 29. péntek, 18:00, Túrkeve, Finta Múzeum – „A Kibernetika hőskora - avagy volt élet a PC előtt” c. kiállítás. Az asztaltársaság beszélgetésének nyilvános felvétele a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum szakmai napja keretében.

A program címe: „Átéltük a kibernetika hőskorát! Kedvenc digitális emlékeink”

A beszélgetés közben az asztaltársaság és közönsége megismerkedik az Otis King logarléccel, a MINIKATI nevű magyar gyártmányú állatmodell robottal és ott lesz az első magyar számítógép, az M-3 elektroncsöves modulja is.

Résztvevők:
Dr. Bódi Zoltán nyelvész, főiskolai tanár, "netnyelvész"
Dragon György újságíró, zeneszerző, sci-fi író, „hírsziporka mester”
Képes Gábor a kiállítás rendezője, a Magyar Műszaki és Közlekedés Múzeum osztályvezetője
Kovács Tücsi Mihály újságíró, sci-fi író, a Galaktika szerkesztője, „Nagy Testvér” szakértő
Szilágyi Árpád, a Magyar Rádió nonprofit Zrt programszerkesztője


3.) December 6. péntek, 18:00, Budapest, a Kodolányi János Főiskola rádióstúdiója. Az asztaltársaság beszélgetésének nyilvános felvétele, a főiskola hallgatóinak részvételével.

A program címe: „A digitális Mikulás, avagy légy te is rádiós!”

A főiskolások megnézhetik a kerekasztalbeszélgetést a rádióstúdióban, sőt az aktív és érdeklődő diákok bekapcsolódhatnak a beszélgetés bizonyos részeibe. Jelentkeznek a jól ismert témakörök, a Hírsziporka, az Infoszótár, a Biztonsági őr, a Nagy Testvér, a PC Tipp és hallhatóak lesznek pletykák a digitális világból…

Résztvevők:

Dr. Bódi Zoltán nyelvész, főiskolai tanár, "netnyelvész"
Dragon György újságíró, zeneszerző, sci-fi író, „hírsziporka mester”
Keleti Arthur IT biztonsági szakember, az ITBN főszervezője
Kovács Tücsi Mihály újságíró, sci-fi író, a Galaktika szerkesztője, „Nagy Testvér” szakértő
Spányik Balázs programozó-újságíró, a Játéknet.hu fejlesztője, „Chatman”
Szilágyi Árpád, a Magyar Rádió nonprofit Zrt programszerkesztője


4.) VÁLTOZÁS! December 20. péntek, 18:00, December 19. csütörtök, 19:00 Budapest, a Kodolányi János Főiskola rádióstúdiója. Az asztaltársaság beszélgetésének felvétele – az állandó hallgatóink számára.

A program címe: „2013 a digitális világban – a Netidők online kiadása”


Résztvevők:
Dr. Bódi Zoltán nyelvész, főiskolai tanár, "netnyelvész"
Borek András mérnök-menedzser, „nyílt forrás” szakértő
Dragon György újságíró, zeneszerző, sci-fi író, „hírsziporka mester”
Kovács Tücsi Mihály újságíró, sci-fi író, a Galaktika szerkesztője, „Nagy Testvér” szakértő
Spányik Balázs programozó-újságíró, a Játéknet.hu fejlesztője, „Chatman”
Szilágyi Árpád, a Magyar Rádió nonprofit Zrt programszerkesztője
és az este különleges vendége:
Szokoli Kata, azaz Cati, onlány

Mind a négy beszélgetést – a terveink szerint – rögzítjük és elérhetővé tesszük a neten MP3 formátumban (a publikálásban a VIPcast oldal lesz a segítségünkre), majd a letöltés lehetőségére felhívjuk a hallgatóink figyelmét a létező online csatornáinkon: a Netidők Blogtársaság blogoldalon (netidok.postr.hu) és a Netidők asztaltársaságának Facebook oldalán.

 

0 Tovább

Mobilmementó

Immár 22 éve van jelen a mobiltelefon Magyarországon, hiszen 1990 őszén történt az első hívás mobilon – akkor még analóg hálózaton. Persze mi már korábban is tudtunk a mobilról, amikor a 70-es évek detektív filmjeiben láthattuk a rendőrnyomozó autójába beszerelt telefonkagylót. Szóval a mobilnak már minálunk is több évtizedes története van. Képes Gábor muzeológus barátunk volt vendég újra, aki azért jött, hogy hírt adjon a Mobilmementók c. kiállításról.

A beszélgetésből kiderül, hogy mit láthatunk az Öntödei Múzeumban, illetve megszólal a kiállítást lehetővé tevő egyik magángyűjtő, a 20 éves Csernák Márton is, aki akkor született, amikor már az első mobilok működtek idehaza. A mobilos tárlat október végéig lesz látható az Öntödei Múzeumban.

 


Sokan a filmekből ismerhetik a személyi hívót, angolul a pagert is, amely – nagyon leegyszerűsítve – semmi másra nem volt jó, mint az SMS-hez nagyon hasonló üzenetek vételére. Küldésre már nem… Ma már a személyi hívók kimentek a divatból Magyarországon, így helyet kaphatnak a Mobilmementók c. kiállításon is – igaz, Amerikában még mindig használják bizonyos helyeken. Azért a 90-es években itt is elérhető szolgáltatás volt a személyi hívó – és mint kiderült, Keleti Arthur barátunk az egyik szolgáltatónál, az Easy Call-nál dolgozott. Azok számára, akik nem találkoztak pagerrel, azaz személyi hívóval, elmeséli, hogy is működött a rendszer és fény derül arra is, hogy egy alkalommal véletlenül leállította a teljes magyarországi rendszert 20 percre…

0 Tovább

Digitális kultúrkincsek

Bár a manda szónak – nekünk magyaroknak - kissé ezoterikus dallama van, a japán rajzfilmek kedvelői számára viszont egy képzeletbeli hatalmas szörny elnevezése, ennek ellenére itt és most egy fontos állami programról lesz most szó. A MaNDA, azaz a Magyar Nemzeti Digitális Archívum azért jön létre, hogy a magyar kultúrkincseket digitális formában tárolja és elérhetővé tegye egy egységes felületen. Az első hírek arról szóltak, hogy a Magyar Nemzeti Filmarchívum átalakulásával jön létre ez az adattár, de persze nem csak filmek vannak ebben az adatbázisban. A MaNDA miniszteri biztosával, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Digitális Archívum Főosztályának vezetőjével, Lovas Lajossal beszélgettem.


Lovas Lajos: Az a célunk, hogy a következő félévben a magyar digitalizált kultúrkincs egy központi nyilvános felületen elérhetővé váljon. Ez azt jelenti, hogy a meglévő kulturális digitális adatbázisokat összekötjük, átjárhatóvá tesszük és egy intelligens metaadat-kereső segítségével párhuzamos kereséseket indítva a felhasználó számára lehívjuk a kért dokumentumokat, adatokat a saját központi felületünkre. Ez az első lépés, amit meg fogunk tenni.
Viszont a MaNDA nem csak egy keresőfelület lesz, hanem egy infotainment portált is mellérakunk, tehát a játéktól a szórakoztatáson keresztül a tudományos igényű munkák közzétételéig fogunk szerkeszteni kulturális honlapot. Meghatároztunk egy célt magunknak: amikor a béta verzió beindul, utána két hónapon belül el akarjuk érni a százezer egyedi látogatót és ezt meg is tudjuk csinálni.

Szilágyi Árpád: A kultúrkincsbe mi tartozik bele?

Lovas Lajos: Első lépésben a múzeumok, könyvtárak, levéltárak digitalizált anyagát jelenti, illetve a teljes gyűjteményét, mert előbb-utóbb, tehát a következő öt-hat évben ezeknek a gyűjteményeknek a száz százalékát feldolgozzuk.

Szilágyi Árpád: Tehát a MaNDÁ-t úgy képzelhetjük el, hogy olyan lesz, mint egy nagy szuperkönyvtár, ahol lényegében mindent megtalálok. Hogyha szeretnék egy könyvről valamit keresni, vagy egy filmről, vagy éppen egy zeneszámról vagy egy festményről, akkor szerző vagy a cím vagy bármilyen adat alapján megtalálhatom a művet magát.

Lovas Lajos: Gyakorlatilag igen, ez a cél. És a megvalósítása ennek a következő három évben meg fog történni. Hozzáteszem, hogy bizonyos pontokon, mert a jogdíjjal terhelt alkotások esetében bizonyos feltételeknek teljesülni kell. Én azt gondolom, hogy nem lehetetlen megoldani a jogdíj kérdését sem. Hogyha most valami nagyon egyszerűt mondok, hogy a könyvtárban is kell tagdíjat fizetni, tehát ha mondjuk befizetnek egy bizonyos kreditet egy ilyen gyűjteménybe és súlyozottan le tudják hívni, le tudják tölteni ezeket az alkotásokat. A szerzői jog tulajdonosaival kell erről megegyezni. Informatikailag ez nem jelent problémát.
A digitalizációnak önmagában túl sok értelme nincs, ha nincs mögötte a metatartomány, ugyanis innen tudjuk azt, hogy kié, micsoda és hol van. A legfontosabb felismerésünk az volt, hogy az eddigi fejlesztéseknél a kormányzat, mint az európai uniós pénzeknek a kezelője, nem követelte meg azt, hogy kompatibilis adatbázisok épüljenek egymásra. Tehát mondjuk múzeumi területen felépítettek négy egészen jól működő nyilvántartó rendszert, hogyha mondjuk egyet vettek volna, valószínűleg sokkal olcsóbb lett volna, és mondjuk az egyik tudná használni a másikét. Ez most nem így van. De az összes többi területet említhetném. Mi azt ismertük fel, hogy takarékosabb az, ha valamilyen központi szabályozás mentén történnek a fejlesztések és a MaNDA törvényen dolgozunk, röviden így hívjuk, ez a digitális köteles példány fogalmát fogja tisztázni, valamint a közgyűjtemények és a MaNDA mint módszertani központnak a viszonyát. Az a célunk, hogy digitalizációra pénzt költeni, állami forrást vagy uniós forrást úgy lehessen, hogyha a kedvezményezett vállalja azt, hogy átjárható adatbázist épít, a meghatározott metaadat sztenderdeket használja és megnyitja ezeket a közönség számára. Ez azt jelenti, hogy a fejlesztések a gyűjteményeknek a helyén történhetnek. Tehát nem akarjuk megállítani a digitalizációs munkát a szellemi központokban, de ezeknek egy központi felületen is elérhetőnek kell lenniük.

Szilágyi Árpád: Mikortól kereshetjük fel a MaNDA weboldalát?

Lovas Lajos: Idén decembertől a béta verziót nyilvánosságra fogjuk hozni.

 

Szilágyi Árpád

 

0 Tovább

Kvarcóra, az első digitális tömegcikk

Tegye fel a kezét, akinek a kvarcóra szóról a folyadékkristályos kijelzővel ellátott digitális karórák jutnak eszébe! Lelki szemeimmel sok kart látok a levegőben.

Pedig a folyaddékkristályos kijelző (angol rövidítéssel: LCD – Liquid Crystal Display) nem egyenlő a kvarcórával. Gyanítom, hogy a magyar nyelvben ez a tévedés lett az alapja annak is, amikor a 80-as években elterjedtek a jellemzően Bécsből hazahozott digitális játékok, azokat a hasonló elven működő kijelző miatt kvarcjátékoknak hívtuk, pedig a nyugati világban LCD-game volt a nevük. A kvarc azért kell az óraszerkezetbe, mert ez a kristály egy elektronikus oszcillátorban nagyon pontosan tartja a rezgésszámát, és így alkalmas arra, hogy óraszerkezetek időalapját biztosítsa. Tehát ez a kvarckristály a digitális órában az áramkör egy eleme.

Casiotron, az egyik első sorozatban gyártott kvarcóraA képen az egyik első sorozatgyártott kvarcóra, a Casiotron. Csak az alapfunkciókat tudta, a dátum évszámát viszont csak 1970 és 2009 között lehetett beállítani. Kifutottunk az időből? :-)

Ahogy a SvájciÓra.com oldal történeti összefoglalójában olvasható, az első kvarcórát már 1928-ban elkészítették. Igaz, ekkor még nem léteztek a tranzisztorok (vagyis a mai digitális áramkörök alapját képező félvezető eszközök), így egy elektroncsövekkel megépített ruhásszekrény méretű, kétmázsás órát képzeljünk el, ami viszont naponta csak egyetlen ezredmásodperccel tért el a pontos időtől. (Fotót sajnos nem találtam a neten a berendezésről, pedig érdekelt volna a fizimiskája. Ha valaki talál, értesítsen.)

Aztán az első kvarcvezérlésű karórát a 60-as évek végén állították elő. Ehhez már nyilvánvalóan az volt szükséges, hogy az óra elektronikus áramkörét kellőképpen le tudják kicsinyíteni, hogy elférjen a karórában úgy, hogy még az óra mechanikájának is kellett a hely. Vagyis ezek még „mutatós” (azaz analóg kijelzésű) órák voltak. (Itt látható egy ilyen karóra belső szerkezete.) Hiszen ne feledjük, hogy ekkor még nem léteztek tömegesen (és így olcsón) gyártott LCD kijelzők. (Bár a folyadékkristállyal már 1911-ben kísérleteztek, és az első LCD display a ’60-as években készült, nyilvánvalóan kellett még pár év mire a 80-as évek elején találkozott a kvarcórák és az LCD kijelzők tömeggyártása egymással.)

Tévedés lenne azt hinni, hogy az LCD-re azért volt szükség mert olyan jól néz ki (egyébként szerintem jól is néz ki), hanem azért, mert igen kevés energiát fogyaszt, és így a karórák elemeit kímélő megoldáshoz jutottak a fejlesztők. (Korai LCD karórák.) Emlékszem még a kvarcórák azon generációjára, amelyekben pirosan világító LED-diódákból álltak a számjegyek – meg kellett nyomni az órán egy gombot és ekkor fénylett fel a számlapon a viszonylag pontos idő. A LCD kijelzős kvarcórák 80-as évektől számítható felfutását tehát az tette lehetővé, hogy 1.) ekkora képessé váltak ipari mennyiségben lekicsinyíteni és olcsón gyártani a karórákban működő elektronikus áramkört, 2.) a kvarc-kristályos oszcillátor is olcsó lett, ennek az lett az ára, hogy a tömegesen gyártott kvarcórák már csak viszonylag jártak pontosan, 3.) valamint olcsón gyártani az órák számlapját képező LCD kijelzőt.

Az LCD-s karórák tehát jó 29-30 éve vannak velünk, hamarabb terjedtek el és több emberhez jutottak el, mint a személyi számítógépek. Így vált a kvarcóra az első digitális tömegáruvá Magyarországon.

Szilágyi Árpád

 

2 Tovább

Az elveszett információ pótlása

Kétségtelen, hogy a régészek számára is új korszak köszöntött be a számítógép használatával. Ha addig nem, hát 1993-ban már mindenki számára nyilvánvalóvá vált ez, amikor Steven Spielberg bemutatta a Jurassic Parkot. Természetesen nem a történet genetikai fantasztikumára gondolok a dínók „felélesztésével”, hanem arra, ahogyan a filmes technológia befogadta a számítógépes grafikát és animációt (CGI), aminek segítségével oly’ hihetővé vált, hogy a T-Rex tényleg ott van az élőszereplők körül.

No de honnan tudjuk azt, hogy miképpen nézett ki a T-Rex? Hiszen élő ember nem látott még igazi T-Rex-et! Bármennyire is ott van ma már az emberi memóriánkban az őshüllő valóságosnak tűnő képe, azért azt tudnunk kell, hogy az nem több, mint a részleges tudásunk alapján összerakott hiányos mozaik kép, amelyben vannak bizonyos hiányok. Ezeket az információ-réseket pedig részben tudományos összefüggések, szabályszerűségek, részben pedig – ha már más nincs – a teremtő fantáziával töltik ki. Aki kicsit is szereti böngészni a hollywoodi filmek DVD változatának ’Hogyan csinálták’ werkjeit, kulisszatitkait, annak nem furcsa, hogy a Jurassic Park lemezén elmesélik, miképpen alkották meg a dínók hangját. Ha jól átgondoljuk a módszert, ez még inkább blöffszerű folyamat, mint a dínók küllemének újraalkotása a részismeretek alapján. És persze eleve nincs esély sem arra, hogy meghallgassunk egy igazi dínó üvöltését. (Arról nem is beszélve, hogy a régen kihalt állatok hangját nem csupán a hangkeltő szervük alakja és más fizikai jellemzője befolyásolta, hanem az idegrendszerük központja, az agya is, gondoljunk csak arra, hogy nem mindegy, hogy egy rövid üvöltésről, egy hosszú vonításról vagy éppen szakaszosan ismétlődő ugatásról van szó.) Persze, egy film esetében nem is a valósághűség 100%-os hitelessége a fontos, hanem a hihetőség, hogy akár így is lehetett volna.


Másról van szó, ha az emberi történelem különböző mozaikkockáit kell a helyére illeszteni. A régészeknek és történészeknek most jön az igazi nagy lehetőség, amikor már nem csak a szövegekkel lehet körülírni a múlt egy-egy részletét, hanem a számítógépes képmanipulációt is gond nélkül felhasználhatják. Erre érdekes példa, amit a Múlt-kor portál tegnapi cikkében bemutat: egy történelmi személyiség, az első amerikai elnök, George Washington arcképét igyekeznek rekonstruálni digitális eszközökkel. Az a része hasonlít a dínók elektronikus újraalkotásához, hogy rendelkezésre állnak részinformáció, amiből egy valósághű képet akarnak létrehozni – csak hogy Washingtonról létezik festett képmás, nem is egy. A módszer lényege az volt, hogy ugyanazon festő egyik modelljéről létezett korabeli fotó is, az ezen a festményhez képest tetten érhető eltérések alapján módosítani lehet a festő további képein is az arcképeket – már feltéve, hogy a festő ugyanazokat a hibákat és torzításokat követte el minden egyes képen.

A digitális rendszerek persze annál pontosabb képet tudnak „átlagolni”, minél több képi információt adunk meg, akár minél több festménnyel befolyásoljuk a végső képet.

Nem véletlen, hogy miért az utóbbi években szaporodtak meg a számítógépes régészettel kapcsolatos hírek (lásd például: Virtuális régész rekonstruálja az ókori civilizációt, Számítógép a régészet szolgálatában) és a Netidők műsorban is évekkel ezelőtt (2005 április 28-án) beszámoltunk az Aquincumi Múzeum múltba tekintő „periszkópjáról”. Az ókori romok között sétálva ugyanis két olyan távcsövet találunk, amelybe belenézve láthatjuk, amint a számítógépes rendszer a romok valóságos képére vetíti az ókori épületek virtuálisan rekonstruált látványát. Ráadásul, ha körbenézünk a távcsővel, akkor a gép pontosan követi az elmozdulást és már a virtuális épület azon részét látjuk, ami a látómezőbe kerül.

Szilágyi Árpád

1 Tovább
«
12

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek