Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

iToilet

Mekkora rajongónak kell lenni ahhoz, hogy valaki ilyen csészét állítson be a fürdőszobájába?

Milos Paripovic tervezte az "iPoo" fantázianevű csodát. Ugyanabból az alumínium ötvözetből készölt, mint az Apple notebook háza. A WC-ülőke még vékonyabb, mint a MacBook Air. Tökéletes WC MacBook felhasználók iPhone tulajdonosok, és az Apple rajongók.

 

(via itt)

0 Tovább

30 év névadási folyamata – a Macintoshtól a Mac Pro-ig

Az Apple számítógépe 2014. január 24-én volt 30 éves, hirtelen tele lett a sajtó a hírrel, ám a puszta tény mellett érdemes megnézni a cég névadási folyamatát az elmúlt 30 év alatt. Ebben segítségemre van az Apple kifejezetten érdekes ünnepi weboldala: http://www.apple.com/30-years/.

1984-ben született meg a Macintosh, ami köztudott, hogy egy almafajta neve egy kis eltéréssel. Az eredeti almafajta McIntosh, ám ezt a nevet az Apple nem használhatta, mert foglalt volt, így kis módosítással Macintosh lett a névforma. A Macintosh név éveken keresztül utótagokat kapott: 1985-ben XL, 86-ban Plus, 87-ben II, majd egy évvel később IIx. 1989-ben egy funkcionális jelentésű utótag jelent meg: Macintosh Portable, vagyis ’hordozható’, ez egy notebookot jelölt. Egy évvel később ismét egy betűösszetételből álló utótag jelent meg, az LC, majd egy újabb nagy váltás: 1991-ben jelent meg a Power Book név, amelyben két szimbolikus kifejezés szerepel: a power ’erő’, ami nyilván az eszköz teljesítményére utal, illetve a book, ami a notebook rövidülése, elvonása. Ezután éveken keresztül különböző utótagokkal látták el a Macintosh illetve a Power Book névelemeket, illetve a power szó előtagként, utótagként való variálását végezték (1995-ben volt Power Macintosh is).

Az újabb nagy váltás 1998-ban történt: megjelent a bűvös kis i betű a név előtt, ami egyúttal lerövidült a kezdőelemekre: Mac, együtt: iMac. Ezután marad a Mac különböző előtagokkal, illetve egyre gyakrabban tűnik fel a kis i-betű a többi termékvonalon is (iBook). Érdekes, hogy a kétezres évek után a Macintosh gépek notebook verzióit leggyakrabban MacBooknak nevezik, majd egy újabb beszédes utótag jelenik meg 2008-ban, az Air: MacBook Air, vagyis légies MacBook (hisz az eszköz oly vékony, hogy már szinte légies).

Ismét új elem jelenik meg a nevekben 2011-ben, a Pro utótag: MacBook Pro, pro vagyis professional. Idén apró, ám izgalmas változás történt az Apple asztali gépeinek névadásában is, hisz elmaradt az i- előtag, ám a Mac magkapta a Pro utótagot: Mac Pro.

Az Apple névadása tehát koherens, egységes, jól követhető folyamatok figyelhetők meg benne.

Bódi Zoltán

0 Tovább

Okostelefon gravitáció: hűtlen androidosok

Érdekes kutatás híre látott napvilágot pár napja a The Guardian hasábjain, amely szerint bár ugyan az Android részesedése toronymagas az okostelefonok között az Egyesült Királyságban is, a felhasználóik kevésbé hűségesek, mint az almás platform esetében. Sőt, a robotok „gravitálnak” az alma felé, vagyis sok androidos hűtlen lesz és idővel elhagyja a platformot az iPhone kedvéért.

A kutatást készítő Foolproof magyarázata szerint (a kutatási jelentés itt érhető el), míg az első készülék kiválasztásánál az elsődleges szempont az ár (ezért választanak sokan olcsó androidos készüléket), ahogy a felhasználók életében egyre fontosabb szerepet tölt be az eszköz, az ár szerepe csökken és a felhasználói élmény kerül a középpontba (így egy részük hajlandó beruházni egy iPhone-ba). Ezért, amikor a készüléket lecserélik, több androidos úgy dönt, hogy vált a platformról iOS-re.

Egy másik kutatás hasonló tendenciát mutatott az Egyesült Államokban is. De vajon mi lehet a helyzet idehaza? Egyelőre erre vonatkozó kutatási eredmények nem állnak rendelkezésre, azt viszont tudjuk, hogy 2013 szeptemberében a 18 évnél idősebb internetezők 47%-ának volt okostelefonja, amiből 77% volt Android, 9% Windows Phone, 8% Symbian és 5% Apple (eNET online kutatás, 18 évnél idősebb internetezők körében).

Érdemes volna megvizsgálni, hogy nálunk mi alapján választanak az emberek okostelefont (biztosan szerepet kap az ár, a szolgáltatói ajánlat, az ismerősök ajánlása, a korábbi tapasztalatok stb.). Az első készülék kiválasztásánál kiemelkedően fontos lehet az ár, később azonban ez csökkenhet, bár valószínűleg nálunk továbbra is meghatározó maradhat. Egy ilyen kutatásból idehaza is kiderülhet, hogy hogyan cserélnek készüléket a felhasználók, tényleg ellépnek az androidos júzerek a drágább, jobb készülékek felé és gravitálnak az iPhone-hoz? Vagy a Windows Phone magasabb részesedése azt mutatja, hogy inkább errefelé mennek tovább?

A válasz feltehetően összetett, érzésem szerint különböző fogyasztói szegmensek lehetnek, amelyek eltérően viselkedhetnek, nincs egyetlen útvonal a platformok között. Van, akit a jobb felhasználói élmény ígérete győz meg a váltásról; van, akit a kíváncsiság hajthat másik platform felé; van, aki helyett „házi rendszergazdája” dönt; van, akit kétévente a szolgáltató boltjában az eladó győz meg; van, aki „örökli” a telefont. És a sor korántsem teljes – arról nem is beszélve, hogy sokan hűségesek maradnak. Plusz eltérő lehet a helyzet a készülékkínálat alsó és felső végén. Míg alul az Apple nem kínál valódi alternatívát (leszámítva a levetett régi iPhone-okat), a drágább készülékek között már nagyobb dilemma, hogy melyik platformot és készüléket válasszuk.

Szóval, bár látszólag egyszerű kérdésről van szó, de ez egy meglehetősen több változós egyenlet, még, ha változók végül mind egy irányba mutatnak is, mint a Foolproof tanulmányában.

Pintér Robesz

0 Tovább

Retina display, avagy marketing a névadásban

A Retina kijelző név egyértelműen az Apple céghez kapcsolódik, és egy igen jó minőségű kijelző jut az eszünkbe róla, amely az emberi szemmel is kapcsolatban lehet. A forgalomban lévő kijelző típusoktól (LCD, LED, OLED, AMOLED, Super Amoled stb.) eltérő megnevezési stratégiával találkozunk.

 

Az iPhone 4-ben szembesültek a felhasználók először a Retina kijelzővel, és mint minden újdonság, ez is rögtön megosztotta a közönséget, a szakértőket, a bírálókat és a támogatókat. Azonban itt a nyelvi kérdésekről szeretnék gondolkodni, nem a technológiai részletekről és a fogadtatásról.

 

A szokásos kijelzőmegnevezések jellemzően leíró típusú nevek, amelyek a technológia lényegét nevezik meg, pl. LCD – Liquid Crystal Display: ’folyadékkristályos kijelző’, LED Light Emitting Diode: ’fénykibocsájtó dióda’ stb. A Retina kijelző fantázianév, tehát nem technológiát nevez meg. Ezzel a névadási stratégiával alkalmazkodtak ahhoz, hogy a fogyasztók, felhasználók jellemzően nem a technológiai részletekre kíváncsiak, hanem valamilyen új tulajdonságra, jellemzőre, amely megragadja a figyelmüket, elindítja fantáziájukat. A Retina kijelző ilyen. Másrészt az Apple ezzel a névadással elérte, hogy nem egy sokak által használt technológia nevét ismétli, nem egy a sok közül, hanem egyedi nevet adott, amivel azonosítja a céget is.

 

Azért szerepel a retina (a szemünk fényérzékeny része) szó ebben a megnevezésben, mert a tervezők szerint ennek a kijelzőnek a felbontása valamivel nagyobb, mint az emberi szem felbontása körülbelül abból a távolságból, amelyből az ilyen megjelenítővel ellátott eszközöket nézik, tehát tökéletes élességet és látványt produkál. Ez iskolapéldája a marketing szempontból jól kihasználható névadási módszernek.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

0 Tovább

Netidők Extra: Mobile World Congress – negyedik nap: az innovációtól a díjnyertes kamerán át a jövőbe mutató jóslatokig

Van-e még innováció a mobil iparban? – tették fel a kérdést a csütörtöki első szekcióban, a választ többek között a Jolla, a Deezer és a Foursquare vezetői próbálták megtalálni. Aztán a standokon járva megnéztem, hogy ténylegesen mit innováltak azok a gyártók, akik a keddi sétámon kimaradtak: én egyetlen készülékre mondtam azt, hogy instant get, vagyis azonnal akarom – a díjnyertes Samsung Galaxy kamera tényleg fantasztikus. Végül az iparági elemzők megerősítettek benne: a kütyügyártók közötti ádáz harcban eljött a vérfrissítés ideje, új operációs rendszerekre és új szereplőkre is számíthatunk, miközben a hordozható számítástechnika még inkább kiszabadul a mobilokból.

 

Innoválni, innoválni, innoválni

Nem hálás dolog manapság a mobil iparban dolgozni, a fejlődés a kilencvenes vagy a kétezres években sem volt lassú, de ami az utóbbi 2-3 évben történik, az még ezekre is rátesz egy lapáttal. Csak az tud tartósan sikeres maradni, aki innoválni tud. A Samsung öt darab Mobile Awards díja megerősíti, hogy a sikerhez innováció kell, ugyanakkor az, hogy valaki innovál, még nem garancia a sikerre. Nézzük meg például az LG törekvését a 3D fényképezés mobilokban való meghonosítására, a rengeteg, fejlesztésbe ölt pénz sohasem fog megtérülni, mert az embereknek nem kellettek az ilyen eszközök – nem is lehetett látni már az LG standján sem őket.

Ha a jelenlegi mobil iparágat megvizsgáljuk, akkor azt mondhatjuk, hogy ez a mobilos ökoszisztémák arany korszaka. Ez azonban nem igazán jó sem az eszközgyártóknak, sem a telefontársaságoknak, akiket kizsigerel ez a duopolista világ, ahol egyik oldalon az Apple zárt rendszere, másik oldalon az Android uniformizált világa áll. Mindenki belefáradt abba, hogy az Androidon iszonyatosan nehéz valami különlegeset, sajátot, megkülönböztethetőt alkotni, ami képes megszólítani is a vevőket. Így a legtöbb gyártó a megahatertzekkel, magokkal, megapixelekkel, colokkal és centiméterekkel versenyzik. Ehhez képest az új nyílt platformok, mint amilyen a Jolla vagy a Firefox OS, alternatívát kínálnak. A Jolla segítségével saját szolgáltatások építhetők a rendszerbe, de akár saját hardver is készíthető, például a Deezer képes lehetne olyan hordozható zenelejátszót készíteni, ami sohasem létezett korábban és egyedi felhasználói élményt nyújt.

A Foursquare és a Deezer előadásaiból az is kiderült, hogy az innováció a mobilra épülő szolgáltatások (OTT – over the top) világában is fontos. A Foursquare segítségével – ami jelenleg a legismertebb helyalapú szolgáltatás – jelezni tudjuk a mobiltelefonunkkal, hogy fizikailag hol tartózkodunk). Most azon dolgoznak, hogy elérjék, mindenkinek olyan térképe lehessen, mint Harry Potternek, amin jól látszik nem csak az, hogy te hol állsz, hanem az is, hogy a barátaid, ismerőseid hol vannak, és hogyan mozognak. A Foursquare közösségivé teszi a térképet, egyedivé, kereshetővé, felfedezhetővé. Már most is elmondható, hogyha a korábbi bejelentkezései alapján a Foursquare javasol valakinek egy helyet (éttermet, bárt, mozit…) felfedezésre, akkor az esetek 20%-ában azt tényleg meglátogatják a felhasználók. A szolgáltatásban keletkező bejelentkezési adatok pedig aranybányát jelenthetnek a helyeknek – amelyek, ha bizonyítják, hogy ténylegesen ők üzemeltetik az adott helyet, akkor hozzáférhetnek az összesített bejelentkezési adatokhoz. Képzeljük el a Google Analytics-et, csak itt nem weboldalak látogatóiról, hanem létező helyek látogatókról van szó…

A nemrégiben Magyarországon is elindult Deezer egy zenei szolgáltatás, aminek segítségével 20 millió dal közül választhatunk. A Deezer vezetője szerint a zenei szolgáltatásokban rejlő potenciálokhoz képest egyelőre még kőkorszakiak a megoldások, rengeteget fejlődhet a piac. Ők jelenleg három módon innoválnak:

  1. házon belül: minél jobb szolgáltatás, minél több eszközön (mobil, tablet, tévé stb.)
  2. a felhasználók bevonásával, hogy azok minél több zenét tudjanak felfedezni és ezzel kiteljesítsék az identitásukat. Ehhez viselkedés alapú adatelemzésre és ajánlásokra van szükség.
  3. az előadók bevonásával, akik a Deezer segítségével még közelebb kerülhetnek a rajongókhoz.

Az innovációról szóló előadásokat szokás szerint panelbeszélgetés zárta, amiből itt egyetlen dolgot emelnék ki: a sikerhez elengedhetetlen, hogy szívvel-lélekkel dolgozzunk az ötleteinken, ezt ugyanis megérzik a felhasználók vagy a vásárlók.

Okoskamera, NFC-s kólaautomata és tablet japán ovisoknak

Kedden már jártam a Samsung standja mellett – nehéz is lett volna kikerülni, az egyik legnagyobb volt az egész rendezvényen. Akkor megfelelő mennyiségű idő híján úgy döntöttem, hogy ide még külön visszajövök. Megérte. A Samsung szinte minden termékvonalat elhozott Barcelonába, nem csak a telefonjait. A díjnyertes Galaxy Camera tényleg lenyűgöző – nem mellesleg a szemfüles Samsung már rá is írta a terméket bemutató leírásra, hogy a készülék a kedden elnyert Global Mobile Awards 2013 díjazottja.

Okoskamera: az új hibrid eszköz a Samsungtól

A Galaxy Camera szinte egy teljes értékű okostelefon (csak hagyományosan nem lehet vele telefonálni), amibe SIM kártyát is lehet tenni, de van rajta egy kompakt kamera képességeivel rendelkező optika, 21 szeres zoommal. Úgy éreztem, hogy muszáj egy ilyen készüléket szereznem – az egész 4 nap alatt egyetlen másik kütyünél sem fogott el ez az érzés.

A másik, ami nagyon tetszett a Samsungtól a home sync és az otthoni saját cloud megoldásuk. Ezek segítségével nem kell másolgatni és mentegetni az egyszeri embernek, ez megtörténik a megfelelően beállított eszközökkel magától, amikor otthon vannak. De a Samsung nem csak a mezei felhasználókat célozta meg, hanem az oktatási, egészségügyi, üzleti megrendelőket is. Ami még érdekes MWC turista csalogató látványosság volt, az az NFC-s kóla automata – az NFC csippel rendelkező készülékek birtoklói egyetlen érintés nélkül vehetnek maguknak a jövőben szénsavas üdítőt.

A HTC standjára is bekukkantottam és megnéztem az új telefont (HTC One), az egyik legjobb készülék, amit a kezembe fogtam az elmúlt napokban. Az új kezelőfelület elsőre kicsit zavarba ejtő (kis dobozok a nyitó képernyőn, friss hírekkel – direkt nem mondok csempét). De pár pillanat után nagyon hasznos, hogy rögtön tartalom van a kijelzőn.

A Sony standján az új telefon (Xperia Z) vezeték nélküli zenehallgatási képességet próbáltam ki, nagyon tetszett, bár nem sikerült megtalálnom, hogy az alkalmazásban hová van integrálva a zenevásárlás lehetősége. Az új készülék nagyon szexi, jó kézbe fogni, nagyon tetszett, viszont ami igen furcsa volt, hogy a kijelzőn bizonyos szögben tartva kb. egymástól 3-4 milliméteres távolságra lévő pontok rácsát lehetett látni, ami elég zavaró.

Az LG széles termékportfóliót mutatott be a belépő kategóriától (lassú, kicsi, pixeles kijelzős mobilok) az Optimus G Pro-ig, ami most a legjobb készülékük. Különböző szolgáltatásokat is demóztak, amikor ott jártam, amik érdekesek, például a kamerával videózás közben zoomolni lehet egy bizonyos részre, amit a mikrofon is követ és kiemeli az abból a részből jövő hangot. De lehet mind a két kamerával (hátoldali és front oldali) egyszerre videót felvenni, a front oldali kicsiben belekerül a videóba. De videó nézés közben kicsi képbe ki lehet rakni a videót, átlátszóvá tenni és közben levelezni. Szóval az LG is próbál elmozdulni a hardver felől a felé, hogy a szoftveres megoldásokkal is megkülönböztesse magát.

Végül a japán Docomo standján megnézhettem, hogy a 10-15 éveseknek milyen androidos telefont fognak piacra dobni hamarosan Japánban – ez elsősorban, mint gyakorló szülőt érdekelt. Mindent kontrollálhat, beállíthat a szülő a Sharp által készített modellben. Van rajta pánik gomb, ami 3-5 másodperces nyomva tartás után bekapcsol, visítani kezd és értesíti a szülőt, aki belehallgathat, hogy mi történik éppen, illetve arról is információt kap, hogy éppen hol van a telefon. Az egyetlen furcsaság, hogy nincs Wifi a készülékben – szándékosan, mert úgy megkerülhetőek lennének bizonyos szülői korlátozások. Végül megnéztem a 3-6 éveseknek készült tabletet, játékos programokkal, amik például megtanítják, hogy a hal a tengerből kerül a tányérodra vagy a más országokból jövő barátokról lehet képet csinálni és megismerkedni a kultúrájukkal.

A Docomo gondol a legkisebbekre is: tablet a világ felfedezéséhez

 

Mi lesz, ha telefont fejleszt az Amazon?

A nap és a hét egyik legérdekesebb programjával zárult számomra a Mobile World Congress, iparági elemzők valamint az ARM és a Qualcomm képviselői szedték össze a konferencia résztvevőinek, hogy milyen újdonságokról maradtak le, ha nem jártak a kiállítók standján, illetve mi várhat ránk a közeljövőben. Azt is végigbeszélték, hogy a távolmaradó szereplőkkel kapcsolatban mi a jelenlegi helyzet.

Ebből kiderült, hogy az iPhone technológiai értelemben már lemaradt, amiért azonban ez is belefér az almás gyártónál, hogy olyan felhasználói élményt ad, aminek a készülék csak egy része. Viszont az iOS-t újra kellene tervezni, akárcsak a Blackberry tette a saját rendszerével. Az Apple egyébként túlságosan is a saját ökoszisztémájától függ, ha ez valamiért meggyengül, az magával ránthatja az egész céget, ezért nem állhatnak le az innovációval sem. A teljes képhez persze hozzátartozik, hogy ugyan az Apple standdal nem volt jelen, de a résztvevők tetemes része iPhone-nal vagy iPaddel dolgozott a kongresszus alatt, így bújtatva mégis képviseltette magát a gyártó.

A Nokia szintén le van maradva, egyrészt, mert a Windows Phone nem tud labdába rúgni. Számos alkalmazást és fizikai eszközt vagy csak iOS-re vagy iOS-re és Androidra gyártanak. Másrészt a Lumia 920 a képalkotást leszámítva nem veszi fel a versenyt a többi gyártó csúcskészülékeivel – ez az egyszerű felhasználóknak nem fontos, viszont a véleményvezérnek számító okostelefon felhasználóknak, akik befolyásolják a többiek döntéseit, az. Viszont a Nokia nagy esélye, hogy az Android erős hardverigénye miatt nem gyártanak 40 dollár alatti áron elérhető, elfogadhatóan működő Androidos eszközt – ebben a Nokia Asha termékvonala egyelőre verhetetlen. Így a stratégia az lehet számukra, hogy a fejlődő világ tömegei számára adnak belépő szintű okostelefont, majd ezeket az embereket a Lumia vonalra csábítják át. A gond csak az, hogy az elég nagy a szakadék az Asha és a Lumia között egyelőre, amit nem biztos, hogy át tudnak hidalni.

A HTC mondhatni ugyanaz a történet, mint a Nokia, csak kicsit másképp. A legnagyobb problémájuk azonban, hogy pusztán telefonkészülékeket gyártanak. Az új csúcskészülék felülete végre egy jó próbálkozás, hogy valami egyedit nyújtsanak, ami képes megkülönböztetni őket a vásárlók szemében. A hardver és a dizájn is elsőrangú. A gond az, hogy elkésett a termék, nem az első negyedévben kell új csúcskészülékekkel megjelenni, hanem a harmadik vagy negyedik negyedévben. A fő kérdés, hogy elég erős-e a HTC, hogy eljusson az üzenetével a felhasználókhoz és megmutassa, ismét tud jót alkotni.

A Samsung és a Google kölcsönösen egymásra vannak utalva, nem is tudni melyikük az erősebb. A Samsung végezte a legjobb munkát az Androiddal, mert képes a rendszer jellemzői előnyként eladni a vásárlóknak, míg erre a konkurensek nem képesek, pedig ugyanazt a rendszert találni az ő készülékeiken is.

Ami a jövőt illeti, az új operációs rendszerekkel (mint, amilyen a Tizen vagy Firefox) újra a web lehet az a platform, ami felé a fejlődés fordul. De ez csak a gyártóknak fontos, a felhasználókat nem érdekli. Ők egyszerűen tökéletes felhasználói élményre vágynak, nem érdekli őket, hogy ez egy Android vagy Apple alkalmazás vagy web.

Végül, elhangzottak a beszélgetésen elemzői előrejelzések a következő évre:

  • még több márkától várható, hogy telefont adjon ki. Ilyen lehet az eBay vagy a Firefox, de az Amazon is előállhat egy piacot átrendező készülékkel, ahogy tette a tabletek között. Az is elképzelhető, hogy a Lenovo lesz az előttünk álló év meglepetés gyártója, ha végre kilép a kínai piacról az okos készülékeivel.
  • egy Lumia tablet remekül szolgálná a Nokia üzleti megrendelőkkel kapcsolatos terveit. Talán a Windows Phone rendszernek is jó éve lesz végre és képes lesz a kétpólusú mobilos világot három pólusúvá alakítani.
  • az előttünk álló évben tovább fog erősödni a viselhető mobil eszközök trendje. Bár az eszközök nem fognak tömegekhez eljutni, de a geekek és a véleményvezérek már a kezükbe kaparinthatják őket (Google Glass vagy okosóra)

Mindent összevetve a jövő már nem csupán az okostelefonokról szól, hanem további új eszközökről és azok összekapcsolásáról.

És ezzel búcsúzik Barcelona és a Mobile World Congress. Ha minden szerencsésen alakul, talán jövőre újra itt lehetek…

Pintér Robesz

0 Tovább
«
12345

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek