Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hibrid gép - alakváltás és platformváltás egyszerre

Ennek a kifejezésnek az ötletét az a hír adta, hogy az éppen most (2013. szeptember 6-11.) zajló berlini IFA kiállításon (http://b2b.ifa-berlin.com/en/) az ASUS megjelent egy újdonsággal, egy hibrid géppel (http://www.hwsw.hu/hirek/50908/windows-8-android-tablet-telefon-okostelefon-asus.html).

A hibrid nemzetközi jövevényszó, tehát minden európai nyelvben általános, és görög-latin eredetű, a biológiában a legáltalánosabb, jelentése ’keresztezett, keresztezésből létrejött’, kicsit bővebben ’különböző fajták egyedeinek keresztezéséből létrejött növények, állatok’. Az általános tudományos szaknyelvben pedig azt jelenti a hibrid, hogy ’több összetevőből álló’.

Az informatikában ez utóbbiból kell kiindulni, hisz a hibrid számítógép olyan eszköz, amely voltaképpen többféle géptípus és platform összekapcsolásából áll. Az ASUS legújabb hibridje olyan gép, amely leválasztható billentyűzettel rendelkezik, tehát transformer gépnek is nevezhetjük (http://netidok.postr.hu/alakvalto-tablagepek/), és futtat Windows és Andrioi operációs rendszert is. Érdekes megoldás, hogy a billentyűzettel kiegészíthető a gép, és így egy ultrabook lesz, ám a billentyűzet önmagában is használható számítógépként, ha csatlakoztatunk hozzá egy asztali kijelzőt, hisz a klaviatúra házában foglal helyet egy olyan hardver, amely Windowst futtat.

Ez tehát egy igazi hibrid gép, amely táblagép, ultrabook, aszatli gép, windowsos vagy androidos gép is lehet pici átalakítással.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

0 Tovább

Alakváltó táblagépek

A táblagépek speciális fajtái 2013 tavaszán nagyon divatosak. Az egyszerű táblagépek népszerűsége az iPad első megjelenése, 2010 eleje óta töretlen. Manapság viszont változatos formákban, különböző kijelzőméretekkel, különböző operációs rendszerekkel, egyre bővülő funkciókkal és kifejezetten változatos formátumokban jelennek meg ezek a lassan már a hétköznapjaink részévé váló ultramobil eszközök. Arról már írtam, hogy megjelentek az okostelefon és a táblagép közötti úgy nevezett phablet géposztályok: http://netidok.postr.hu/phablet-az-uj-keszulekosztaly/.

A legújabb trend, hogy a táblagépek lassan ötvöződnek az ultrabookokkal, vagyis a könnyű és strapabíró felépítésű, igen gyors, ám viszonylag kis háttér kapacitású egyben jó internetes képességekkel rendelkező notebookokkal. Mindennek az az oka, hogy a táblagépek igen könnyűek, és nagyon kreatívan, sokoldalúan lehet használni őket, ám a billentyűzet gyakran hiányzik, tehát a felhasználóknak sokszor jól jönne a virtuális mellett egy valódi billentyűzet is.

Erre jelenleg két koncepció látszik megjelenni, az egyik a traszformer (transformer pad) nevet viseli, a másik pedig a konvertibilis tábla (convertible tablet) nevet.

A transzformer olyan ultrabook-táblagép, amelynek átfordítható billentyűzete van, tehát mechanikusan kifordítható a kijelző, és mögötte megjelenik egy valódi billentyűzet. A szó alapja már ismerős mindenki számára, hisz a transzformátor (’átalakító, áramátalakító’) berendezéssel nap mint nap találkozunk. A tanszformer alak megtartotta az idegen, angolos végződését, és így vált a géposztály nevévé. Érdekes egybeesés, hogy az utóbbi években a filmekben is megjelentek a transzformerek, amelyek átalakuló gépek, robotok.

  

A konvertibilis tábla olyan táblagép, amelyhez egy speciális érintkezővel ellátott billentyűzetet lehet csatolni, úgy, mintha tépőzárral vagy valamilyen érintkező saruval kapcsolnánk a táblához a klaviatúrát. Szellemes, praktikus megoldás, amellyel könnyen, alkalmilag ám jól használható módon lehet a táblához hozzákötni a hosszas gépelésre is alkalmas eszközt. A konvertibilis nemzetközi vándorszó, tehát sok nyelvben megtalálható a származéka, a jelentése ’átalakít’, ’átvált’, tehát a billentyűzet hozzácsatolásával az eszközből rögtön egy ultrabookhoz hasonló gép lesz. Megjegyzem, hogy a mostani kovertibilis táblák nagyon hasonlítanak táblagép egyik korai koncepciójához, amelyet még a Microsoft alkotott meg 2001-ben.

Ezek a megoldások is mutatják, hogy a táblagépek mennyire érdekes, mennyire sokoldalú eszközök. A mai informatikai világ egyértelműen az ultramobil, kreatívan, érintéssel is vezérelhető, internetezésre igen sokoldalúan használható eszközök felé megy. 

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

0 Tovább

I-Pad és a HAL-9000

Ez annyira szép, hogy nem is lehet igaz. Már folyik egy ideje az Apple vs. Samsung című  jogi thriller, vagy műfajilag inkább tragikomédiának nevezhetnénk. Az Apple elérte, hogy egy német bíróság tiltsa meg a Samsung Galaxy Tab európai forgalmazását, majd miután kiderült, hogy a bíróságon megtévesztő bizonyítékot mutatott be az Apple, a tiltást felfüggesztették. Azóta a holland bíróság előzetes eltiltó végzést hozott a Samsung Galaxy, Galaxy S II és Ace okostelefonjai ellen (az eltiltás nem érinti a tableteket). A cégnek két hete van, hogy beszüntesse az okostelefonok árusítását.

De mi is ebben annyira szép? A Samsung ellentámadása. A cég ügyvédei ugyanis azzal támadtak vissza, hogy az Apple szabadalmában leírt dizájn nem eredeti ötlet, hanem már korábban is létezett. Erre lehetőséget ad a prior art fogalma, amely szerint egy művészi alkotásban korábban már ábrázolták ezt a dizájnt, legyen az festmény, rajz, tévé- vagy mozifilm, stb.

És hol szerepelt korábban az I-Pad dizájn? Nem máshol, mint egy 43 évvel ezelőtt készült SF-filmben, a 2001 Űrodüsszeiában.  Aki nem hiszi, nézze meg a bíróságon bemutatott, bizonyítékként csatolt filmrészletet.

Toochee, a galaktikus

 

0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek