Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Digitális kultúrkincsek

Bár a manda szónak – nekünk magyaroknak - kissé ezoterikus dallama van, a japán rajzfilmek kedvelői számára viszont egy képzeletbeli hatalmas szörny elnevezése, ennek ellenére itt és most egy fontos állami programról lesz most szó. A MaNDA, azaz a Magyar Nemzeti Digitális Archívum azért jön létre, hogy a magyar kultúrkincseket digitális formában tárolja és elérhetővé tegye egy egységes felületen. Az első hírek arról szóltak, hogy a Magyar Nemzeti Filmarchívum átalakulásával jön létre ez az adattár, de persze nem csak filmek vannak ebben az adatbázisban. A MaNDA miniszteri biztosával, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Digitális Archívum Főosztályának vezetőjével, Lovas Lajossal beszélgettem.


Lovas Lajos: Az a célunk, hogy a következő félévben a magyar digitalizált kultúrkincs egy központi nyilvános felületen elérhetővé váljon. Ez azt jelenti, hogy a meglévő kulturális digitális adatbázisokat összekötjük, átjárhatóvá tesszük és egy intelligens metaadat-kereső segítségével párhuzamos kereséseket indítva a felhasználó számára lehívjuk a kért dokumentumokat, adatokat a saját központi felületünkre. Ez az első lépés, amit meg fogunk tenni.
Viszont a MaNDA nem csak egy keresőfelület lesz, hanem egy infotainment portált is mellérakunk, tehát a játéktól a szórakoztatáson keresztül a tudományos igényű munkák közzétételéig fogunk szerkeszteni kulturális honlapot. Meghatároztunk egy célt magunknak: amikor a béta verzió beindul, utána két hónapon belül el akarjuk érni a százezer egyedi látogatót és ezt meg is tudjuk csinálni.

Szilágyi Árpád: A kultúrkincsbe mi tartozik bele?

Lovas Lajos: Első lépésben a múzeumok, könyvtárak, levéltárak digitalizált anyagát jelenti, illetve a teljes gyűjteményét, mert előbb-utóbb, tehát a következő öt-hat évben ezeknek a gyűjteményeknek a száz százalékát feldolgozzuk.

Szilágyi Árpád: Tehát a MaNDÁ-t úgy képzelhetjük el, hogy olyan lesz, mint egy nagy szuperkönyvtár, ahol lényegében mindent megtalálok. Hogyha szeretnék egy könyvről valamit keresni, vagy egy filmről, vagy éppen egy zeneszámról vagy egy festményről, akkor szerző vagy a cím vagy bármilyen adat alapján megtalálhatom a művet magát.

Lovas Lajos: Gyakorlatilag igen, ez a cél. És a megvalósítása ennek a következő három évben meg fog történni. Hozzáteszem, hogy bizonyos pontokon, mert a jogdíjjal terhelt alkotások esetében bizonyos feltételeknek teljesülni kell. Én azt gondolom, hogy nem lehetetlen megoldani a jogdíj kérdését sem. Hogyha most valami nagyon egyszerűt mondok, hogy a könyvtárban is kell tagdíjat fizetni, tehát ha mondjuk befizetnek egy bizonyos kreditet egy ilyen gyűjteménybe és súlyozottan le tudják hívni, le tudják tölteni ezeket az alkotásokat. A szerzői jog tulajdonosaival kell erről megegyezni. Informatikailag ez nem jelent problémát.
A digitalizációnak önmagában túl sok értelme nincs, ha nincs mögötte a metatartomány, ugyanis innen tudjuk azt, hogy kié, micsoda és hol van. A legfontosabb felismerésünk az volt, hogy az eddigi fejlesztéseknél a kormányzat, mint az európai uniós pénzeknek a kezelője, nem követelte meg azt, hogy kompatibilis adatbázisok épüljenek egymásra. Tehát mondjuk múzeumi területen felépítettek négy egészen jól működő nyilvántartó rendszert, hogyha mondjuk egyet vettek volna, valószínűleg sokkal olcsóbb lett volna, és mondjuk az egyik tudná használni a másikét. Ez most nem így van. De az összes többi területet említhetném. Mi azt ismertük fel, hogy takarékosabb az, ha valamilyen központi szabályozás mentén történnek a fejlesztések és a MaNDA törvényen dolgozunk, röviden így hívjuk, ez a digitális köteles példány fogalmát fogja tisztázni, valamint a közgyűjtemények és a MaNDA mint módszertani központnak a viszonyát. Az a célunk, hogy digitalizációra pénzt költeni, állami forrást vagy uniós forrást úgy lehessen, hogyha a kedvezményezett vállalja azt, hogy átjárható adatbázist épít, a meghatározott metaadat sztenderdeket használja és megnyitja ezeket a közönség számára. Ez azt jelenti, hogy a fejlesztések a gyűjteményeknek a helyén történhetnek. Tehát nem akarjuk megállítani a digitalizációs munkát a szellemi központokban, de ezeknek egy központi felületen is elérhetőnek kell lenniük.

Szilágyi Árpád: Mikortól kereshetjük fel a MaNDA weboldalát?

Lovas Lajos: Idén decembertől a béta verziót nyilvánosságra fogjuk hozni.

 

Szilágyi Árpád

 

0 Tovább

A nyolc legrosszabb komputer reklámfilm

Sokáig azt hittem, hogy a nálunk bemutatott reklámok a legrosszabbak a világon. Sajnos tévedtem, léteznek ennél sokkal rosszabbak is. A legnagyobb meglepetés, hogy az IT ipar, ahol a legnagyobb koponyák jönnek össze, szóval ők produkálják a legrosszabb reklámokat. Íme, néhány elrettentő példa.

Kezdjük egy távol-keleti gyöngyszemmel. Nintendo - Zelda legendája:

 

A riasztóan gagyi. Microsoft Songsmith:

 

Te vettél volna Palm Pre készüléket?:

 

Ha már szóba került a Redmondi óriás, merüljünk el a böngészők világában. A böngésző kategóriában a Microsoft többször is tarolt.

Ez a szánalmas kategóriába tartozik. Internet Explorer 8:

 

Nagypapa és az Internet. Internet Explorer 8:

 

Már az ötlet is elmebeteg. Internet Explorer 8:

 

MS csoportunk végén legyen egy pocsék magyar is. Szintén Internet Exporer 8:

 

És végül a legelmebetegebb. Az MSI netbook filmje:

Ez természetesen nem tekinthető végleges listának, mindössze másfél órai keresgélés eredménye. Le merem fogadni, hogy pár óra alatt egy tucat rosszabbat is lehet találni. De elrémisztésnek ennyi is elég.

Tücsi, a galaktikus

 

 

 

 

http://www.youtube.com/watch?v=fmR0d8MJ-74&feature=player_embedded
0 Tovább

Közösségi Háló Szupersztár

Tisztában vagyok vele, hogy nem leszek népszerű a Facebook filmmel kapcsolatos véleményemmel. Ez a film nekem nem tetszett. És hogy miért most szólok róla? Mert a 83. Oscar-díjátadó gálán A közösségi háló c. film három szobrocskát vitt el. De melyik hármat?...

Nézzük csak meg: megkapta a legjobb vágás, a legjobb filmzene és a legjobb forgatókönyv díját. (Miközben láthatjuk: a főszereplő Jesse Eisenberget is jelölték a legjobb színésznek ítélt díjra, illetve David Finchert is a legjobb rendező díjra, sőt magát a legjobb film kategóriában is bekerült A közösségi háló – de hát valahogy mégsem futott be. Kicsit olyan ez a díj package, mint 1978-ban a Star Wars díjai, hiszen a legfontosabb kategóriákban csak jelölést gyűjtött be. Persze kérdés, hogy lesz-e a Facebook filmnek olyan hatása a filmvilágra, mint a Csillagok háborújának.)

Pedig örülhetnék is ennek a sikernek, hiszen a mi témakörünk, a digitális kultúra egyik legfontosabb siker-trendjének történeti gyökereit mutatja be a film. (Persze a gyors felfutás akár azt is jelezheti, hogy már megint lufit fújtak fel a netes világban, csak ezúttal a „közösségi média” felirat alatt, lásd Pintér Robesz pár nappal ezelőtti posztját: „Nyakunkon az újabb .com bukta”) Ráadásul immár nem azzal a zsigeri ellenérzésekkel motivált alapmegközelítésből tárgyalja a sztorit, amit korábban megszoktunk az internetes filmek fő mondandóját illetően, sőt, ha a film történetében az internetnek szinte semmi szerepe sincs, nem is derül ki, hogy mitől közösségi a közösségi háló és mitől közösségi a Facebook, csak a növekedő taglétszám és a kezdeti hekkelés nyomán összetarhált egyetemista lányfotók kapcsán érzékeljük, hogy miről van szó. Ja meg a végén, amikor látjuk, hogy Mr. Z (azaz a központi figura, Mark Zuckerberg) ismerősnek jelöli a csajt, Erica Albright-ot, aki nem volt vevő arra, hogy lekurvázzák a net nyilvánossága előtt és kirúgta szegény Markot. Megértem a hölgyet.

Mark Zuckerberg, az igazi

A képen a valódi Mark Zuckerberg, még 2005-ből. De rég volt!

S maradok is egy kicsit a főszereplő szekálásánál. Ennél unszimpatikusabb főszereplőt már régen láttam. Pedig ha hihetünk a trendeknek és világdivatnak, Mark Zuckerberg szinte az internetes Messiás, aki a legéletképesebb közösségi weboldalt hozta létre. Egy digitális modernkori szupersztár. Aki összeköti az embereket, csak éppen ő maga képtelen az emberi kapcsolatokra. Zuckerberg egy antiszociális, éretlen és kommunikációképtelen informatikus egyetemistaként jelenik meg, aki villámgyorsan válaszol, de körülbelül úgy, mintha az IBM Watson számítógépét a „műveltség” mellett felruháznák „kreativitás” modullal is. Zuckerberg is úgy válaszolgat, mint egy gép. Nem válik szerethetővé a figurája. Főhősünktől semmilyen küzdelmet nem látunk, csak nyegleségeket, így nem tudjuk beleélni magunkat a helyébe. (Maga Zuckerberg is állítólag úgy nyilatkozott a film kapcsán, hogy azért ő szeretett volna pozitív hősként megjelenni a filmben. Nahát!)

A film drámai szála, hogy barátjával, a társalapító Eduardo Saverinnel hogyan romlik meg a viszonyuk és jutnak el a pereskedésig, miközben a Napster-alapító Sean Parker afféle ármánykodó-betolakodó figuraként jelenik meg ebben a feldolgozásban. Valahogy Eduardót és Seant sem tudtam megszeretni. A film során alig van valamilyen katartikus vagy drámai hatás, leginkább az a jelenet maradt meg bennem, amikor hirtelen haragjában Saverin nagy lendülettel az asztalhoz vágja Zuckerberg notebookját. Mekkorát szól!

A közösségi háló c. filmről nem tudom eldönteni, hogy mi a szándéka: dokumentarista módon, de játékfilmes eszközökkel ábrázolni egy fontos időszakot, vagy pedig játékfilmet akartak készíteni, ami elgondolkodtat és szórakoztat. Dokumentumfilmnek túlságosan játékfilm, játékfilmnek meg túlságosan unalmas. Persze ha abba gondolunk bele, hogy a valóságban tényleg 2003-ban indul a Facebook sztori, és ez még csak 8 évvel ezelőtt volt, tehát az igazán tömeges kibontakozás csak 3-4 éve kezdődött el, a film pedig már tavaly elkészült, akkor azt kell mondjuk gyorsan „lereagálták” ezt a jelenséget a filmesek. De az alkotók nagy igyekezetükben szerintem egy furcsa, éretlen "királydrámaként" jelenítették meg az internetes szupersztárok történetét. Mert sztárok ők, amit láthatunk abból is, hogy a két rajongó lány úgy vonul el Markkal és Eduardóval intim együttlétre (a mellékhelyiségbe), mint egy igénytelen bulihelyszínről a rocksztárokkal.

Ha rajtam múlik, akkor az Oscar közelébe sem kerül a film.

Szilágyi Árpád


0 Tovább

Van még épelméjű Hollywoodban?

Mióta elterjedtek a komputerjátékok, és milliós példányszámban adják el ezeket, azóta birizgálja a hollywoodi producerek püspökfalatját ezek a 7-8 jegyű számok. Villámgyorsan le is vonták a következtetést, ha ennyien megveszik a játékot, akkor ezek mind majd elmennek a moziba, és megnézik a játékból készült filmet, és még mindegyik visz magával még legalább egy embert. Tiszta matek, dől a lé, hajrá gyerünk…

Aztán bedől az egész, mert csak bukás lesz bukás hátán, és csak meresztgetik a producerek nagy csodálkozó szemeiket, hogy miért ilyen értetlenek a moziba járók, ők olyan jól kimatekozták a kasszasikert.

És ez így megy huszonakárhány éve, a sikeres játékokból bukott filmek lesznek.  De Hollywood producerek képtelenek tanulni a saját és a többi producer kárán, és ismét és ismét próbálkoznak. Aztán jön a globális elmebaj, mert „milyen húzós játékokból nem próbáltunk meg pénzt csinálni” felkiáltással körbenéztek a piacon. És jöttek a nagy ötletek.

Nemrég jelentették be, hogy a RollerCoaster Tycoon játékból csinálnak filmet. Ez egy vidámpark szimulátor. A sorozat minden része a vidámparkok építésével, igazgatásával vagy fejlesztésével kapcsolatos célokat ad meg, valamint a lehetőséget, hogy a játékos elkészíthesse a saját hullámvasútját. Már a játék léte is elmebaj, nemhogy a filmé. Íme:

 

Aztán jött az újabb övön aluli ütés: az Ataritól megvásárolták az asteroids játék megfilmesítési jogait. Akinek nem rémlik, ímhol a játék:

Azért kíváncsi lennénk a forgatókönyv kivonatára mintegy húsz sorban.

 

És végül az igazi végső csapás: a népszerű torpedó játékból (ami arrafelé Battleship néven fut) csinálnak filmet Hollywoodban. Igen, igen, amit papíron játszanak 10x10 négyzetrácson „B8 -  talált süllyedt” felkiáltással. A Universal nem kevesebb, mint kétszázmillió dollárt rakott félre a filmre. A sztori röviden: a nagy földi hajóhad a tengeren csap össze a földönkívüliekkel. Hogy ennek mi köze a játékhoz…?

Segítsünk Hollywoodnak! Várom a következő filmek forgatókönyv ötleteit: Tetris, Passziánsz, Pinball, Moorhuhn, Space Invaders, és természetesen Pac-Man.

Szóval, van még épelméjű producer Hollywoodban?

Tücsi a galaktikus

 

 

1 Tovább

Fanyalgó a 3D-jelenségről

Jelenleg a legostobább kérdés, amit az ember feltehet: minek akarnám én 3D-ben látni ezt vagy azt a produkciót. Már maga a kérdés is röhejes, a 3D tarol, bárhová nézek, megszületett az új fogyasztói őrület, végre ismét valami, ami eladhatóvá teszi amúgy is túltelített piacunk mellesleg tök felesleges kütyüjeit. (Amúgy az utolsó is, mert 4 vagy 5D-ben, már csak világunk korlátozott voltából adódóan is, aligha forgathatunk, puff neki, ellőttük az utolsó D-t is.) Az ember beleszédül az Avatarba, egyre virtuálisabb de ezzel együtt egyre hihetőbb valóság veszi körül, immár - e plusz D-vel - szinte tökéletesen sikerül kilépnünk abból a nyomasztó VALÓS 3D-ből, amire kétségkívül jobb is nem gondolni, előbb-utóbb eljön az idő, amikor csakis a kreált 3D vesz minket körül, amíg rá nem jövünk, hogy az eredeti 3D - az ÉLETÜNK - sem más, mint egyfajta kreálmány, agyunk felfogóképességének függvényében, és akkor ott állunk majd a különféle D-k között, töprengvén: vajh, melyik lehet az igazi, mert mindegyik egyformán rémületes és kétségbeejtő... na mindegy.


Nem vitás: ha a dolog oktatási részét nézem, ennél izgalmasabb suli nem lehet, mint a jövő - vagy a jelen - 3D-s oktatása, ahol atomok közt sétálgatok, földtörténeti korokban lépkedek, leszállok az Io egyik épp kitörő vulkánja mellé, elhúzok a Jupiter felett vagy épp egy fekete lyukba vetem magam a Tejút közepén. Hogy ez miért nincs így - ha így van, elnézést -, szóval, hogy pl. a Marczibányi téren még miért nem ilyen a suli, teljesen érthetetlen. Az még inkább, hogy ha én, mint Gróf, 45 évesen erre vágyom, miért kapok 99%-ban KITALÁLT fantasy-anyagokat 3D-ben, ahelyett, hogy mondjuk a karbon-kor tökéletesen hihető illúziójával, a "VALÓSÁG FILMJÉVEL"  tanuljak idehaza a net előtt, valós idősíkoktól, koroktól függetlenül.

 

Amit nem tudok igazán megemészteni, az a FILM 3D-ben. Nem a mozi. A FILM. Manhattan, Kramer kontra Kramer, Holt költők társasága, Túl a barátságon, Madarak, Azok a csodálatos férfiak a repülő masinájukon, ilyesmik. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, amikor e gyermeteg 3D-felfedezési láz alábbhagy. Amikor születik végre egy olyan forgatókönyv, ahol a 3D nem cél, hanem a komoly szellemi mondanivaló hordozója, olyan, ami nélkül nem él meg a produkció. Jelenleg a "cinechip"-mánia tombol, a leghajmeresztőbb mozgások és jelenetek teszik lehetővé, hogy az ember olyan képsíkokat kapjon, amelyekben a 3D-élmény abszolút kiteljesedhet. Szegény Leni Riefenstahl, mekkora 3D-kasszasikert forgatott volna Nürnbergben a mai eszközök alkalmazásával! Egy igazi 3D-s mozinak uralnia kell a teret - hiszen különben honnan a fenéből érvényesülne a 3D-ssége -, az Avatar repkedős jelenetei egyenes folytatásai a ma már szinte minden televíziós közvetítésben használt  mozgástechnikának, de ha az ember a reménytelenül borzalmas hagyományos Macskafogó 2-t megnézi, már ott sem a szellemi truváj, hanem a süllyedő-emelkedő mozgások térbeliségének izgalma próbálta fogyaszthatóvá tenni a gyengécske - és rajzfilmes fantázia szempontjából egyenesen kétségbeejtő -  forgatókönyvet. Pl. a  "12 dühös ember" 3D-ben némileg túldimenzionált lenne, sőt, talán még  zavarna is a "D-kre" figyelnem a velejéig filmre kívánkozó, de a valóságot csak egyszerűen leképező képszükségletet látva. Így aztán szükségünk van a  "használati ürügy-forgatókönyv" intézményére, amelyet már megcsodálhattunk pl. az antik ABBA-filmben, vagy akár az Avatarban. Van ugye a technikai vagy mondanivalós "Ürügy" - anno az ABBA-dalok, most meg a 3D-feeling -, és mellé kreálunk egy olyan forgatókönyvet, amely jól tudja szolgálni az eredeti célt, ANÉLKÜL, hogy mondanivalójával - magyarán: szellemi tartalmával - annyira zavarná a "pánem et circenses"-ízű produkciót, hogy arra is figyelnünk kelljen. (Más kérdés, hogy az ABBA zenéi elég tartalmat szolgáltattak anno ahhoz, hogy a film ettől függetlenül is álljon a talpán.)

 

Na de mi van az igazi, nagybetűs FILMNÉL. Látványban egy ideig még fokozható ez-az, de a képsíkok előbb-utóbb elfogynak, és ha egyszer Tarantino egyszerűen jó világítástechnikával meg a megfelelő kameramozgással mindennél jobban BESZÉL e nyelven, megfagy a levegő és úgy reccsen a padló, hogy az ember a frászt kapja,  ugyan minek kellene nekem a 3D mondjuk a Becstelen brigantikban?

A 3D mánia kapcsán ugyanis a kérdés valójában az: mit is nézünk? A filmet? A sztorit? Vagy saját belső szellemi síkunk születő moziját, melyhez a KÜLSŐ csak ürügy, apropó. Csak pendítés, melyből BENT, BENNÜNK hajt ki a film, mellesleg ugyancsak igénybe véve saját lelkünk munícióit (ha persze van egyáltalán). Nos? :-)))

A 3D-s "pánem et circensés" külső kielégülésének elsöprő sikere azért  elgondolkodtató, mert mindennél többet elárul a befogadás képességének kétségbeejtő módosulásáról. Butulunk, hölgyeim és uraim, butulunk mint atom, azonnali reklám-kielégülések elsöprő dinamikája láncol minket a vászon - vagy a virtuális szemüveg - elé, miközben e technikai csatazaj még inkább sötét némaságba borítja a lényeget: a lélek - a mi lelkünk - rezdülését, az új tartalom BELSŐ, egyéni születését. Csak elsődleges a hatás. NÉZÜNK, mint a moziban - nem vitás, van is mit, technikailag fantasztikus, amit megélünk - , de kérdés: látunk e egyáltalán? Mi folyik belül, folyik e bármi is lelkünkben,  túl az általánosan elragadtatott bambuláson. Egyre fejlettebb módon tudunk feledni, 120 percre elmenekülni valahová, a jelen nyomasztó virtualitásából egy másféleképpen megkomponált, érdekes módon sokszor szintén nyomasztó virtualitásba. S talán nem érdektelen az a kérdés sem: meddig lesz kedvünk egyáltalán felállni a székből ezek után, kimenni a 3D-s huzatos villamosmegállóba, hogy otthon kezünkbe vegyük 3D-s számláinkat és azt a 3D-t éljük, ami adatott? Ha azt az erőfeszítést nézem, amellyel szabadulni igyekszünk a "valóságos" valóságtól, annak esélyei egyre inkább romlanak, hiszen csak 3D-s jellegében veheti fel a versenyt a fantáziával, képsíkokban, dinamikában, a hatás erősségében aligha.


Ezernyi mozi  jön még létre 3D-ben, nyilván a közeljövőben lineárisan szaporodnak majd a trollok és egyéb feledhető fityfenék, a mozikba tóduló technikamániás tömegek új meg új "felfedezéseket" tehetnek, idővel egy normál állású szimpla, mozdulatlan totál, melyet "keretbe foglal" a kép széle, szinte üldözendő eretnekség lesz, - de az igazi teljesítmény e "technika-szimfonikus generál fortissimóhoz" képest  szellemi értelemben úgy gondolom, inkább az lehet, ha a VONÓSNÉGYESBEN is fel tudjuk végre fedezni az élvezetet és az izgalmat. Amikor Alfred Hitchcock, reménytelenül 2D-ben úgy fagyasztja meg a levegőt, hogy ugyan tudom: filmet látok - de ki tud erre figyelni, miközben BENNEM van a rémület. A lehető legvalódibb, harmadik... D.


A képzelet  MAGAM TEREMTETTE, s épp ezért  teljes értékű realitása.


Gróf Miklós

 

2 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek