Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az iPhone utolsó jó éve volt 2010?

Az észak amerikai okostelefon piacról látott napvilágot néhány adat a Nielsen piackutató cég egyik blogján. Mindig érdemes erre a piacra odafigyelni, hiszen az elmúlt évek azt bizonyították, hogy az elmozdulások a trendekben kicsit később az európai piacokon is megjelennek. Így ezek az elemzések egyfajta jó becslésnek is tekinthetők arra nézve, hogy az öreg kontinensen merrefelé mozdul a piac és milyen mértékben.

Új készülékek piaca

A korábbi jóslatoknak megfelelően az Android folytatja a menetelését és az újonnan értékesített (elmúlt 6 hónap) készülékek piacán hónapról hónapra átlagosan 2%-kal növelte a piaci részesedését, amely mostanra meghaladta a 40%-kot is. Az Apple iOS operációs rendszerével ellátott iPhone mindeközben átlagosan havi 1%-kos növekedést tudott felmutatni, ráadásul a vizsgált időszak utolsó kétharmadában szinte stagnált és 27% körüli értéken stabilizálódott a piaci helyzete. A harmadik legnagyobb szereplője az amerikai piacnak a RIM (Research In Motion) a Blackberry készülékével mindeközben látványosan vesztett a pozícióiból és hat hónap leforgása alatt a 35%-os részesedéséből kevesebb, mint 20%-ot tudott megtartani.

 

A teljes piac

Ahogy azt már korábban lehetett jósolni, a teljes piacon az Apple még mindig piacvezető 28.6%-kal, viszont erről az értékről nem igazán tud elmozdulni. Az új készülékek eladási adatai után nem nagy meglepetés, hogy Blackberry készülékek teljes piaca inkább zuhanásra emlékeztetve 26.1%-kon volt November végére. Mindeközben az Android készülékek óriási növekedési ütemben 25.8%-kon álltak meg.

 

 

A karácsonyi vásárlási lázban valószínű a jelenlegi trendek csak tovább erősödnek, és a következő féléves felmérésben a teljes okos telefon piacon átveszi a vezető pozíciót az Android.

 

A gyártók versenye

Talán ez alakult a legérdekesebben. Én egy évvel ezelőtt nagyobb összegben mertem volna fogadni arra, hogy a HTC és Motorola közötti versenyről fog szólni a 2010-es év. A Samsung viszont úgy gondolta, hogy van neki is keresni valója az okostelefon piacon és a 2010-es év júniusa óta több mint 10 millió eladott Galaxy S készülékével mindent vitt. Jelenleg a Motorola a második helyen tartózkodik, míg a HTC kénytelen beérni a 3. hellyel.

Mi várható nálunk?

Adatokkal alátámasztott átfogó piaci elemzést még nem láttam a hazai piacra vonatkozóan, de azt bátran merem jósolni, hogy a következő 6 hónapban nálunk is a Galaxy-ról fog szólni az okostelefon piac. A helyzet itthon és európában azért annyiból más, hogy nálunk a Blackberry nem kimondottan erős szereplő, nem úgy, mint a Nokia. A Nokia piaci helyzete Európában sokkal jobb, mint az amerikai kontinensen, de ha hosszútávon versenyben kíván maradni, akkor a Samsung kínálatával kell majd szembe mennie. Ha ez nem sikerül neki akkor sajnos hasonló jövő elé néz, mint a Blackberry Amerikában.

2 Tovább

Google Zeitgeist: mire keresett Magyarország 2010-ben? (frissítve)

A Google minden év végén számadást készít az internetezők kereséseiből, amik kirajzolják az adott év fontos trendjeit, kérdéseit, eseményeit… (a szolgáltatást stílusosan Zeitgeist-nek nevezik, hiszen méltó lenyomata a korszellemnek). Egy ideje a Magyarországra vonatkozó adatok is elérhetők – most ezekből szemezgetnék, a mögöttünk álló esztendőt elbúcsúztatandó.

A legnépszerűbb 10 kereső kifejezés szerint az iWiW (második) lenyomta a Facebook-ot (hatodik) 2010-ben is. De ha a leggyorsabban növekvő kifejezéseket nézzük, akkor a Facebook volt a nyerő az elmúlt évben, ez volt ugyanis a no1 leggyorsabban növekvő kifejezés az évben nálunk („facebook bejelentkezés”), míg az iWiW ennek a listának csak a tízedik helyére tudott feliratkozni. Jól látszik tehát, hogy 2010-ben tömegével tanulták meg a magyarok hogyan kell belépni a Facebook-ra.

A legnépszerűbb kifejezések között a „játékok” végzett az első helyen, arra a kérdésre viszont, hogy milyen játékokról lehet szó, a leggyorsabban növekvő listára nézve kaphatunk választ: Farmerama (második), Grepolis (harmadik), Kertbirodalom (negyedik), Én Kicsi Tanyám (nyolcadik). Ezt a kínálatot elnézve Magyarország a 3,5 millió (internetező) kisgazda országa volt idén.

Mi derül még ki az eddig nem említett leggyorsabban növekvő kifejezésekből? A listára nézve jól látszik, hogy 2010 a választások éve is volt idehaza: választottunk politikusokat az ország és a települések élére (hatodik), és két műsorban is választottunk tehetséges énekeseket, az X Faktorban és a Megasztárban. A két műsor versenyét egyébként a Google-nél az X Faktor nyerte (hetedik), a Megasztár csupán a kilencedik helyre iratkozott fel. Végül, a top10 leggyorsabban növekvő kifejezések között szerepelt még a Pannon névváltása, az emberek nagyon sokszor kerestek rá a Telenor kifejezésre, ami így az ötödik helyen végzett.

Visszatérve a legnépszerűbb kifejezések listájára, az internetezők kereséseit a közösségi oldalakon és játékokon túl a youtube (harmadik), Budapest (negyedik), freemail (ötödik), tv (hetedik), torrent (nyolcadik), térkép (kilencedik), google (tizedik) határozta meg. Szóval, hajszál híján „lenyomta” a torrent a TV-t. Azt viszont ne kérdezzék, hogy miért keres rá 2010-ben Magyarországon valaki arra a Google-ben, hogy google…

Végül vessünk egy pillantást a többi, még Magyarországra vonatkozó tematikus listára. A legnépszerűbb ember Király L. Norbert volt, a legelső sportesemény a foci VB, a „legjobb étel” a pizza, Schmidt (sic!)* Pál végzett élen az „emberek a hírekben” kategóriában és használt autót kerestek legtöbben, ha vásárlásról volt szó. Az év legjellemzőbb eseménye tehát az lehetett volna, amikor Király L. Norbert a használt autójában foci VB-t nézett pizza evés közben, miközben a rádióból Schmitt Pál beszélt.

Boldog új esztendőt kíván a Netidők Blogtársaság!

Probesz

* érdekes, hogy új államfőnk nevét, Schmitt Pál nevét elírta a Google, könnyen lehet persze, hogy ez abból fakad, hogy a névre kereső magyarok nem tudják a helyes írásmódot.

 

1 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek