Netidők Blogtársaság

Úgy tűnik bebizonyosodik, hogy amit sejtettünk, az maga a valóság. Az Egyesült Államok módszeresen és rendszeresen megfigyeli az embereket az interneten és a telekommunikációs hálózatokon. Nem csak célzottan, megalapozott gyanú esetén, bírói engedély birtokában vagy terrorizmust feltételezve teszi ezt, betartva a saját maga által hozott jogszabályokat. Hanem információkat előzetes gyanú nélkül összegyűjtve, azokat elemezve, hátha találnak valamit, illetve eltárolva, hátha később jó lesz még az valamire. Mindez alkotmányellenes, a jogvédők szerint sérti az emberek szólásszabadsághoz és magánszférához való jogát, amelyet az amerikai alkotmány első és negyedik kiegészítése garantál.

Botrány! - gondolhatnánk. Ha azonban megnézzük az amerikaiak véleményét az ügyről, akkor azt láthatjuk, hogy nincs "ügy". Már jó előre, 911 után "beárazta" az amerikai közvélemény a totális megfigyelhetőség lehetőségét, csak az volt kérdés mikor derül ki, hogy tényleg létezik ilyen rendszer. Az amerikaiak többsége közel egy évtizede elfogadja, hogy a kormány a terrorizmus utáni hajsza érdekében megsértse a magánszféráját. Ezért aztán az sem lehet igazán meglepő, hogy a többség az NSA most kiderült konkrét gyakorlatát is támogatja. A szabadság (freedom) nincs ingyen (free) - igazolják álláspontjukat.

Felesleges lett volna Edward Snowden tette, amivel egy életre eldobta a kényelmes, jól fizető állását (évi 200 ezer dollárt) és kispolgári nyugalmát Hawaiin - jobb esetben is a szegénységet és a bujkálást választva? Vajon kinek volna bátorsága hasonló helyzetben utána csinálni? Tettét ő azzal indokolta, hogy az NSA által működtetett rendszer létéről, működéséről tudniuk kell az embereknek (public) és nekik maguknak kell megítélniük, hogy az elfogadható-e, igazolható-e a létezése. Nem azoknak kell ugyanis egy ilyen rendszer létezését megítélniük, akik jól felfogott üzleti érdekből az adófizetők pénzén üzemeltetik azt.

Snowdent egyelőre az vigasztalhatja, hogy ha az emberek többsége ki is áll az online megfigyelés rendszere mellett és sokan hazaárulónak tartják őt, a civil szabadságjogokat védelmező szervezetek együttes erővel léptek fel a napokban, követelve, hogy hagyjanak fel az alkotmánysértő gyakorlattal, illetve állítsanak fel vizsgálóbizottságot a történtek kivizsgálására.

Szögezzük le, Amerika (az USA) nem rendőrállam, nem totalitárius rendszer. Ugyanakkor rémisztő, hogy a biztonság oltárán milyen könnyen hajlandó feláldozni az amerikai társadalom a szabadságának egy részét és 200 éves hagyományait.

Epilógus: persze Amerika messze van, miért kell, hogy ez érdekeljen minket itt Magyarországon? Csak a tisztánlátás kedvéért: a rendszer nem válogat, ha igazak a vádak, akkor mindenkit megfigyelhetnek bárhol a világon, aki használja az érintett cégek szolgáltatásait, amelyek a világ legnépszerűbb online oldalait üzemeltetik, levelezőrendszereket, keresőket, közösségi oldalakat, fotómegosztókat, felhő szolgáltatásokat, nem csak online, hanem okostelefonokon is.

Pintér Robesz

Pár napja jelent meg a hír, hogy példátlan tudományos hamisítás-sorozatra bukkantak. Dr. Yoshitaka Fujii a Toho Egyetem egykori kutatója két évtizeden keresztül több mint 200 szakmai cikket publikált hamisított, manipulált adatok alapján. Vajon hogyan sikerülhetett az internet korában húsz éven keresztül az orránál fogva vezetni a szakmai közönséget és a szakértő bírálókat alkalmazó tudományos orgánumokat, amelyek a cikkeket közölték? Erre a kérdésre keresi a választ egy egyszerre rendkívül szórakoztató és ugyanakkor elszomorító cikkben az Arstechnica.com oldalán John Timmer, aki megalkotta a tudományos adathamisítók 8 pontját, avagy mire figyelj, ha nincs kedved kutatni, de szeretnél tudományos karriert építeni.

1. Csak olyan adatokat hamisíts, amiket senki sem akar látni! A legegyszerűbb, ha anonimizált páciens adatokkal dolgozol, amiket soha senki sem fog tudni visszakövetni és ellenőrizni.
2. Több intézménnyel dolgozz együtt! Így biztos, hogy még nehezebb leellenőrizni, amit csináltál.
3. Olyan eredményeket hamisíts, ami az elvárásokat igazolja! Ne akarj tudományos szenzációkat publikálni vagy tudományos áttöréseket elérni, légy szerény és ne hívd fel magadra a figyelmet!
4. Ne csinálj olyan kutatásokat, ami bárkit is érdekel! Ez szoros korrelációban áll az előző ponttal.
5. Ne közölj írásokat a saját szakterületeddel foglalkozó lapokban, csak a határterületeken! Ez esetben ugyanis a bírálók nem igazán fognak érteni ahhoz, amiről írsz, tehát a lebukás veszélye is kisebb.
6. Oszd meg a felelősséget! Minél többen vonódnak be a történetbe, annál kevésbé valószínű, hogy valaki úgy érzi, az ő felelőssége tisztázni, mi történt. Például több lapban publikálj, változtass gyakran állást, több helyről pályázz kutatási pénzekre.
7. Ne plagizálj! A plágiummal nagyon könnyű lebukni, amióta elektronikus adatbázisok állnak rendelkezésre. Ha így lebuksz, még a végén felmerül a kérdés, hogy vajon a munkád más része is hamis lehet.
8. Ne másold a képeket! Ugyanazokkal az illusztrációkkal, teljesen megegyező grafikonokkal gyanút keltesz. Tényleges kutatásokban ugyanis sohasem állnak elő teljesen azonos eredmények.

Ha mindezekre odafigyelsz, szép karrier várhat rád – persze mivel nem hívhatod fel magadra a figyelmet, csak szerény tudományos karriered lesz. Ám, ha lebuksz, semmi jóra ne számíts, egy ilyen csalássorozatot nem lehet kimagyarázni és a tudományos életben kiátkozottként fognak rád tekinteni.

Pintér Robesz