A Facebookon már a vicc is üzlet?

Szeretem a viccet, a humort, és jólesik néha-néha a Facebookon belefutni egy mókás bejegyzésbe, képbe, viccbe. Nyilvánvaló, hogy egy közösség erős összetartó ereje lehet a vidámság, a humor, oldja a hangulatot, felszabadít, közel hoz embereket egymáshoz.

Így van ez természetesen a Facebookon is, hisz itt is vannak közösségek, csak egy kicsit állandóbbak, mint a valós térben szerveződő baráti társaságok, és egyszersmind heterogénebbek, összetettebbek is. Gondoljuk csak végi, hogy kikből állnak a facebookos ismerőseink: barátokból, kollégákból, távolabbi, közelebbi ismerősökből, ügyfelekből, tanítványokból és tanárokból, családtagokból, tehát a legkülönfélébb emberekből. Csak az a közös a facebook ismerőseimben, hogy mindannyian az én ismerőseim, de sosem tartozna mindegyikük ugyanabba a társaságba. A Google+ ezt a problémát oldotta meg indulásakor azzal, hogy körökbe lehet osztani az ismerősöket, amit a Facebookon általában nem teszünk meg.

Éppen emiatt a heterogenitás miatt az ízlésünk sem egyforma. Nyilván a viccekre is eltérően fogékonyak a felhasználók, a közösségi oldalon lévő kapcsolataink. Hozzám is eljutnak két olyan Facebook-felhasználónak a posztjai is, amelyek vicces képekből, viccszövegekből állnak, ám olyan gyakorisággal, olyan mennyiségben jönnek tőlük ezek a tartalmak, hogy fölmerül a kérdés, miért csinálják, miért osztanak meg ennyi vicces tartalmat. Az nem valószínűsíthető, hogy ennyire szeretik szórakoztatni a publikumot, hisz szinte ömlik erről a szóban forgó két felhasználói oldalról ez a tartalom. Amellett pedig egyik oldal gazdája sem tartozik a saját ismerőseim közé, pusztán a többszörös tovább osztás következtében jut el hozzám is.

Ezzel meg is született a válasz is: a nagy tömegben, szinte futószalagon gyártott „vicces” tartalmak kiugróan magas lájkolási és megosztási számokat produkálnak, ami fontos lehet üzleti szempontból, illetve növelheti az oldal gazdájának népszerűségét, egyben tarthatja a társaságot, a kedvelői kört. Hisz nevetni, szórakozni mindenki szeret! Ez a népszerűség pedig üzleti értékkel is bírhat, ez is egy jó módja az önpromóciónak, önnépszerűsítésnek. Jól bizonyítja ezt az is, hogy az a hozzám is eljutó két Facebook-oldal, amelyik ontja magából ezeket a vidám tartalmakat, vállalkozások oldalai: az egyik egy zenei cégé, a másik egy autózással foglalkozó vállalkozásé.

 

 

Mivel ezek a képek nagyon gyorsan terjednek, könnyen válnak mémmé, vagyis pici módosulásokkal, láncolatszerűen terjedő kulturális alapegységgé. Ezt is könnyen lehet használni rajongó tábor verbuválására. Ugyanakkor a folytonosan, futószalagszerűen terjedő viccek könnyen unalmasakká is válhatnak, ezzel pont az ellenkező hatást is kiválthatják. Gondoljunk csak a baráti társaságokban állandóan, kényszeredetten viccet mesélőkre.

 

 

Érdemes azt is észrevenni, hogy egy-egy ilyen vicces bejegyzés mennyire megmozgatja a közönséget, további folytatják a viccelősét, poénkodást.

 

Bódi Zoltán

0 Tovább

Ételfotók a Facebookon

Gyakran találkozom kedvenc közösségi oldalamon olyan posztokkal, amelyek különböző ételek fotóit tartalmazzák. Nem akármilyen ételfotókról van ám szó, nem holmi receptajánlásokra gondolok (olyanból is van elég sok), hanem az „ezt eszem most”, „ezt főztem/sütöttem most” című bejegyzésekről szeretnék értekezni. Nyilván mindenki találkozott már ilyesmivel. Fölmerül a kérdés, hogy miért tesszük mindezt. Miért tesszük közhírré azt, hogy mit eszünk éppen vagy mit főztük. Ez a téma jellemzően magánügy vagy éppen azokra tartozik, akikkel együtt étkezünk, tehát semmiképpen sem nyilvános. A Facebookon nyilvánosan közzé tett ilyen tartalmú képek viszont kilépnek a magánszférából. Mi az oka ennek az ellentmondásnak?

A Facebook olyan színtér, amely kiválóan alkalmas az önnépszerűsítésre, az önpromócióra, hisz a sok pozitív tartalmú információból ki akarunk tűnni valahogy. A Facebook alapfilozófiája a pozitív, közösségépítő gondolatok, információk népszerűsítése. Éppen ezért a legtöbb felhasználó igyekszik az önképét javítani, az arculatát építeni, némiképpen dicsekedni vagy tudatosan építeni a saját márkáját. Ennek lehet az eszköze az, hogy éppen milyen jót, ízleteset, különlegeset vagy éppen egészségeset eszem.

Másik oldalról megközelítve a jelenséget könnyen beláthatjuk, hogy a Facebook nyilvánossága látens nyilvánosság, azaz lappangó, nem találkozunk szemtől-szembe a közönségünkkel. Amikor a Facebookon posztolunk valamit, akkor csak a számítógépünket vagy az okostelefonunkat látjuk, és nem azt az átlagosan párszáz ismerőst, akivel egy átlag Facebook-felhasználó rendelkezik. Arról nem is beszélve, hogy a közösségi oldalakon visszaigazolt ismerőseink vegyes összetételűek, a szűk családtagtól kezdve a több évtizeddel ezelőtti általános iskolai osztálytársunkon át a munkahelyi kollégáinkig sok mindenki található a Facebook-ismerőseink között. Jellemző, hogy így is nevezzük: Facebook-ismerős, hisz csak itt minősülnek egységesen „ismerősnek”, a valós életben nem taroznának egy csoportba, hisz minden embernek különböző státuszúak az ismerősei, kapcsolatai. A legfőbb csoportok a belső család, közeli hozzátartozó, partner, életvitelszerűen együtt élő társ; munkahelyi, iskolai társak, kollégák; barátok, közeli ismerősök; távoli ismerősök, távoli családtagok, akikkel nem ápolunk intenzív, napi kapcsolatot; alkalmi kapcsolatok, ismeretségek. Nyilvánvaló, hogy mindezekkel nem osztanánk meg a valós életben azt az „örömhírt”, hogy éppen milyen ételt eszünk vagy főzünk. A Facebookon viszont mindezzel a sokszínűséggel nem találkozunk, így sokkal könnyebb alapvetően magánjellegű információkat (mint például az étkezésünket) mindenkivel tudatni.

Az ételfotók, sőt az étel mellett készített szelfik célja a dicsekvés, az önnön tehetségünk (ha a saját főztünkről van szó), illetve a gasztronómiai ízlésünk, sőt a vendéglátónk gasztronómiai ízlésének, konyhai kultúrájának a népszerűsítése. Ez is közösségformáló erő, ez is önnépszerűsítési eszköz. Az étkezésünk részleteinek a nyilvánosságra hozatala is jól jelzi, hogy a közösségi oldalakon megváltozott a magánszféra és a nyilvánosság határa, viszonya: ami hagyományosan magánügy volt, az a Facebookon nem egyértelműen magánügy már, elég egy megosztás, és már közüggyé válik. Ennek a jelenségnek a gyakorisága bátorítja a felhasználókat ennek a kommunikációs magatartásnak a követésére.

Bódi Zoltán

3 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek