Napi egy doboz cigi, 2-3 sör és 200 státuszfrissítés? Amerikai kutatók szerint nehezebb ellenállni az internet csábításának, mint az alkoholnak vagy a cigarettának. Ha éreztél már ellenállhatatlan kísértést, hogy azonnal megnézd a leveleidet vagy ránézz a Facebook-ra, akkor megkönnyebbülhetsz, a hiba nem benned van.

A Chicago University's Booth Business School kutatócsapata szerint – akiknek a kutatását nemrégiben a brit a Guardian ismertette – ugyanis az internet, elsősorban az e-mail vagy a közösségi médiumok, például a twitter olyan „alacsony költségű” kísértések, amelyeket könnyű kielégíteni, ezért igen nehéz ellenállni nekik.

A Würtzburg városban folyó kísérletben a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy egy kifejezetten csak a kutatás céljára használható Blackberry segítségével számoljanak be minden vágyról, késztetésről, kísértésről, ami éri őket. A kutatásban részt vevő 205, 18- és 85 év közötti alany hét napon keresztül napi 7 alkalommal kapott kérést arra vonatkozóan, hogy jelezze milyen vágyat, késztetést érez éppen vagy érzett az elmúlt 30 percben. A válaszadóknak azt is el kellett mondania, hogy milyen jellegű volt ez a vágy, mennyire volt erős, ellen tudtak-e neki állni és nem ütközött-e az más vágyakba.

A részleteket illetően ajánlanám a Guardian cikkét, itt csak néhány dolgot emelnék ki. Az egyik érdekes eredmény, hogy a média – ideértve az internetet – területén tapasztalták legmagasabb arányban az önkontroll kudarcát, míg a sportolási vágynak vagy a szexuális késztetésnek sokkal könnyebben tudtak ellenállni az emberek. A kutatást vezető Wilhelm Hofmann szerint a média „sikerének” az lehet az oka, hogy egyrészt nagyon könnyen hozzáférhető, másrészt úgy érzik az emberek, hogy „alacsony költséggel” jár, így nem gond, ha engednek a kísértésnek. A cigaretta vagy az alkohol esetében magasabbak ezek a költségek, mind pénzügyi, mind más értelemben, emiatt sokkal ismertebbek is. A média viszont, mint például az internet, szinte észrevétlenül képes „ellopni” sok ember idejét, ha nem figyelnek oda.

Pintér Robesz