Netidők Blogtársaság

Nem régen látott napvilágot, hogy az USA-ban az eladott tabletek 90%-ában nincs mobil internet, csak wifi. Ugyanakkor elkezdődött a negyedik generációs (LTE) hálózatok kiépítése az országban, amelyre a készülékgyártók is készülnek. A GSA (Global mobile Suppliers Association – a mobil Szolgáltatók Nemzetközi Szövetsége) friss jelentése szerint meglepő módon a tabletek vezetik ezt a folyamatot, tehát olyan modelleket jelentetnek meg a cégek, amelyek mobil interneten is működ(né)nek. Joggal merül fel a kérdés, hogy vajon képesek lesznek-e megfordítani a gyártók és a mobil szolgáltatók a jelenlegi fogyasztói trendet és rábírni az embereket arra, hogy ne pusztán a wifis tablet modelleket keressék? Véleményem szerint csak akkor, ha összefognak és átgondolják, hogy mit is kínálnak.

Mi szól a pusztán wifis tabletek mellett? Több minden is. A legtöbb ember, aki tabletet vásárol, már rendelkezik okostelefonnal, amihez rendszerint vásárolt már mobil internet hozzáférést. Mivel a legelterjedtebb okostelefon platformok (az iOS és az android) támogatja a mobil internet megosztását, a felhasználók képesek a saját tabletjük számára mobil internetből wifi internetet „varázsolni” abban az esetben, ha erre szükségük lenne.

Gyakran a tableteket máskor, máshol és máshogy használják a felhasználók, mint az okostelefont, ami szintén a wifi mellett szól. A tableteket nem egyszerűen „előkapkodják” pár percre, mint legtöbb esetben a mobilt, hanem huzamosabb időt, egyszerre 30-60 percet töltenek vele a júzerek. Ezek jellemzően otthoni, munkahelyi vagy egyéb helyhez kötött használatok, ahol rendszerint wifi hálózat is hozzáférhető (vagy, ha kivételesen mégsem, akkor ott van ugye a mobil internet megosztása).

Véleményem szerint azonban a fentiek ellenére is rá lehetne bírni az embereket arra, hogy mobil internetet használjanak a tableten, ehhez azonban nem elég, hogy a gyártók integrálják a 3G vagy 4G lehetőségét a készülékekbe, hanem a mobil szolgáltatóknak is végig kellene gondolni az üzleti lehetőséget. A mobil internet megosztása persze reális „veszély”, de aki csinált már ilyet, az tudja, hogy erősen igénybe veszi az okostelefon akkumulátorát – az amúgy is legfeljebb egy töltéssel egy napot kibíró készülékeket egy-egy ilyen akció már nap közben töltésre ítéli. Mindeközben a tabletek akkumulátor fronton sokkal jobban állnak, akár napokon keresztül képesek rendelkezésre állni és intenzív használattal is hosszú órákat kibírnak, tehát ebből a szempontból pont a nem helyhez kötött használatra tervezték őket.

Érzésem szerint többeket az riaszt a mobil internet képes tablet beszerzésében, hogy nem akarnak egy harmadik internet előfizetést. Először ugye otthonra szereztek be internetet az emberek, aztán vásároltak az okostelefonjukhoz (mobil csomagban) is egyet, végül most a tablethez is kellene egy újabb szerződés. Ez túl sok. Ha ezeket valamilyen formában össze lehetne vonni, de legalábbis a második kettőt (mobil és tábla), máris kedvezőbb lehetne a kép. A másik probléma az előfizetésekhez kötődő hűség, amiben rendszerint 24 hónapot kell vállalni a mobil internethez. Ez olyan hosszú időre jelent elköteleződést (fix díjakkal), amire kevesebben hajlandóak egy tabletnél, mint egy okostelefonnál.

A tablet használati szokásokból fakad, hogy ritkán van szükség mobil internetre, de akkor nagyon jól jönne. Érzésem szerint ahhoz, hogy ilyenkor ne automatikusan a mobiltelefon internetjének a megosztása legyen az átmeneti megoldás, SIM kártya és előfizetés szintjén kellene az okostelefont és a tabletet összekötni. Tehát egy előfizetéshez két SIM kapcsolódhatna, egy okostelefonos és egy tabletes. Így többet lenne hajlandó ugyanazon előfizető fizetni, mintha csak a mobilján volna internet – bár feltehetően nem két előfizetésnyit. Szóval kialakulhatna egy kölcsönös win-win helyzet, ami jó lenne a tablet gyártónak (mert eladhatná a drágább modelleket), a szolgáltatónak (mert többet fizetne a felhasználó a szolgáltatásokért) és a felhasználónak is (mert mindkét eszközét jobban kihasználhatná megfizethetőbb áron).

Persze lehet, hogy tévedek és így sem terjedne el jobban a mobil internetes tablet. Abban viszont biztos vagyok, hogy a jelenlegi kondíciók mellett nincs esélye, hogy a 3- vagy 4G-s tabletek érdemben „visszavágjanak”.

Pintér Robesz

A napokban rákaptam a Stumble Upon szolgáltatására. Ha valaki nem ismerné, a Stumble Upon a beállított érdeklődési köröknek megfelelően érdekes cikkeket ajánl a figyelmünkbe. Így bukkantam Adam Richardson írására (Where No Child Left Behind Went Wrong), amely az amerikai oktatáspolitika kapcsán azt a kérdést járja körbe, hogy vajon milyen tudásra van napjainkban szüksége a diákoknak, mit tanítsunk az iskolákban. Tehát az alábbiakban egyik kedvenc témámról, az oktatásról lesz szó – különösen aktuális kérdés, ismerve a hazai oktatáspolitikával kapcsolatos kurrens vitákat.

Richardson azt mondja, hogy a 10 éves No Child Left Behind Act – tehát a rászoruló amerikai fiatalok oktatási felzárkóztatását szabályozó törvénykezés alapvetően szűklátókörű, mivel retrográd módon az „alapokat” kívánja megtanítani a diákoknak: az írást, olvasást és számolást. Mi ezzel a gond, kérdezhetnénk? Alapvetően az, hogy „a tömegtermelés utáni korszakra készít fel, nem pedig a kreatív, globális, innováció- és információ vezérelte gazdaságra, amiben élünk.” Elhibázott ugyanis azt gondolni, hogy elég csupán írni, olvasni és számolni megtanítani a mai iskolásokat, hogy azok álláshoz jussanak és sikeresek, boldogak lehessenek az életükben. Úgy látszik tehát, hogy az oktatáspolitika céljai nem csak idehaza állnak a viták középpontjában…

Richardson persze nem lenne amerikai, ha csupán kritizálna, és nem adna javaslatot a megoldásra is. Szerinte a 3R kizárólagossága helyett („reading, 'riting, 'rithmetic” – olvasás, írás és számolás) sokkal inkább a 4C-re kellene tenni a hangsúlyt: a kreativitásra, komplexitásra, kíváncsiságra és együttműködésre (Creativity, Complexity, Curiosity, and Collaboration). Kétségtelenül sokkal absztraktabb és nehezebb feladat, mint megtanítani a betűvetést, viszont az új korban erre is szükség van a boldoguláshoz. Nézzük meg röviden, mit jelentenek ezek és vajon mivel támasztja alá az állításait a szerző.

Kreativitás: nem csak az a kreatív, aki jól rajzol vagy meg tud írni egy szonettet. A kreativitás lényege, hogy képesek legyünk más nézőpontból szemlélni a dolgokat. A munkaadóknak olyan alkalmazottakra van szükségük, akik képesek önállóan gondolkodni, megoldani a felmerülő problémákat, újítani, új megoldásokat kitalálni.

Komplexitás: az életünk és az abban lévő jelenségek egyre összetettebbek, bonyolultabbak. A gyerekeket már egészen korán fel kell készíteni ennek a komplexitásnak a kezelésére, ami azt jelenti, hogy tudniuk kell kezelni a kétértelmű és bizonytalan helyzeteket is, amikor nem világos mit kell tenni, mivel azt nekik maguknak kell eldönteni és felvállalni a döntésüket. Nem jó, ha a fiatalok elvárják, hogy valaki megmondja nekik mi a feladat és, hogy pontosan mit kell csinálniuk.

Kíváncsiság: a jövő kiszámíthatatlan, halvány gőzünk sincs, hogy milyen lesz a munkaerőpiac 5, 15 vagy 50 év múlva, pontosan milyen tudásra is lesz szükség. Mégis, úgy tanítjuk a gyerekeket, mintha az elmúlt ötven évben nem lett volna érdemi változás és az iskolás tudásrendszer még mindig működne. E helyett a gyerekek kíváncsiságát kellene fejleszteni, hogy megtanulják, hogyan kell ismeretlen dolgokat felfedezni és megérteni, így felkészültebbek lehetnek a kiszámíthatatlan jövőre is.

Együttműködés: az iskola az egyéni tudást értékeli, a csapatmunkát sok esetben egyenesen bünteti. A munka világában néhány elszigetelt helyzetet leszámítva nincs kizárólag egyéni teljesítmény, mindannyian csapatban dolgozunk. Az oktatásnak már egészen kis kortól kezdve fel kellene készítenie mindenkit arra, hogy hogyan kell együttműködni másokkal, közösen célokat kijelölni és azokat elérni.

Amerika persze messze van, nekünk a magyar oktatási rendszerrel kell együtt élnünk, azt kell folyamatosan megreformálnunk, hogy hatékony maradjon, és naprakész tudást adjon a fiataloknak idehaza. A „globális, innováció- és információ vezérelte gazdaság” azonban azt is jelenti, hogy Amerika csak látszólag van messze, valójában ugyanabban a világkörnyezetben kell boldogulnunk, versenyzünk egymással.

Mint egy kisiskolás gyermek szülője én egyébként örülnék neki, ha a magyar iskolarendszer nem csupán a régi alapokra tanítaná meg a gyerekemet, hanem olyan túlélőkészlettel is ellátná, amely a bizonytalan jövőben is mindig segítene neki talpon maradni. Úgy érzem ehhez Richardson javaslata erősen megfontolandó…

Pintér Robesz

Mára az egyik legfontosabb kérdés a mobil (tartalom)szolgáltatások piacára belépni szándékozó cégek számára, hogy vajon saját alkalmazással vagy inkább mobilra optimalizált weboldallal érhetnek-e el nagyobb sikert. Az Ipsos kutatócég Yahoo-nak végzett amerikai kutatása szerint tevékenységi területtől függ, hogy melyik lehet a jobb megoldás.

A kutatás feltárta, hogy alapvetően hét tevékenységi terület különböztethető meg, amire az okostelefonjukat használják az emberek: kapcsolattartás, navigáció, tájékozódás, ügyintézés, szórakozás, keresés, vásárlás. Az első négy terület esetében inkább az okostelefonon futó alkalmazásokat részesítik előnyben a kutatásban részt vevő 13-54 éves amerikai felhasználók. A másik három esetében pedig gyakrabban használják a böngészőt (eMarketer ábra):

Ugyanakkor az is érdekes, hogy a számítógéphez képest milyen eltéréseket találni. Itt nem az alkalmazások vagy böngésző viszonyát vizsgálták a kutatók, hanem ugyanezen hét tevékenységre az adott eszközön fordított napi átlagos idő arányait hasonlították össze. Azt látni, hogy mindkét esetben a kapcsolattartás a legfontosabb, viszont míg a mobillal eltöltött idő 38%-át teszi ki ez, addig PC-nél ez kevesebb, 32%. Viszont a számítógépen második szórakozás (zenehallgatás, játék, szórakoztató videók megnézése) a mobilon meglepő módon közel feleannyira fontos a rá szánt idő arányát figyelembe véve. A további tevékenységek a Yahoo ábrája alapján:

Mindent összevetve nincs tehát általánosan mindenkire érvényes recept, hogy hogyan érdemes az okostelefon felhasználókat megszólítani a szolgáltatásunkkal vagy tartalmunkkal.

Pintér Robesz

Egy háromgyermekes amerikai újságírónő, Susan Maushart hat teljes hónapra száműzte saját és gyermekei életéből az internetet, a televíziót, az MP3-lejátszót, a mobiltelefont és a videojátékokat. Az eredmény: a család egyik fele felszabadult, boldog pillanatokat élt át, a másik fele elköltözött otthonról. Az édesanya a kísérletet naplózta és könyvet írt a tapasztalatairól - a hír pedig Gróf Miklóst is fanyalgásra késztette...

***

Egy ideig leragadtam a megvonásnál. Se áram, se net, se semmi - nem semmi, pláne hat teljes hónapig. Aztán eltöprengtem azon, hogy miként éledtek újjá a régi szokások odahaza, miként vált a világuk egyre VALÓSÁGOSABBÁ, hiszen kihelyezett elektronikus fantomok helyett ismét hús-vér valóba emelkedett szinte minden. Nem volt kedvem fanyalogni ezen, valahol egyet tudok vele érteni, bár ezzel az erővel a legnagyobb ostobaságnak is tarthatnám, hasonlóan az autómentes világnaphoz vagy a Critical Mass-hez. Valahol igazak, jogosak is e törekvések - akárcsak a mamáé az áram és a net megvonásával, de az élet - ismerjük el - automatizmusok mentén működik, akár a múlttal, akár a jövővel szeretnénk megerőszakolni, csak ideig-óráig megy valahogy. Előbb-utóbb mentőautót hívunk ekhós szekér helyett, repülőgépre szállunk, nano-spray-t permetezünk szét a kabátunkon, nem rohangászunk a lakótelep tetején a levágandó csirkét hajkurászva, és az élet, a legnagyobb titokban visszaoson 2011-be, hosszabb távon az időt sem megelőzni, sem visszaforgatni nem lehet.

A legizgalmasabb kérdésről nem szól a cikk: mi van MOST a mi fantasztikus, vonal nélküli családunkkal. Megmaradt-e olyannak, amilyenné e romantikus hat hónap tette? Visszakívánkozik a bedrótozott, a szerény és valahol silány valőságot cyber-habfelhőként körülvevő elektronikus sokszorozódás mákonyába, vagy valódi öröm a kispad, a mamókás motyogás, a meghitt társasjáték - a múlt?

Miről is van szó valójában? A "fantasztikus kísérlet", a vonal-nélküliség alaptétele az a közhely, ami e bizonytalan kornak talán leginkább életérzése: a jelen szükségképpen rossz, a jelen elkorcsosult, ezért csakis és kizárólag a MÚLT lehet az, amiben bízhatunk. A MÚLT, ami - legalábbis szerintünk, akik e megrokkant szibarita korszaknak vélt szerencsétlen jelenből próbálunk visszakövetkeztetni egy olyan múltba, melynek MINDEN részletéről fogalmunk sincs igazán -, szóval: a MÚLT, ami még természetes volt, maltodextrin- meg tartósítószer-mentesen, igaz, olyan ételmérgezésekkel, hogy a történetíró maga is belehalt sokszor, mire napjainkra kiérlelődött a BIO élelmiszer fogalma és a férges alma kultikus tárggyá válhatott  Svájcban. 

A család példája azt bizonyítja: nem vitás, a MÚLT bevált, hat hónap eredménye az ismét megtalált valóságos emberség. Természetesen csak családi szinten, képzeljétek el mondjuk legnagyobb hazai bankunkat a mai követelményekkel, de 1931-es technikai feltételek mellett, vagy akár a mi futárszolgálatunkat, amikor anno egy-egy útvonal árának kiszámítása percekig tartott és a futárokat cetliken tartották nyilván.

Az igazi kérdés ezek után az, hogy ha a tényleges értékek ilyen jól meg tudnak születni a jelen net-technikai vívmányai nélkül, sőt: a jelen technikai lehetőségei láthatóan akadályozzák érvényre jutásukat, - merthogy egyszerűen a helyükbe lépnek -, ugyan mitől hülyül meg annyira az emberiség, hogy ENNEK ELLENÉRE egy napi Facebook-megvonás azonnali beavatkozást igényelne sokaknál. A kérdés valójában az automatizmusokra, a gyorsabb kielégülésre és a kisebb humán energia-szintre vonatkozik. Ugyan mit talál meg az elidegenedett, atomizált család AUTOMATIKUSAN a cyber-térben annyira, hogy az már helyettesítheti a valóságot, és - hogy net-telen családunkra visszautaljak - csak egy drasztikus KÉNYSZER: a technikai feltételek teljes hiánya tudta ebből az állapotából kirángatni?

Még fontosabb kérdés: feltételzve, hogy az élet a kornak megfelelően, normálisan zajlik, magyarán magától nem folyhat úgy, ahogyan áramtalan családunk kuksolta végig gyertyák mellett a net-telen estéket, hogyan lelhetjük meg az automatikus EGYENSÚLYT, ahol megy ugyan a hűtő, égnek a lámpák, Facebook vibrál a monitoron, DE MÉGIS van egy igazi kispad, ahol leül a család, és amihez képest  minden az marad, aminek lennie kell: a cyber-tér virtuális énünk cikázása a világ-faluban, de csak addig, amíg valóságos kis falunk igazi világgá nem tárul. Nos, mit gondoltok?

Gróf Miklós