Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egy adatmentés margójára

Alig egy hónappal ezelőtt írtam a brit állami közszolgálati médiacég, a BBC portáljáról, majd néhány nappal később kaptuk a hírt, hogy 360 munkatársat küldenek el a portáltól (de így is marad még kb. 1200 emberük, csak az online-nál!), és ezzel együtt az elkerülhetetlen költségcsökkentés jegyében bezárnak 180 weboldalt (a Kreatív Online szerint a 400 nagyon látogatott weboldaluk közül). Utóbbi momentumra fókuszálunk most egy kicsit, talán nem csak engem gondolkodtatott el az, hogy már nem csak kis hazánkban figyelhető meg ez a „bezárási düh”. A költségcsökkentés érthető szempont, de hogyan következik ebből a 180 weboldal bezárása? Olyan ez, mintha egy nagy közkönyvtárban a költségek lefaragása érdekében nem csak a létszámot csökkentik, hanem lezárják a látogatók elől mondjuk a szépirodalmi részleget, rosszabb esetben el is kezdik megsemmisíteni a könyveket… Pedig annak a 180 weboldalnak nyilvánvaló értéke van, amit ráadásul adófontokból hoztak létre.

Mondandóm lényege: tanuljunk a britek példájából! Ne csak a pozitív példából (ilyen a BBC portál létrehozása és eddigi tizenéves története), hanem abból is, ahogy most igyekeznek megoldani a helyzetet. Nem szabad így tenni! A már létrehozott értékeket mindenképpen meg kell tartani és ha már nincs is pénz a folyamatos frissítésre és megújításra, legalább az elérhetőséget kell biztosítani. (Ahogy egyébként volt példa erre korábban: éppen a BBC portálon a magyar adás lezárása után is elérhetők maradtak a weboldalak.)

És érdemes felfigyelni arra is, hogy egy pár nappal ezelőtti hír szerint a torrentezők közössége sajátos módon vállalta át a közpénzből létrehozott értékek mentését és elérhetővé tételét. Az egyik torrentező ugyanis a megszüntetésre ítélt weboldalakat letöltötte és egy 2 gigabájtos fájlba tömörítve, évi 4 dollárért bérelt szerveren tette elérhetővé. S noha hozzá kell tegyem, hogy saját tapasztalataink alapján egy médiacég webszerverén 2 gigabájtba nem sok fér bele (csak abba gondoljunk bele, hogy a hang- és videofájlok milyen kapacitásigényesek), tehát a konkrét példában a 2 gigás fájl viszonylag kevés multimédia elemet tartalmazhat, ennek ellenére az akció pozitív szándéka és példamutatása elgondolkodtató.

Ma, amikor az adathordozók megabájtonkénti ára is csökken, meg az internetes sávszélesség és a szerverkapacitások egységnyi ára is folyamatosan évek óta csökken, ilyenkor érdemes lenne az állami közgyűjteményeknek, médiacégeknek és minden közpénzből finanszírozott információszolgáltatónak átgondolni a példát. Ideje hosszútávú megoldást találni arra, hogy a létrehozott értékeink elérhetők legyenek a neten. Az elérhetőség megabájtonkénti árát folyamatosan lehet csökkenteni, miközben persze az adatok csak sokasodnak és persze az adatok biztonsága megköveteli a redundáns tárolást is – mégis ideje lesz úgy tekinteni az információs javainkra, hogy ha most elherdáljuk ezeket, akkor annál kevesebb lenyomat, tudás, kultúra, érték, műsor, film, írás, fotó marad az utánunk következő korosztályokra…

 

Szilágyi Árpád

 

0 Tovább

BBC, a közszolgálati portál

Gondoljunk csak bele, hányszor halljuk azt a szót napjában, hogy hírportál? Sokszor, igaz? A brit közmédia cég, a BBC webhelyére mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy hírportál. Nyugalom, finomítom tovább a sarkos kijelentést!

 

Persze, hogy erős hírszolgáltatás van a BBC-nél és annak portálján: viszonyítási pont, kvázi mérce a hírújságírók számára. A fontos azonban most az, hogy nem csak hírportálként működik, hanem ennél sokkal szélesebb a kínálat. Nézzük csak meg a címoldalt, ott „csak” egy doboza van a közéleti híreknek (News – innen persze tovább lehet lépni a jól fejlett hírszolgáltatás felé), de ugyanilyen doboza van a sportnak, üzleti témáknak, szórakozásnak és más témaköröknek. Rendben, akár lehet mondani azt is, hogy ez utóbbiak is lényegében híreket szolgáltatnak – de rögtön szálljunk is vitába vele, pl. az üzleti gyűjtőoldalon (Business) megjelennek a tőzsdei adatok is frissítve. És a tartalomelemzést lehetne tovább folytatni…

A BBC portálja

Ha eltöltünk a megszokott gyors lapozáson túl egy kevéske időt a brit közmédia portálon, akkor rájöhetünk, hogy itt egy nagyon átgondolt struktúrában és médiastratégia szerint haladnak – tapasztalatom szerint kb. 3-4 éve nem nyúltak hozzá ehhez a szerkezethez (ez a letisztultságát dícséri!), a portál is egy igazodási ponttá vált abban a témában, hogy miképpen lehet jó portált összehozni, amit ráadásul a közpénzből hoznak létre. (Egyszerű az összefüggés: a BBC-nél létrejön egy sor tartalom, akkor azok a tartalmak jelenjenek meg a neten is, ráadásul visszakereshetően – sőt, ha már nem csak tévében és rádióban, hanem neten is megjelennek, akkor a netet is tömegkommunikációs csatornaként kezelik – egyébként idestova 15 éve.)

 

A teljesség igénye nélkül nézzünk néhány fontos dolgot, ami érték és megfontolandó a portálépítésnél:

- A tartalmi funkciók: ha portálok világa felől nézzük, akkor teljesíti a tartalomszolgáltatás elvárásait (azaz a műsorok nélkül is értelmezhető tartalmakat találunk), ha a BBC hagyományos csatornái felől nézzük, akkor teljesíti a tévé- és rádióállomások támogatását (TV Channels, Radio).

- Sokféle útvonalon el lehet jutni a portálon ugyanahhoz a cikkhez vagy médiafájlhoz (hangklip, video). Azaz: a szervezéskor nem csupán abban gondolkodtak, hogy pl. van egy zenei interjú, akkor azt tehát nem csak annak a rádiócsatornának az oldalán helyezik el, ahol adásba került (sőt, talán nem is került adásba!), hanem a zenei gyűjtőoldalon is (Music homepage), és ez tematikusan még más oldalakra is kikerülhet. De el lehet jutni a cikkhez a keresőn keresztül, és még egy sor más úton is.

 

- Érdemes megnézni a nyitó oldal alján a „Can't find it? Try the A to Z” link mögötti elektronikus „tartalomjegyzéket”. Itt megtalálunk minden olyan címoldalt, rovatot, ami a BBC-n belül megtalálható. Gazdag kínálat! De ennél még érdekesebb, hogy pont olyan szerteágazó és teljességre törekvő a tematika, amennyire egy általános portálé, azaz nagyon nehezen találunk olyan témát, ami ebbe a tematikába nem illik bele.

 

- Így például a H betűnél két magyar rovatcímet is találunk, az egyik a 2005-ben megszűnt BBC Magyar adás weboldala. Lám, az oldalt ennek ellenére nem szüntették meg. Hiszen egy létrejött értékről beszélünk, ami közpénzből jött létre. A másik magyar vonatkozású oldal az, ami az országunkról szól – immár angolul.

 

- Érdemes megnézni a helyi oldalakat felsoroló címlapjukat is (a kedvencem itt a kattintható térkép!), ami megint csak árulkodó abban a tekintetben, hogy a BBC-nél nem csak egy „központi” médiaszolgáltatás van, hanem természetesen vidéki szerkesztőségek is, helyi tudósítókkal, újságírókkal. (Csakúgy, mint a magyar közmédia is rendelkezik vidéki és külföldi szerkesztőségekkel, tudósítókkal.)

- Jól szervezett, logikusan áttekinthető oldalon indulhatunk el a BBC műsorai felé is, akár a műsor címe, kategóriája (műfaja, formátuma) alapján és persze a műsorrend is megtalálható.

- És persze az archívum. A BBC történetétől kabaréfelvételeken át különféle műsorok archív összeállításaiig…

 

- Ne feledkezzünk meg a felhasználható eszközökről sem. Ebben a BBC érzékelhetően régóta igyekszik élenjárni: saját iPlayer lejátszójuk van, és a címlapon a logo mellett látható a mobil szolgáltatásuk linkje is. De gondolhatunk arra is, hogy a címoldalon a dobozokat kedvünkre pakolgathatjuk és saját igényeink szerint átszabhatjuk a tartalom részt – kivéve a címlapsztorit, ami állandó helyen van.

5 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek